Benítez: Az Inter nem költött, megbuktam

Létrehozva: 2011. augusztus 23. 19:27
Be nem tartott ígéretekről és el nem költött pénzekről beszélt Rafael Benítez, aki téli Intertől való kirúgásáról magyarázkodott nyolc hónap távlatában.

A spanyol menedzser a Tuttomercatoweb.com című olasz szakportálnak beszélt a múltról, mégpedig kritikával illetve a kék-feketéket.

„Az Inter óriási lehetőség volt. Új játékosok érkezését ígérték, akik javítanak a csapat teljesítményén, de erre soha nem került sor" – kezdte a mindössze fél évig regnáló tréner.

„Keményen dolgoztunk, és azt hiszem, ha eleget költött volna a klub, és nincs a sok-sok sérülés, akkor sikeresek lehettünk volna" – indokolta rossz sorozatát Benítez.

Az azóta is állás nélküli szakember decemberben távozott, helyét az azóta már a PSG-nél sportigazgatói posztot betöltő Leonardo töltötte be a tavasz folyamán.

 
Címkék: rafael_benitez
Hozzászólások
Bacsó Ákos 2011. augusztus 23. 23:49 (8)
Avatar_70_male
Újonc
  39
Hát rosszul gondolta...:S
LIVERPOOL fan1994 2011. augusztus 23. 23:39 (7)
Rajongó
  943

„csak amiatt vok rá pipa h összebalhézott alonsoval és igy lelépett :/ akkor lehet még asse tudnánk mi az az EL




[Hivatkozás: Máró Zoltán 2011. augusztus 23. 22:08]
Rafa lenyilatkozta hogy nem azért adta el mert összebalhéztak hanem mert a f******ó Hickék nem adtak 4 éve semmi pénzt igazolásra és úgy gondolta hogy a Alosno,Gerrard,Torres trióból ő feláldozható mások igazolására...
Máró Zoltán 2011. augusztus 23. 22:08 (6)
Ígéret
  439

„aza kretén Purslow tette tönkre aki lecserélte a teljes stábot,edzőt,játékosokat ozt jött a fekete leves...





[Hivatkozás: LIVERPOOL fan1994 2011. augusztus 23. 21:52]
csak amiatt vok rá pipa h összebalhézott alonsoval és igy lelépett :/ akkor lehet még asse tudnánk mi az az EL
Hajrá Liverpool!!!
LIVERPOOL fan1994 2011. augusztus 23. 21:52 (5)
Rajongó
  943

„Sztem 1 remek edző nekem nagyon szimpatikus volt a poolnál! sokan mondják h tönkretette a poolt is meg az intert is...de ez nagy butaság:/ amit a poolnál csinált az egészen bizar h első évében blt nyert.pár év után ha nincs annyi sérült a bajnoki cimet is hozta volna...én pl még mindig nem látom azt a szinvonalu játékot mint amikor vele a pool még jó formába volt...pedig az a keret nem volt a legerősebb. még igazolni se igazolhatott csak ilyen 5-6m ért...az internél is megvolt szabályozva mert ő biztos hozott volna pár meghatározo játékost ha tehette volna...csak azért fura ez mert az inter akkor bl gyöztes volt tehát volt pénz:/ de az tény h az a futball amit erőltetett nem passzolt a csapathoz...remélem 1x visszatér ha nem is edzőként de viszatér




[Hivatkozás: Máró Zoltán 2011. augusztus 23. 21:47]
aza kretén Purslow tette tönkre aki lecserélte a teljes stábot,edzőt,játékosokat ozt jött a fekete leves...
Máró Zoltán 2011. augusztus 23. 21:47 (4)
Ígéret
  439
Sztem 1 remek edző nekem nagyon szimpatikus volt a poolnál! sokan mondják h tönkretette a poolt is meg az intert is...de ez nagy butaság:/ amit a poolnál csinált az egészen bizar h első évében blt nyert.pár év után ha nincs annyi sérült a bajnoki cimet is hozta volna...én pl még mindig nem látom azt a szinvonalu játékot mint amikor vele a pool még jó formába volt...pedig az a keret nem volt a legerősebb. még igazolni se igazolhatott csak ilyen 5-6m ért...az internél is megvolt szabályozva mert ő biztos hozott volna pár meghatározo játékost ha tehette volna...csak azért fura ez mert az inter akkor bl gyöztes volt tehát volt pénz:/ de az tény h az a futball amit erőltetett nem passzolt a csapathoz...remélem 1x visszatér ha nem is edzőként de viszatér

Szerkesztve: 2011. augusztus 23. 21:48
Hajrá Liverpool!!!
LIVERPOOL fan1994 2011. augusztus 23. 21:47 (3)
Rajongó
  943
engem az idegesít hogy nem adtak neki időt..még annyit se mint amennyit Roy kapott,mert azé Rafa így vagy úgy nagyon nagy edző
Törölt felhasználó 2011. augusztus 23. 19:10 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Pécsi Dávid 2011. augusztus 23. 19:10 (1)
Rajongó
  1368
Kaphatott volna jó pár játékost az nem vitás, de az a foci amit ő akart játszatni nem az Inter stílusa és a keretben helyet foglaló játékosok is alkalmatlanok voltak az azonnal letámadásos védekezésre.Benítez ettől függetlenül jó szakember csak hibákkal.Mondjuk azt nem értettem, h volt egy elvágyódó Robinho és nem kértük Baloért cserébe.
24 ÓRA
21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t12:37  Hazard döntött is, meg nem is11:41  Megműtötték az Arsenal reménységét10:33  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapottVa  Megaigazolásra készül a BL-győztesVa  Neuer szerint kudarcot vallott a BayernVa  A Fradi-elnök kiakadt: mégis van lejjebb
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS