Benzema ismét szexbotrányba keveredett …

Létrehozva: 2011. június 11. 12:16
Nem a nyári napsütés miatt van melege a Real Madrid francia csatárának! Angol lapértesülés szerint ismét szexbotrányba keveredett Karim Benzema, de sietünk leszögezni, az is előfordulhat, hogy ismeretlen tettes törte fel a mobiltelefonját és keverte őt bajba.

Az bizonyos, hogy egy olyan készüléket használtak a bűncselekményhez, amelynek tulajdonosa a Real Madrid.

A Sun állítása szerint egy 14 éves lány kapott erkölcstelen szöveges üzeneteket, sőt a „Karim Benze” nevű feladó saját nemi szervéről is képeket küldött. A tini állítólag a facebookon került kapcsolatba a magát Benzemának kiadó férfival. Az elkövető részletesen írt a lánynak a futballklubról is.

A rendőrség nyomozása eddig azt derítette ki, hogy az áldozat a Reunion-szigeten él, ott, ahol Benzema 2009 decemberében néhány napig megszállt. Az 1987. december 19-án született sztár ott is ünnepelte születésnapját.

 

Benzema tavaly a dél-afrikai világbajnokság előtt már belekeveredett egy szexbotrányba, akkor azzal vádolták, hogy testi kapcsolatba lépett egy kiskorú prostival. A vizsgálat azóta is zajlik, ennek megfelelően még senkit sem büntettek meg.

Hozzászólások
Törölt felhasználó 2011. június 11. 22:12 (22)
Avatar_70_male
Újonc
  0
nem értelek

---------------------------------------------------------------------------
a helyzet az, hogy nem vagyok rasszista, sőt...megszoktam védeni a ******okat, HA DOLGOZNAK, ÉS NEM IDŐ ASSZONYOKAT GYILKOLÁSZNAK, ÉS NEM A HÚGOMAT, MEG AZ ÖCSÉMET ERŐSZAKOLJÁK MEG, ÉS GYILKOLJÁK MEG...az F1-ben meg Hamilton a favorit, úgyhogy pofasúlyban kuss az összes liberális kö.csögnek...amúgy semmi baj, Benzin nyugodtan szexelhet, semmi gond vele, francia, azok meg nem nagyon erkölcsösek, elvégre ők vezették be a polgári esküvőket és náluk volt nagy divat a szerető tartás...Benzin nyugodtan habzsolhatja az életet, de augusztusban már nem a csajoknak kell gólt lőni, hanem a katalány törpeseregnek...kellemes estét mindenkinek
Törölt felhasználó 2011. június 11. 19:00 (21)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Udvarvölgyi András 2011. június 11. 17:45 (20)
Avatar_70_male
Újonc
  17


Szerkesztve: 2011. június 11. 17:49
Hajdu Sándor 2011. június 11. 17:36 (19)
Megszállott
  5177
ooooooooo fészen van vagy 20 ezer Karim Benzema
Ács Tibor 2011. június 11. 15:27 (18)
Újonc
  56
Giggsel is mi a baj???basssza meg az összes******ot ezt kívánom neki szívből aki meg nem így gondolja az egy segbe ba.szott bu.zi
Hajrá Manchester United!!!
Ács Tibor 2011. június 11. 15:16 (17)
Újonc
  56

„mert ******ni jó bár csak benzema lennék éjjel nappal ******nám a jobbnál jobb nőket nem értem mi iittt a probléma bizik a cikk írói?????????”




[Hivatkozás: Ács Tibor 2011. június 11. 15:15]
******k?
Hajrá Manchester United!!!
Ács Tibor 2011. június 11. 15:15 (16)
Újonc
  56
mert ******ni jó bár csak benzema lennék éjjel nappal ******nám a jobbnál jobb nőket nem értem mi iittt a probléma bizik a cikk írói?????????
Hajrá Manchester United!!!
Ács Tibor 2011. június 11. 15:11 (15)
Újonc
  56
hála istennek basszá meg mindenkit csak tudsz!!!!!!!!!!hajráááááááááááááááá
Hajrá Manchester United!!!
Puyo Stepan 2011. június 11. 14:53 (14)
Újonc
  107

„kedves Renáta!! hogy mondjam el, illetve írjam le azt, amit most érzek, és gondolok?? sírok, és nevetek, röhögök, és verem az asztalt, mert ilyen marhaságot rég hallottam, úgyhogy tovább nem folytatom, mert az átmenne rasszizmusba...





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2011. június 11. 14:07]
Miért nem akarsz átmenni rasszizmusba ?Renata nem fog haragudni --- mivel egy ki-b-a-szo-tt kanc-i-g-á-ny- és kész nem kell félni átmenni rasszizmusba meg kell mondani ugy ahogy van-.na tessék a c-i-gá-n-yt se lehet kiirni rendesen ,kicenzúrázza--,.....


Szerkesztve: 2011. június 11. 14:55
Hajrá Liverpool!!!
VV Béci 2011. június 11. 14:23 (13)
Megszállott
  5749

„kedves Renáta!! hogy mondjam el, illetve írjam le azt, amit most érzek, és gondolok?? sírok, és nevetek, röhögök, és verem az asztalt, mert ilyen marhaságot rég hallottam, úgyhogy tovább nem folytatom, mert az átmenne rasszizmusba...





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2011. június 11. 14:07]
"Renáta"..
Hajrá Chelsea!!!
Törölt felhasználó 2011. június 11. 14:07 (12)
Avatar_70_male
Újonc
  0

„Te sem vagy idősebb 14-nél........Szóval te is áldozata lehetsz Benzemanak.





[Hivatkozás: Balogh Renátó 2011. június 11. 12:31]
kedves Renáta!! hogy mondjam el, illetve írjam le azt, amit most érzek, és gondolok?? sírok, és nevetek, röhögök, és verem az asztalt, mert ilyen marhaságot rég hallottam, úgyhogy tovább nem folytatom, mert az átmenne rasszizmusba...
Marouane Chamakh 2011. június 11. 14:04 (11)
Legenda
  14908

„Amugy is 15 leszek, de nem vagyok lány mint te...”




[Hivatkozás: Kosztyuk Adrián 2011. június 11. 13:51]
elég gyenge válasz volt
Marouane Chamakh 2011. június 11. 14:04 (10)
Legenda
  14908

„Te sem vagy idősebb 14-nél........Szóval te is áldozata lehetsz Benzemanak.





[Hivatkozás: Balogh Renátó 2011. június 11. 12:31]

Kosztyuk Adrián 2011. június 11. 13:51 (9)
Rajongó
  915

„Te sem vagy idősebb 14-nél........Szóval te is áldozata lehetsz Benzemanak.





[Hivatkozás: Balogh Renátó 2011. június 11. 12:31]
Amugy is 15 leszek, de nem vagyok lány mint te...
Lakatos Gergő 2011. június 11. 13:17 (8)
Ígéret
  280

„Te sem vagy idősebb 14-nél........Szóval te is áldozata lehetsz Benzemanak.





[Hivatkozás: Balogh Renátó 2011. június 11. 12:31]





Hajrá Manchester United!!!
attila béla 2011. június 11. 13:02 (7)
Megszállott
  6509
The Sun
XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD


HAJRÁ ANGOL ÚJSÁGOK
kiss csaba 2011. június 11. 13:00 (6)
Rajongó
  1166
AZ SZÉP......EGY ÚJABB GIGOLO
Nagy Márton 2011. június 11. 12:57 (5)
Újonc
  81

„Na ez már durva




[Hivatkozás: Kosztyuk Adrián 2011. június 11. 12:29]
legalább leszálnak egy kicsit Giggsyről..
Hajrá Manchester United!!!
Robasztó Ferike 2011. június 11. 12:46 (4)
Ígéret
  438

„Te sem vagy idősebb 14-nél........Szóval te is áldozata lehetsz Benzemanak.





[Hivatkozás: Balogh Renátó 2011. június 11. 12:31]
EL NINO 2011. június 11. 12:44 (3)
Ígéret
  367

„Te sem vagy idősebb 14-nél........Szóval te is áldozata lehetsz Benzemanak.





[Hivatkozás: Balogh Renátó 2011. június 11. 12:31]
24 ÓRA
21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t12:37  Hazard döntött is, meg nem is11:41  Megműtötték az Arsenal reménységét10:33  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapottVa  Megaigazolásra készül a BL-győztesVa  Neuer szerint kudarcot vallott a BayernVa  A Fradi-elnök kiakadt: mégis van lejjebb
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS