Az élet napfényes oldala Bayernéknél

Szerző: Czövek OszkárLétrehozva: 2008. október 6. 13:34
A Bayern München szombaton 3-3-as döntetlent játszott a Bochummal Bundesliga-mérkőzésen, és továbbra is csak bukdácsol a német labdarúgó-bajnokságban. A müncheni klub nagy családja egy nappal később az Oktoberfest zárónapján beszélte át a találkozó tanulságait – és még sok minden mást –, méghozzá gyönyörű hölgyek és ipari mennyiségű sör kíséretében.


A Bayern nem úgy szerepel a bajnokságban, mint azt a szurkolók elvárnák, és a Bajnokok Ligájában is csak döntetlenre volt képes a Lyonnal szemben hazai pályán.

 

A játékosok azonban minden bizonnyal ismerik az „alkoholba fojtom bánatom” sikerdíjas mondást, és ekképpen tettek a bajorok hetedhét országra szóló ünnepségsorozatán, az Oktoberfesten.

A rendezvényre azonban nem egyedül érkeztek a csapat vezetői és játékosai: legtöbbjük feleségük, barátnőjük, vagy Zé Roberto esetében egész családjuk kíséretében érkezett.

A müncheni aranylábúak a képek tanúsága alapján nem unatkoznak a pályán kívül sem, és ha éppen nem szurkolóikat boldogítják, szebbnél szebb hölgyek kényeztetik őket.

A feleségek, barátnők szépségversenyét munkatársaink egybehangzó véleménye szerint a belga hátvéd, Daniel van Buyten „Nagy Ő”-je nyerte, igéző szemei és bájos mosolya gyilkos dekoltázsával megfejelve minden férfiszemet a másodperc törtrésze alatt magára szegez.

A német válogatott támadó, Miroslav Klose a gyönyörűséges Sylwia oldalán feszít az együttes rendezvényein, míg csatártársa, Luca Toni a „vörös démon”, Marta karjaiban készül fel az újabb megméretésre.

Tim Borowski és José Ernesto Sosa többnyire a bajorok kispadját koptatja, amely miatt valószínűleg a legkevésbé szívük hölgye, Lena és Carolina bosszús: így legalább több energiája marad uruknak a pályán kívüli huncutságokra, és szívvel-lélekkel tehetnek eleget házas-, illetve élettársai kötelezettségeiknek.

Mi azonban az idősebb korosztályra is gondoltunk, és számukra is kínálunk ínyencséget az Allianz Arena háza tájáról: a klub elnöke, Karl-Heinz Rummenigge hírnevéhez méltóan igényesen válogatott a szebbik nem képviselői közül is, míg Uli Hoeness menedzser élete Susi mellett csupa móka és kacagás.

A „pártolótagok” között is akad neves személyiség, aki megtisztelte az Oktoberfest Bayern-sátrát: Edmund Stoiber korábbi bajor miniszterelnök feleségével és a csapat vezetőedzőjével, Jürgen Klinsmann-nal iszogatott jóízűen a vasárnapi tivornyán.

Ön melyik Bayern-labdarúgó párjával töltene el egy hosszú hétvégét? Mielőtt szavazna, tekintse meg fotógalériánkat!

 

GALÉRIA: Oktoberfest Bayern-módra!!!

 

KAPCSOLÓDÓ TARTALOM:

 

 

24 ÓRA
21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t12:37  Hazard döntött is, meg nem is11:41  Megműtötték az Arsenal reménységét10:33  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapottVa  Megaigazolásra készül a BL-győztesVa  Neuer szerint kudarcot vallott a BayernVa  A Fradi-elnök kiakadt: mégis van lejjebb
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS