Blatter: Brazília jó vb-t fog rendezni

Szerző: MTILétrehozva: 2012. február 6. 12:34
Sok feddés után biztatást is kapott a 2014-es labdarúgó-világbajnokság szervezőbizottsága: Joseph Blatter, a nemzetközi futball irányítója kijelentette, meggyőződése szerint rendkívüli vb-t rendez majd Brazília. "Egyesek megkérdőjelezik ezt, de meg fogják látni, hogy kiemelkedő torna lesz" - mondta a dél-amerikai konföderáció asuncióni kongresszusa utáni sajtótájékoztatón a FIFA svájci irányítója.

 

 

Nem titkolta, ő is érzékeli, hogy az eredeti tervekhez képest csúszás van a stadionok építésében és egyéb infrastrukturális beruházásokban. A múlt hónapban a már parlamenti képviselő, korábbi világbajnok Romario állt elő azzal, hogy a szervezők nem lesznek százszázalékosan készen a vb-rajtra, a 12 stadion közül kettőben nem fejeződnek majd be a munkálatok időben.

Blatter ezzel kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy a stadionok még nincsenek ugyan készen, és akadnak gondok a repülőterek és az úthálózatot fejlesztésében is, de minden meg fog oldódni. Ezzel együtt a FIFA elnöke biztosítékokat kért a brazil hatóságoktól arra, hogy a vb a nemzetközi futballszervezet elvárásainak megfelelően zajlik majd le.

Az elmúlt hetekben, hónapokban arról érkeztek hírek, hogy a házigazda és a FIFA között nincs egyetértés a világbajnokság előkészítésének, szervezésének és lebonyolításának szabályozását rögzítő tervezett törvényről. Brazília és a FIFA egyelőre nem jutott közös álláspontra a csökkentett árú jegyek számáról, illetve arról sem, hogy lehet-e majd - és ha igen, milyen körülmények között - sört árusítani a stadionokban.

A vb-n Rio de Janeiro, Sao Paulo, Brazíliaváros, Belo Horizonte, Porto Alegre, Salvador, Cuiabá, Curitiba, Fortaleza, Manaus, Natal és Recife rendez meccseket.

Címkék: sepp_blatter
Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. február 6. 12:36 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53295
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t12:37  Hazard döntött is, meg nem is11:41  Megműtötték az Arsenal reménységét10:33  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapottVa  Megaigazolásra készül a BL-győztesVa  Neuer szerint kudarcot vallott a BayernVa  A Fradi-elnök kiakadt: mégis van lejjebb
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS