Beckham két évig a Galaxynél marad

Létrehozva: 2012. január 19. 10:44
Biztossá vált, hogy David Beckham (egyelőre ) nem tér vissza Európába: új, kétéves szerződést írt alá a Los Angeles Galaxyvel. A világklasszis középpályás döntése részben családi okokkal magyarázható.

 

 

A Paris Saint-Germain sokáig befutónak tűnt a David Beckham kegyeiért vívott csatában, de a sportigazgató, Leonardo hiába vetette be minden trükkjét, nem járt sikerrel.

Az angol szélső szerződése ugyanis bár lejárt decemberben, az MLS-idény végeztével, most újabb két évre elkötelezte magát az Egyesült Államok bajnokához.

„Fontos döntés ez a részemről. A világ minden tájáról kaptam ajánlatokat, de még mindig örömmel futballozom a Galaxynél, amellyel minél több trófeát be szeretnék gyűjteni” – nyilatkozta a középpályás.

„A saját szememmel láthattam, mennyire népszerű a labdarúgás az Államokban, és eltökélt szándékom, hogy még inkább elterjedjen a játék errefelé.”

„A családom és én boldogok vagyunk itt, beilleszkedtünk, és még nagyon sok évet szeretnénk maradni.”

A Los Angeles-iek edzője, Bruce Arena is elégedetten nyilatkozott azt követően, hogy megszületett a megállapodás.

„Nagyon örülök, hogy David minket választott, főleg úgy, hogy mennyi helyről megkeresték. Az MLS egyik legjobb játékosa volt az előző idényben, nélküle nem lettünk volna ilyen sikeresek.”

Hozzászólások
xy Gábor 2012. január 19. 12:16 (2)
Újonc
  9
Jól tette!Onnan ilyen hírnével és ennyi pénzel már én se jönnék vissza! xD
Sporthiradó Szerkesztő 2012. január 19. 10:40 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53295
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t12:37  Hazard döntött is, meg nem is11:41  Megműtötték az Arsenal reménységét10:33  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapottVa  Megaigazolásra készül a BL-győztesVa  Neuer szerint kudarcot vallott a BayernVa  A Fradi-elnök kiakadt: mégis van lejjebb
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS