Beckham: Glory, Glory, Man United!

Létrehozva: 2010. március 11. 11:17
David Beckham azt kívánja egykori csapatának, a Manchester Unitednek, hogy ha már kiverte a Milan a Bajnokok Ligájából, meg se álljon a végső győzelemig. És egyébként is: MU-s lesz, amíg csak él. Sir Alex Ferguson elolvadt a gyönyörtől a 4-0-s győzelmet követően.

 

 


Az MU szurkolói hatalmas szeretettel fogadták az Old Traffordon David Beckhamet, akit bár lehangol csapata, a Milan veresége és kiesése a BL nyolcaddöntőjében, a Unitednek csupa szépet és jót kíván a folytatásban.

„Ha az ellenfél így megver téged, mint minket az MU, akkor azt kívánod, fejezze is be, amit elkezdett. Már csak ezért is azt kívánom nekik, nyerjék meg a trófeát” – nyilatkozta Becks a lefújást követően.

Beckham elismerte, némileg frusztrálta, hogy csereként beállva csak szűk félórát kapott, de sohasem felejti el, amilyen fogadtatásban részesült az Old Traffordon. Sőt még egy Glazer-ellenes sálat is kapott a nyakába, amelyet büszkén viselt – jóllehet azt csak utólag tudta meg, milyen szimbolikus jelentéssel bír.

„Annyit tudtam, hogy a sárga és a zöld a csapat korábbi színei, így gondolkodás nélkül a nyakam köré csavartam. A tiltakozás nem az én feladatom, én egyszerűen csak Manchester United-szurkoló vagyok, és maradok mindörökre.”

A győztes hadvezér, Sir Alex Ferguson a szavakat is alig találta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

„A második félidő szemet gyönyörködtető volt. A korai gól nagyon megfogta a Milant, és utána már nem tudott feltartóztatni minket. Nagyon, nagyon jól játszottunk.”

A skót mester szerint a két gólt szerző, összességében a harmincadiknál járó Wayne Rooneynek megvan rá az esélye, hogy megdöntse Cristiano Ronaldo klubrekordját, és több mint 42 gólt szerezzen az idényben klubcsapatában.

BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ:
MANCHESTER UNITED - MILAN 4-0 (1-0) - összesítésben: 7-2
Manchester, Old Trafford, vezette: Massimo Busacca (svájci)
MU: Van der Sar - Neville (Rafael, 66.), Ferdinand, Vidics, Evra - Fletcher, Scholes (Gibson, 73.), Pak - Valencia, Rooney (Berbatov, 66.), Nani. Menedzser: Sir Alex Ferguson.
(kispad: Kuszczak, Berbatov, Rafael, Evans, Obertan, Gibson, Diouf) 
MILAN: Abbiati - Abate (Beckham, 64.), Bonera (Seedorf, 46.), Thiago Silva, Jankulovski - Flamini, Pirlo, Ambrosini - Huntelaar, Borriello (Inzaghi, 69.), Ronaldinho. Vezetőedző: Leonardo.
(kispad: Dida, Gattuso, Inzaghi, Seedorf, Zambrotta, Favalli, Beckham) 
Gólszerző: Rooney (13., 46.), Pak (59.), Fletcher (88.)
Sárga lap: Scholes (68.), ill. Ronaldinho (72.), Flamini (85.)

 

Hozzászólások
Ryan Giggs 2010. március 12. 01:20 (57)
Újonc
  12
Ismét 1 nagyon komoly tétmeccsen alkotott nagyon nagyot a CSAPAT, így nagy betűkkel.Én a párharc előtt 50-50% ot adtam mind2 csapatnak, hát alaposan rámcáfoltak a srácok.Bár 1eléggé harmatos Milan ellen értük el, az igaz, de abban a mondásban is van valami, h minden csapat úgy játszik ahogy az ellenfél hagyja.

GLORY GLORY MAN UNITED !!!!!!!
sssss ddddd 2010. március 11. 21:15 (56)
Avatar_70_male
Újonc
  2
CSAKAMANU


Szerkesztve: 2010. március 11. 21:19
Vörös Csaba 2010. március 11. 20:01 (55)
Újonc
  47
Lenyomtuk a Milant - csak igy továb!!
Igazatok van Milanosok, ne is haggyatok magatokat, es nyerjetek a bajnoksagban, nema h az Inter legyen a befuto
NINCS EGY EMBERES CSAPAT EZEN A SZINVONALON!
A Real meg azert esett ki MERT ROSSZ AZ ÖSSZJÁTÉKA!- hiába jók egyénileg a játékosok.Rooney semmit sem erne jo lekeszitök nelkul, ahogy ök sem nelküle.Ezért szeretem a ManU-t
Mindenki drukkoljon a sajat csapatanak, de a masiket nem kell sertegetni
Hajrá drukkerek, és éljenb a FOCI!
csekő Gábor 2010. március 11. 18:23 (54)
Avatar_70_male
Újonc
  3
Ebben igazad, van.Meglehet nézni, az egész csapat maga a gólveszély, bárki rúghat közülük gólt.ottvan Vidic, vagy Ferdinand, vagy akár Neville is, ha nem is sűrűn, vagy minden meccsen, de elég sok gólt lőnek, fejelnek ők is.Meglehet nézni egfy másik csapatot, hogy ott a védők hány gólt szereznek.Szal le a kalappal előttük, mert mind e mellett a világ egyik legkiválóbb védősoráról van szó.Ja, és még annyit a Milan-osoknak.Ugyan abba a hibába estetek, mint anno a Roma.És a Milan ugyan úgy, csak az álmokat kergette a pályán.
tamási gergő 2010. március 11. 17:30 (53)
Rajongó
  1743
Félreérthetően írtál.Igen én azt mondom hogy függő jelen pillanatba.
sssss ddddd 2010. március 11. 17:17 (52)
Avatar_70_male
Újonc
  2
Én csak azt nem értem hogy hogy tud szóba jönni akármelyik világklasszis csapatnál az hogy 1 emberes? akármelyik magyar klubb ha leigazolná pl Rooney-t vagy Ronaldo-t akkor se lenne ott 1ik se a 8-ad döntőben.A focit 11en játszák és Rooney is mehetett volna kapálni a 2 góljával ha közben a védők nem tudják megállítani Ronaldinho-t mondjuk.Szval szerintem ennél nagyobb hülyeség nincs h a bajnokok ligája 8at döntöjében még valamelyik csapatot 1 emberesnek hívni...."1 fecske nem csinál nyarat"
Iványi Dániel 2010. március 11. 17:15 (51)
Újonc
  100
Ha egyemberes lenne az MU, akkor miért Gary Neville beadását fejelte be, akkor miért Nani adta a 100%-os helyzetbe a labdát Rooney-nak akk Fletcher meg Park mért rugott gólt?
Törölt felhasználó 2010. március 11. 17:14 (50)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
tamási gergő 2010. március 11. 16:52 (49)
Rajongó
  1743
A milannal az volt a baj hogy eddig azt a csapatot erőltették jobban akik régen sikeresek voltak.De most már a fiatalokat is beteszik a csapatba.Ezért szokniuk kell egymást! Össze kell kovácsolódni.
Kálazi Sanyó 2010. március 11. 16:50 (48)
Ígéret
  415
Sziasztok!

Gratulálok az MU-nak! Lejátszották a pályáról a Milant.Remélem jövőre erősebbek leszünk.
Amúgy egy igazi Milan drukker az tényleg nem hagyja el kedvenc csapatát, nekem csak az ez az egy perspektíva létezik, egyszerűen ez a csapat színpatikus, a hibáival együtt.

Forza Milan!!!
tamási gergő 2010. március 11. 16:43 (47)
Rajongó
  1743


AZ AZ IGAZI DRUKKER AKI JÓBAN-ROSSZBAN KIÁLL A CSAPATA MELLETT!: MONDHATJÁTOK NEKÜNK HOGY HAGYJUK EL A MILANT, MI NEM VAGYUNK DIVATDRUKKEREK! BYE
Amúgy meg igen most bevallom hogy abba igazad van hogy függő a milan a kulcsembereitől.Hol fog Favalli (én lefutnám), Jankulovski(Nagyon régóta ****** formába van) , Abate(ügyes csak meccshiányos, rutintalan még).Huntelaar (meccshiányos).
Nekünk nincs annyi pénzünk mint a mu-nak.Vagy inkább adósságunk :O?
De attól még nincs pénz hogy egy fiatalabb keretet összetegyenek.Pedig ott lenne a Ghánai Adiyiah-k is.Nem tudom miért nem játszott még 1 meccsen se...:S


Szerkesztve: 2010. március 11. 16:48
Pato fan 2010. március 11. 16:41 (46)
Újonc
  174
Jobb volt az United, de a bajnokság mégh meglehet....

A ha-s mondatok pedigfölöslegesek...

Ha mindenki egészséges lett volna

Ha nyáron,télen igazolunk 1 jót...

Ha jó a bíró első meccsen...Ha Huntelaar belövi...Ha Scholes nem botlik bele...

Fölösleges.....túl kell lépni ezen a vereségen és kész....

Forza Milan!!!!!!
Tóth Bence 2010. március 11. 16:39 (45)
Ígéret
  222

„CSAK AZÉR NYERTETEK MER NEM VOLT PATO,ANTONINIÉS NESTA!!!
NEM BAJ A BAJNOKI CÍM MEGLESZ!!!!
MU MEG NEHOGY AZT HIGGYE HOGY ÖVÉK MÁR A BL!!! VAGYIS A SZURKOLOK!!!





[Hivatkozás: Alexandre Pato 2010. március 11. 16:17]
Mind1, hogy egy csapat hogy nyerne, az mindenkit hidegen hagy, főleg a MU-szurkolókat.
Amúgyis a San Siróban történtek után már nemigen volt esélyetek továbbjutni.
Én már azon röhögtem, hogy Milánban arról álmodtak, hogy nyernek az Old Trafford-on.
Tudom, hogy a Milan egy nagy csapat, de azért az elég nagy önbizalmat sugároz, hogy ilyenekről álmodoznak.
Alexandre Pato 2010. március 11. 16:17 (44)
Újonc
  118
CSAK AZÉR NYERTETEK MER NEM VOLT PATO,ANTONINIÉS NESTA!!!
NEM BAJ A BAJNOKI CÍM MEGLESZ!!!!
MU MEG NEHOGY AZT HIGGYE HOGY ÖVÉK MÁR A BL!!! VAGYIS A SZURKOLOK!!!
Törölt felhasználó 2010. március 11. 16:14 (43)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Pato fan 2010. március 11. 16:11 (42)
Újonc
  174
Már bocsi, de a Mu-nak és a Realnak sokkal több a divatdrukkere...

Divatdrukker= annak szurkol, akinek megy...

És a milannak sajnos mostanában nem megy...szóval nem tudom mért hiszed h a milandrukkerek divatdrukkerek...

Szép volt MU!!! Mindörökké Milan!!!!
Red Devil 2010. március 11. 16:07 (41)
Rajongó
  938

„Jól elszálltatok magatoktol h legyőztetek(Y)


nehogy pofára essetek.mindenkit lenéztek tipikus mu drukkerek


jobb volt a M.U.ez van attol még nem a tiétek a bl


amúgy 1 jobb formába lévő csapat ellen nagyon kevés lesz rooney mert h 1 emberes csapat a m.u.





[Hivatkozás: THIAGO SILVA 2010. március 11. 15:56]
Te ne ugass hanem inkább nyalogasd a sebeidet 4-0 , ébredj fel , jah és azt is vedd észre h 7-2-vel hullott ki az ´´isteni ´´ milánod.Tiago szilva hol volt futkározott összevissza, Ronaldinhonak volt egy fejese azonkívül semmi.Ugyh bekussolhatsz.Amiota az a ******om ancelotti elköpte h egyemberes a Man U azota minden ****** ezzel jön.Kulcsember Rooney és ő rá épül a játék ő tőle várják a golokat ugyh.egy meghatározo játékos és ez nem azt jelenti h egyemberes a csapat jah és sztem aki 7-2-vel megy tovább egy milan ellen annak nem biztos h kevés lesz a játéka egy más csapat ellen

Glory Man United
Palkó Dávid 2010. március 11. 16:02 (40)
Újonc
  139
Abbiati elérte karrierje csúcsát..Leonardo elnémult..honfitársaival egyetemben...
nem semmi,Man.Utd.
Törölt felhasználó 2010. március 11. 16:01 (39)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Wayne Rooney 2010. március 11. 15:59 (38)
Újonc
  91

„Jól elszálltatok magatoktol h legyőztetek(Y)


nehogy pofára essetek.mindenkit lenéztek tipikus mu drukkerek


jobb volt a M.U.ez van attol még nem a tiétek a bl


amúgy 1 jobb formába lévő csapat ellen nagyon kevés lesz rooney mert h 1 emberes csapat a m.u.





[Hivatkozás: THIAGO SILVA 2010. március 11. 15:56]
Ki nézte le most a Milánt??????????
Jobbak voltunk ennyi!
És nem egy emberes,mert nem csak ő rúgta a gólokat,más is olyan jól játszott,mint ő!
 
24 ÓRA
09:05  Ki lesz Capello utódja? 46 jelölt - blog00:10  Az Etna nem engedte haza a Romát22:52  Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48  Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40  Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12  Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00  Capello besokallt: lemondott!19:55  Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07  Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:22  Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09  Barca: Messi képviseli az állandóságot16:30  A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01  Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36  FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20  Berbatov visszatérne a válogatottba15:18  Puskás-stadion: reagáltak az építészek14:14  Münchenből Dortmundba?13:34  Felmentették Redknappet12:58  Shaqiri a Bayerné12:19  Akiért a Chelsea és az Arsenal verseng11:48  Kassai Henry nyomdokaiba lépett11:04  Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltottákSze  Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe  Vérengzést rendezett a DortmundKe  Törlések, halasztások FranciaországbanKe  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe  A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe  Shaqiri orvosin a BayernnélKe  A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe  A Zenit már most vinné ArsavintKe  Közöny övezi a Serie A-t OlaszországbanKe  Két "Puskás Stadion" lesz BudapestenKe  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatottKe  Folytatódott a Málaga vesszőfutásaKe  A Pool macskája békésebb, mint a BarcáéKe  A Fradi legyőzte a Vasast DetroitbanKe  Elképesztő ollózás 16 méterről - videóKe  Ibrahimovic: Hülyeséget csináltam  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs  Több mint fél év az Arsenal tehetségének  Mascherano: Egy madridi botlás, és..  Az MU fekete napja: 1958. február 6.  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának  Sir Alex a XXI. század legjobbja  Minden rendben halad Londonban  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog  Betelt a pohár a Sevillánál  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz  Arab befektetők a Palermónál  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen  Fernando Torres lesz a PL gólkirálya?  Blatter: Brazília jó vb-t fog rendezni  Capellónak Terry maradt a kapitány
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS