Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltották

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2012. február 8. 11:04
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi tanácsa augusztus 23-ig a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől eltiltotta Ponczók Csabát, akinek játékjogát már tavaly augusztusban felfüggesztette a fegyelmi bizottság.

 

 

Ponczók ellen vesztegetés gyanúja miatt folyik büntetőeljárás: a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) tavaly augusztus 11-én hallgatta ki és gyanúsította meg egy rendbeli vesztegetéssel és egy rendbeli, felbujtóként elkövetett hamis tanúzással.

A korábban a Videotonnál és a Vasasnál is szerepelt játékos szabadlábon védekezhet, de nem futballozhat azóta sem, mivel a játékjogát már augusztus 23-án felfüggesztette az MLSZ, most pedig - áll az MLSZ honlapján - idén augusztus 23-ig el is tiltotta.

A magyarországi bundabotrány kapcsán 2009 decembere óta folyik nyomozás, s azóta több játékost, edzőt, játékvezetőt, illetve ügynököt gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe.

Az MLSZ fegyelmi bizottsága legutóbb, január elején Tusori Richárd siófoki futballistát függesztette fel, a fellebbviteli bizottság pedig január 19-én döntött úgy, hogy Aczél Zoltán edző ellen folytat le fegyelmi eljárást. Őket - öt másik labdarúgóval, illetve egy FIFA-licences játékosügynökkel együtt - a Siófok 2009 tavaszán játszott több meccsének manipulálásával vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség.

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. február 8. 10:58 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53295
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t12:37  Hazard döntött is, meg nem is11:41  Megműtötték az Arsenal reménységét10:33  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapottVa  Megaigazolásra készül a BL-győztesVa  Neuer szerint kudarcot vallott a BayernVa  A Fradi-elnök kiakadt: mégis van lejjebb
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS