Sokk: a botrányhősnő kosarazik

Létrehozva: 2010. március 10. 19:36
Marion Jones az észak-amerikai profi női kosárlabda-bajnokságban (WNBA) szereplő Tulsa Shock csapatához igazolt. A korábban doppingbotránya miatt öt olimpiai aranyérmétől megfosztott atléta tehát visszatért...

Jones a 200-es sydneyi olimpia sztárja volt, kár, hogy nem sokkal ezután be kellett ismernie, a doppingnak köszönhette szárnyalásait.

 

A futónak egyébként nem lesz ismeretlen a kosárlabda, hiszen az Észak-Karolina Egyetem tanulójaként 1994-ben kipróbálta már magát. 2003-ban aztán a Phoenix draftolta, de sohasem játszott a WNBA-ban.

A 34 esztendős Jonest szerdán mutatták be Tulsában, Nolan Richardson edző csak annyit mondott: „Ő az a játékos, aki hiányzott a csapatomból és aki nagyon szeret futni.”

Hozzászólások
 
24 ÓRA
10:22  Ő már Larry Birdnél is jobb - videóKe  A 76ers elrontotta Bryant nagy napjátVa  Az idegenlégiósok nyerték a kosárgálátVa  Álomprodukció Tony ParkertőlSzo  A Szolnok továbbjutott, az Atom nyertSzo  Durantról szólt a péntek az NBA-ben  Négy Los Angeles-i az álomcsapatban  Harmincon felüliek társaságaSze  Győr: 40 gólos zakó az Euroliga-búcsúnSze  Kiütötte ellenfelét a LakersKe  Hatalmas bravúr a Szolnoktól EurópábanKe  Nyert a Miami, kikapott a ligaelső  Összeállt az álomcsapat  Hanga újra megrázta magát  Idegenben is otthon volt a LakersVa  Gond nélkül győzött a címvédőVa  Döcög a Lakers és a Knicks szekere isSzo  Tapad a Falco a KörmendreSzo  A Bulls kárpótolta szurkolóit  Győzelem mínusz 27-ről!Csü  A Lakers behúzta a Los Angeles-i derbitSze  Újabb leckét kapott a SzolnokSze  Olaszverés a végéreSze  Nem James miatt nyert a MiamiKe  Történelmi bukás és csoda az NBA-ben  Otthon páholták el a Heatet, LakerstVa  Hanga euróligás csapatnak dobott nyolcatVa  Wade nélkül nyeri a rangadókat a MiamiSzo  Másodszor bukott az AlbacompSzo  Diósgyőrött vigasztalódott a SopronSzo  Kobe Bryant megint nem tudott segíteni  Hosszabbított, 80 millió dollárért  LeBron James összecsapott Kobe BryanttelCsü  Harmadszor nyert a Győr az EuroligábanCsü  Győztes kosár 1 mp-cel a vége előtt!Sze  Nem lesz a legjobb 16-ban a SopronSze  A világ legfanatikusabb kommentároraSze  Csoda! Ismét nyert a MiamiKe  Európai porondon győzött a SzolnokKe  Jack Nicholson is állva tapsolt OdomnakKe  Álomnevek az amerikai kosárkeretben  Megállapodtak a kosárkapitányokkal  Megállapodtak az új kapitányokkal  A Spurs zseniális - persze csak odahazaVa  Magyar remeklés SpanyolországbanVa  Mit sem ért Bryant 42 pontjaSzo  Hengereltek a favoritok az NB I-benSzo  Mi van veled, Miami?!  Simán nyert a Pécs  Új NBA-rekord a 211 centis centertől  Jubilálók napja az NBA-benCsü  Nagyon elverték a GyőrtCsü  A Lakers megúszta, a Miami megint nemSze  Megbolondult az NBAKe  A végére kipukkadt a SzolnokKe  A Bulls meg sem izzadt  Pau nyerte a Gasolok csatájátVa  LeBron James a hátán vitte a MiamitSzo  Pécs, Sopron, Falco: idegenben is otthonSzo  Most szerencsét hozott a hosszabbítás
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS