Ancelotti: Inkább az Inter, mint a Milan

Szerző: N.K.Létrehozva: 2009. december 11. 10:23
Ha választhatna Carlo Ancelotti a két olasz gigász közül, inkább az Internazionalét látná szívesebben a Chelsea-vel egy párban a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Még akkor is, ha a talján menedzser szerint José Mourinho alakulata a legerősebb a csoportmásodikok közül. A tréner nem akar lelkizni...

Jövő pénteken sorsolás, a BL-csoportgyőztesek a másodikokkal kerülnek szembe. Az olasz sajtó eljátszott egy kicsit Carlo Ancelottival, a Chelsea mesterét arról faggatta a La Gazzetta dello Sport, hogy szeretne-e egykori csapatával játszani a nyolc közé kerülésért.

 

„Ha tehetném, az Intert választanám - nyomatékosított Ancelotti. - Szeretném elkerülni Leonardót és a Milant, azt hiszem, túlságosan a szívemre venném azt a helyzetet. Tudom, hogy a kék-feketék a legerősebb csoportmásodikok, nehezen lendültek bele, de mostanra már kiforrott és életveszélyes együttes vált belőlük. Láttam őket szerdán a Rubin ellen, ahol parádés meccsen nyertek. Balotelli meg egy kivételes tehetség.”

A Chelsea elvben az Inter és a Milan mellett a Lyont, a Bayern Münchent, a CSZKA Moszkvát, a Portót, az Olympiakoszt vagy a Stuttgartot kaphatja ellenfélül. Egyik sem ígérkezik sétagaloppnak, az biztos.

Hozzászólások
.. Gabi 2009. december 15. 18:56 (62)
Rajongó
  909

„Ja igazad van inkább találkozzanak a legjobb 4 között.A nyolcaddöntőben még jobb elkerülni egymást.Én abban bízok hogy hamarosan megnyeri a Milan a 8.Bl trófeáját!
FORZA MILAN





[Hivatkozás: Pénzváltó Péter 2009. december 11. 14:49]
Nektek is pont a Real ellen kellet feltámadnotok
Joó Gergőee 2009. december 11. 18:44 (61)
Rajongó
  1015
hallod tokabajnok hova mész????? neked bnőd van???vagy csak találtál valamit a hűtőbe és azt csúfolod barátnőnek????
Törölt felhasználó 2009. december 11. 17:43 (60)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Szalai Gábor 2009. december 11. 15:47 (59)
Avatar_70_male
Újonc
  166
A Chelsea-nek is a Milan lenne a legveszélyesebb ellenfél.(a Barcán kivül de őket most nem kaphatja).A Londoniaknál is szereik ha felér a szélsővédő a támadásokhoz amibe Dinho és Pato nagyon beletudna kontrázni.

Persze a Milan is bajban lenne a szélén.Szerintem sok gólos jó meccs lenne és csak az döntene,hogy ki használja ki jobban a helyzeteit.

Különcsata lenne a Drogba,Anelka-Nesta,Silva párharc is.
Szalai Gábor 2009. december 11. 15:39 (58)
Avatar_70_male
Újonc
  166
Nekem is van 1 olyan érzésem,hogy Chelsea lesz az ellenfél vagy a Barca.

Nem feltétlenül baj mert a Milan csak a nagycsapatok ellen játszik jól.Most is 5 pontot adtunk el a svájciak ellen és ha az nincs nyerjük a csoportot.

Szerintem amúgy idén a Chelsea a legesélyesebb a bl győzelemre.Nagyon fekszik nekik Carlo "karácsonyfája".Könnyedén hozzák a meccseket.
Csatlós Rita 2009. december 11. 15:18 (57)
Újonc
  107

„Ja igazad van inkább találkozzanak a legjobb 4 között.A nyolcaddöntőben még jobb elkerülni egymást.Én abban bízok hogy hamarosan megnyeri a Milan a 8.Bl trófeáját!
FORZA MILAN





[Hivatkozás: Pénzváltó Péter 2009. december 11. 14:49]
Ne,h.elszóld magad !
Én meg úgy érzem,h.tuti összekerül a 2csapat...emlékeztek>Kaká s azt mondta,h.nem akar összekerülni a Milannal.a Chelsea-vel(Carlo miatt)...erre lám-lám mi történt...1csoportba került a Milannal...>bár én is reménykedem,h.nem kell majd 1más ellen játszaniuk!!

FORZA MILAN!!!
Pénzváltó Péter 2009. december 11. 14:49 (56)
Rajongó
  548

„hát igen énis jobban örülnék egy stuutgart-chelsea-nek vagy egy olympiakosz chelsea-nek és majd az elődöntőban találkozanak inkább és rem ha chelsea jön ki győztesen és megnyeri a bl-t


hala chelsea chelsea 4 ever





[Hivatkozás: Ternyei István 2009. december 11. 14:45]
Ja igazad van inkább találkozzanak a legjobb 4 között.A nyolcaddöntőben még jobb elkerülni egymást.Én abban bízok hogy hamarosan megnyeri a Milan a 8.Bl trófeáját!
FORZA MILAN


Szerkesztve: 2009. december 11. 14:51
Ternyei István 2009. december 11. 14:45 (55)
Avatar_70_male
Rajongó
  772

„Szerintem is nagy lenne egy Milan-Chelsea.Elképzelhető hogy összekerülnek a Bl ben mostanába nem is játszottak egymás ellen.Ancelotti nagyon jól teljesít a Chelseavel és ő tudná a talán a taktikát hogyan verhetnék meg a Milant de nem biztos.Én jobban örülnék a Bordeauax-nak vagy a Sevillának.A hátrányunk az hogy mi kezdünk hazai pályán.





[Hivatkozás: Pénzváltó Péter 2009. december 11. 14:40]
hát igen énis jobban örülnék egy stuutgart-chelsea-nek vagy egy olympiakosz chelsea-nek és majd az elődöntőban találkozanak inkább és rem ha chelsea jön ki győztesen és megnyeri a bl-t

hala chelsea chelsea 4 ever
Törölt felhasználó 2009. december 11. 14:44 (54)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Pénzváltó Péter 2009. december 11. 14:40 (53)
Rajongó
  548

„bármi megtörténhet de egy biztos h jó meccs lenne !!


szerintem am a chelsea a milánt fogja kapni mert h már a milán játszott a real-al és most jön a chelsea !! kakávs milan volt most meg jön a második felvonás ancelottivs milán





[Hivatkozás: Ternyei István 2009. december 11. 14:36]
Szerintem is nagy lenne egy Milan-Chelsea.Elképzelhető hogy összekerülnek a Bl ben mostanába nem is játszottak egymás ellen.Ancelotti nagyon jól teljesít a Chelseavel és ő tudná a talán a taktikát hogyan verhetnék meg a Milant de nem biztos.Én jobban örülnék a Bordeauax-nak vagy a Sevillának.A hátrányunk az hogy mi kezdünk hazai pályán.


Szerkesztve: 2009. december 11. 14:43
szabó márk 2009. december 11. 14:37 (52)
Bajnok
  2440
Te ****** magyar gecmó !!! miért nem fogysz le ?? hmm ??

szeretsz zabálni mi ?? közbe meccsezünk ??? menny el norbihoz azt
lefogyaszt te ****** !!!


Ternyei István 2009. december 11. 14:36 (51)
Avatar_70_male
Rajongó
  772

„Vagy lehet a MILAN verné ******rá őket ez is megtörténhet.





[Hivatkozás: Pénzváltó Péter 2009. december 11. 14:17]
bármi megtörténhet de egy biztos h jó meccs lenne !!

szerintem am a chelsea a milánt fogja kapni mert h már a milán játszott a real-al és most jön a chelsea !! kakávs milan volt most meg jön a második felvonás ancelottivs milán
Ternyei István 2009. december 11. 14:31 (50)
Avatar_70_male
Rajongó
  772
nagy szája van ennek a sümeghy-nek pedig ilyen tokával én csak kussolnék

annyit röhögtem rjtatok srácok ez a gyerek egy fos!!!4

ha nekem ilyen fejem lenne mint sümeghy-nek eljátszanám pókeren
Pénzváltó Péter 2009. december 11. 14:17 (49)
Rajongó
  548

„Csak azért, mert a milant szétvernék, de az INTERT!Azt már nem!





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2009. december 11. 14:16]
Vagy lehet a MILAN verné ******rá őket ez is megtörténhet.


Szerkesztve: 2009. december 11. 14:26
Törölt felhasználó 2009. december 11. 14:16 (48)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Pénzváltó Péter 2009. december 11. 13:39 (47)
Rajongó
  548
De a pofája akkora hogy kamionnal be lehetne tolatni
A tokája meg nagyobb mint a feje.



Szerkesztve: 2009. december 11. 13:41
Ofra Alex 2009. december 11. 13:37 (46)
Megszállott
  6284
.OTT A PONT
Hajrá Real Madrid!!!
Ofra Alex 2009. december 11. 13:34 (45)
Megszállott
  6284
röff-röff
Hajrá Real Madrid!!!
Pénzváltó Péter 2009. december 11. 13:28 (44)
Rajongó
  548
Inkább hogy lehet ekkora szája? Főleg amellett hogy 200 kiló
Pénzváltó Péter 2009. december 11. 13:22 (43)
Rajongó
  548
Jól van már zsírszalonna kussolj be mert nagyon gáz vagy pufi-fánk.Ilyen 6 tonnás tokás fejjel inkább meghúznám magam.
Tuti a te ****** pinája sárgul be mert teletömöd, te találsz ki ilyen ******ságokat azért mert ez folyik nálatok fogyatékos ******gyerek.


Szerkesztve: 2009. december 11. 13:24
 
24 ÓRA
00:27  Gólfesztivállal döntős a Bilbao23:44  Vérengzést rendezett a Dortmund21:44  Törlések, halasztások Franciaországban21:12  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktől20:41  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kell19:39  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatója18:24  A Chelsea „lájkolja” Kraszicsot17:14  Shaqiri orvosin a Bayernnél16:40  A Real-legenda lett a Sevilla edzője16:17  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-é15:33  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusa14:49  A Zenit már most vinné Arsavint14:22  Közöny övezi a Serie A-t Olaszországban13:24  Két "Puskás Stadion" lesz Budapesten12:41  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatott12:14  Folytatódott a Málaga vesszőfutása11:48  A Pool macskája békésebb, mint a Barcáé11:20  A Fradi legyőzte a Vasast Detroitban10:27  Elképesztő ollózás 16 méterről - videó09:58  Ibrahimovic: Hülyeséget csináltam  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs  Több mint fél év az Arsenal tehetségének  Mascherano: Egy madridi botlás, és..  Az MU fekete napja: 1958. február 6.  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának  Sir Alex a XXI. század legjobbja  Minden rendben halad Londonban  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog  Betelt a pohár a Sevillánál  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz  Arab befektetők a Palermónál  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen  Fernando Torres lesz a PL gólkirálya?  Blatter: Brazília jó vb-t fog rendezni  Capellónak Terry maradt a kapitány  Bírózik a Chelsea, bírózik az MU  Madrid-meccs, Di Stéfano-tiszteletéreVa  Kapushibával ment tovább GhánaVa  Gól nélküli rangadó MadridbanVa  Buffon: Botlottunk, de nem stresszelünkVa  Münchenben játszik a holland válogatottVa  Németh Krisztiánék meglepetésgyőzelmeVa  Barca-sztár lőtte ki a másik házigazdátVa  Nem bírta tíz emberrel a KaiserslauternVa  Az MU 0-3-ról egyenlített a Bridge-en!Va  De Rossi hosszabít a Romával - hivatalosVa  Inter-gyalázat, Ibra-piros, Juve-blamaVa  Balotelli: Aranylabdás lehetek, ha...Va  Mourinho sem tudja, mi lesz veleVa  Ferguson: Evra fogjon kezet SuárezzelVa  Bunda: örökre eltiltottak egy edzőtVa  Nem súlyos Busquets sérüléseVa  90 éves Szepesi GyörgyVa  Wenger hosszabbítana HenryvalSzo  Messi gólt lőtt, a Barca újra győzöttSzo  Győzött a PSG, de a Montpellier isSzo  Drogba kettő - négyben az Elefántok
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS