Hétfőtől Eb-selejtezőn férfi kosarasaink

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2010. július 29. 15:15
Hétfőn Szolnokon kezdi meg az Európa-bajnoki selejtezősorozatot a férfi kosárlabda-válogatott, amely jelentősen átalakult összetételben veszi fel a harcot négy vetélytársával. Közülük Nagy-Britanniával hétfőn, Bosznia-Hercegovinával jövő vasárnap, majd augusztus 20-án Macedóniával egyformán Szolnokon, míg Ukrajnával augusztus 26-án Szombathelyen találkozik a válogatott.

A szolnoki sajtótájékoztatón Szalay Ferenc, a város polgármestere, a szövetség (MKOSZ) elnöke kijelentette: "Remélhetőleg az elmúlt két évihez hasonlóan kiváló hangulatban fogadhatjuk ellenfeleinket Szolnokon, illetve Szombathelyen. Jó feltételek mellett komoly és tudatos munkát végez az együttes, amely számára a fiatalok beépítése a legfőbb cél."

 

"Két éve van a csapatnak arra, hogy bizonyítsa, helye van Európában." - tette hozzá Szalay. Mészáros Lajos szakmai igazgató elmondta, hogy mindenekelőtt türelemre van szükség, mert tavalyhoz képest kilenc új embert kellett beépíteni a csapatba. "Mindenki hajtani fog, majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég az előttünk álló közel egy hónapban, melyben nyolc mérkőzés vár ránk" - közölte a szakvezető.

A csapatkapitány Fodor Márton a három szolnoki mérkőzésen igazán otthon érezheti magát, hiszen klubszinten a Szolnoki Olaj kosárlabdázója: "Szerencsére tavaly kiharcoltuk az A divízióban maradást. Most egy újjáalakult, fiatal csapattal vágunk neki a selejtezőknek, nincs veszítenivalónk, mivel most nem lesz kieső a legfelsőbb osztályból. Azt a fiúk nevében is megígérhetem, hogy minden mérkőzésen egy hajtós, jó szellemű magyar csapat fog pályára lépni."

Az összes szolnoki összecsapást ingyen tekinthetik meg a nézők. A Tiszaligeti Sportcsarnokba urnákat helyeznek ki, melyekbe mindenki saját belátása szerint dobhat be pénzt, a befolyó összeget a tavasszal árvízkárokat szenvedett családok megsegítésére fordítják.

Hozzászólások
 
24 ÓRA
11:04  Durantról szólt a péntek az NBA-ben  Négy Los Angeles-i az álomcsapatban  Harmincon felüliek társaságaSze  Győr: 40 gólos zakó az Euroliga-búcsúnSze  Kiütötte ellenfelét a LakersKe  Hatalmas bravúr a Szolnoktól EurópábanKe  Nyert a Miami, kikapott a ligaelső  Összeállt az álomcsapat  Hanga újra megrázta magát  Idegenben is otthon volt a LakersVa  Gond nélkül győzött a címvédőVa  Döcög a Lakers és a Knicks szekere isSzo  Tapad a Falco a KörmendreSzo  A Bulls kárpótolta szurkolóit  Győzelem mínusz 27-ről!Csü  A Lakers behúzta a Los Angeles-i derbitSze  Újabb leckét kapott a SzolnokSze  Olaszverés a végéreSze  Nem James miatt nyert a MiamiKe  Történelmi bukás és csoda az NBA-ben  Otthon páholták el a Heatet, LakerstVa  Hanga euróligás csapatnak dobott nyolcatVa  Wade nélkül nyeri a rangadókat a MiamiSzo  Másodszor bukott az AlbacompSzo  Diósgyőrött vigasztalódott a SopronSzo  Kobe Bryant megint nem tudott segíteni  Hosszabbított, 80 millió dollárért  LeBron James összecsapott Kobe BryanttelCsü  Harmadszor nyert a Győr az EuroligábanCsü  Győztes kosár 1 mp-cel a vége előtt!Sze  Nem lesz a legjobb 16-ban a SopronSze  A világ legfanatikusabb kommentároraSze  Csoda! Ismét nyert a MiamiKe  Európai porondon győzött a SzolnokKe  Jack Nicholson is állva tapsolt OdomnakKe  Álomnevek az amerikai kosárkeretben  Megállapodtak a kosárkapitányokkal  Megállapodtak az új kapitányokkal  A Spurs zseniális - persze csak odahazaVa  Magyar remeklés SpanyolországbanVa  Mit sem ért Bryant 42 pontjaSzo  Hengereltek a favoritok az NB I-benSzo  Mi van veled, Miami?!  Simán nyert a Pécs  Új NBA-rekord a 211 centis centertől  Jubilálók napja az NBA-benCsü  Nagyon elverték a GyőrtCsü  A Lakers megúszta, a Miami megint nemSze  Megbolondult az NBAKe  A végére kipukkadt a SzolnokKe  A Bulls meg sem izzadt  Pau nyerte a Gasolok csatájátVa  LeBron James a hátán vitte a MiamitSzo  Pécs, Sopron, Falco: idegenben is otthonSzo  Most szerencsét hozott a hosszabbítás  Rátgéber a befutó, szlovák edző a nőknél  Miami: Wade és James nélkül is megyCsü  Két hónapra dőlt ki az olimpiai bajnokCsü  LeBron James remek, Nowitzki ezredesCsü  Újra pályán sokszoros válogatottunk
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS