Bálványok búcsúztak a Serie A-ban

Szerző: N.K.Létrehozva: 2009. május 31. 16:52
Fantasztikus futballistákat búcsúztatott el az olasz labdarúgó-bajnokság 38., utolsó fordulója. A portugál Luis Figo az Internazionaléból, Paolo Maldini a Milanból, míg Pavel Nedved a Juventusból vonult vissza - bár egyes hírek szerint a cseh középpályás talán máshol még folytatja. A Milan legyőzte a Fiorentinát, ezzel Kakáék kerültek egyből a Bajnokok Ligája csoportkörébe, a liláknak pedig selejtezőt kell majd játszaniuk a főtábláért. Mivel a Bologna győzött, a Torino esett ki a Reggina és a Lecce mellett az elitligától. Zlatan Ibrahimovic kettőt vágott az Atalantának, így 25 góllal a bajnok Inter svédje lett a gólkirály.

Ritkán fordul elő az, hogy egy vesztes meccset követően Firenzében egy milánóinak tapsol felállva a stadion. Márpedig Paolo Maldinivel ez történt: 1984 és 2009 között 647 bajnoki mérkőzésen 29 gólt szerzett a Milan színeiben, az olasz futball egyik legnagyobb legendája a vasárnapi meccsen fejezte be végleg aktív pályafutását.

 

Csapata győzelemmel kedveskedett neki, a záróforduló egyik, még téttel bíró találkozóján Kaká és Pato második félidei találataival végül 2-0-ra nyert és bronzérmes helyen zárt a Milan.

Amennyiben a Fiorentina tette volna ugyanezt, a tabellán helycsere történt volna, és nem a liláknak, hanem Carlo Ancelotti piros-feketéinek kellett volna selejtezőt játszaniuk a Bajnokok Ligájában.

ANCELOTTI TÁVOZIK A MILANTÓL!
Az AC Milan a bajnoki találkozó után hivatalosan is bejelentette: Carlo Ancelotti távozik a klubtól. A vezetőedző nyolc szezont követően közös megegyezéssel bontotta fel 2010-ig szóló kontraktusát a klubbal. Utódja az egyesület sportigazgatója és korábbi játékosa, a brazil Leonardo lesz.

A másik milánói egyesület, a már korábban bajnokká lett Inter is ünnepelhetett. Ráadásul nem is egy dolog miatt: Luis Figo 101 bajnokin szolgálta a kék-feketéket, s ezalatt 9 gólt lőtt az ellenfelek hálójába. Nos, a portugál ászt a 43. percben lecserélte Jose Mourinho mester, így Figo vastaps közepette hagyhatta abba a profi labdarúgást.

Eközben fordulatos meccsen a csapat is behúzta a három pontot, az Atalanta hiába vezetett tíz perccel a lefújás előtt, az Inter fordított, s nyert. A 4-3-as sikerhez kellett Zlatan Ibrahimovic is, a svéd két gólt szerzett - a másodikat ráadásul fantasztikus sarkazással -, ezzel pedig 25 találatig eljutva a Serie A 2008-2009-es idényének gólkirálya lett.

Marco Di Vaio egyet lőtt a Bolognában, míg Diego Milito kettőt hintett a Genoában, így ők holtversenyben, 24-24 találattal a második helyet szerezték meg a gólvágók versenyfutásában.

Torinóban a Juventus szintén elbúcsúztatta bálványát, hiszen Pavel Nedved utoljára húzta magára a zebramezt. A cseh középpályás 245 alkalommal lépett pályára a pontvadászatban a Juve színeiben, ezalatt 51-szer keserítette meg a kapusok életét. Egyes hírek azonban arról szólnak, meglehet, hogy Nedved egy évet még játszik valahol máshol. 

A játéknap két, még jelentőséggel bíró összecsapását Bolognában, illetve Rómában játszották. A tét a topligában maradás volt: mivel a Bologna legyőzte a Cataniát, a következő évadban az Európa-ligában szereplő Romától vereséget szenvedő Torino pottyant ki a Serie B-be.

A 38. forduló amúgy felszabadult játékot hozott, és gólgazdag körnek bizonyult. A kilenc mérkőzés 42 (!!!) találatott rejtett magában. Nyolcat Udinében, hetet Milánóban, ötöt-ötöt Genovában és Rómában.

A SERIE A LEGFONTOSABB ADATAI (2008-2009)
Bajnok: Internazionale
BL-induló: Internazionale, Juventus, AC Milan (csoportkör), Fiorentina (selejtező)
Európa-liga-induló: Genoa (selejtező), AS Roma (előselejtező), Lazio (kupagyőztesként selejtező)
Kiesett: Torino, Reggina, Lecce
Feljutott a Serie B-ből: Bari, Parma
Osztályozót játszik a Serie A-ért: Livorno, Brescia, Empoli, Grosseto

A SERIE A VÉGEREDMÉNYE ITT!

38. FORDULÓ:
Internazionale-Atalanta 4-3 (2-2)
Gólszerző: Muntari (6.), Ibrahimovic (12., 81.), Cambiasso (80.), ill. Doni (10., 53.), Cigarini (25.)
Fiorentina-Milan 0-2 (0-0)
Gólszerző: Kaká (55.), Pato (76.)
Juventus-Lazio 2-0 (1-0)
Gólszerző: Iaquinta (3., 59.)
Roma-Torino 3-2 (1-1)
Gólszerző: Menez (35.), Vucsinics (74.), Totti (83. - 11-esből), ill. Vailatti (9.), Ventola (88.)
Kiállítva: Franceschini (82.) - Torino
Bologna-Catania 3-1 (2-0)
Gólszerző: Mingazzini (5.), Terzi (26.), Di Vaio (68.), ill. Morimoto (50.)
Genoa-Lecce 4-1 (1-1)
Gólszerző: Jankovics (22.), Criscito (52.), D. Milito (56., 67.), ill. Tiribocchi (32.)
Napoli-Chievo 3-0 (3-0)
Gólszerző: Montervino (4.), Bogliacino (7.), Inacio Piá (19.)
Palermo-Sampdoria 2-2 (2-1)
Gólszerző: Miccoli (8.), Succi (42.), ill. Pazzini (45.), Stankevicius (59.)
Reggina-Siena 1-1 (1-0)
Gólszerző: Stuani (44. - 11-esből), ill. Maccarone (76.)
Kiállítva: Calaio (68.) - Siena
Udinese-Cagliari 6-2 (3-0)
Gólszerző: K. Asamoah (10.), Pepe (11.), Floro Flores (15.), Pasquale (58.), Quagliarella (81.), Ighalo (89.), ill. Acquafresca (55. - 11-esből), Parola (58.) 
Hozzászólások
24 ÓRA
21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t12:37  Hazard döntött is, meg nem is11:41  Megműtötték az Arsenal reménységét10:33  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapottVa  Megaigazolásra készül a BL-győztesVa  Neuer szerint kudarcot vallott a BayernVa  A Fradi-elnök kiakadt: mégis van lejjebb
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS