„A Lazio nem bajnokesélyes"

Létrehozva: 2010. október 25. 18:20
Sorozatban negyedik hete vezeti az olasz labdarúgó-bajnokságot a Lazio, ám a csapat vezetőedzője, Edoardo Reja csínján bánik a szavakkal, elmondása szerint csapatának nincs esélye a Serie A megnyerésére. A fővárosiak előnye a hétvégi Cagliari ellen aratott 2-1-es győzelemmel 8 forduló után 4 pontra nőtt a címvédő Inter előtt.

„Nem vagyunk bajnokesélyesek – jelentette ki a mester, aki reálisan értékelte az eddig történteket. – A játékosok és én is élvezezzük a jelenlegi helyzetet, de a csapat célja az első hatba kerülés."

„Folyamatosan fejlődünk, bátran és elszántan küzdünk, igyekszünk minden téren segíteni egymást, ezért jönnek zsinórban a győzelmek" – utalt a szakember az együttes legutóbbi négy bajnokiján begyűjtött tizenkét pontjára.

„Nem szabad elfelejteni, hogy most kezdődött a bajnokság és egyelőre kíváncsian várjuk, mit hoz a következő két hónap" – tette hozzá Reja, akinek fiaira két nehéz találkozó vár a következő két hétben a Palermo és a Roma ellen.

 
A LAZIO SZEREPLÉSE A SERIE LEGUTÓBBI 10 SZEZONJÁBAN:
2009/2010 12. helyezés 46 pont
2008/2009 10. helyezés 50 pont
2007/2008 12. helyezés 46 pont
2006/2007 3. helyezés 62 pont (3 pont levonva)
2005/2006 16. helyezés 32 pont (30 pont levonva)
2004/2005 10. helyezés 44 pont
2003/2004 6. helyezés 56 pont
2002/2003 4. helyezés 60 pont
2001/2002 6. helyezés 53 pont
2000/2001 3. helyezés 69 pont
A SERIE A ÁLLÁSA:
1 SS Lazio 8 6 1 1 12-6 +6 19
2 Internazionale 8 4 3 1 10-4 +6 15
3 AC Milan 7 4 2 1 11-5 +6 14
4 Chievo Verona 8 4 1 3 11-9 +2 13
5 Juventus 8 3 3 2 16-9 +7 12
6 Napoli 7 3 3 1 13-9 +4 12
7 Palermo 8 3 2 3 15-12 +3 11
8 Sampdoria 8 2 5 1 10-8 +2 11
9 Genoa 8 3 2 3 8-9 -1 11
10 US Lecce 8 3 2 3 7-13 -6 11
11 Udinese 8 3 1 4 6-10 -4 10
12 Catania 8 2 3 3 8-8 0 9
13 Brescia 8 3 0 5 8-11 -3 9
14 AS Roma 8 2 3 3 7-12 -5 9
15 Fiorentina 8 2 2 4 9-10 -1 8
16 Bologna FC 8 1 5 2 8-12 -4 8
17 AC Cesena 8 2 2 4 6-10 -4 8
18 As Bari 8 2 2 4 7-13 -6 8
19 Cagliari 8 1 4 3 8-8 0 7
20 Parma 8 1 4 3 6-8 -2 7
Hozzászólások
lazio ujpest 2010. október 25. 21:05 (7)
Újonc
  180
szerintem azért mondta,hogy ne szálljon el az önbizalmuk!!
még ez az eset jobb,mint pl wengeré,aki minden évben bajnokságot,vagy bl-t vagy egyéb kupát,tehát címeket akar nyerni,aztán nem jön össze semmi
ave lazio!!
robi baggio 2010. október 25. 20:28 (6)
Megszállott
  7108
Hajrá Lazio!!!!
Erdélyi Ferenc 2010. október 25. 19:59 (5)
Újonc
  143
A címnek köze nincs ahhoz, amit az edző mondott, ő csak azt mondta, hogy nem tartja magukat bajnokesélyesnek...
The Undertaker 2010. október 25. 19:46 (4)
Rajongó
  777
Most ezzel sok újat mondtál...
Bocs a laziosoktól,de ezt biztosra vehetik,még a következő idényben is.
Arról meg inkább nem is beszélek,hogy az edző hozzáállása mennyire...
Milcsevics Márk 2010. október 25. 19:23 (3)
Újonc
  139

„1jó kis csapatot összerak....





[Hivatkozás: forza inter 2010. október 25. 19:16]
És utána aztmondja hogy semmire nemfog menni ez a jól összerakott jócsapat
forza inter 2010. október 25. 19:16 (2)
Avatar_70_male
Rajongó
  905

„Gratulálok , az ilyen edző mit keres ott?





[Hivatkozás: Milcsevics Márk 2010. október 25. 18:54]
1jó kis csapatot összerak....
Milcsevics Márk 2010. október 25. 18:54 (1)
Újonc
  139
Gratulálok , az ilyen edző mit keres ott?
24 ÓRA
21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t12:37  Hazard döntött is, meg nem is11:41  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapottVa  Megaigazolásra készül a BL-győztesVa  Neuer szerint kudarcot vallott a BayernVa  A Fradi-elnök kiakadt: mégis van lejjebb
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS