A gazdasági válság hatásai néhány kivételtől eltekintve igencsak érződtek a labdarúgás világának különböző szegleteiben az utóbbi időszakban, a FIFA azonban nemhogy stagnál, de prosperál pénzügyi szempontból.
A nemzetközi szövetség 196 millió dollár nyereséget vághatott zsebre a mögöttünk hagyott évben, de ha elapadnak a pénzcsapok, akkor sem kell aggódnia: tartalékjai egymilliárd dollárra rúgnak.
A FIFA elnöke mindenesetre nem ájul el az eredményektől.
„Kényelmes a helyzetünk, de azt nem mondanám, hogy gazdagok vagyunk. Azt azért elismerem, büszkék lehetünk a gazdasági mutatóinkra.”
Mivel a bevételek jó része már a dél-afrikai világbajnokság előkészületeiből származik, Sepp Blatter hozzátette, nagyon jól döntött akkor a FIFA, amikor Dél-Afrikának adta a rendezés jogát.
A FIFA fityiszt mutat a válságnak
Létrehozva: 2010. március 19. 19:43
Majd’ kétszázmillió dolláros nyereségre tett szert a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 2009-ben, és több mint egymilliárdos tartalékkal bír – áll a szervezet múlt évi jelentésében. Az elnök, Sepp Blatter mégsem tartja magukat gazdagoknak.

24 ÓRA
22:52 Győzött a PSG, de a Montpellier is22:21 Drogba kettő - négyben az Elefántok21:55 Ramos fejese lett a sötét ló veszte21:20 Ha most sem nyer a Barcelona... - élő20:26 Három pontra lelt a City a hóesésben20:21 Megint nem nyert idegenben a Bayern17:50 Kikaptak Bogdánék, kikaptak Buzsákyék17:43 Ibra szívesen játszana a Real Madridban17:37 A döntetlenek napja a Bundesligában17:35 Mata: ez még nem az igazi Chelsea!16:22 A fagy miatt lefújták a francia bajnokit15:55 Hetet lőtt az Arsenal: új rekord!14:44 A Lazio megegyezett Nilmarról, de...13:58 Volt Real Madrid-játékos a Diósgyőrben13:17 Tíz méterrel lőtte mellé a tizenegyest10:38 Real-meccs Di Stefano tiszteletére23:02 A BVB feladta a leckét a riválisoknakPé A Barcának és a Realnak is sötét ló jönPé Ligue 1: változás a programbanPé Szilánkba lépett, bukta a Barca-meccsetPé Serie A: láss át a káoszon!Pé Abidal hosszabbított - hivatalosPé Chelsea-MU: tényleg rangadó?Pé A PSG nyerheti a Marseille-LyontPé Szárnyal a német "fantasztikus négyes"Pé Lesz Roma-Inter, de Sneijder nélkülPé Mancini: Lehet, hogy visszatér TévezPé Már nem Terry az angol csapatkapitányPé Négy hétre kidőlt az MU kapusa, de...Pé A Győr fellebbezik a CAS-nálPé Nem lesznek esti meccsek a Serie A-banPé Juhász: Belgium ugródeszka a magyaroknakPé Szepesi Gyuri bácsi 90 éves leszPé Összecsapások Egyiptomban: több halottPé A Loki vezeti a Fair Play-rangsortCsü Mourinhót a „halálba” is követnékCsü Előbbre hoztak olasz rangadókatCsü Ribéry bírálta a Bayern vezetőitCsü Eltűnt az Arsenal kapusaCsü Keitát majdnem elvitte a Real MadridCsü A Man. United odacsapott a LiverpoolnakCsü Bíróbefolyásolással vádolják a BarcátCsü Az Al-Ahli játékosai besokalltakCsü Wenger: Immár minden meccsünk kupadöntőCsü Halasztani akar a MilanCsü Milito hat gólt lőtt, négyet adtak megCsü Hátvédet igazolt a TottenhamCsü Óriási öngól mellé Cissé-találat - videóCsü Inzaghi kimaradt a Milan BL-keretébőlCsü Özil a Realban fejezné beCsü Elengedi japán tehetségét a BayernSze Játékospiac: hol maradt a nagy durranás?Sze Egyiptomi horror: már 74 halott - videóSze Valenciát verhetett volna a Barca, de...Sze Bogdán Ádám lenullázta az ArsenaltSze Milito-négyes, Milan- és Roma-zakóSze Wilshere lába újra eltört, de...Sze Sérülten vette középpályását az InterSze Chelsea vagy MU, Cech vagy Amos?Sze Változik a csereszabály a futballban?
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS

figyelj máshol reklámozz te degenerált ******!!
[Hivatkozás: Man.Utd Fan 2010. március 19. 19:54]
Te meg máshol éld ki magad ha csak obszcén illetve trágár szövegeket tudsz írni.