Olimpiai bajnok a Fradi edzői stábjában

Szerző: Krasz EmilLétrehozva: 2009. február 18. 19:03
A birkózó olimpiai bajnok Kocsis Ferenccel erősített a Ferencváros jégkorongcsapata. Az 55 éves sportember nevét természetesen nem a játékoskeretben találhatjuk, hanem az edzői stábban, ahol a szárazföldi tréningek irányításában vállalt feladatot Pindák László mellett. A szenzációs sporthírről Al-daadu Muhanned adott tájékoztatást a honi szövetség honlapján.

A Ferencváros hagyományaihoz méltatlanul, de lehetőségeihez képest elismerésre méltón szerepel a 2008-2009-es szezonban. A zöld-fehéreknek gyakorlatilag semmi esélyük nem volt bekerülni a MOL Liga rájátszásába, és az ob I elődöntőjétől is egyre távolabb kerülnek, erejükből csupán néhány bravúros pontszerzésre és erőn felüli helytállásra, valamint a papírforma igazolására futotta.

Kocsis Ferenc tizenegy évig szerepelt a magyar birkózó-válogatottban, az 1980-as moszkvai olimpián a 74 kilogrammosok között aranyérmet nyert. Előző évben világbajnoki címet ünnepelhetett, míg négy alkalommal Eb-n is győznie sikerült. A sportág legendás versenyzője később sikeres edzői pályát futott be: tanítványai közül Farkas Péter olimpiai bajnoki címig és két világbajnoki aranyéremig vitte, míg Bódi Jenő és Majoros István Eb-t nyert irányításával, utóbbi aztán Athénben olimpián is a sportág csúcsára ért fel.

A zöld-fehérek szíriai szakosztály-igazgatója kedvtelésből űzi a hazájában népi sportágnak is nevezhető birkózást, gyakran maga is birkózószőnyegre lép, innen az ismeretsége Kocsis Ferenccel.

A magyar birkózó legenda először ódzkodott a számára új közegtől, de aztán hosszas unszolást követően mégis rábólintott a felkérésre és két hete, a válogatott miatti szünetben munkára jelentkezett. A szakosztály-igazgató szerint a csapat tagjaitól pozitív visszajelzéseket kapott az új segéderőről és a közös munkáról.
 
Hozzászólások
24 ÓRA
21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!20:21  Cseh hegymászó hunyt el a Himalájában19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál19:25  Benedek Tibor visszavonult18:57  A rózsaszín trikós győzelme a Girón18:28  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesen18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...17:06  Babos Tímea párosban vigasztalódott16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!16:12  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknak15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?14:54  Másodjára vonul vissza a teniszcsillag14:13  Babost egykori párospartnere ütötte ki13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t13:05  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-n12:37  Hazard döntött is, meg nem is12:10  Risztov a második legjobb idővel döntős11:41  Megműtötték az Arsenal reménységét10:55  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett10:33  Drogba szerint Torres a Chelsea jövője09:55  Csúcsot döntve jutott tovább a Kings09:29  Tarolt a Miami Heat, és győzelemre áll08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  Pünkösdkor jön a Gemenci NagydíjKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Bajban van a magasugrás királynőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Nincs érem, Cseh legjobb idővel döntősKe  Hegy volt, változás nincs a GirónKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Usain Bolt a héten már a 9,70-re hajtKe  Magyar Bajnokok Ligája-győztesekKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Magyarok felemás napjaKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Távozik a Fradi edzőjeKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Kettős magyar siker 200 vegyesenKe  Beckham mellett kampányol GiggsKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS