Légióshad várja Budán a válogatottat

Szerző: SHLétrehozva: 2010. február 26. 16:10
Egy nappal március 15-e előtt a magyar kosárlabdázás is ünnepet tart. Ekkor rendezik meg ugyanis a XVIII. All Star-gálát a Sportmax Hegyvidék komplexumban, Budán. Az eseményen a magyar férfi válogatott a szurkolók szavazatai alapján összeállított, csak és kizárólag itthon játszó légiósokból álló együttessel méri össze az erejét. Mészáros Lajos, a nemzeti csapat szakmai igazgatója a SportHirado.hu-nak elmondta, örül, hogy egy ilyen évközi mérkőzést be tudtak szúrni a programba.

Öt év után először érkezik a Gála ismét a fővárosba. Sterbenz Tamás, az MKOSZ főtitkára korábban úgy nyilatkozott, hogy érdemes volt ismét a fővárosba vinni az eseményt, hiszen Budapestnek ismét nincsen élvonalbeli csapata, ám az igény ugyanúgy van igényes kosárlabdára. 

 

Ha a megfiatalított magyar csapaton múlik, akkor biztosan nem lesz ezzel probléma. A légióshad esetében kérdéses, mire mennek majd a rengeteg tehetséges játékossal felálló Mészáros-legénységgel. 

„Nagyon fontos erőpróba lehet ez a válogatott számára. Örülök, hogy sikerült beszúrnunk ezt a mérkőzést a programba, amelyet egyébként még most szervezünk. Persze, kell, hogy legyen egy gála-jellege a meccsnek, de ahogy tavaly, úgy ezúttal is komolyan vesszük majd a találkozót" - mondta a szakmai igazgató, aki hozzátette, a válogatott június 21-én kezdi meg a felkészülést az augusztusi Európa-bajnoki selejtezőkre.

Több újonc is lesz a magyar csapatban, például Tóth Ádám és Szabó Zsolt, akik ezentúl együtt dolgoznak majd a rutinosabb játékosokkal. „Ez egy nyitott dolog. Ki is lehet kerülni az együttesből, meg be is lehet kerülni."

Az ellenfél a hazai élvonalban szereplő légiósokból tevődik össze. Pontosabban a szurkolók szavathatják meg a szövetség és a gála honlapján, ki legyen az a tizenkét játékos, akit Völgyi Péter és Patonay Imre irányíthat majd március 14-én. 

Hozzászólások
 
24 ÓRA
09:05  A 76ers elrontotta Bryant nagy napjátVa  Az idegenlégiósok nyerték a kosárgálátVa  Álomprodukció Tony ParkertőlSzo  A Szolnok továbbjutott, az Atom nyertSzo  Durantról szólt a péntek az NBA-ben  Négy Los Angeles-i az álomcsapatban  Harmincon felüliek társaságaSze  Győr: 40 gólos zakó az Euroliga-búcsúnSze  Kiütötte ellenfelét a LakersKe  Hatalmas bravúr a Szolnoktól EurópábanKe  Nyert a Miami, kikapott a ligaelső  Összeállt az álomcsapat  Hanga újra megrázta magát  Idegenben is otthon volt a LakersVa  Gond nélkül győzött a címvédőVa  Döcög a Lakers és a Knicks szekere isSzo  Tapad a Falco a KörmendreSzo  A Bulls kárpótolta szurkolóit  Győzelem mínusz 27-ről!Csü  A Lakers behúzta a Los Angeles-i derbitSze  Újabb leckét kapott a SzolnokSze  Olaszverés a végéreSze  Nem James miatt nyert a MiamiKe  Történelmi bukás és csoda az NBA-ben  Otthon páholták el a Heatet, LakerstVa  Hanga euróligás csapatnak dobott nyolcatVa  Wade nélkül nyeri a rangadókat a MiamiSzo  Másodszor bukott az AlbacompSzo  Diósgyőrött vigasztalódott a SopronSzo  Kobe Bryant megint nem tudott segíteni  Hosszabbított, 80 millió dollárért  LeBron James összecsapott Kobe BryanttelCsü  Harmadszor nyert a Győr az EuroligábanCsü  Győztes kosár 1 mp-cel a vége előtt!Sze  Nem lesz a legjobb 16-ban a SopronSze  A világ legfanatikusabb kommentároraSze  Csoda! Ismét nyert a MiamiKe  Európai porondon győzött a SzolnokKe  Jack Nicholson is állva tapsolt OdomnakKe  Álomnevek az amerikai kosárkeretben  Megállapodtak a kosárkapitányokkal  Megállapodtak az új kapitányokkal  A Spurs zseniális - persze csak odahazaVa  Magyar remeklés SpanyolországbanVa  Mit sem ért Bryant 42 pontjaSzo  Hengereltek a favoritok az NB I-benSzo  Mi van veled, Miami?!  Simán nyert a Pécs  Új NBA-rekord a 211 centis centertől  Jubilálók napja az NBA-benCsü  Nagyon elverték a GyőrtCsü  A Lakers megúszta, a Miami megint nemSze  Megbolondult az NBAKe  A végére kipukkadt a SzolnokKe  A Bulls meg sem izzadt  Pau nyerte a Gasolok csatájátVa  LeBron James a hátán vitte a MiamitSzo  Pécs, Sopron, Falco: idegenben is otthonSzo  Most szerencsét hozott a hosszabbítás  Rátgéber a befutó, szlovák edző a nőknél
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS