A Chelsea közepesen erős csoportba került a BL-ben, ám azzal, hogy Genkben ikszelt, Leverkusenben pedig kikapott, a kiesés szélére sodródott.
Az utolsó játéknapon a Valencia látogat a Stamford Bridge, és amennyiben nyer vagy legalább 1-1-es döntetlent játszik, búcsúztatja az angol ezüstérmest.
Roberto Soldado rendületlenül bízik a londoni bravúrban, ami a közelmúlt formája alapján nem is biztos, hogy a bravúr kategóriába tartozna.
„A genki 7-0 hatalmas önbizalmat adott nekünk, ha sikerül megismételnünk azt a teljesítményt, nem lehet gond” – fogadkozott a támadó, aki a belga bajnok hálóját három góllal terhelte meg, de a Chelsea elleni első meccsen is ő egyenlített.
„Győztes mentalitással megyünk majd ki a pályára, és mindannyian arról álmodunk, hogy ott legyünk a nyolcaddöntőben.”
A Chelsea tehát tarthat az összecsapástól, még ha Florent Malouda szavai nem is félelemről árulkodnak.
„Komoly hibát követtünk el Németországban a Leverkusen ellen, otthon, a saját közönségünk előtt kell javítanunk.”
„A vereségre nem is gondolhatunk, ilyen forgatókönyvet el sem tudunk képzelni. Mostanában sajnos több rossz eredmény is becsúszott, bőven van mit törlesztenünk a közönség felé” – ismerte el a francia szélső.
Az együttesek eddig kétszer találkoztak a Stamford Bridge-en, az 1-1-es eredmény kedden a Valenciának, a 0-0-s pedig a Chelsea-nek kedvezne.
A Kékek tizenkét mérkőzés óta veretlenek spanyol ellenféllel szemben – igaz, ezúttal egy döntetlen is a vesztüket okozhatja.
Az Arsenal jóval kényelmesebb helyzetből várja a csoportkör záró fordulóját, és Arsene Wenger a biztos csoportelsőség tudatában vélhetően erősen tartalékos összetételben küldi pályára csapatát.
A négyes másik összecsapásán a Dortmund és - főként - a Marseille is eséllyel pályázik a második helyre, az Olympiakosszal egyetemben.
E-CSOPORT:
6. forduló, kedd 20:45 óra:
- Chelsea-Valencia
A Chelsea várható kezdőcsapata: Cech - Bosingwa, Ivanovics, Terry, Cole - Meireles, Ramires, Lampard - Sturridge, Drogba, Mata.
A Valencia várható kezdőcsapata: Alves - Miguel, Rami, Dealbert, Alba - Costa, Topal - Feghouli, Jonas, Mathieu - Soldado.
- Genk-Leverkusen
| A CSOPORT ÁLLÁSA: | ||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Bayer Leverkusen | 5 | 3 | 0 | 2 | 7:7 | 0 | 9 |
| 2. | Chelsea FC | 5 | 2 | 2 | 1 | 10:4 | 6 | 8 |
| 3. | Valencia CF | 5 | 2 | 2 | 1 | 12:4 | 8 | 8 |
| 4. | KRC Genk | 5 | 0 | 2 | 3 | 1:15 | -14 | 2 |
-------------------------
F-CSOPORT:
6. forduló, kedd 20:45 óra:
- Dortmund-Marseille
- Olympiakosz-Arsenal
Az Arsenal várható kezdőcsapata: Fabianski - Koscielny, Vermaelen, Squillaci, Santos - Coquelin, Frimpong, Benajun - Oxlade-Chamberlain, Samah, Arsavin.
| A CSOPORT ÁLLÁSA: | ||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Arsenal FC | 5 | 3 | 2 | 0 | 6:3 | 3 | 11 |
| 2. | Olympique Marseille | 5 | 2 | 1 | 2 | 4:2 | 2 | 7 |
| 3. | Olympiakosz | 5 | 2 | 0 | 3 | 5:5 | 0 | 6 |
| 4. | Borussia Dortmund | 5 | 1 | 1 | 3 | 4:9 | -5 | 4 |

A Chelseas rész meg no comment.

ez xar sh nem engedett komizni
Szerkesztve: 2011. december 6. 18:51