Beckham nem ünnepelne az Old Traffordon

Szerző: N.K.Létrehozva: 2010. február 9. 12:08
Visszafogottan, mondhatni puritán módon venné tudomásul David Beckham, ha a Milanban gólt rúgna, netán győzne az Old Traffordon. A futballcsillagot a Bajnokok Ligája nyolcaddöntője csalja vissza korábbi sikerei helyszínére. Az olaszok a Manchester Uniteddel március 10-én csapnak össze a gyárvárosi visszavágón.

Február 16-án Milan-Manchester United rangadót rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligájában: ez lesz hosszú idő után az első alkalom, hogy David Beckham Sir Alex Fergusonnal és az MU-val találkozik.

 

Becks 2003-ban hagyta el a gyárvárost a Real Madrid kedvéért, majd 2007-ben a Los Angeles Galaxyhoz szerződött. Innen került kölcsönbe a Milanhoz - a kör pedig bezárult, a 115-szörös angol válogatott szélső hét esztendő elteltével láthatja hivatalosan is egykori társait.

„Sokszor az érzelmek erősebbek, mint bármi más - utalt az előtte álló kihívásra Beckham az Inside Unitednek. - Tisztelem annyira a szurkolókat, hogy nem ünnepelnék igazán. A United volt az a klub, amiben imádtam játszani, élveztem minden egyes ott töltött időt. Miután eljöttem az első évek nehezen teltek, hiszen sok mindenből kimaradtam.”

A labdarúgó nem győzte kihangsúlyozni, mennyire a szívéhez nőttek a szurkolók. A manchesteri szurkolók. 

„Mind a mai napig fontos számomra a drukkerekkel kialakított kapcsolat. Voltak nehéz pillanataim, de bennük sohasem csalódtam. Nélkülük nem sikerült volna átvészelnem azokat az időszakokat. Nekem ők a világ legklasszabb szurkolói!”

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK:
február 16. (20.45)
Lyon-Real Madrid
Milan-Man. United
február 17. (20.45)

Bayern-Fiorentina
Porto-Arsenal
február 23. (20.45)
Stuttgart-Barcelona
Olympiakosz-Bordeaux
február 24.
 
CSZKA Moszkva-Sevilla (18.30)
Internazionale-Chelsea (20.45)

 

Hozzászólások
Törölt felhasználó 2010. február 13. 11:33 (21)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Böjti András 2010. február 9. 22:01 (20)
Újonc
  126
Beckham még most is klasszis játékos és nagyon sok topp csapatban elférne remek keresztlabdáival és kiugratásaival szabadrugást meg szögletet és a futómunkát nem is említem ha egy csapatba egy szabad poszton tud játszani bárhova befér!
Tóth Sára 2010. február 9. 16:44 (19)
Újonc
  65
Mé kell elkezdeni egy Beckham-es cikknél a real-ról, barca-ról, keretekről beszélni? Nem ide tartozik...Am a cikkhez annyit, h én gyerekkorom óta Beckham rajongó vagyok és tudom, h mennyire szerette a MU-t és remélem, h nem fog gólt lőni, és ha lő is tuti nem fog rohangálni úgy, mint Tevez...
Csernók Dani 2010. február 9. 16:08 (18)
Rajongó
  1581
Hát ha Evans játszana az rendesen ledarálná a Milan játékosokat
tamási gergő 2010. február 9. 16:07 (17)
Rajongó
  1743
Mennyetek csak biztosra csak nehogy koppanjatok Amúgy meg te ezt honnan tudod ennyire hogy akkor ****** volt a real lol....most én is mondhatom hogy ****** formába van a milan csak nehogy a blre szedjék össze magukat xD
Sási József 2010. február 9. 16:07 (16)
Újonc
  8
valóban az angol foci most az egyik(ha nem a)legjobb!!
viszont azt sem szabad elfelejteni,hogy a Milan "bl specialista"
Sokszor nem a jelenlegi forma számít,hanem a szerencse,helyzet kihasználás....sorolhatnám,szerintem tudjátok miről beszélek!!
az viszont 100000 % hogy egy olyan eszméletlen mecs lesz,hogy már most alig várom
mondjuk véleményem szerint idén a Chelsea nyeri a BL-t!!
Csernók Dani 2010. február 9. 16:04 (15)
Rajongó
  1581
nem tom de remélem visszatér Vidic


Szerkesztve: 2010. február 9. 16:04
Csernók Dani 2010. február 9. 16:01 (14)
Rajongó
  1581
Becks

Nem lesz még egy olyan szabadrugáslövő a MU-ban mint te...
(ne jöjjön senki azzal hogy CR jobban lövi mer sztem nem )

a Milanról meg annyit hogy általában a BL-ben kiejti a MU-t :S pedig a MU szokott az esélyesebb lenni...de idén tuti mi nyerünk
Wertetics Rolee 2010. február 9. 15:58 (13)
Újonc
  162
Én sosem féltem a Milan-tól.Max a divatdrukkerek ijjedeznek! Még akkor sem fostam tőlük, amikor biztosan tudtam, hogy erősebb a kerete-még a Seva korszakban.De most...
Akár elismeritek akár nem.Évről évre a 4 közé 2-3 angol csapat odaér!
Olaszok tavaly sem mentek messzire, pedig akkor is ott volt már Dinho...
Szóval egy a lényeg, alázattal MINDENKI verhető (no meg mázlival), de az UNITED harcra kész volt eddig is és eztán is...Reszkess Beckham
Komjáti Kornél 2010. február 9. 15:40 (12)
Rajongó
  1734
Vagy 1 hónappal ezelött az összem MU szurkoló ******t a Milántól..most h nyertek egyszer 5:0-ra meg stb(nem követem a meccseiket) egyből megnyerik a blt, meg ők a császárok.na ezt utálom a mu szurkolókban.TISZTELET A KIVÉTEL

A meccshez meg csak annyit, hogyha Pato játszik, Dinho jó passzban lesz, illetve megint összeáll az abate,nesta,silva,zambrotta négyes hátul, akkor lehetnek még meglepetések, a Realról meg csak annyit hogy akkor lehet hogy még nem álltak össze, de ne feledd a Milánsem volt jó.
tamási gergő 2010. február 9. 15:19 (11)
Rajongó
  1743
Te csak ne legyél olyan biztos magadba.Real meccs előtt olyan volt a milan mint aki elvan veszve a pályán.Majdnem 2x vertük őket nem kezdem el a vitát arról a két meccsről.Sose tudhatod mikor kapnak megint lendületre


Szerkesztve: 2010. február 9. 15:20
Zsuga Gergely 2010. február 9. 15:10 (10)
Ígéret
  300
Becks-et nem illik leirni! Pool drukker léttemre kedvelem Beckham-et sokmindent tett már le a klubbjaiban is és a válogatottban is! Megérdemelné ha nyerne a Milan!

Maldini Paolo 2010. február 9. 15:07 (9)
Ígéret
  261
jó is lenne ha a csapatt tudna majd vmit ünnepelni!!remélem ha kikapunk akkor legalább nagy csatába kapjunk ki!!!
Liktor Martin 2010. február 9. 15:05 (8)
Ígéret
  215
Én a mindkét csapatot szeretem,de most a
Milannak drukkolok!
Wertetics Rolee 2010. február 9. 15:02 (7)
Újonc
  162
GUSZTUSTALAN PARASZT AZ ÖSSZES: EGY Beckham (Milan) - Manchester összecsapásnak MI KÖZE egy MESSI tudásának? vagy egy HALA MADRIDNAK? apám...össze OFFOLOM én is a ti fórumotokat...szánalmasak vagytok! értelmeset nem tudtok kommentelni, csak veszekedni meg OFFOLNI
Manchester United 2010. február 9. 14:55 (6)
Avatar_70_male
Rajongó
  606

„Remélem jól elveri a Milan az M.U.-t...


a Realnál meg nincs kérdés le kell győzni oda-vissza a Lyont...





! ! ! H A L A M A D R I D ! ! !





[Hivatkozás: Sergio Ramos 2010. február 9. 14:34]
én meg remélem hogy jll összefosod magadat
Manchester jut tovább!!!!!!!!!!!
Kun Anita 2010. február 9. 14:49 (5)
Újonc
  25
Már bocs de úgy oda vagy h a példaképem.Kezd uncsi lenni,mindenhol csak ezt olvasom.Elismerem jó játékos, sőt az egyik legjobb!!!
De mellette még ott van Messi ,Rooney ,Beckham és még sorolhatnám.
Remélem nem lesz lehetősége Beckhamnek a visszafogott ünneplésre sem
Hajrá MU !!!!
Sergio Ramos 2010. február 9. 14:34 (4)
Újonc
  125
Remélem jól elveri a Milan az M.U.-t...


a Realnál meg nincs kérdés le kell győzni oda-vissza a Lyont...





! ! ! H A L A M A D R I D ! ! !
Bodnár Zoltán 2010. február 9. 14:25 (3)
Bajnok
  2671
Tudom ne nézzek oda ha nem tetszik, de a PÉLDAKÉPPED nem a Világ !!!!!!!
Messi, Iniesta, Rooney,XAvi, Ibra , Kakáis vannak olyan jo mint ő sőt......és még a listát sorolhatnám
DRogba , Torres, Villa kifelejtettem!!! Dinho

Szerkesztve: 2010. február 9. 14:26
Wertetics Rolee 2010. február 9. 13:45 (2)
Újonc
  162
Lehet rá mondani, hogy elkurvult, hogy elveszett belőle a tudás, alázat.De amit anno Manchesterben művelt, olyannyira bennem maradt, hogy amíg élek ő lesz számomra az etalon jobb szélső.Védekezett, támadot, olyan szögleteket szabadrúgásokat lőtt, hogy élményszámba mennek mind a mai napig, ahogy az a bizonyos félpályás wimbledoni gólja.Egyszerűen SZÁMOMRA Ő a leg...
 
24 ÓRA
21:55  Ramos fejese lett a sötét ló veszte21:20  Ha most sem nyer a Barcelona... - élő20:26  Három pontra lelt a City a hóesésben20:21  Megint nem nyert idegenben a Bayern17:50  Kikaptak Bogdánék, kikaptak Buzsákyék17:43  Ibra szívesen játszana a Real Madridban17:37  A döntetlenek napja a Bundesligában17:35  Mata: ez még nem az igazi Chelsea!16:22  A fagy miatt lefújták a francia bajnokit15:55  Hetet lőtt az Arsenal: új rekord!14:44  A Lazio megegyezett Nilmarról, de...13:58  Volt Real Madrid-játékos a Diósgyőrben13:17  Tíz méterrel lőtte mellé a tizenegyest10:38  Real-meccs Di Stefano tiszteletére23:02  A BVB feladta a leckét a riválisoknak  A Barcának és a Realnak is sötét ló jön  Ligue 1: változás a programban  Szilánkba lépett, bukta a Barca-meccset  Serie A: láss át a káoszon!  Abidal hosszabbított - hivatalos  Chelsea-MU: tényleg rangadó?  A PSG nyerheti a Marseille-Lyont  Szárnyal a német "fantasztikus négyes"  Lesz Roma-Inter, de Sneijder nélkül  Mancini: Lehet, hogy visszatér Tévez  Már nem Terry az angol csapatkapitány  Négy hétre kidőlt az MU kapusa, de...  A Győr fellebbezik a CAS-nál  Nem lesznek esti meccsek a Serie A-ban  Juhász: Belgium ugródeszka a magyaroknak  Szepesi Gyuri bácsi 90 éves lesz  Összecsapások Egyiptomban: több halott  A Loki vezeti a Fair Play-rangsortCsü  Mourinhót a „halálba” is követnékCsü  Előbbre hoztak olasz rangadókatCsü  Ribéry bírálta a Bayern vezetőitCsü  Eltűnt az Arsenal kapusaCsü  Keitát majdnem elvitte a Real MadridCsü  A Man. United odacsapott a LiverpoolnakCsü  Bíróbefolyásolással vádolják a BarcátCsü  Az Al-Ahli játékosai besokalltakCsü  Wenger: Immár minden meccsünk kupadöntőCsü  Halasztani akar a MilanCsü  Milito hat gólt lőtt, négyet adtak megCsü  Hátvédet igazolt a TottenhamCsü  Óriási öngól mellé Cissé-találat - videóCsü  Inzaghi kimaradt a Milan BL-keretébőlCsü  Özil a Realban fejezné beCsü  Elengedi japán tehetségét a BayernSze  Játékospiac: hol maradt a nagy durranás?Sze  Egyiptomi horror: már 74 halott - videóSze  Valenciát verhetett volna a Barca, de...Sze  Bogdán Ádám lenullázta az ArsenaltSze  Milito-négyes, Milan- és Roma-zakóSze  Wilshere lába újra eltört, de...Sze  Sérülten vette középpályását az InterSze  Chelsea vagy MU, Cech vagy Amos?Sze  Változik a csereszabály a futballban?Sze  A City kapujához bilincselte magátSze  Láthatatlan gól a Serie B-ben!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS