Nem kell befejeznie Beckhamnek

Létrehozva: 2010. március 16. 10:39
David Beckham sikeres műtéten esett át Finnországban hétfő este, miután a vasárnapi, Chievo elleni bajnokin elszakadt bal Achilles-ina. A Milan középpályása hat hónapra vált harcképtelenné, valószínűleg nem kell befejeznie karrierjét, de a vb-n biztosan nem játszhat.
MEGMŰTÖTTÉK BECKSET
A finn specialista Sakari Orava elmondta, jól sikerült az operáció, és a középpályás bízhat abban, hogy a nyáron visszatér a futballpályára.
A prognózis szerint négy hónapot vesz igénybe a rehabilitáció, és további hat-nyolc hétre lesz szüksége ahhoz, hogy teljes értékű edzésmunkát végezhessen.

"Négy hónap múlva már futhat, de csak hat hónap múlva jöhet annyira rendbe, hogy  az ugrások, a rúgások sem okoznak majd fájdalmat neki. Tudnia kell,  ezsúlyos sérülés, szóba sem jöhet, hogy játsszon a vb-n. Ha minden jól megy, jobb lesz, mint újkorában."

David Beckham Achilles-ina a Milan Chievo elleni bajnokin szakadt el vasárnap este, és már ekkor sejteni lehetett, ami azóta megerősítést nyert: Becks biztosan nem lesz ott a nyári dél-afrikai világbajnokságon.

A futballpályára azonban minél előbb visszatérne a klasszis, és a gyors felépülés reményében kedd reggel, de elképzelhető, hogy még hétfő késő este, megoperálják a sérült testrészt.

Beckham, még úton a finnországi Turkuba, üzent is azoknak, akik mellette állnak a bajban.

„Nagyon csalódott vagyok, de mindenkinek köszönettel tartozom, aki üzenetben biztosított a támogatásáról” – írta hivatalos honlapján a 35 esztendős szélső.

Az előrejelzések szerint hónapokat kell kihagynia Beckhamnek súlyos sérülése miatt, és mintegy fél évnek kell eltelnie ahhoz, hogy már csak rossz emlék legyenek a vasárnap este történtek.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Sokk: David Beckham nem mehet a vb-re!
Videókkal!!! Hétfőn már meg is műtik David Beckhamet, aki súlyos sérülése miatt nem lehet tagja az angol válogatottnak a dél-afrikai labdarúgó világbajnokságon. A középpályás Achilles-ín szakadást szenvedett vasárnap este a...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Nagy András 2010. március 19. 20:25 (21)
Rajongó
  1135

„azt hallotam h backhem viszavonul





[Hivatkozás: Micura Milán 2010. március 16. 14:09]
Egyszer biztos, remélem nem egyhamar.
Hajrá AC Milan!!!
Sebestény János 2010. március 19. 17:10 (20)
Újonc
  103
hol hallottad? nem hinném hogy hivatalos honlapról...
Micura Milán 2010. március 16. 14:09 (19)
Újonc
  138
azt hallotam h backhem viszavonul
Joldos Norbert 2010. március 16. 14:05 (18)
Újonc
  16
A francba !

kedvenc focistám

kár hogy nem lesz a VB-n ****** Capelo most hiányolni fogja!
Hajdu Sándor 2010. március 16. 12:24 (17)
Megszállott
  5135
van remény mert VB 3 honap és 5 honapra josolják a gyogyulást hát nem tudom ha jol gyogyul talán meggyogyul de pihenni kell 3 honap azzal kell elteljen hogy pihenteti az a lábat én is nagyon sajnálom mert szerintem ez lenne neki az ucso VB csak reménykedjen és pihentesse a lábát
Nagy András 2010. március 16. 09:01 (16)
Rajongó
  1135

„Volt egy hasonló szituáció amikor a lába tört el és a vb-re készült akkor is azt mondták h nem lesz ott a vb-n és mégis ott volt és jól játszott.Én remélem most is ott lesz és sok szabadrúgás gólt lő majd.FORZA BECKHAM!!!!!! FORZA MILAN





[Hivatkozás: Sipos Ádám 2010. március 15. 23:30]
Ha valaki, ő képes lehet rá, h felgyógyuljon addigra.Sokat jelent neki ez a világverseny.Karrierje során rengetegszer bebizonyította már, h nem ismer lehetetlent.
Hajrá Becks!
Hajrá AC Milan!!!
Sipos Ádám 2010. március 15. 23:30 (15)
Újonc
  76
Volt egy hasonló szituáció amikor a lába tört el és a vb-re készült akkor is azt mondták h nem lesz ott a vb-n és mégis ott volt és jól játszott.Én remélem most is ott lesz és sok szabadrúgás gólt lő majd.FORZA BECKHAM!!!!!! FORZA MILAN
tamási gergő 2010. március 15. 22:26 (14)
Rajongó
  1743
David Beckham - délután, Finnországba menet - kifejtette bánatát a sérülését illetően, de megköszönte a biztató üzeneteket, és megígérte, hogy megpróbál gyorsan felépülni.Finnországban, Turku városában Sakari Orava professzor sikeresen megműtötte David Achilles-ínét, mely tegnap este, a Chievo ellen szakadt el.Pontos információink még nincsenek arról, hogy az angol játékos mikor térhet vissza a pályára, de az más biztos, hogy a nyári világbajnokságon nem lehet ott.

Gyógyulj Beckham. Szegény nagyon akart bizonyítani


Alessandro Nesta sikeres operáción esett át.A világbajnok
hátvéd térdében múlthéten egy ínszalag szakadt el, ám ma kora délután
Rómában, a Villa Stuart klinikán Pier Paolo Mariani professzor sikeres
beavatkozást hajtott végre a Milan főorvosa, Massimo Manara
jelenlétében.Nesta várhatóan 30 nap múlva kezdheti meg a
futóedzéseket, de több, mint valószínű, hogy ebben a szezonban már nem
léphet pályára.

2 jó játékosunkat vesztettünk el egy szezon erejéig.



Szerkesztve: 2010. március 15. 22:28
Törölt felhasználó 2010. március 15. 21:34 (13)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Gáspár Dávid 2010. március 15. 21:03 (12)
Újonc
  28
sajnálom beckhamet, keményen dolgozott h bekerülhessen a vb keretbe
jobbulást neki
Gáspár Dávid 2010. március 15. 21:03 (11)
Újonc
  28
sajnálom beckhamet, keményen dolgozott h bekerülhessen a vb keretbe
jobbulást neki
Törölt felhasználó 2010. március 15. 19:28 (10)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Bodrogi Marcell 2010. március 15. 19:26 (9)
Újonc
  42

„Én meg azt nem értem mi a francért kell azért regisztrálni, h veszekedhessen mással.Mennyivel jobb lenne az oldal, ha az ilyen szellemileg visszamaradott emberkék inkább hangyákat számolnának...

A cikkhez annyit, h én azért még reménykedek, h Becks ott lehet a vb-n.Nélküle nem lenne ugyanaz az angol válogatott.Legalábbis ez az én szubjektív véleményem, tudom, néhányatoknál ez pont az ellentéte.Gyógyulj fel minél hamarabb Becks!!!!





[Hivatkozás: Nagy András 2010. március 15. 19:17]
Üdvözletem! Igazad van sok ember csak szídni jön ide a másikat és nem veszik észre magukat, hogy mennyire sugárzik belőlük a butaság.Na erről ennyit.

Beckham? Nagyon szeretem ő egy olyan játékos akinek szinte tuti helye lenne a vb-n még akkor is ha nem játszana minden meccsen.Alázattal játszik állandóan igaz nem mindig megy neki de odateszi magát és küzd.Gyógyuljon meg hamar én sérülten is elvinném az 100% Forza Becks Forza Milan 1 pont ennyi!!!
Nagy András 2010. március 15. 19:17 (8)
Rajongó
  1135
Én meg azt nem értem mi a francért kell azért regisztrálni, h veszekedhessen mással.Mennyivel jobb lenne az oldal, ha az ilyen szellemileg visszamaradott emberkék inkább hangyákat számolnának...

A cikkhez annyit, h én azért még reménykedek, h Becks ott lehet a vb-n.Nélküle nem lenne ugyanaz az angol válogatott.Legalábbis ez az én szubjektív véleményem, tudom, néhányatoknál ez pont az ellentéte.Gyógyulj fel minél hamarabb Becks!!!!
Hajrá AC Milan!!!
Törölt felhasználó 2010. március 15. 19:10 (7)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Johan Cruyff 2010. március 15. 19:03 (6)
Újonc
  15
Milyen vicces, h ő beszél "monitor rabszolgaságról" amikor minden második posztban beír vmi ökörséget.
tamási gergő 2010. március 15. 18:59 (5)
Rajongó
  1743
Moderálva.Inkább foglalkozzatok Beckham-el.!!
Székely Sándor 2010. március 15. 18:57 (4)
Újonc
  67
látom te se vagy 100% magyar!!! te bevándorló.a nullát így írjuk= 0 és nem így 0a az ID meg kettő DD =IDD enyi meg kettő N= ENNYI!
Tóth Tivadar 2010. március 15. 18:53 (3)
Bajnok
  2456
Most volt a híradóba és lehet van remény a vb-re!!!!
Hajrá Manchester United!!!
Tóth Tivadar 2010. március 15. 18:52 (2)
Bajnok
  2456
Te csak ne szólj bele a dolgaimba!!
Te menj aludni te rabszolga!!!
Hajrá Manchester United!!!
 
24 ÓRA
22:55  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs21:29  Több mint fél év az Arsenal tehetségének20:45  Mascherano: Egy madridi botlás, és..18:50  Az MU fekete napja: 1958. február 6.18:06  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának17:41  Sir Alex a XXI. század legjobbja16:46  Minden rendben halad Londonban16:43  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog16:15  Betelt a pohár a Sevillánál15:51  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz14:55  Arab befektetők a Palermónál14:47  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie14:24  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem14:24  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok14:06  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen13:38  Fernando Torres lesz a PL gólkirálya?12:34  Blatter: Brazília jó vb-t fog rendezni11:40  Capellónak Terry maradt a kapitány11:03  Bírózik a Chelsea, bírózik az MU10:15  Madrid-meccs, Di Stéfano-tiszteletéreVa  Kapushibával ment tovább GhánaVa  Gól nélküli rangadó MadridbanVa  Buffon: Botlottunk, de nem stresszelünkVa  Münchenben játszik a holland válogatottVa  Németh Krisztiánék meglepetésgyőzelmeVa  Barca-sztár lőtte ki a másik házigazdátVa  Nem bírta tíz emberrel a KaiserslauternVa  Az MU 0-3-ról egyenlített a Bridge-en!Va  De Rossi hosszabít a Romával - hivatalosVa  Inter-gyalázat, Ibra-piros, Juve-blamaVa  Balotelli: Aranylabdás lehetek, ha...Va  Mourinho sem tudja, mi lesz veleVa  Ferguson: Evra fogjon kezet SuárezzelVa  Bunda: örökre eltiltottak egy edzőtVa  Nem súlyos Busquets sérüléseVa  90 éves Szepesi GyörgyVa  Wenger hosszabbítana HenryvalSzo  Messi gólt lőtt, a Barca újra győzöttSzo  Győzött a PSG, de a Montpellier isSzo  Drogba kettő - négyben az ElefántokSzo  Ramos fejese lett a sötét ló veszteSzo  Három pontra lelt a City a hóesésbenSzo  Megint nem nyert idegenben a BayernSzo  Kikaptak Bogdánék, kikaptak BuzsákyékSzo  Ibra szívesen játszana a Real MadridbanSzo  A döntetlenek napja a BundesligábanSzo  Mata: ez még nem az igazi Chelsea!Szo  A fagy miatt lefújták a francia bajnokitSzo  Hetet lőtt az Arsenal: új rekord!Szo  A Lazio megegyezett Nilmarról, de...Szo  Volt Real Madrid-játékos a DiósgyőrbenSzo  Tíz méterrel lőtte mellé a tizenegyestSzo  Real-meccs Di Stefano tiszteletére  A BVB feladta a leckét a riválisoknak  A Barcának és a Realnak is sötét ló jön  Ligue 1: változás a programban  Szilánkba lépett, bukta a Barca-meccset  Serie A: láss át a káoszon!  Abidal hosszabbított - hivatalos  Chelsea-MU: tényleg rangadó?
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS