Benítez: Most hagyjuk a Unitedet!

Létrehozva: 2010. március 17. 20:09
Rafael Benítez arra kéri játékosait, most minden idegszálukkal a Lille-re összpontosítsanak, és csak a lefújást követően foglalkozzanak a Manchester Uniteddel. A francia együttes mestere a Liverpool legendás otthonában is győzni akar.

 

 

A Liverpoolnak létkérdés, hogy megcsípi-e a negyedik helyet a Premier League-ben, és a szent cél érdekében pontot kellene szereznie a hétvégén az MU elleni derbin. Rafa Benítez azzal a mérkőzéssel még nem foglalkozik.

„Csütörtökön a Lille lesz az ellenfél, és ellenük kell kiharcolnunk a továbbjutást, ami nem egyszerű feladat” – mondta az odavágón elszenvedett 1-0-s franciaországi vereségből okulva a Vörösök menedzsere.

„A Portsmouth elleni sikerből erőt meríthetünk, és ami szintén öröm, hogy nagyszerű játékkal diadalmaskodtunk 4-1-re. Ha így futballozunk csütörtökön is, nem lehet gond a továbbjutás kiharcolása. Trófeát kell nyernünk, és erre már csupán az Európa-ligában nyílik lehetőségünk.”

Kollégája, Rudi Garcia szerint a Lille-nek az Anfielden sem a védekezésre kell berendezkednie, és azt ígéri, semmiképpen sem a nulla nulla konzerválására törekszik majd csapata.

„Ha gólt rúgunk, nagyon nehéz helyzetbe kerül a Liverpool, de képesnek tartom a játékosaimat arra, hogy az Anfielden is győzzenek” – szólt kincstári optimizmussal a szakvezető.

Garcia azért megnyugtatott mindenkit: ha a Lille unalmas játékkal jut tovább, akkor sem fog bánkódni különösebben.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Újabb szégyenteljes liverpooli vereség
Nem, nem és nem. Nem tud felállni a padlóról a Liverpool. A Vörösök ezúttal a Lille otthonában szenvedtek szégyenteljes 1-0-ás vereséget az Európa Liga nyolcaddöntőjének első meccsén. A sokáig eseménytelen találkozón a hazaiak a...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Kahveci Nihat 2010. március 19. 16:02 (43)
Ígéret
  324
Pont neked/nektek van a legnagyobb szátok....Majd a meccs után megdumáljuk, addig felesleges szájkaratézni
Nehéz Laci 2010. március 19. 08:34 (42)
Újonc
  48

„max körberöhögnek





[Hivatkozás: Frik László 2010. március 18. 10:07]
tesó itt a normál emberek nem röhögnek ki,mert tudják,h mi az,h szeetsz 1 csapatot,és nem csak,úgy 'drukker' vagyok mert leigazoltuk C.Ronaldo-t....inkább az iylen embereket röhögjük körbe...pfff
Kovács Tibor 2010. március 18. 22:58 (41)
Rajongó
  1477

„Sajnos ez pont nem így van, de élj nyugodtan ebben a tudatban! Boldogan! És lehet hogy idegenben nem az a cél h.5-öt kapjatok.Tavaly se ez volt, mégis ment az iskolafoci





[Hivatkozás: Kovács Tibor 2010. március 18. 22:58]
Esélyesebbnek tűnik a MU, de egy ekkora rangadón bármi megtörténhet, ezért is szép ez
Hajrá Liverpool!!!
Kovács Tibor 2010. március 18. 22:58 (40)
Rajongó
  1477
Sajnos ez pont nem így van, de élj nyugodtan ebben a tudatban! Boldogan! És lehet hogy idegenben nem az a cél h.5-öt kapjatok.Tavaly se ez volt, mégis ment az iskolafoci
Hajrá Liverpool!!!
Kahveci Nihat 2010. március 18. 20:27 (39)
Ígéret
  324
Ne számoljon senki se olyan gólzáporos meccsel szerintem.Inkább a rugdósodás lesz több, mint szép játék, figyeljétek meg, hogy vagy Masch, vagy Vidic vagy mind2-t ki fogják állítani...Szerintem egy kis különbségű Mu győzelem lesz, vagy döntetlen.
Kovács Tibor 2010. március 18. 15:48 (38)
Rajongó
  1477

„Ezt a ranadós dolgot csak azért mondtad, mert a poolnak semmi esélye egy jó szereplésre a bajnokságban...****** sokra megy vele a pool, ha megnyeri a rangadókat de csak 5ikek és nem indulhatnak a BL-ben, mert így az amúgy sem fényes anyagi helyzetük csak tovább romlik, ráadásul a sztárok is el fognak igazolni, ahogy azt Torres is kilátásba helyezte!! Ráadásul sokra megy vele a pool, ha megnyeri a rangadókat...Számoljunk a "3 naggyal", meg az Evertonnal, ha az ellenük játszandó összes meccset megnyeri a pool, akkor lesz a bajnokságban 24 pontjuk!! Gratulálok hozzá!!! A pool bármire képes??? Igen bármire!!! Arra is, hogy a Debrecent, alig verje meg, de arra is, hogy a csoportkörből kiessen a BL-ben, meg arra is, hogy egy Wigan elverje őket...Az is csoda, hogy az EL-ben idáig eljutottak...Ja mindenki szidja a pool-t igen, de azon is gondolkozz el,h miért!! Ilyen szereplés ellenére ****** nagy a pofátok és ugattok mindenkinek, ahelyett,h kussolnátok, erre példa a Real-Lyon meccse a poolosok fele ott verte a nyálát,h kiesett a Real, de mire fel????”




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. március 18. 08:52]
Azért az a 8 gól kicsit sok...lehet h.spanyolhonban gurítanak olykor annyit, de azért ez a Liverpool, és egy PL csapat.Egy PL csapat ellen az a 3-4 átlag lőtt gól nem annyi lenne.
Hajrá Liverpool!!!
Kovács Tibor 2010. március 18. 15:45 (37)
Rajongó
  1477
Sok okos egy helyen.Molnár ne beszélj így , mert ez szánalmas-.-'
Amúgy meg egy ekkora derbin bármi megtörténhet, szerintem szoros meccs lesz.
Hajrá Liverpool!!!
molnár norbert 2010. március 18. 14:15 (36)
Ígéret
  480
meg a ******om kivan hogy a ****** manchesteres szenyek idejönek verni a nyálukat,tisztelet a kivételnek,én nem mek a mus cikkhez verni a nyálamat,hiába kevesebb kupákat nyerünk mint ti soha nem tudnék egy olyan geny csapatnak szurkolni mint ti
molnár norbert 2010. március 18. 14:04 (35)
Ígéret
  480

„Azt arra irtam hogy ha kiesne a PL-ből- s a másodoszályba kerülne.
Hidd el, akkor kiröhögnék
Ahogy bármelyik más csapatot is...
De én is ahogy elmondtam már nem1* én nem szidom a pool-t csak ha egy alpári(molnár...) paraszt mondja itt a süketdumályát jo h visszavágok...én a helyedbe is szégyelném magam, hogy ilyen troger szurkolotok is van..ahogy van nekünk is egy pár...





[Hivatkozás: Frik László 2010. március 18. 10:23]
ki az alpári paraszt?te bevándorló ******,semmit nem értesz a focihoz ******ka,sztem inkább kusoljál igaza van az előtem szólalonak,a mu 15 mecsen nyert 1-0ra ami mák,dehát nem hiába mákchester a nevetek,kiröhögöd a poolt senkiházi?én meg kiröhögném apádat hogy inkább tvézet volna minthogy téged meggyártott senkiházi bevándorló ******
Glen Johnson 2010. március 18. 12:50 (34)
Rajongó
  1861
lehet itt pattogni akármilyen MU-snak nagy ívben le******juk az utóbbi két évben akkorse vertetek meg és itt a lényeg...a PL-t tavaly elbuktuk ti meg 11-esekkel és megpattanó lövések segitségével 15 meccset nyertetek 1-0-ra és lettetek bajnokok...ami elég gáz de hát szerencse is kell sajnos mer nem mindig az nyer aki megérdemli de ilyen az élet és a mai világ is h nem mindig az győz aki érdemes rákár bármit is pofázni h igyugy megvertek majd a meccs után lehet dumálni addig felesleges bármit is mondani az ilyeneket meg "szeretem" mikor hozzáértés nélkül benyögnek egy "MU ugyis megveri a a Poolt"....ezt mondta mindenki az előző meccsen is és láss csodát mégis 2-0 lett de itt felesleges ezzel felvágnunk mer volt h ti nyeretetek 3 góllal szval ez nem mérvadó remélem ma nyerünk és hétvégén is csodát teszünk
Kasza Roland 2010. március 18. 10:45 (33)
Rajongó
  534
hát vannak minden csapatnak ilyen emberei, el kell felettük menni..megunják

Én csak azt nem bírom, mikor pl most egy Juve szurkoló csak beugrik annyira hogy beszólja a maga kis hülyeségét, és megy is tovább..

azon látni hogy tipikus vitaszító..és nem értem mi örömét leli benne



vagy múltkor egy másik fórumban, egy bu*i kis Sporting drukker folyamatosan ******ozta Torres-t, meg az egész csapatot..végül kapott is egy szép deletet..

az alap hogy mindíg mindenki a saját csapatát érzi erősebbnek és jobbnak, de kultúrált módon is le lehet ezt írni, vagy normálisan is lehet vitatkozni..

mert a ******ozástól meg gyökerezéstől már kezd kicsit herótom lenni



Én itt leszek a 7végi meccsen, de érzem hogy már az elején be fogja dobni vki a saját kis okosságát, és el is fog indulni a "mit akarsz a fos kis Torreseddel" vs."mert a falábú ogre Ronney jobb te kis köcs..?" beszélgetés..

Frik László 2010. március 18. 10:23 (32)
Ígéret
  334

„aki egy Liverpool mezes embert körberöhög, az a világ legnagyobb tudatlan senki parasztja

plusz valszeg az első "haha" után elfektetném








[Hivatkozás: Kasza Roland 2010. március 18. 10:16]
Azt arra irtam hogy ha kiesne a PL-ből- s a másodoszályba kerülne.
Hidd el, akkor kiröhögnék
Ahogy bármelyik más csapatot is...
De én is ahogy elmondtam már nem1* én nem szidom a pool-t csak ha egy alpári(molnár...) paraszt mondja itt a süketdumályát jo h visszavágok...én a helyedbe is szégyelném magam, hogy ilyen troger szurkolotok is van..ahogy van nekünk is egy pár...
Kasza Roland 2010. március 18. 10:16 (31)
Rajongó
  534

„max körberöhögnek





[Hivatkozás: Frik László 2010. március 18. 10:07]
aki egy Liverpool mezes embert körberöhög, az a világ legnagyobb tudatlan senki parasztja

plusz valszeg az első "haha" után elfektetném



Kasza Roland 2010. március 18. 10:14 (30)
Rajongó
  534

„Ne is törődjetek a Manchesterrel, úgy is kikaptok tőlük 2-3 góllal





[Hivatkozás: Giovinco Sebastian 2010. március 17. 21:40]
végülis a Juvéval már hozzászokhattál az ekkora vereségekhez..

azért az szégyen hogy soha nem bírjátok ki vita nélkül..Én ősrégi 'Pool szurkoló vagyok, mióta az eszemet tudom, sosem voltam az az alvakult féle, Én elismerem, hogy Torres semmivel sem jobb mint Rooney, de fordítva is igaz..azért azt se mondjátok hogy Carrick jobb mint Mascherano, mert ezen megmosolyognék..

kapusposzton sem hiszem hogy erősebb a United..

igaza van Beniteznek, ki a ******t érdekel most a 7végi meccs? előbb egy sokkal fontosabb mérkőzés jön, Én azt se bánom ha kikapunk Manchaster-ben, csak jussunk tovább a Lille ellen..ennek a szezonnak már úgyis kapa van, az EL-t kell megnyerni, és újabb történelmet írnánk, az első csapat aki megnyerte az EL kupát



nem egy BL, de az megvolt 5 éve, talán az évtized legjobb futball-meccsén söpörtük be anno, egy (még) akkor jó Milan ellen



Sztem döntetlenre minimum jók lehetünk 7végén, de ahogy sokan elmondták már, egy rangadó akkor is rangadó ha az egyik csapat éppen gyenge évet kifogva csak lentebb van a táblázaton..és egy rangadó eredményét sosem lehet megjósolni..

Frik László 2010. március 18. 10:07 (29)
Ígéret
  334

„hát erre mondtam,hogy nem lehet tudni mi lenne,hogy most ne jöjjön az,h wigan,meg nem tudom mi...és tudod mit,majd meglátjuk mi lessz,nem szeretnék ezen veszekedni,azt pedig szerintem bárki megmondja,h az angol bajnokság sokkal rősebb mint a spanyol...de ha elmegy torres,és gerrard,és kiesünk a másodosztályba,én akkor is büszke pofával megyek a térre pool mezben focizni
és ezt min nem kötekedésből,vagy a real oltására mondtam haver





[Hivatkozás: Nehéz Laci 2010. március 18. 09:43]
max körberöhögnek
Nehéz Laci 2010. március 18. 09:43 (28)
Újonc
  48

„Ennyi erővel, ha a Wigan elveri a Poolt, 1:0 ra....Ja nem mindegy, mert?? A spanyol bajnokságban előző évben ott volt a Sevilla, az Atletico, a Valncia meg a Villareal...Ráadásul igen előző évben, amikor jól ment a Poolnak voltak másodikok, de most mikor ******ul megy nekik, akkor ötödikek, és akkor már tényleg nem mindegy,h a Real a ****** idényében második volt, mert a Pool a ****** idényében csak ötödik...Nem vennék rá mérget,h Gerrard nyáron nem megy sehová, Torres meg max kettő ilyen év és megy is, de ha Gerrard idén elmegy, akkor Torrse is...”




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. március 18. 09:40]
hát erre mondtam,hogy nem lehet tudni mi lenne,hogy most ne jöjjön az,h wigan,meg nem tudom mi...és tudod mit,majd meglátjuk mi lessz,nem szeretnék ezen veszekedni,azt pedig szerintem bárki megmondja,h az angol bajnokság sokkal rősebb mint a spanyol...de ha elmegy torres,és gerrard,és kiesünk a másodosztályba,én akkor is büszke pofával megyek a térre pool mezben focizni
és ezt min nem kötekedésből,vagy a real oltására mondtam haver


Szerkesztve: 2010. március 18. 09:47
Törölt felhasználó 2010. március 18. 09:40 (27)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Nehéz Laci 2010. március 18. 09:21 (26)
Újonc
  48

„Igen csak tudod előző évben a Real volt ki******ott ****** formában, mégis másodikok lettek a bajnokságban és mégis túlmentek a BL csoportmeccseken, szóval akkor kb itt nincs értelme a 4 góllal jönni, mert akkor ennyi erővel, ha most megy a Realnak akkor ennek a poolnak rúgnának 8at...Mellesleg ez szerintem több egy rossz szezonnál!! Jövőre se lesz jobb! Pénz nincs, minőségi erősítések nem lesznek és akkor Torres is elmegy, ráadásul szerintem évek óta most van igazán esély arra, h Gerrard is elmegy...Igazából talán jobb is lenne, ha eladnák őket, mert akkor minden posztra tudnának erősíteni, így meg kb sehova nem jön jó igazolás...”




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. március 18. 09:17]
Ha nem csak ezen a fostos oldalon olvasgatnátok tudnátok,h torres és gerrard nem megy el...és nem kötekedésből,de ha a lyon franciában 1-0 ra ver akkor a pool ellen sem lenne jobb...de mind1nem akarom itt a feszültséget,és ez csak akkor derül ki,ha játszanak 1et,de nem fognak,szal veszekedhetünk itt arról,hogy menyni lenne,de senki nem tudhatja igazából azt meg szögezzük le,h torres,és gerrard nm megy sehova..talán tores később igen,de gerrard, sztem innen megy nyugdíjba
és a végére az sem mind1,hogy a spanyol,vagy az angol bajnokságban második szerintem


Szerkesztve: 2010. március 18. 09:27
Törölt felhasználó 2010. március 18. 09:17 (25)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Nehéz Laci 2010. március 18. 09:06 (24)
Újonc
  48

„Juj mennyi ******kalap van itt de a legnagyobb te vagy molnár Te ugatsz itt arról h ´´egyemberes ´´ a ManU közben Torres vagy Gerrard nélkül a pool ******t sem ér de neked azért meg kellett szolalnod gratula hozzá.Rangadó ide vagy oda Gerrard hiányozni fog a középpályárol de nagyon ugyh könyvelhettek egy újabb vereséget akár tetszik akár nem jah és a MaUn nem egyemberes ugyanis ha Rooneyt nem lenne ki mkiszolgálja ( Nani , Valencia , Berbatov , Carrick...még sorolhatnám ) akk Rooney fele annyi golt sem rúgott volna mint amennyi van neki most akire lehet mondani h egy vagy kétemberes az a pool torres gerrard nélkül jönnek a vereségek , de ha ott vannak akk is poros a gépezet ugyh kussolhattok

Glory Glory Man United





[Hivatkozás: Red Devil 2010. március 18. 09:00]
az is más kérdés,hogy ezt benítez ******ta el akkor amikor a M.U.owen-t,és berbatov-ot vett akkor benítez ilyen kirjakoszt meg ilyen formákat hozott és igazad van,tényleg így megy a pool-nál,de tavaly is így volt mégis nagyon kevesen múlott,h ne a m.u.legyen a bajnok hanem a pool
 
24 ÓRA
22:55  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs21:29  Több mint fél év az Arsenal tehetségének20:45  Mascherano: Egy madridi botlás, és..18:50  Az MU fekete napja: 1958. február 6.18:06  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának17:41  Sir Alex a XXI. század legjobbja16:46  Minden rendben halad Londonban16:43  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog16:15  Betelt a pohár a Sevillánál15:51  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz14:55  Arab befektetők a Palermónál14:47  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie14:24  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem14:24  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok14:06  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen13:38  Fernando Torres lesz a PL gólkirálya?12:34  Blatter: Brazília jó vb-t fog rendezni11:40  Capellónak Terry maradt a kapitány11:03  Bírózik a Chelsea, bírózik az MU10:15  Madrid-meccs, Di Stéfano-tiszteletéreVa  Kapushibával ment tovább GhánaVa  Gól nélküli rangadó MadridbanVa  Buffon: Botlottunk, de nem stresszelünkVa  Münchenben játszik a holland válogatottVa  Németh Krisztiánék meglepetésgyőzelmeVa  Barca-sztár lőtte ki a másik házigazdátVa  Nem bírta tíz emberrel a KaiserslauternVa  Az MU 0-3-ról egyenlített a Bridge-en!Va  De Rossi hosszabít a Romával - hivatalosVa  Inter-gyalázat, Ibra-piros, Juve-blamaVa  Balotelli: Aranylabdás lehetek, ha...Va  Mourinho sem tudja, mi lesz veleVa  Ferguson: Evra fogjon kezet SuárezzelVa  Bunda: örökre eltiltottak egy edzőtVa  Nem súlyos Busquets sérüléseVa  90 éves Szepesi GyörgyVa  Wenger hosszabbítana HenryvalSzo  Messi gólt lőtt, a Barca újra győzöttSzo  Győzött a PSG, de a Montpellier isSzo  Drogba kettő - négyben az ElefántokSzo  Ramos fejese lett a sötét ló veszteSzo  Három pontra lelt a City a hóesésbenSzo  Megint nem nyert idegenben a BayernSzo  Kikaptak Bogdánék, kikaptak BuzsákyékSzo  Ibra szívesen játszana a Real MadridbanSzo  A döntetlenek napja a BundesligábanSzo  Mata: ez még nem az igazi Chelsea!Szo  A fagy miatt lefújták a francia bajnokitSzo  Hetet lőtt az Arsenal: új rekord!Szo  A Lazio megegyezett Nilmarról, de...Szo  Volt Real Madrid-játékos a DiósgyőrbenSzo  Tíz méterrel lőtte mellé a tizenegyestSzo  Real-meccs Di Stefano tiszteletére  A BVB feladta a leckét a riválisoknak  A Barcának és a Realnak is sötét ló jön  Ligue 1: változás a programban  Szilánkba lépett, bukta a Barca-meccset  Serie A: láss át a káoszon!  Abidal hosszabbított - hivatalos  Chelsea-MU: tényleg rangadó?
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS