Váltás: Barrichello a Williamsnél?

Létrehozva: 2009. szeptember 30. 11:22
Szinte teljesen bizonyos, hogy az utóbbi idők legizgalmasabb és legtöbb változást hozó átigazolási időszaka előtt állunk a Formula-1-ben, ezt újabb szenzációs hír támasztja alá. Az egyik szakportál ugyanis azt állítja, az idei remeklés ellenére is módosul a világbajnoki pontversenyekben éllovas Brawn GP összeállítása, az összetettben második helyen álló Rubens Barrichello ugyanis cserél Nico Rosberggel, így a brazil kerül a Williamshez, míg a német versenyző Jenson Button márkatársa lesz.
Az elmúlt hetekben alaposan „beindult” az F-1-es körforgás, a Renault-botrány és a szezon hajrája mellett a pilóták csapatcseréje is lázba tartotta és tartja a szurkolókat. Kény tényként könyvelhetik el, hogy Fernando Alonso a Ferrarihoz, Kimi Räikkönen a McLarenhez, míg Robert Kubica a Renault-hoz szerződik, de a többiek élete is megváltozik a következő hetekben. Arra azonban viszonylag kevesen számíthattak, hogy az idén két futamot nyerő Barrichello is vált, de úgy tűnik, az idei szereplés sem „mentheti meg”.

A rendkívül megbízható autosport.com ugyanis azt írta csütörtökön, hogy a brazil versenyző előrehaladott tárgyalásokat folytat a Williamsszel, amellyel legalább egy évre meghosszabbítja karrierjét a száguldó cirkuszban. Hírlik, a Brawn nem teljesen elégedett a rutinos pilótával, aki éppen tapasztalata révén lesz a piac keresett szereplője. De feltételes módban is fogalmazhatunk, mert már talált is magának új munkaadót.

A Williams amúgy teljesen lecseréli pilótapárosát, lévén a Toyota motorszállítói szerződése lejár, így Nakadzsima Kazuki sem jut új szerződéshez. Helyére újoncként kerül a német Nico Hülkenberg, ezért is lesz szükség egy tapasztalt társra. Az pedig szinte kézenfekvő, hogy a Brawnhoz távozó Nico Rosberg helyére éppen Barrichello érkezzen.

„Sokat ér a tapasztalat, mert ez rengeteget segít a helyes beállítások és a fejlesztési irányok megtalálásában. Az elmúlt években különböző pilótái voltak a Williamsnek, rutinosak és újoncok. Minden esetben voltak pozitívumok és negatívumok. De az a legfontosabb és az első számú kitétel, hogy legyen nagyon gyors a versenyző” – mondta a napokban Sam Michael, a Williams technikai igazgatója.

 
Hozzászólások
Rajon Rondo 2009. október 1. 17:39 (5)
Újonc
  52

„Gondoljatok bele, ha Renault csapatot eltiltották volna, akkor már az előző futamon sem állhattak volna rajthoz!!!!!!!!!!!





[Hivatkozás: Petrovszki Klaudia 2009. október 1. 14:55]
Bmeg ne okoskodj már!!!!!
Petrovszki Klaudia 2009. október 1. 14:55 (4)
Újonc
  108
Gondoljatok bele, ha Renault csapatot eltiltották volna, akkor már az előző futamon sem állhattak volna rajthoz!!!!!!!!!!!


Szerkesztve: 2009. október 1. 14:56
Törölt felhasználó 2009. szeptember 30. 19:57 (3)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Petrovszki Klaudia 2009. szeptember 30. 14:29 (2)
Újonc
  108

„Nem úgy volt h a renaultot 2 évre kitiltották!?





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2009. szeptember 30. 14:14]
FELFÜGGESZTETT ELTILTÁS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ez azt jelenti, hogy 2 éves büntetést kaptak, amit nem kell azonnal letölteni.Ha a két év alatt valami olyat tennének, mint a Piquet eset, akkor jár a két éves büntetés. még, amit mellé esetleg kapnak.
De szerintem felesleges kivárni azt a 2 évet, mert szponzorok nélkül halálra vannak ítélve!!!!!!!!!!
Törölt felhasználó 2009. szeptember 30. 14:14 (1)
Avatar_70_male
Újonc
  0
Nem úgy volt h a renaultot 2 évre kitiltották!?
24 ÓRA
21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!20:21  Cseh hegymászó hunyt el a Himalájában19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál19:25  Benedek Tibor visszavonult18:57  A rózsaszín trikós győzelme a Girón18:28  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesen18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...17:06  Babos Tímea párosban vigasztalódott16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!16:12  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknak15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?14:54  Másodjára vonul vissza a teniszcsillag14:13  Babost egykori párospartnere ütötte ki13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t13:05  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-n12:37  Hazard döntött is, meg nem is12:10  Risztov a második legjobb idővel döntős11:41  Megműtötték az Arsenal reménységét10:55  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett10:33  Drogba szerint Torres a Chelsea jövője09:55  Csúcsot döntve jutott tovább a Kings09:29  Tarolt a Miami Heat, és győzelemre áll08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  Pünkösdkor jön a Gemenci NagydíjKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Bajban van a magasugrás királynőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Nincs érem, Cseh legjobb idővel döntősKe  Hegy volt, változás nincs a GirónKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Usain Bolt a héten már a 9,70-re hajtKe  Magyar Bajnokok Ligája-győztesekKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Magyarok felemás napjaKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Távozik a Fradi edzőjeKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Kettős magyar siker 200 vegyesenKe  Beckham mellett kampányol GiggsKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Egy kör Webberrel az indiai pályán A Red Bull kötelékéhez tartozó Neel Jani ment körbe először az új helyszínen
  • Dél-Koreai GP: Schumi és Petrov balesete Az orosz versenyző csúnyán eltalálta a hétszeres világbajnokot
  • A Szingapúri Nagydíj összefoglalója Üzenet Massának: Tedd tönkre Hamilton versenyét!
  • Komoly rajtbaleset az Olasz Nagydíjon Vitantonio Liuzzi több társát
  • Ilyen volt a 2010-es Olasz Nagydíj Fernando Alonso először szerepelt ferrarisként Monzában és győzött
  • F1, Magyar GP: Vettel pole-köre A német világbajnok a Q3 legvégén került az élre
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS