A franciák ellenfele nemcsak Bosznia…

Szerző: CZOLétrehozva: 2011. október 10. 19:27
…hanem az elbizakodottság. Florent Malouda páratlan önbizalma legalábbis arról árulkodik, a Les Bleus-nél el sem tudják képzelni, hogy ne az ő diadaljárásukat harsogja a szerdai lapok címoldala. Ha botlanak, az egész Blanc-féle paradigmaváltás kudarcot vall.

Laurent Blanc romokban lévő, morálisan atomjaira hullott francia csapatot vett át a dél-afrikai világbajnokság után, ám néhány hónap megfeszített munkájával és vasszigorával kibruszolta, hogy a játékosok egymásért küzdjenek, és elkezdjék szállítani az eredményeket.

A selejtezősorozat korai botlásai ugyanakkor visszaüthetnek, hiszen amennyiben Bosznia-Hercegovina mind a három pontot megkaparintja Párizsban, a franciák pótselejtezőre kényszerülnek, és annak kimenetele nüanszokon múlhat – azt pedig semmi sem garantálja, hogy az ő javukra.

Florent Malouda még véletlenül sem számol ennek az eshetőségével, és akkora mellénnyel állt ki az újságírók elé, hogy talán még a szárnyasajtót is teljesen ki kellett tárni előtte.

„Önbizalommal vágunk neki az utolsó selejtezőnknek. Jól ismerjük az ellenfelet, de nem is lehet kérdés: győznünk kell, és slussz-passz. Saját otthonunkban lépünk pályára, és ez a mi malmunkra hajtja a vizet. Kizárt, hogy feszélyezne minket” – tekintett a nagy meccs elé a Chelsea támadója.

„Győztes mentalitással állunk majd ki. Egy tapasztalt játékosnak el kell bírnia a fontos mérkőzéseken rá nehezedő nyomást, sőt még inkább fel kell pörögnie, ha igazán nagy a tét. Mert most ténylegesen az.”

Azt Malouda is elismeri, a távolmaradók népes tábora hatalmas vérveszteség csapatának, de inkább nemes kihívásként fogja fel a kialakult helyzetet.

„Az egyetlen negatívum a minket sújtó sérüléshullám, amely valóban befolyásolhatja a teljesítményünket. A keret azonban bizonyíthatja, hogy így is elég erős a teszt sikeres megoldásához.”

Való igaz, Patrice Evrával, Mathieu Debuchyval, Eric Abidallal, Kevin Gameiróval és Yohan Cabaye-jal ütősebbek lennének a franciák, de ha figyelembe vesszük, hogy hasonló körülmények közepette 2-0-ra nyertek Szarajevóban múlt szeptemberben, máris árnyaltabb a kép.

Azon az összecsapáson kívül kétszer méreckedett össze a két válogatott, és Bosznia még nyeretlen, mindössze egy döntetlent tudott kicsikarni 1998 világ- és 2000 Európa-bajnoka ellen.

A 2004 augusztusi 1-1 Raymond Domenech első meccse volt a francia nemzeti együttes kispadján, utódja pedig szintén a balkáni ország legjobbjai ellen érkezik mérföldkőhöz – amelybe ha belerúg, nemcsak neki, egy egész nemzetnek fáj majd.

A keddi párbajt hatalmas várakozás előzi meg a francia fővárosban, a hírek szerint mind a nyolcvanezer belépő elkelt a Stade de France-ba, és néhány ezer szurkoló a vendégek számára kijelölt szektorokban is összezsúfolódik a szervezők közlése szerint.  

 

 

A D-CSOPORT ÁLLÁSA:

1. Franciaország 9 6 2 1 14-3 11 20
2. Bosznia-Herzegovina 9 6 1 2 16-7 9 19
3. Románia 9 3 4 2 12-8 4 13
4. Fehéroroszország 10 3 4 3 8-7 1 13
5. Albánia 9 2 2 5 6-13 -7 8
6. Luxemburg 10 1 1 8 3-21 -18 4

 

Hozzászólások
Szabó Sanyi 2011. október 11. 08:51 (2)
Újonc
  61
Albánia Románia V
Litvánia cseh V
német belga H
kazah Ausztria V

Franciaország - Bosznia? H

így esélyes a tippmix ?
Kovács Csaba 2011. október 10. 23:06 (1)
Újonc
  8
Ebbe mi volt az elbizakodott meg a nagyképű? Így kell hozzá állni egy fontos meccshez, az nem baj h van önbizalma.Nem azt nyilatkozta Malouda , hogy " Biztos nyerni fogunk esélye nincs az ellenfélnek" , hanem csupán annyit h magabiztosan a győzelemre fognak játszani.Mégis mit kellet volna mondani ? Hogy megpróbáljuk őket megverni talán sikerül? Egyre viccesebb dolgokat ír ez az SH.de már fel is tudom magam idegesíteni mert egyre több fa...ság van az oldalon.Arról nem is beszélve h nem korrektek a cikkek egyes csapatokkal szemben.Például akármi történne a Barcát soha nem fogják szidni, ha Messi leköpné a bírót akkor is a bíró lenne itt a hibás...
24 ÓRA
21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t12:37  Hazard döntött is, meg nem is11:41  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapottVa  Megaigazolásra készül a BL-győztesVa  Neuer szerint kudarcot vallott a BayernVa  A Fradi-elnök kiakadt: mégis van lejjebb
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS