Az UEFA elvette Rooney gólját!

Szerző: SHLétrehozva: 2011. november 3. 14:19
VIDEÓ! Wayne Rooney igazi Otelul Galati-gyilkos! A Manchester United csatára a Bajnokok Ligája C-csoportjában a négyből három gólt lőtt a román bajnoknak, kettőt tizenegyesből, szerdán pedig távolról. 2008 októbere óta ez volt az első Rooney-találat a tizenhatoson kívülről - a bökkenő csak az, hogy az UEFA öngólnak írta át a találatot. A United a 2-0-s sikerével megelőzte a Benficát a négyesben, a támadó most már tud mosolyogni.

Ha nehezen is, de kikászálódni látszik az MU a gödörből. Az elmúlt időszakban egyre-másra kapta a pofonokat az ördögi gárda - ez az időszak ért véget szerda este. Véli Wayne Rooney.

 

"Hála Istennek, kétszer is betaláltunk, most már úgy vélem, hogy a következő hazai meccsünket is megnyerjük, majd a csoportban is az elsők leszünk - mondta megkönnyebbülten az ezúttal középpályásként tüsténkedő támadó. - Megdolgoztunk ezért a győzelemért, a Bajnokok Ligájában nincs könnyű meccs, ezért örömteli a három pont megszerzése. Mi több, az Otelul nem védekezni jött, hanem igyekezett nyomás alatt tartani bennünket. Meg is lepődtünk ezen."

Rooney kihangsúlyozta, a román aranyérmes igenis erős csapat, amely masszívan védekezik, nehéz feltörni. Antonio Valencia és Rooney azért megtalálta a rést, igaz, a második találatnál a hazaiak számára szerencsésen pattant a labda a hálóba.

"Szerintem én vagyok a gólszerző, én lőttem kapura, és szerintem a srác sem szeretné, ha a neve mellé felkerülne egy öngól. Várok, meglátjuk, hogy dönt az UEFA." Nos, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapja átírta a jegyzőkönyvet, csütörtökön már Sarghi öngóljaként aposztrofálta a második United-dugót.

A kellemes pillanatok mellett akadnak kellemetlenek is: itt van mindjárt Michael Owen esete, akit a 11. percben lecserélt Sir Alex Ferguson. A menedzser aggódik a játékosért: a válogatott csatár combsérülést szenvedett, ilyen még nem volt neki - kérdés, mennyire súlyos a dolog.

ROONEY ÉS A(Z) (ÖN)GÓL:

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
CR7 továbblőtte a Realt, MU-dupla
VIDEÓK! A labdarúgó Bajnokok Ligája C-csoportjában a Manchester United egy korai és egy kései találattal 2-0-ra legyőzte az Old Traffordon az Otelult és megelőzte a Basellal kisebb meglepetésre 1-1-et játszott Benficát és a...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Nagy Márton 2011. november 5. 09:19 (37)
Újonc
  81

„Te nem vagy észen gyerek.....
Sem technikailag, sem agyilag, sem sehogy nem említhető Torres Rooneyval egy napon....Rooney egy kész zseni, csak csodálni lehet a játékát...még Torres....Nagyobb a füstje mint a lángjaaa...




[Hivatkozás: Boateng Prince 2011. november 3. 20:51]
Hajrá Manchester United!!!
Nagy Márton 2011. november 5. 09:19 (36)
Újonc
  81

„szerintem még Torres is jobb (igaz most nincs nagy formában) de jobb mint a Vörös ördögök 10-es e





[Hivatkozás: Pfau Marcell 2011. november 3. 20:41]
köszi jól esett reggel ilyen jót nevetni
Hajrá Manchester United!!!
Boateng Prince 2011. november 3. 22:20 (35)
Újonc
  137

„Kétlem hogy Boas Drogbát és Torrest együtt fogja játszatni.Vagy Torres vagy Drogba..”




[Hivatkozás: VV Béci 2011. november 3. 22:13]
Ezt a tippmixet figyeld.....
Fc Köbenhavn-HSV Hannover 1-2 v jó 2,51
Besiktas-Din.Kijev 1-0 h jó 2,52

LAzio--Fc Zürich 1-0 h jó 1,45

Mi megy el???!!!!! a Psv 1,65é ez az egy ment el....
1000 ft -ra jött vna 16 ezer....
VV Béci 2011. november 3. 22:13 (34)
Megszállott
  5749

„Essien sérüléssel bajlódik ha jól tom...:S
Drogba pedig ha elkapja a fonalat nem nagyon áll meg....
De Essien ha felépül sztem biztos kezdeni fog idővel....

......................................................................Cech...........................................................
Bosingwa..................................D.Luiz................................Ivanovic........................A.Cole.....

............................Ramires........................R.MEireles.....................Essien......................

.......................Mata..............................F.Torres........................Anelka/ Drogba.................”




[Hivatkozás: Boateng Prince 2011. november 3. 21:57]
Kétlem hogy Boas Drogbát és Torrest együtt fogja játszatni.Vagy Torres vagy Drogba..
Hajrá Chelsea!!!
Boateng Prince 2011. november 3. 21:57 (33)
Újonc
  137

„Na ja.Én is egy olyan Chelseat szerettem meg ahhol ők voltak a húzóemberek (meg persze Terry, Lamps, Cech stb..)..De már Drogba se a régi Essient pedig hónapok óta nem láttam játszani.




[Hivatkozás: VV Béci 2011. november 3. 21:42]
Essien sérüléssel bajlódik ha jól tom...:S
Drogba pedig ha elkapja a fonalat nem nagyon áll meg....
De Essien ha felépül sztem biztos kezdeni fog idővel....

......................................................................Cech...........................................................
Bosingwa..................................D.Luiz................................Ivanovic........................A.Cole.....

............................Ramires........................R.MEireles.....................Essien......................

.......................Mata..............................F.Torres........................Anelka/ Drogba.................
VV Béci 2011. november 3. 21:42 (32)
Megszállott
  5749

„Énis szeretem a Chelseat....
Különösen Drogbát és Essient...




[Hivatkozás: Boateng Prince 2011. november 3. 21:40]
Na ja.Én is egy olyan Chelseat szerettem meg ahhol ők voltak a húzóemberek (meg persze Terry, Lamps, Cech stb..)..De már Drogba se a régi Essient pedig hónapok óta nem láttam játszani.

Szerkesztve: 2011. november 3. 21:42
Hajrá Chelsea!!!
Boateng Prince 2011. november 3. 21:40 (31)
Újonc
  137

„Nem.Chelseas vagyok.De Götze kedvenc(a sok közül).De am csipázom a Dortmundot.”




[Hivatkozás: VV Béci 2011. november 3. 21:38]
Énis szeretem a Chelseat....
Különösen Drogbát és Essient...
VV Béci 2011. november 3. 21:38 (30)
Megszállott
  5749

„Dortmundos vagy am.??




[Hivatkozás: Boateng Prince 2011. november 3. 21:31]
Nem.Chelseas vagyok.De Götze kedvenc(a sok közül).De am csipázom a Dortmundot.
Hajrá Chelsea!!!
Boateng Prince 2011. november 3. 21:31 (29)
Újonc
  137

„2007-ben vehették Torrest (kb).És az 1.éve volt a legjobb, persze azután sem játszott rosszul.Ám az uccsó éve a Poolnal már nemvolt a régi.”




[Hivatkozás: VV Béci 2011. november 3. 21:20]
Dortmundos vagy am.??
VV Béci 2011. november 3. 21:20 (28)
Megszállott
  5749

„Igen.
Talán ez Eb után vehette meg a őt a Pool....
Ezt aláírom....
De én azt látom h nem tud kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani meccsről meccsre....
MEg a helyzetkihasználása gyengült nagyon sokat....
Egyenlőre nem nagyon téríti az árát a méregdrága Torres....”




[Hivatkozás: Boateng Prince 2011. november 3. 21:18]
2007-ben vehették Torrest (kb).És az 1.éve volt a legjobb, persze azután sem játszott rosszul.Ám az uccsó éve a Poolnal már nemvolt a régi.
Hajrá Chelsea!!!
Boateng Prince 2011. november 3. 21:18 (27)
Újonc
  137

„Utoljára a Genk ellen amikor duplázott..Am meg a Poolba pl az 1.éve brutális volt.”




[Hivatkozás: VV Béci 2011. november 3. 21:13]
Igen.
Talán ez Eb után vehette meg a őt a Pool....
Ezt aláírom....
De én azt látom h nem tud kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani meccsről meccsre....
MEg a helyzetkihasználása gyengült nagyon sokat....
Egyenlőre nem nagyon téríti az árát a méregdrága Torres....
VV Béci 2011. november 3. 21:13 (26)
Megszállott
  5749

„Volt 2008-ban egy jó Eb-je.....
Utánna tán egy fél évet ha jól játszott.....
De te utoljára mikor láttad őt formában futballozni?
NEm rossz játékos de túl van sztárolva...”




[Hivatkozás: Boateng Prince 2011. november 3. 21:11]
Utoljára a Genk ellen amikor duplázott..Am meg a Poolba pl az 1.éve brutális volt.
Hajrá Chelsea!!!
Boateng Prince 2011. november 3. 21:11 (25)
Újonc
  137

„Na azért ha Torres formában van akkor nem nagyobb a füstje mint a lángja!





[Hivatkozás: VV Béci 2011. november 3. 21:04]
Volt 2008-ban egy jó Eb-je.....
Utánna tán egy fél évet ha jól játszott.....
De te utoljára mikor láttad őt formában futballozni?
NEm rossz játékos de túl van sztárolva...
VV Béci 2011. november 3. 21:04 (24)
Megszállott
  5749

„Te nem vagy észen gyerek.....
Sem technikailag, sem agyilag, sem sehogy nem említhető Torres Rooneyval egy napon....Rooney egy kész zseni, csak csodálni lehet a játékát...még Torres....Nagyobb a füstje mint a lángjaaa...




[Hivatkozás: Boateng Prince 2011. november 3. 20:51]
Na azért ha Torres formában van akkor nem nagyobb a füstje mint a lángja!
Hajrá Chelsea!!!
MAN UTD 2011. november 3. 20:56 (23)
Avatar_70_male
Újonc
  12
Ne kacgtasd torresel magad mi az hogy most nincs formába torres mán 2 eve nincs formábantorres ki üres kapuba nem tud gólt lőni
Boateng Prince 2011. november 3. 20:51 (22)
Újonc
  137

„szerintem még Torres is jobb (igaz most nincs nagy formában) de jobb mint a Vörös ördögök 10-es e





[Hivatkozás: Pfau Marcell 2011. november 3. 20:41]
Te nem vagy észen gyerek.....
Sem technikailag, sem agyilag, sem sehogy nem említhető Torres Rooneyval egy napon....Rooney egy kész zseni, csak csodálni lehet a játékát...még Torres....Nagyobb a füstje mint a lángjaaa...
Pfau Marcell 2011. november 3. 20:41 (21)
Rajongó
  761

„nyugodj meg Messi se lenne itt kezdő! Rooney-t senki nem tudja kirakni amúgy Messikéd szerint is Rooney a legjobb! Rooney egyszerűen a világ legjobbja!





[Hivatkozás: Nagy Márton 2011. november 3. 19:56]
szerintem még Torres is jobb (igaz most nincs nagy formában) de jobb mint a Vörös ördögök 10-es e
Nagy Márton 2011. november 3. 19:56 (20)
Újonc
  81
nyugodj meg Messi se lenne itt kezdő! Rooney-t senki nem tudja kirakni amúgy Messikéd szerint is Rooney a legjobb! Rooney egyszerűen a világ legjobbja!
Hajrá Manchester United!!!
Senki Semmi 2011. november 3. 19:16 (19)
Avatar_70_male
Újonc
  11
John Koca,

Ha féltékeny vagy rá, nem így kell kifejezni.. Kezded megint parodizálni magad, nagyon jól áll mondhatom
Hajdu Sándor 2011. november 3. 17:58 (18)
Megszállott
  5177
pedig hány ilyen gólt adnak meg sima gólnap , de am jogos
Nikoletta Anelkának nem tom mi baja van most attól hogy elvettek tőle egy b.....ott gólt már azt se tudja mi az a gól , pedig ő tavaly is sokat mesélhetett volna Anelkának milyen az ha gólt rúg az ember pedig nem volt csucsformában.De legalább a Galati-nak is van már BL gólja
24 ÓRA
21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t12:37  Hazard döntött is, meg nem is11:41  Megműtötték az Arsenal reménységét10:33  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapottVa  Megaigazolásra készül a BL-győztesVa  Neuer szerint kudarcot vallott a BayernVa  A Fradi-elnök kiakadt: mégis van lejjebb
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS