Az IKON újra az Old Traffordon - videó

Létrehozva: 2010. március 10. 14:50
Lassan hét év telik el a távozása óta, de David Beckham még mindig IKON-nak számít az Old Traffordon a Manchester United szurkolói között. Varázslatos szabadrúgásait és lövéseit mind a mai napig szívesen emlegetik a klub hívei, akik szerdán este ismét találkozhatnak bálványukkal, aki az AC Milan színeiben tér vissza az Old Traffordra.

DAVID BECKHAM LEGSZEBB GÓLJAI A MANCHESTER UNITEDBEN

 

David Robert Joseph Beckham 1991. július 8-án kötötte meg első szerződését a Vörös Ördögökkel, álmai csapatával. Keményen edzett, gyorsan a felnőtt csapathoz került, majd némi kitérő (Preston North End: 5 mérkőzés/2 gól) után már a ManU egyik nagy reménysége lett. Sőt, sokkal többet ért el a csapattal, mint azt bárki sejthette volna.


TÖMEGEK VÁRTÁK BECKHAMET A MANCHESTERI REPÜLŐTÉREN

 

 

Pedig Becks nem tartozott és nem is tartozik a cselkirályok vagy a szupergólvágók közé, de bámulatos szorgalmával elérte, hogy ma is elismerően beszélnek róla, akik nem a bulvárvilágban tett rendszeres és sokszor kikényszerített „látogatásai” vagy az irigység miatt bírálják.

Mértani pontosságú beadásai és szabadrúgásai, elképesztő lelkesedése mindig hasznára volt aktuális csapatának, a Manchester Unitednek, a Real Madridnak, a Los Angeles Galaxynak, az AC Milannak vagy éppen az angol válogatottnak.

Angliai klubjával Bajnokok Ligáját nyert 1999-ben, hatszor nyert Premier League-et, kétszer FA-kupát és egyszer Klub-Világbajnokságot. Összesen 265 mérkőzésen szerepelt a Manchester Unitedben, 62 gólt szerzett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Beckham nem ünnepelne az Old Traffordon
Visszafogottan, mondhatni puritán módon venné tudomásul David Beckham, ha a Milanban gólt rúgna, netán győzne az Old Traffordon. A futballcsillagot a Bajnokok Ligája nyolcaddöntője csalja vissza korábbi sikerei helyszínére. Az...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Tóth Tivadar 2010. március 10. 19:04 (36)
Bajnok
  2456
Beckman
Hajrá Manchester United!!!
Mr Lackó 2010. március 10. 18:36 (35)
Bajnok
  2162
ez nem a reklám helye ember

Szerkesztve: 2010. március 10. 18:37
Hajrá Chelsea!!!
Holló Ádám 2010. március 10. 18:18 (34)
Újonc
  49
nem tudja vki h mikor lesz az Mu Milan visszavágó és h hol fogják játszani?
REAL MADRID 2010. március 10. 17:48 (33)
Újonc
  183
Real 3-0 Lyon Manchester 1-1 Milan

csak 1 tipp.majd meglátjuk mi lesz.már várom a meccseket!

HALA MADRID!!!!!
Juhász Gábor 2010. március 10. 17:30 (32)
Avatar_70_male
Bajnok
  2037
nem de úgy is hallod hogy mondják hogy most akkor megmutatjuk a mu meccs állását gyorsan lekapcsolod a tvt és kész de nem fogják nem szokták soha
Parti Norbert 2010. március 10. 17:27 (31)
Bajnok
  2873

„nem fogják mert utána közvetítik majd sose szokták elmondani





[Hivatkozás: Juhász Gábor 2010. március 10. 17:25]
értem...köszi...az összefoglaloban sem lesz benne akkor gondolom
Juhász Gábor 2010. március 10. 17:25 (30)
Avatar_70_male
Bajnok
  2037

„de nem az..hanem a real meccset megnézem élöben a digin...és utánna felvételröl akarom megnézni a mu meccset de ugy h nem tom az eredményt
és h a real meccs közben ugye nem mondanak infokat a MU meccsröl?mert ha igen akkor nem nézem a real meccset





[Hivatkozás: Parti Norbert 2010. március 10. 17:22]
nem fogják mert utána közvetítik majd sose szokták elmondani
Parti Norbert 2010. március 10. 17:22 (29)
Bajnok
  2873

„valamelyik szlovák tv-n is tuti adják a milan meccset, vagy osztrákon.az tuti nem akad, szép a kép és nem arabul beszélnek, hogy szinte érzed, hogy közbe leköp az ember.





[Hivatkozás: fcb crackajack 2010. március 10. 17:17]
de nem az..hanem a real meccset megnézem élöben a digin...és utánna felvételröl akarom megnézni a mu meccset de ugy h nem tom az eredményt
és h a real meccs közben ugye nem mondanak infokat a MU meccsröl?mert ha igen akkor nem nézem a real meccset
fcb crackajack 2010. március 10. 17:17 (28)
Rajongó
  1105

„és meccs közben mondják majd a MU meccs állását a digin?ugye nem?





[Hivatkozás: Parti Norbert 2010. március 10. 17:14]
valamelyik szlovák tv-n is tuti adják a milan meccset, vagy osztrákon.az tuti nem akad, szép a kép és nem arabul beszélnek, hogy szinte érzed, hogy közbe leköp az ember.
Parti Norbert 2010. március 10. 17:14 (27)
Bajnok
  2873

„Nem is az Mu meccs lesz ott  am meg nekem van Digisportom szal tök8...”




[Hivatkozás: Dave Sz... 2010. március 10. 16:53]
és meccs közben mondják majd a MU meccs állását a digin?ugye nem?
Parti Norbert 2010. március 10. 17:10 (26)
Bajnok
  2873

„Rossz hírek: Pato nem játszhat, és Nesta is megsérült!











Órákkal a sorsdöntő Manchester United-Milan Bajnokok Ligája

találkozó előtt hatalmas veszteségek érték az egyébként is nehéz

helyzetből induló Rossonerit.Adriano Galliani szerint Pato játéka

több, mint valószínűtlen."Nem hiszem, hogy sikerül összedrótozni Patót, így Borriello és Huntelaar kezd Ronaldinho mellett a támadósorban."-mondta

a Milan vezérigazgatója a Sky Sport 24-nek.A legfrisebb hírek is nagy

fejfájást okozhatnak a piros-feketék szurkolóinak, hiszen a Sky Sport

Italia információi szerint a csapat klasszis védője, Alessandro Nesta

térdízületi gondokkal küzd, így az ő játéka is igen kérdéses.Leonardo

tehát nincs könnyű helyzetben a csapata összeállítását illetően, és ne

feledjük: a Milannak két góllal kell győznie az Old Traffordon.
Ilyen mákos lesz ma a mu nem igaz..






[Hivatkozás: tamási gergő 2010. március 10. 16:55]
jobban fosok én inzaghitol meg borriellotol mint patotol de ez az én véleményem
Parti Norbert 2010. március 10. 17:08 (25)
Bajnok
  2873

„Rossz hírek: Pato nem játszhat, és Nesta is megsérült!











Órákkal a sorsdöntő Manchester United-Milan Bajnokok Ligája

találkozó előtt hatalmas veszteségek érték az egyébként is nehéz

helyzetből induló Rossonerit.Adriano Galliani szerint Pato játéka

több, mint valószínűtlen."Nem hiszem, hogy sikerül összedrótozni Patót, így Borriello és Huntelaar kezd Ronaldinho mellett a támadósorban."-mondta

a Milan vezérigazgatója a Sky Sport 24-nek.A legfrisebb hírek is nagy

fejfájást okozhatnak a piros-feketék szurkolóinak, hiszen a Sky Sport

Italia információi szerint a csapat klasszis védője, Alessandro Nesta

térdízületi gondokkal küzd, így az ő játéka is igen kérdéses.Leonardo

tehát nincs könnyű helyzetben a csapata összeállítását illetően, és ne

feledjük: a Milannak két góllal kell győznie az Old Traffordon.
Ilyen mákos lesz ma a mu nem igaz..






[Hivatkozás: tamási gergő 2010. március 10. 16:55]
nem vagyunk ezért mákosok...nem feltétlen paton megy el a meccs ha ugy gondoljátok...ott van még két csatár és még inzaghi is...szal nincs miért stresszelni
Törölt felhasználó 2010. március 10. 17:07 (24)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
fcb crackajack 2010. március 10. 17:00 (23)
Rajongó
  1105

„Persze, reklámozd csak, majd nem lehet nézni, mert megint túl lesz terhelve a szerver! Gratula!





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. március 10. 16:49]
ja mert annyira sokan fogják ezt elolvasni amit írtam..ki tudja mivan amúgy onyewu-val? én még nem láttam a milanba.pedig konföderációs kupa után egyből megvették, hogy mekkora védő, aztán ilyen favallikat tesznek be 69 éves embert..
tamási gergő 2010. március 10. 16:58 (22)
Rajongó
  1743
MODERÁLVA
tamási gergő 2010. március 10. 16:55 (21)
Rajongó
  1743
Rossz hírek: Pato nem játszhat, és Nesta is megsérült!






Órákkal a sorsdöntő Manchester United-Milan Bajnokok Ligája
találkozó előtt hatalmas veszteségek érték az egyébként is nehéz
helyzetből induló Rossonerit.Adriano Galliani szerint Pato játéka
több, mint valószínűtlen."Nem hiszem, hogy sikerül összedrótozni Patót, így Borriello és Huntelaar kezd Ronaldinho mellett a támadósorban."-mondta
a Milan vezérigazgatója a Sky Sport 24-nek.A legfrisebb hírek is nagy
fejfájást okozhatnak a piros-feketék szurkolóinak, hiszen a Sky Sport
Italia információi szerint a csapat klasszis védője, Alessandro Nesta
térdízületi gondokkal küzd, így az ő játéka is igen kérdéses.Leonardo
tehát nincs könnyű helyzetben a csapata összeállítását illetően, és ne
feledjük: a Milannak két góllal kell győznie az Old Traffordon.
Ilyen mákos lesz ma a mu nem igaz..

Dave Sz... 2010. március 10. 16:53 (20)
Ígéret
  244
Nem is az Mu meccs lesz ott  am meg nekem van Digisportom szal tök8...
Lakatos Flórián,,Leo Messi 2010. március 10. 16:52 (19)
Rajongó
  705

„az amúgy is túlterhelt lesz attól függetlenül hogy leírja ide





[Hivatkozás: Juhász Gábor 2010. március 10. 16:51]
Ez igaz!!
És amúgy sem ezt a meccset adják élőben a DGS-on, hanem a reált!!


Szerkesztve: 2010. március 10. 16:53
Juhász Gábor 2010. március 10. 16:51 (18)
Avatar_70_male
Bajnok
  2037

„Persze, reklámozd csak, majd nem lehet nézni, mert megint túl lesz terhelve a szerver! Gratula!





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. március 10. 16:49]
az amúgy is túlterhelt lesz attól függetlenül hogy leírja ide
Törölt felhasználó 2010. március 10. 16:49 (17)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
 
24 ÓRA
00:27  Gólfesztivállal döntős a Bilbao23:44  Vérengzést rendezett a Dortmund21:44  Törlések, halasztások Franciaországban21:12  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktől20:41  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kell19:39  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatója18:24  A Chelsea „lájkolja” Kraszicsot17:14  Shaqiri orvosin a Bayernnél16:40  A Real-legenda lett a Sevilla edzője16:17  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-é15:33  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusa14:49  A Zenit már most vinné Arsavint14:22  Közöny övezi a Serie A-t Olaszországban13:24  Két "Puskás Stadion" lesz Budapesten12:41  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatott12:14  Folytatódott a Málaga vesszőfutása11:48  A Pool macskája békésebb, mint a Barcáé11:20  A Fradi legyőzte a Vasast Detroitban10:27  Elképesztő ollózás 16 méterről - videó09:58  Ibrahimovic: Hülyeséget csináltam  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs  Több mint fél év az Arsenal tehetségének  Mascherano: Egy madridi botlás, és..  Az MU fekete napja: 1958. február 6.  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának  Sir Alex a XXI. század legjobbja  Minden rendben halad Londonban  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog  Betelt a pohár a Sevillánál  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz  Arab befektetők a Palermónál  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen  Fernando Torres lesz a PL gólkirálya?  Blatter: Brazília jó vb-t fog rendezni  Capellónak Terry maradt a kapitány  Bírózik a Chelsea, bírózik az MU  Madrid-meccs, Di Stéfano-tiszteletéreVa  Kapushibával ment tovább GhánaVa  Gól nélküli rangadó MadridbanVa  Buffon: Botlottunk, de nem stresszelünkVa  Münchenben játszik a holland válogatottVa  Németh Krisztiánék meglepetésgyőzelmeVa  Barca-sztár lőtte ki a másik házigazdátVa  Nem bírta tíz emberrel a KaiserslauternVa  Az MU 0-3-ról egyenlített a Bridge-en!Va  De Rossi hosszabít a Romával - hivatalosVa  Inter-gyalázat, Ibra-piros, Juve-blamaVa  Balotelli: Aranylabdás lehetek, ha...Va  Mourinho sem tudja, mi lesz veleVa  Ferguson: Evra fogjon kezet SuárezzelVa  Bunda: örökre eltiltottak egy edzőtVa  Nem súlyos Busquets sérüléseVa  90 éves Szepesi GyörgyVa  Wenger hosszabbítana HenryvalSzo  Messi gólt lőtt, a Barca újra győzöttSzo  Győzött a PSG, de a Montpellier isSzo  Drogba kettő - négyben az Elefántok
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS