Újra lépéselőnyben a Lakers!

Szerző: SHLétrehozva: 2010. június 9. 07:07
Los Angeles-i szempontból kellemesnek épp nem mondható remek hangulat uralkodott a bostoni TD Gardenben szerdán, az NBA nagydöntőjének harmadik mérkőzésén. Ez nem zavarta meg a vendégeket, akik 91-84-re győztek, így a Lakers visszavette a pályaelőnyt a Celticstől.
NBA RÁJÁTSZÁS, NAGYDÖNTŐ
Boston Celtics - Los Angeles Lakers 84-91
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2-1 a Lakers javára

Három hazai mérkőzése közül az elsőt nem tudta megnyerni a Boston, így ha szigorúan csak a statisztikákra alapozunk, akkor már most kijelenthetjük, hogy jó eséllyel a címvédő aranysárga-lilák nyerik az idei kiírást is, történetük során 16. alkalommal. Az a csapat ugyanis, amelyik a finálé harmadik összecsapásán győzedelmeskedik, közel 90 százalékában a bajnoki címet is elhódítja. No de, hol van még a párharc vége?

Doc Rivers, a Celtics vezetőedzője a mérkőzés előtt kemény játékot kért fiaitól, még sokkal keményebbet, mint a két korábbi találkozón. Kérése azonban az első félidőben süket fülekre talált, mivel a Boston már 17 pontos hátrányban is volt, s csak a harmadik negyed elején sikerült megközelítenie ellenfelét. Az, hogy a mérkőzés egyáltalában szorossá alakulhatott, a Celtics híresen jó védekezésének köszönhette, melyet a Lakers nem nagyon tudott feltörni. A harmadik játékrészben csupán 10 pontot szerzett a címvédő!

Az említett felzárkózásban leginkább Kevin Garnett jeleskedett, aki a korábban mutatott siralmas produkciója után, ezúttal régi önmagát idézte és 16 mezőnykísérletéből 11-et értékesítve, 25 ponttal segítette csapatát. Ám a zöld-fehérek egyemberes csapatként működtek, Garnetten kívül ugyanis alig volt valaki, aki érdemben hozzá tudott volna szólni a mérkőzéshez. Ray Allen is árnyaka volt önmagának, 2 pontot szerzett csupán…

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Triplarekord Allentől - nyert a Boston!
Az első mérkőzésen látott Boston Celticshez képest egy teljesen más felfogású csapat lépett pályára magyar idő szerint hétfő hajnalban a Los Angeles Lakers otthonában az NBA nagydöntőjének második összecsapásán. A korábban...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Sima Lakers-siker a nyitányon
Magyar idő szerint péntek hajnalban a fantasztikus hangulatú los angelesi Staples Centerben végre kezdetét vette az NBA idei fináléja, amelynek első mérkőzését a hazai pályán játszó Lakers nyerte meg, néhol egészen magabiztos...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Csiki Norbert 2010. június 10. 15:15 (2)
Rajongó
  1010
ígyvan Lakers, meglesz, érzem
Yoann Gourcuff 2010. június 9. 11:07 (1)
Rajongó
  708

24 ÓRA
09:17  Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze  Tarolt a Miami Heat, és győzelemre állKe  Távozik a Fradi edzője  Egy meccsre a címvédéstől a Szolnok  LeBron James megmentette a MiamitVa  Óriási bajban a Clippers és a LakersSzo  Romániával rendezhetjük a kosár Eb-tSzo  A Lakers szépített, a 76ers egyenlített  A Szolnoké a bajnoki döntő nyitánya  Vezet az Indiana, 16-nál tart a SpursCsü  A siker kapujában bukott el a LakersSze  Egy évet is kihagyhat az NBA-szupersztárSze  Lélektani előnyben az IndianaKe  Végre egymásnak esik Szolnok és a FalcoKe  Nagyon csúnya zakóba szaladt a Lakers  James és Wade elintézte az Indianát  Az Olympiakosz nyerte az EuroligátVa  Magyar kosár: Megvan a döntő párosításaVa  KIharcolta a Lakers és a CelticsSzo  LeBron James harmadszor lett az MVPSzo  Grizzlies-Clippers: jön a hetedik meccs  Megválasztották az NBA legjobb cseréjét  Viszlát Chicago, izgulhat a Lakers!Csü  Fordított és döntős a címvédő SzolnokCsü  Magyar kosár: Újra a Falcónál az előnyCsü  A Miami behúzta, a Memphis még életbenSze  Nash a kanadai kapitány!Sze  NBA: Kimászik a bajból a Chicago?Ke  Szlovákiába indul a női kosárválogatottKe  A negyediket is behúzta a Spurs  Kiesés szélén az alapszakaszgyőztesVa  Hanga Ádám 11 pontot dobott a BarcánakVa  NBA: Kiütötték a címvédőtSzo  A Lakersnek sem gyerekjáték  Az önkormányzat kiszáll a PécsbőlCsü  Oktatófilmbe illő Spurs-sikerSze  Füzy: Furcsa lehetett, hogy nincs kapuSze  Nyeregben a Lakers, kikapott a BullsKe  Bajban az NBA-címvédő, repül a Miami  Kobe Bryant nem kegyelmezettVa  Nem sokon múlott a szolnoki dobogóVa  Először nyert kosárbajnokságot a GyőrVa  Keserédes Bulls-győzelemSzo  Elődöntős a Szombathely  Elmaradt a magyar kosárszenzáció  A Chicago nyerte az NBA-alapszakasztCsü  Zsinórban 22 vereségnél Jordan csapataSze  A Sopron nyert, egyenlített GyőrbenSze  Már alig van jegy a döntőreSze  NBA: Megvan a rájátszás mezőnyeKe  Újabb továbbjutó, 1. kiemelt a Spurs  Két párharcban is ötödik meccs dönt  Brutális könyökös Los Angelesben - videóVa  Rájátszásban a Denver, kikapott a MiamiSzo  Megműtötték az NBA sztárcenterétSzo  NBA: Kobe Bryant sikertelen visszatérése  EuroChallenge Kupa: jegyek Budapesten is  Heat-Bulls csak döntőben lehetCsü  Vége a Sopron bajnoki veretlenségénekCsü  Rájátszásban a Grizzlik
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS