Bridge még visszatérhet a válogatottba!

Szerző: SHLétrehozva: 2010. március 5. 10:10
Van visszaút Wayne Bridge számára a válogatottba! Fabio Capello, az angolok szövetségi kapitánya bízik benne, hogy az idő begyógyítja a sebeket és a balhátvéd megváltoztatja azon döntését, hogy nem lesz ott a dél-afrikai világbajnokságon. Mint ismert, a Manchester City futballistája egykori jó barátjával, John Terryvel különbözött össze egy magánéleti botrányt követően. Azóta se kézfogás, se semmi.

A vágy titokzatos tárgya bizonyos Vanessa Perroncel volt. Ő az, aki miatt most áll a bál az angol labdarúgó-válogatott háza táján. Ő az a hölgy, akit John Terry - házas emberként - elcsábított. Említett modell ugyanis a hátvéd egykori cimborájának, Wayne Bridge-nek volt a barátnője...

 

A Manchester City balhátvédje ezek után azonnal lemondta a válogatottságot. Nem akar egy levegőt szívni korábbi csapattársával. Olyannyira haragszik rá, hogy egymás elleni bajnokijuk során kezet fogni sem volt hajlandó Terryvel.

No, de vissza a háromoroszlánosok gondjaira. Fabio Capello bajban van. Ashley Cole megsérült, így Bridge lenne az első számú balhátvéd. Még akkor is, ha Leighton Baines elfogadható teljesítményt nyújtott az Egyiptom elleni barátságos mérkőzésen (3-1).

„Capello még nem mondott le Bridge-ről" - állítja a Sun egy bennfentesre hivatkozva. Az informátor úgy tudja, az olasz szakvezető bízik abban, hogy az idő begyógyítja a sebeket. 

Kérdés, a védő kitart-e az elvei mellett vagy enged a csábításnak. Ha utóbbi válik valóra, igazi időzített bomba válhat az angolok öltözőjéből. „Az ajtó nyitva áll Bridge előtt. A vezetőség folyamatosan figyeli a helyzetet."

Hozzászólások
Duffek Márton 2010. március 5. 23:23 (7)
Újonc
  31

„ki nem ******ná le ha a.cole nem sérül meg...azt se tudnánk hogy benne van a keretbe mert 1percet nem játszana....erre amikor számítanak rá cserben hagyja a nagy haverjait a csapatból akik állítólag mellette álltak...jó kis barát mit mondjak...nem baj elmehet a picsába majd downing vagy ki játszik és megoldja





[Hivatkozás: Köles Gábor 2010. március 5. 14:33]
errol van szo, egyetertek.Ilyenkor mutatkozik meg minden.Latja h szuksege lenne ra az ORSZAGANAK nem a csapatnak, az egesz orszagnak es akkor jatsza a sertodottet h konyorogjenek neki h jojjon be a valogatottba.tudod ki fog majd neki konyorogni, en a capello helyebe h ha bridge nem jelenik meg a vb-n soha tobbet be nem hivnam a valogatottba azt a senkihazit.waa utallom az ilyen embereket, ott rohadjon otthon a ****** fejevel es nezze h hogyan lesz sikeres nelkulei az angol valogatott.GO ENGLAND GO
Köles Gábor 2010. március 5. 14:33 (6)
Bajnok
  3666
ki nem ******ná le ha a.cole nem sérül meg...azt se tudnánk hogy benne van a keretbe mert 1percet nem játszana....erre amikor számítanak rá cserben hagyja a nagy haverjait a csapatból akik állítólag mellette álltak...jó kis barát mit mondjak...nem baj elmehet a picsába majd downing vagy ki játszik és megoldja
Köles Gábor 2010. március 5. 14:30 (5)
Bajnok
  3666

„még Bridgeböl legyen eleged.nem azért nem megy mert hisztizik.azért nem akar menni hogy ne válassza ketté a csapatot,megmaradjon az összhang.de ha ezt ti nem fogjátok fel akkor csak sajnálni tudlak benneteket.





[Hivatkozás: Nagy József 2010. március 5. 13:29]
igen biztos azért nem megy mert hoyg ne válassza szét a csapatot te álomvilágban élsz nagy világban hány ember dolgozik olyannal akit ki nem állhat és mégis ott van mert azért kap pénzt...ez a ****** meg el játssza a sértődött kurvát...ennél már csak az a szánalmasabb ha visszamegy és ******et csinál a szájából hogy huhu én nem leszek terryvel válogatott utánna meg ott virít majd a vbn...az meg a másik hogy nehogy már még őt állítsátok be jófejnek ebben a szituban...cserben hagyja a csapatot...igen abban h megdugta a nőjét terry abban terry a ludas...de ez más téma ******ban hagyja a csapatot az országot a szurkolókat...az ilyen ember ugyan olyan féreg...mint aminek terryt tartjátok...
Nagy József 2010. március 5. 13:29 (4)
Ígéret
  480

„Jaj istenem elegem van mar ebbol a hulye bridgebol.Azt kepzeli magarol h o a nagy valaki es akkor most megsertodik es nem jatszik es akkor majd sirni fognak utanna...egy nagy lo...t, es capellonak h ha valasztania kellene terry es bridge kozott tuti h terry-t valasztana es ez faj annak a hulyenek”




[Hivatkozás: Duffek Márton 2010. március 5. 12:42]
még Bridgeböl legyen eleged.nem azért nem megy mert hisztizik.azért nem akar menni hogy ne válassza ketté a csapatot,megmaradjon az összhang.de ha ezt ti nem fogjátok fel akkor csak sajnálni tudlak benneteket.
Parti Norbert 2010. március 5. 13:07 (3)
Bajnok
  2873

„Jaj istenem elegem van mar ebbol a hulye bridgebol.Azt kepzeli magarol h o a nagy valaki es akkor most megsertodik es nem jatszik es akkor majd sirni fognak utanna...egy nagy lo...t, es capellonak h ha valasztania kellene terry es bridge kozott tuti h terry-t valasztana es ez faj annak a hulyenek”




[Hivatkozás: Duffek Márton 2010. március 5. 12:42]
sztem nem erröl van szo
cristiano ronaldo 2010. március 5. 13:05 (2)
Rajongó
  537
egyiket sem szeretem de terry-t viszont nagyon nem egy ****** féreg (jó játékos)
Duffek Márton 2010. március 5. 12:42 (1)
Újonc
  31
Jaj istenem elegem van mar ebbol a hulye bridgebol.Azt kepzeli magarol h o a nagy valaki es akkor most megsertodik es nem jatszik es akkor majd sirni fognak utanna...egy nagy lo...t, es capellonak h ha valasztania kellene terry es bridge kozott tuti h terry-t valasztana es ez faj annak a hulyenek
 
24 ÓRA
11:39  Kirúgták a Hoffenheim vezetőedzőjét11:11  Jóvátette az év öngólját - videó10:44  Hosszabbított a PL-újonc menedzsere10:17  Hivatalos: Shaqirit leigazolta a Bayern00:10  Az Etna nem engedte haza a Romát22:52  Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48  Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40  Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12  Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00  Capello besokallt: lemondott!19:55  Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07  Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:22  Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09  Barca: Messi képviseli az állandóságot16:30  A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01  Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36  FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20  Berbatov visszatérne a válogatottba15:18  Puskás-stadion: reagáltak az építészek14:14  Münchenből Dortmundba?13:34  Felmentették Redknappet12:58  Shaqiri a BayernéSze  Akiért a Chelsea és az Arsenal versengSze  Kassai Henry nyomdokaiba lépettSze  Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltottákSze  Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe  Vérengzést rendezett a DortmundKe  Törlések, halasztások FranciaországbanKe  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe  A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe  Shaqiri orvosin a BayernnélKe  A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe  A Zenit már most vinné ArsavintKe  Közöny övezi a Serie A-t OlaszországbanKe  Két "Puskás Stadion" lesz BudapestenKe  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatottKe  Folytatódott a Málaga vesszőfutásaKe  A Pool macskája békésebb, mint a BarcáéKe  A Fradi legyőzte a Vasast DetroitbanKe  Elképesztő ollózás 16 méterről - videóKe  Ibrahimovic: Hülyeséget csináltam  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs  Több mint fél év az Arsenal tehetségének  Mascherano: Egy madridi botlás, és..  Az MU fekete napja: 1958. február 6.  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának  Sir Alex a XXI. század legjobbja  Minden rendben halad Londonban  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog  Betelt a pohár a Sevillánál  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz  Arab befektetők a Palermónál  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS