Az NB II-be száműzték André Alvest

Létrehozva: 2012. január 21. 14:32
A Videoton hivatalos oldalának indoklása szerint André Alves "saját döntése következményeként" a tartalékok között, azaz az NB II-es csapatban szerepel a tavasszal. Az NB I gólkirálya a klub tudta nélkül előszerződést írt alá az Omonia Nicosiával, ahol a nyártól folytatja pályafutását. A fehérváriak a vidi.hu-n közölték reagálásukat.

„A Videoton FC a nyár óta többször is egyértelműen kifejezte azon szándékát, hogy hosszútávon számít André Alvesre. Több szerződés-hosszabbítási ajánlatot is tettünk támadónknak, ő azonban egyiket sem fogadta el, és irreális, a klub által vállalhatatlan feltételeket támasztott. Ősszel több, klubunk számára is elfogadható ajánlat érkezett a támadó játékjogára, ő azonban ezeket az ajánlatokat visszautasította. A januári edzőtábor kezdetekor egy dél-koreai ajánlatot is kaptunk, amely a klub és a játékos számára is elfogadható volt. Miután Alves klubunkkal és a dél-koreai csapat vezetőivel is közölte, elfogadja az ajánlatot, hazautazhatott a csapat spanyolországi edzőtáborából, hogy mindhárom fél aláírja a szerződést. Hazaérkezését követően valami vagy valaki hatására azonban megváltoztatta álláspontját, kiszolgáltatott helyzetbe hozva ezzel a Videoton FC-t.

 

Ennek ellenére tovább dolgoztunk a mindenki számára megfelelő megoldás érdekében, ő azonban egy ciprusi ajánlathoz ragaszkodott. Klubunk engedélyt adott neki, hogy elutazzon az Omonia Nicosia képviselőivel tárgyalni, ennek eredményeképpen a Videoton FC képviselője is tárgyalóasztalhoz ült a ciprusiakkal. A megbeszélések során a ciprusi klub számunkra elfogadhatatlan ajánlatot tett. Végül az utolsó tárgyaláson nem is Alvestől, hanem az Omonia vezetőitől tudta meg képviselőnk, hogy már korábban előszerződést kötöttek támadónkkal. Ennek értelmében André, a Videoton FC-vel kötött szerződésének lejártától - vagyis idén nyártól - a nicosiai együttes játékosa lesz.

Ezzel a magatartással egyetlen labdarúgó sem játszhat az első csapatban. Alves saját viselkedésének következményeként tavasszal NB II-es csapatunkkal edz ugyanolyan feltételekkel, mint második csapatunk többi játékosa."

Hozzászólások
Biro Roland 2012. január 25. 16:43 (6)
Újonc
  15
Megerdemli a kis taplo.En ki is tennem a csapatbol, nem csak az elsobol..Teljesen.A szerzodese mar megvan az Omoniaval, fuggoben levo szerzodest nem bonthat fel.Kirugnam a csapattol, ne fogyasszon havi fizetest es golfozzon addig.Gerinctelen 1 ember...
Kálazi Sándor Gergő 2012. január 21. 20:29 (5)
Újonc
  10

„---> Videoton FC nem szólhat bele a bajnoki címért folyó harcba...ezt azért még odaírhatták volna...




[Hivatkozás: Szabó Péter 2012. január 21. 15:44]
Itt nem arról van szó hogy ki hányadik helyért küzd, hanem a gerincről.Ha egy csapatban játszol akkor ne magad miatt játssz hanem a csapatért, az ember nem sz@rik oda ahol eszik.
Hajrá AC Milan!!!
Révész Krisztofer 2012. január 21. 17:07 (4)
Rajongó
  831
Ugyjó
Hajrá FC Barcelona!!!
Kolat Máté 2012. január 21. 15:55 (3)
Rajongó
  855
Helyes döntés! Ne szórakozzon itt velünk.A 2.is remélem csak csere lesz, Máté úgyis lövi a gólokat!
Szabó Péter 2012. január 21. 15:44 (2)
Bajnok
  2423
---> Videoton FC nem szólhat bele a bajnoki címért folyó harcba...ezt azért még odaírhatták volna...
Sporthiradó Szerkesztő 2012. január 21. 15:05 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53295
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t12:37  Hazard döntött is, meg nem is11:41  Megműtötték az Arsenal reménységét10:33  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapottVa  Megaigazolásra készül a BL-győztesVa  Neuer szerint kudarcot vallott a BayernVa  A Fradi-elnök kiakadt: mégis van lejjebb
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS