A PSG Téveznél kivár, Beckhamet vinné

Létrehozva: 2011. december 20. 10:20
A Paris Saint-Germain sportigazgatója leszögezte, csak akkor ülne le a tárgyalóasztalhoz Carlos Tévezzel, ha a Milan kikerül a képből. Ahhoz viszont közelebb jár Leonardo, hogy David Beckhamet a Parc des Princes-be csábítsa.

 

 

A Milan tárgyalásokat folytat a Manchester Cityvel, ám mivel első ajánlatában csak kölcsönvétel szerepel, vételi opcióval, megrekedtek az egyeztetések.

Az argentin támadó kapcsán a PSG neve is felmerült, de a milánói kötődésű Leonardo nem akar belepiszkítani egykori munkaadója levesébe.

„Nem szeretném bosszantani a Milant. Még nem vettem fel a kapcsolatot a játékossal, egyelőre megvárjuk, mi történik, és nem avatkozunk közbe” – nyilatkozta a párizsi sportigazgató a La Repubblica olasz lapnak.

„(Adriano) Galliani egyfajta mentorom, ha azonban megváltoztatja a véleményét az üzletről, mi ott leszünk” – mondta el a Rossonerik ügyvezetője kapcsán.

Nemcsak Tévezt, de David Beckhamet is gyakorta összeboronálják a franciákkal, nem is minden ok nélkül.

„Érdeklődünk iránta, de rajta és a családján múlik, születik-e megállapodás. Mikor beszéltem vele, azt mondta, hogy edz, és készen áll a játékra.”

„Valódi világsztár. Nincs hiánya trófeákból, az Egyesült Államokban is sikeres volt. Mindezeken túl, fantasztikus profi” – dicsérte Beckset Leonardo.

Beckham szerződése december végén jár le a Los Angeles Galaxyvel, amellyel múlt hónapban bajnoki címet nyert.

Hozzászólások
Kőházi Tamás 2011. december 21. 14:12 (6)
Újonc
  13
A Milan csak kölcsön venné tevez-t mert Cassano májusig nem játszhat és addig kell egy minőségi csatár.Így van és sztem tevez jobb mint pl:robinho,vagy cassano

FROZA MILAN
Németh Bence 2011. december 21. 11:38 (5)
Újonc
  138
A Milan csak kölcsön venné tevez-t mert Cassano májusig nem játszhat és addig kell egy minőségi csatár.
Hajrá AC Milan!!!
Ka Pál 2011. december 20. 13:29 (4)
Újonc
  67
sztem megy milánóba tévez
Bakos Gábor 2011. december 20. 12:44 (3)
Rajongó
  507
Akkor se lenne az MU-ban ha nem ilyen lenne mert nem fizetett volna az MU annyit hogy náluk maradjon...
Hajrá Real Madrid!!!
Balogh Tibor 2011. december 20. 11:25 (2)
Újonc
  22
Am szerintem jobban járnak Tevezzel mert Beckham már lejárt dolog!!
Hajrá Real Madrid!!!
Balogh Tibor 2011. december 20. 11:24 (1)
Újonc
  22
Okosan itt mellettem!
Hajrá Real Madrid!!!
24 ÓRA
11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t12:37  Hazard döntött is, meg nem is11:41  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapottVa  Megaigazolásra készül a BL-győztes
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS