A norvég műfüvön is nyerne a Ferencváros

Szerző: N.K.Létrehozva: 2011. július 15. 00:00
GÓLVIDEÓK! Ha szerdán este megfeddtük a Videotont, akkor csütörtökön dicsérjük meg a Ferencvárost. A zöld-fehérek karneváli hangulatban fordítottak 2-1-re az Aalesund ellen az Európa-liga 2. selejtezőkörének első összecsapásán, de játékban alaposan felülmúlták a bekkelő norvégokat. Az esély adott a továbbjutásra, így érzi ezt a ferencvárosi különítmény is. A SportHirado.hu a hősökkel beszélgetett.

 

 

"A rossz emlékek elégnek, a jók ragyognak, bízunk bennetek, együtt a győzelemért!" Prukner tanár úr jó munkát végezhetett, a ferencvárosi öltöző falán ékeskedik az alábbi felirat, amit még a légiósokkal is bebifláztatott. A fenti mondat ugyanis hűen tükrözi a csapat csütörtök esti produkcióját.

"Nagyon szerettünk volna nyerni, szerencsére ez össze is jött - nyilatkozta hírportálunknak a szakmai igazgató. - A gól megfogott minket, nem igazán tudtunk mit kezdeni a zárt védekezéssel. Remélem, elég lesz az előny, mert minden vágyunk, hogy továbblépjünk."

A vezetőedzővel értett egyet Oláh Lóránt is, a szintén Kaposvárról érkezett csatár azonban picit dühös volt magára.

"Nem úgy kezdtük a meccset, ahogy szerettük volna, kár volt azért a bekapott gólért - kezdte az egyenlítő gól szerzője. - Ez talán azért van, mert még nem szoktunk igazán össze. Aztán szerencsére talpra álltunk sőt, több góllal nyerhettünk volna. Magamra kicsit haragszom, mert türelmetlen voltam, ezért futottam többször lesre. Kicsit tompának éreztem magam. Nagyon szerettem volna gólt rúgni, ami Józsi Gyuri kivételes passza után sikerült is. Minőségileg jobb csapat a Ferencváros, jó játékosok alkotják. A norvégok beálltak védekezni, nem hagytak nekünk területet. Sebaj, majd a visszavágón, ahol bár műfüvön játszunk, szerintem nyerünk és továbbjutunk."

OLÁH EGYENLÍTŐ TALÁLATA:

Maróti Béla osztja csapattársa optimizmusát, ám egyelőre képtelen megnyugodni.

"Nem merek még megnyugodni, mert ez a kettő-egy nem akkora előny - meredt a távolba a középpályás. - Az összkép alapján jobbak vagyunk, de az ellenfél fontos gólt szerzett idegenben. Pedig külön gyakoroltuk a pontrúgásokat, készültünk rájuk, erre tessék, pont egy ilyen szituációból talált be az Aalesund. Norvégiában hűvösebb lesz, de nem hiszem, hogy ez zavarna bennünket. A műfű viszont új lesz, ez nekik előny, de úgy gondolom, ettől függetlenül kint is nyerünk és továbbjutunk!"

ERRŐL A HIBÁRÓL BESZÉLT MARÓTI:

 

Liban Abdi fülig érő szájjal, profi pályafutása legszebb góljának az emlékével állt a SportHirado.hu rendelkezésére.

"Mérges voltam, minden dühömet beleadtam abba a lövésbe, ami végül beakadt - emlékezett vissza a győztes találat szerzője. - Lőttem már nagy gólt életemben, de azt hiszem ez volt profi karrierem legszebbje. Az ellenfél találata viszont egy buta hiba után született. Vezettek, közben foggal-körömmel védekeztek. Az Aalesund taktikus együttes, nekünk viszont van egy fantasztikus közönségünk, amely belehajszolt bennünket a győzelembe. Kettő-egy ide, de nem dőlhetünk hátra. Borzasztó meleg volt, Norvégiában biztosan más lesz az idő, de nekünk ahhoz is és a műfűhöz is alkalmazkodnunk kell. Győzni megyünk az ellenfélhez."

ABDI CSODÁLATOSAN NAGY BOMBÁJA:

A norvégok részéről Kent Bergersen edző nyilatkozott, aki a látottak ellenére is pozitívan tekint a közeli jövőbe. Talán túl pozitívan is.

"Elégedett vagyok az eredménnyel - indított a szakember. - A nagy meleg is nehezítette a dolgunkat, talán ezért is lassultunk le a saját iramunkhoz képest is. A Ferencvárostól azt kaptuk, amit vártunk, jó csapat, örülök, hogy sikerült gólt szereznünk idegenben. Ahogy gondoltuk, a két együttes azonos játékerőt képvisel. Otthon, hazai környezetben, remélem sikerül kiharcolnunk a továbbjutást."

Jövő csütörtökön, a 19 órakor kezdődő alesundi visszavágón minden kiderül...

EMLÉKEZTETŐ:
EURÓPA-LIGA, 2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS:
FERENCVÁROS-AALESUND (norvég)  2-1 (1-1)
Budapest, Albert Flórián Stadion, 8000 néző, vezette: Marius Avram (román).
FTC: Ranilovic - Fülöp, Grúz, Otten, Junior - Jovanovics, Józsi (Morales, 65.), Maróti, Andrezinho - Abdi (Rósa, 78.), Oláh (Félix, 65.). Szakmai igazgató: Prukner László.
Kispad: Jova, Balog Z., Csizmadia, Rodenbücher, Rósa D., Félix, Morales.
AALESUND: Grytebust - Arnefjord, Jaager, Parr (Jalasto, 67.), Skagestad (Olsen, 74.) - Tollas, Barrantes, Morrison, Ulvestad - Okoronkwo (Myklebust, 62.), Sellin. Vezetőedző: Kent Bergersen.
Kispad: Sandqvist, Jalasto, Fuhre, C. Myklebust, S. Olsen, Flötre.
Gólszerző: Oláh (37.), Abdi (56.), ill. Okoronkwo (26.)
Sárga lap: Jovanovics (13.), Grúz (58.), ill. Jaager (66.), Myklebust (70.)
MTI
Mark Otten a labdával Fotó: MTI

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Előnnyel utazik északra a hősies Fradi
Noha csupán 2-1-re győzte le a Ferencváros a norvég Aalesundot az Európa-liga 2. selejtezőkörének első összecsapásán, a látottak némiképp megnyugtathatják a zöld-fehérek és a magyar futball híveit. A magyar bronzérmes hátrányból...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Fidrus Balázs 2011. július 21. 12:19 (4)
Avatar_70_male
Újonc
  13
Hyhy! Valaki tudna valami ötleted adni h milyen tv( külföldi is jó) közvetíti valamelyik EL meccset? Link is jó, a Fradi mellett a KTE vagy Paks meccs is érdekelne.
Vázsonyi József 2011. július 15. 09:59 (3)
Rajongó
  588

„hát talán a FTC -nek van némi esélye továb jutni de a paks,KTE tuti esik eddig tartott a nemzetközi szereplés jó magyar szokás és megint nem okoztak csalodást a fiuk na nem baj fogjuk a melegre





[Hivatkozás: Alex Delpiero 2011. július 15. 07:50]
asszem sejtem mi lehet veled a gond és mért vagy ennyire pesszimista
ismerem ezt az embertípust, sok ilyen körülvesz...

de nyugi, adok egy tuti tanácsot
29 évesen lehet el kéne veszítened a szüzességedet és akkor már biztos pozitívabban nézed a dolgokat


Hajrá Fradi! Hajrá Vidi! Hajrá Kecskemét! Hajrá Paks!
Hajrá Magyarok!



Hajrá Liverpool!!!
Alex Delpiero 2011. július 15. 07:50 (2)
Újonc
  35
hát talán a FTC -nek van némi esélye továb jutni de a paks,KTE tuti esik eddig tartott a nemzetközi szereplés jó magyar szokás és megint nem okoztak csalodást a fiuk na nem baj fogjuk a melegre


Szerkesztve: 2011. július 15. 07:51
Krály Martin 2011. július 15. 00:51 (1)
Újonc
  89
Csak így tovább, HAJRÁ FERENCVÁROS!
24 ÓRA
11:02  39 gyanúsított bundaügyben21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t12:37  Hazard döntött is, meg nem is11:41  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapottVa  Megaigazolásra készül a BL-győztesVa  Neuer szerint kudarcot vallott a Bayern
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS