A Pool már 26 milliót kér Mascheranóért

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2010. augusztus 24. 12:58
Brit lapértesüléseket cáfolva a Marca spanyol sportnapilap szerint a Liverpool 26 millió alatt nem hajlandó elengedni Javier Mascheranót.

A lap úgy tudja, továbbra sincs megállapodás a középpályás átigazolása ügyében a Liverpool és a Barcelona között: az angolok keveslik az argentin válogatott csapatkapitányáért a katalán klub által ajánlott 20 millió eurót.

Az argentin labdarúgó hétfő este nem volt hajlandó pályára lépni a Manchester City ellen 3-0-ra elveszett mérkőzésen, ám a Liverpool szakvezetője ennak ellenére bízik benne, hogy Mascherano marad csapatnál.

A középpályás viszont a jelek szerint konokul kitart elhatározása mellett, hogy a Barcelonánál folytatja karrierjét.

 
A PSV PÁROSÁRA PÁLYÁZNAK A VÖRÖSÖK:
A Liverpoollal kapcsolatos hír, hogy a Mersey-partiak immár nemcsak Ola Toivonent, hanem Carlos Salcidót is szeretnék leigazolni a Dzsudzsák Balázst foglalkoztató PSV-ből. A nagyjából 13 millió fontra taksált svéd ügyében valószínűleg nem sok sikerrel járnak a Vörösök, hiszen a holland egyesület sportigazgatója, Marcel Brands leszögezte, számolnak a bajnokságot bombaformában kezdő, három meccsen ötször eredményes csatárral. A 30 esztendős mexikói hátvéd nevét csak megszellőztette az angol sajtó, konkrétum egyelőre nem látott napvilágot.   
KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Liverpool bemutatott a Barcelonának
A Liverpool visszautasította a Barcelona 20 millió eurós ajánlatát Javier Mascheranóért – értesült egy katalán rádióállomás, amely úgy tudja: hatmillióval többért már túladna a Pool az argentinon. Az Internazionale állítólag...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Perity Ádám 2010. augusztus 25. 08:39 (40)
Újonc
  17

„fostalicskaa szájba ba.szott jó k.urva édes a.nyád te csi.csika g.eci 2 éve bundázza ez a hoki barca a meccseket te nyomorult de legjobban azóta rühellem ezt a retkes barcát mióta azt az elődöntőt bundázta meg a chelsea ellen az egész spanyol foci egy nagy bunda képesek voltak még a vb-t is megvenni ****** barca a nyomába se érhet nem hogy a manchesternek hanem az angol bajnokság leggyengébb csapatának se max ha megveszik a meccseketennyit tudnak retkek visszamenőleg azt a 2009 es bl-t is elkén venni tőlük bunda miatt, na de lépek én te meg irj erre valami szép választ a válaszom rá előre is az hogy lesz.ophatod a ******om te csi.cska ******





[Hivatkozás: MR MANU 2010. augusztus 24. 20:39]
Gratulálok, hogy ennyire értesz a focihoz!

Mellesleg én Pool drukker vagyok, de szerintem ez az ember nem ér 26 millát, sőt, én még a 20-at is túlzásnak érzem.Egy olyan jó 15 millióval én már kiegyeznék.Csak menjen.Nagyon nem szeretem Mascheranot.
MR MANU 2010. augusztus 24. 20:39 (39)
Rajongó
  808

„a jó büdös ****** ******at te szánalmas féreg! Egyrészt milyen MU szurkoló vagy? az ellenfeleteket pártolod??? grat! Másrészt az MU-dat feldughatod magadnak! CR és Piqué nélkül egy fostalicska az egész! HArmadrészt nincs bunda! max ellenünk! látsd inter-barca, barca-inter!!
BUUZIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII VVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVAAAAAAAAAGGGGGGGGGYYYYYYYYYYYYY






[Hivatkozás: Koroddio Bruno 2010. augusztus 24. 17:12]
fostalicskaa szájba ba.szott jó k.urva édes a.nyád te csi.csika g.eci 2 éve bundázza ez a hoki barca a meccseket te nyomorult de legjobban azóta rühellem ezt a retkes barcát mióta azt az elődöntőt bundázta meg a chelsea ellen az egész spanyol foci egy nagy bunda képesek voltak még a vb-t is megvenni ****** barca a nyomába se érhet nem hogy a manchesternek hanem az angol bajnokság leggyengébb csapatának se max ha megveszik a meccseketennyit tudnak retkek visszamenőleg azt a 2009 es bl-t is elkén venni tőlük bunda miatt, na de lépek én te meg irj erre valami szép választ a válaszom rá előre is az hogy lesz.ophatod a ******om te csi.cska ******
Biró László 2010. augusztus 24. 20:05 (38)
Újonc
  33
Sztem felesleges megvennie a Barcának Masceránot így is ******ok nem hogy még vele!!!!!!!!!!!!!! HAJRÁ REAL!!!
Baranjas Gabor 2010. augusztus 24. 17:49 (37)
Rajongó
  787

„a jó büdös ****** ******at te szánalmas féreg! Egyrészt milyen MU szurkoló vagy? az ellenfeleteket pártolod??? grat! Másrészt az MU-dat feldughatod magadnak! CR és Piqué nélkül egy fostalicska az egész! HArmadrészt nincs bunda! max ellenünk! látsd inter-barca, barca-inter!!
BUUZIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII VVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVAAAAAAAAAGGGGGGGGGYYYYYYYYYYYYY






[Hivatkozás: Koroddio Bruno 2010. augusztus 24. 17:12]
Légyszives ne szidd a Manchestert, szidd azt az 1 embert, aki beszólt a barcának....
Ilyen stilust különben se tanitanak egyik iskolában sem!
Koroddio Bruno 2010. augusztus 24. 17:12 (36)
Újonc
  99

„maradjon is, minek alacsonyodna le arra a b.uzi barca szintre, a liverpoollal legalább játszhat hajtós meccseket, barcába meg csak passzolgathatna az előre megbundázott meccseken maradjon csak liverpoolba





[Hivatkozás: MR MANU 2010. augusztus 24. 17:01]
a jó büdös ****** ******at te szánalmas féreg! Egyrészt milyen MU szurkoló vagy? az ellenfeleteket pártolod??? grat! Másrészt az MU-dat feldughatod magadnak! CR és Piqué nélkül egy fostalicska az egész! HArmadrészt nincs bunda! max ellenünk! látsd inter-barca, barca-inter!!
BUUZIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII VVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVAAAAAAAAAGGGGGGGGGYYYYYYYYYYYYY

Törölt felhasználó 2010. augusztus 24. 17:09 (35)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
EL9 NINO 2010. augusztus 24. 17:09 (34)
Ígéret
  299

„eladhatnák végre!!





[Hivatkozás: Wawrzsák Áron 2010. augusztus 24. 17:01]
hát jah valamit kezdeni kéne már vele
MR MANU 2010. augusztus 24. 17:01 (33)
Rajongó
  808
maradjon is, minek alacsonyodna le arra a b.uzi barca szintre, a liverpoollal legalább játszhat hajtós meccseket, barcába meg csak passzolgathatna az előre megbundázott meccseken maradjon csak liverpoolba
Wawrzsák Áron 2010. augusztus 24. 17:01 (32)
Újonc
  41
eladhatnák végre!!
Törölt felhasználó 2010. augusztus 24. 16:32 (31)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Domenico Escobar 2010. augusztus 24. 16:29 (30)
Újonc
  59
Hajrá Medencések , hagy gyengüljetek csak tovább!
88 HUN 2010. augusztus 24. 16:12 (29)
Újonc
  30

„masch 1 buta favágó, ráadásul el is vágyódik a poolból.rossz hatással van a keretre , és az árából igazolhatna néhány jó játékost a pool.rájuk férne.
hala madrid





[Hivatkozás: attila béla 2010. augusztus 24. 14:29]
az lehet, hogy egy favágó, de attól simán jobb, mint sergio, keita vagy yaya touré.
a pool meg eldhatná lucas nagyon sokat fejlődött, plusz ott van még poulsen is és a pénzből jöhetne toivonen vagy carton cole
piri józsi 2010. augusztus 24. 15:55 (28)
Avatar_70_male
Újonc
  3
Szerintem masch bőven elférne még ilyen áron is a barca keretében.Egyrészt keita majdhogynem nulla vkp poszton másrészt kell a rotálás mert busqets nem fog kibírni egy egész idényt 100% osan, úgyhogy jutna bőven játékidőhöz...Szétnézve a piacon nem nagyon találnak ilyen kaliberű játékost hasonló áron pl.:essien cambiasso.....

Visca el barca!
Hajdu Sándor 2010. augusztus 24. 15:33 (27)
Megszállott
  5177

!külső hivatkozás, lehetséges spam!
NÉZZ BE MAGYARORSZÁG FOCIS OLDALÁRA!!!
FRISS HÍREK 8 BAJNOKSÁGBÓL!!!!

SZAVAZZ MIEN MÉRKŐZÉS LEGYEN HÉTVÉGÉN!!!

BOCS A HIRDETÉSÉRT!!





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. augusztus 24. 15:31]
fene a qurva anyucid


Szerkesztve: 2010. augusztus 24. 15:34
Törölt felhasználó 2010. augusztus 24. 15:31 (26)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Hajdu Sándor 2010. augusztus 24. 15:15 (25)
Megszállott
  5177

„igazad van, de ebben az évben 1 szavad nem lehet a Real átigazolási politikájára.Tehetségeket igazoltunk , olcsón.”




[Hivatkozás: attila béla 2010. augusztus 24. 14:28]
nem lehet mi
Hajdu Sándor 2010. augusztus 24. 15:14 (24)
Megszállott
  5177

„Az Il Messaggero szerint a Real Madrid egy utolsó, 28 millió eurós ajánlatra készül Maicon ügyében, valamint eleget tennének a brazil játékos fizetési igényeinek is.Antonio Caliendo szerint a pénteki UEFA-gálán Moratti és Perez egyeztethetnek a játékos ügyében.Ugyanakkor Valdano szerint lezárták az ügyet.




[Hivatkozás: Sergio Ramos 2010. augusztus 24. 15:09]
most 28-at Májkrémért , a pénzt meg nem keresi a Real vissza , szerintem ez a csapat ugy jo ahogy van
Hajdu Sándor 2010. augusztus 24. 15:11 (23)
Megszállott
  5177
barcába minek menne Macherano ott nem férne be mindig , mert Guardiola Busqest fogja kezdőként játszatni , és még 26 millio ezt kacsa
Sergio Ramos 2010. augusztus 24. 15:09 (22)
Újonc
  134
Az Il Messaggero szerint a Real Madrid egy utolsó, 28 millió eurós ajánlatra készül Maicon ügyében, valamint eleget tennének a brazil játékos fizetési igényeinek is.Antonio Caliendo szerint a pénteki UEFA-gálán Moratti és Perez egyeztethetnek a játékos ügyében.Ugyanakkor Valdano szerint lezárták az ügyet.
Törölt felhasználó 2010. augusztus 24. 15:01 (21)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
24 ÓRA
11:02  39 gyanúsított bundaügyben21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t12:37  Hazard döntött is, meg nem is11:41  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapottVa  Megaigazolásra készül a BL-győztesVa  Neuer szerint kudarcot vallott a Bayern
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS