„Óriási" tripla-duplától hangos az NBA

Létrehozva: 2010. február 27. 12:32
Ritkán látható bődületes számokat produkált a sorozatban hatodik meccsét nyerő Dallas Mavericks veterán irányítója, Jason Kidd az Atlanta Hawks otthonában, hosszabbításban aratott győzelem során az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban. Az amerikai 19 pontja mellett 17 assziszttal és 16 lepattanóval vette ki részét csapata hosszabbításban elért 111-103-as sikeréből.

A pénteki egyébként a ráadások napja volt az NBA-ben, mivel a Dallas mellett a LeBron James vezette Cleveland, a másodéves Rose által fémjelzett Chicago és a David Lee-vel, illetve Tracy McGradyvel felálló New York is túlórában győzött.

 

Meglepetésre kikapott a New Orleans Hornets otthonában a keleti második Orlando Magic, illetve a nyugaton december közepe óta szabályosan taroló Utah Jazz a Sacramentótól. 

Franchise-rekord született Houstonban, ahol a Rockets történetében először hárman jutottak egy mérkőzésen 30 pont fölé, Luis Scola, Kevin Martin és Aaron Brooks.

NBA, PÉNTEKI EREDMÉNYEK:
Toronto Raptors-Cleveland Cavaliers 118-126, hosszabbítás után
Atlanta Hawks-Dallas Mavericks 103-111, hosszabbítás után
Washington Wizards-New York Knicks 116-118, hosszabbítás után
Chicago Bulls-Portland Trail Blazers 115-111, hosszabbítás után
Memphis Grizzlies-Charlotte Bobcats 89-93
Oklahoma City Thunder-Minnesota Timberwolves 109-92
Houston Rockets-San Antonio Spurs 109-103
Denver Nuggets-Detroit Pistons 107-102
Phoenix Suns-Los Angeles Clippers 125-112
New Orleans Hornets-Orlando Magic 100-93
Sacramento Kings-Utah Jazz 103-99
Los Angeles Lakers-Philadelphia 76ers 99-90

 

Hozzászólások
Palkó Dávid 2010. február 27. 14:52 (1)
Újonc
  139
Kidd papa..
megélt már ezt azt...
 
24 ÓRA
09:05  A 76ers elrontotta Bryant nagy napjátVa  Az idegenlégiósok nyerték a kosárgálátVa  Álomprodukció Tony ParkertőlSzo  A Szolnok továbbjutott, az Atom nyertSzo  Durantról szólt a péntek az NBA-ben  Négy Los Angeles-i az álomcsapatban  Harmincon felüliek társaságaSze  Győr: 40 gólos zakó az Euroliga-búcsúnSze  Kiütötte ellenfelét a LakersKe  Hatalmas bravúr a Szolnoktól EurópábanKe  Nyert a Miami, kikapott a ligaelső  Összeállt az álomcsapat  Hanga újra megrázta magát  Idegenben is otthon volt a LakersVa  Gond nélkül győzött a címvédőVa  Döcög a Lakers és a Knicks szekere isSzo  Tapad a Falco a KörmendreSzo  A Bulls kárpótolta szurkolóit  Győzelem mínusz 27-ről!Csü  A Lakers behúzta a Los Angeles-i derbitSze  Újabb leckét kapott a SzolnokSze  Olaszverés a végéreSze  Nem James miatt nyert a MiamiKe  Történelmi bukás és csoda az NBA-ben  Otthon páholták el a Heatet, LakerstVa  Hanga euróligás csapatnak dobott nyolcatVa  Wade nélkül nyeri a rangadókat a MiamiSzo  Másodszor bukott az AlbacompSzo  Diósgyőrött vigasztalódott a SopronSzo  Kobe Bryant megint nem tudott segíteni  Hosszabbított, 80 millió dollárért  LeBron James összecsapott Kobe BryanttelCsü  Harmadszor nyert a Győr az EuroligábanCsü  Győztes kosár 1 mp-cel a vége előtt!Sze  Nem lesz a legjobb 16-ban a SopronSze  A világ legfanatikusabb kommentároraSze  Csoda! Ismét nyert a MiamiKe  Európai porondon győzött a SzolnokKe  Jack Nicholson is állva tapsolt OdomnakKe  Álomnevek az amerikai kosárkeretben  Megállapodtak a kosárkapitányokkal  Megállapodtak az új kapitányokkal  A Spurs zseniális - persze csak odahazaVa  Magyar remeklés SpanyolországbanVa  Mit sem ért Bryant 42 pontjaSzo  Hengereltek a favoritok az NB I-benSzo  Mi van veled, Miami?!  Simán nyert a Pécs  Új NBA-rekord a 211 centis centertől  Jubilálók napja az NBA-benCsü  Nagyon elverték a GyőrtCsü  A Lakers megúszta, a Miami megint nemSze  Megbolondult az NBAKe  A végére kipukkadt a SzolnokKe  A Bulls meg sem izzadt  Pau nyerte a Gasolok csatájátVa  LeBron James a hátán vitte a MiamitSzo  Pécs, Sopron, Falco: idegenben is otthonSzo  Most szerencsét hozott a hosszabbítás  Rátgéber a befutó, szlovák edző a nőknél
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS