A Cityt is utoléri a végzet?

Létrehozva: 2009. szeptember 8. 16:11
A Chelsea után mindkét manchesteri sztárklubot kizárhatják az átigazolási piacról! A Manchester United és a Manchester City is egy francia tehetség szerződtetése miatt égetheti meg a talpát. A legfrissebb hírek szerint a FIFA szankciókat tervez a világoskékekkel szemben, a Rennes-ben nevelkedett Jeremy Helan klubváltásának ügyében.

A Sky Sports News értesülései szerint a FIFA kivizsgálja, milyen körülmények között távozott tavaly a 17 éves Jeremy Helan a Rennes második csapatától a Manchester Cityhez.

 

A feltételezések szerint "manchesteri szirének" győzték meg az ifjú tehetséget, bontsa fel előszerződését az észak-franciákkal, és költözzön a szigetországba.

A Rennes már 2008 tavaszán hivatalosan tudatta panaszait a nemzetközi szövetségnél. Az angolok szerint minden legálisan zajlott, mossák kezeiket, a játékos és a klub közötti vitából kimaradnának. 

Ugyanebben a cipőben jár a városi rivális United, amely jogi háborúba keveredhet azután, hogy a Le Havre középpályását, Paul Pogbát csábította a gyárvárosba.

A Chelsea precedens értékű büntetése után gyorsultak fel az események. A Kékeket a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség a múlt héten másfél évre eltiltotta az átigazolásoktól, mert a hatályos szabályokat megkerülve igazolták le az RC Lens akkor 15 éves játékosát, Gael Kakutát két éve.

Hozzászólások
Mr Barca 2009. szeptember 9. 20:03 (3)
Rajongó
  554
Lehet igy akarják a kis csapatok mint pl Sunderland,Wigen megtartani fiatal tehetségeit de az is lehet hogy elkovettek valamit , de a Manchestercity kussolhat mert most jo bevasarolt Pl.Sylvinho , De Joung , Adebayor , Burry , Kolo Thouré , Given , Roke Santa Cruz , Tévez meg ott volt alapbol t Robinho és Wrajt Wpilips
Görömbei Balázs 2009. szeptember 8. 17:33 (2)
Újonc
  32
Ez várható volt, hogy a kis csapatok valamit ki fognak találni annak érdekében, hogy megtarthassák a fiatal tehetségeiket.Ha ez ilyen módon sikerül nekik, akkor a FIFA szabálykönyvével nagy gondok lehetnek, mivel nem hinném, hogy egy Chelsea vagy egy United szintű csapat olyan hibát vétene szándékosan az átigazolási szezon során ami ilyen büntetéssel jár.

Only one United!!!
Nagy Ádám 2009. szeptember 8. 17:22 (1)
Legenda
  17311
Húú de jó lenne...
24 ÓRA
21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t12:37  Hazard döntött is, meg nem is11:41  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapottVa  Megaigazolásra készül a BL-győztesVa  Neuer szerint kudarcot vallott a BayernVa  A Fradi-elnök kiakadt: mégis van lejjebb
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS