Szárnyalt a Red Bull a Hungaroringen

Létrehozva: 2010. július 30. 11:32
Hatalmas Red Bull-fölényt hozott az első szabadedzés a 61. Formula-1-es világbajnokság Magyar Nagydíján, az osztrák csapat versenyzői több mint egy mp-es előnnyel győzték le legfőbb ellenfeleiket. Sebastian Vettel bizonyult a leggyorsabbnak Mark Webber előtt, a harmadik helyen Robert Kubica végzett. A lengyel pilótát Jenson Button, Rubens Barrichello, Pedro de la Rosa, Fernando Alonso, Nico Rosberg, Michael Schumacher és Nico Hülkenberg követte. Az összetettben éllovas Lewis Hamilton a tizennyolcadik lett.

 

 

Vasárnap óta a Német Nagydíjon történt furcsa Ferrari-döntés és annak véleményezése uralta az F-1 közbeszédét. Sokat alkottak véleményt a nyilvánvaló csapatdöntésről, Felipe Massa „megalázásáról” és Fernando Alonso győzelméről. De néhány napra (?)  témát váltott a száguldó cirkusz, hiszen ezen a hétvégén már a Hungaroringen folytatódik a csata a világbajnoki címért.

Az már most biztos, a Magyar Nagydíj óriási csatát hoz majd – reményeink szerint – hiszen a vasárnapi leintés után kezdetét veszi a négy hetes nyári szünet. Így nincs miért takarékoskodni az energiával kell adni a sikerért. Azt pedig jól tudjuk, Lewis Hamilton, Jenson Button, Sebastian Vettel, Mark Webber és Fernando Alonso pokolian kemény küzdelmet vív, akár már Magyarországon is fordulhat a kocka.

A Hockenheimben közepesen teljesítő McLaren két brit versenyzőjét már ezen a hétvégén megelőzheti összetettben Vettel, aki hazai futamán csak a harmadik lett. Akkor fogadkozott, legközelebb már kihasználja az első rajthelyből fakadó előnyt és pénteken úgy is nyitott, mint akinek feltett szándéka, hogy sorozatban negyedszer is megszerzi a pole-t.

A Red Bull váratlanul nagy fölénnyel nyerte az első szabadedzést, Vettel és Webber mintha egy másik, magasabb géposztályban száguldott volna. Pedig ennél feljebb nincs, ezért is kiemelendő a jókora fölény. Először az ausztrál vezetett, majd csapattársa, végül a német 130 százados különbséggel lett első.

A Renault is jól kezdett a Hungaroringen, ennek a magyar szervezők is örülhetnek, hiszen a Magyar Nagydíj számít Robert Kubica hazai versenyének. A krakkói születésű pilóta kedvéért ezrek érkeznek Lengyelországból, a fehér-piros színekért lelkesedő drukkerek kiváló hangulatot teremtenek.

Kubica márkatársa, Vitalij Petrov ugyan nem került a legjobbak közé, de a célegyenes előtti utolsó kanyarban produkált egy látványos, ralis megpördülést, keresztbe autózott a pályán.

A nyitó tesztelés meglepetése volt, hogy a Magyarországon már kétszer győztes Lewis Hamilton csak a 18. lett. Pedig társa, Jenson Button közvetlenül a top3 mögött végzett…

A Ferrari közepesen nyitott, Alonso a 7., Massa a 12.

MAGYAR NAGYDÍJ, ELSŐ SZABADEDZÉS:
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:20.976 p 29 kör
2. Mark Webber Red Bull-Renault 1:21.106 27
3. Robert Kubica Renault 1:22.072 21
4. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:22.444 17
5. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:22.601 25
6. Pedro de la Rosa Sauber-Ferrari 1:22.764 24
7. Fernando Alonso Ferrari 1:22.772 25
8. Nico Rosberg Mercedes GP 1:22.777 25
9. Michael Schumacher Mercedes GP 1:22.792 26
10. Nico Hülkenberg Williams-Cosworth 1:22.966 25
11. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:23.003 19
12. Felipe Massa Ferrari 1:23.007 26
13. Vitalij Petrov Renault 1:23.249 24
14. Kobajasi Kamui Sauber-Ferrari 1:23.327 23
15. Paul di Resta Force India-Mercedes 1:23.520 19
16. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:23.780 22
17. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:23.868 28
18. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:24.075 15
19. Jarno Trulli Lotus-Cosworth 1:25.032 22
20. Heikki Kovalainen Lotus-Cosworth 1:25.210 23
21. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:25.990 17
22. Lucas Di Grassi Virgin-Cosworth 1:26.686 17
23. Bruno Senna HRT-Cosworth 1:26.990 34
24. Jamamoto Szakon HRT-Cosworth 1:28.157 24

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Ki lesz idén a Hungaroring királya?
Bő egy évvel ezelőtt Felipe Massa egészségéért aggódtunk, majd a futam napján már Lewis Hamilton sikerének tapsolhattunk. Igen, eljött a Formula-1 magyar szurkolóinak legkedvesebb hétvégéje, péntektől ismét a Hungaroringre...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Messi The God 2010. július 30. 13:55 (13)
Újonc
  122
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. július 30. 13:37 (12)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Helmach Emanuel 2010. július 30. 12:37 (11)
Avatar_70_female
Újonc
  4

„Na majd pont a Ferrari.


A Mclaren fog nyerni Ferrarinak meg sok jót mind tavaly.........





[Hivatkozás: El ToRrEs 2010. július 30. 11:46]
Hogy lehet valakinek azt kívánni megint találja fejen egy rúgó?Ez már piszokság nem is ember!!
Go Alonso
Szabó Péter 2010. július 30. 12:28 (10)
Bajnok
  2423
azért az az 1 mp az ott van

Go Vettel!!!

GO KIMI!!!!!!!!!!!!
Törölt felhasználó 2010. július 30. 12:03 (9)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
robi baggio 2010. július 30. 12:01 (8)
Megszállott
  7108

„Na majd pont a Ferrari.


A Mclaren fog nyerni Ferrarinak meg sok jót mind tavaly.........





[Hivatkozás: El ToRrEs 2010. július 30. 11:46]

robi baggio 2010. július 30. 12:00 (7)
Megszállott
  7108

„a szabadedzés még nem sokat jelent, majd a versenyen szombaton a Ferrari megmutatja”




[Hivatkozás: Viràg Regina 2010. július 30. 11:39]
jaja ez így szokott lenni...
Giovinco Sebastian 2010. július 30. 11:56 (6)
Rajongó
  528

„Na majd pont a Ferrari.


A Mclaren fog nyerni Ferrarinak meg sok jót mind tavaly.........





[Hivatkozás: El ToRrEs 2010. július 30. 11:46]
Csak nem azt akarod mondani, hogy egy olyan balesetet kívánsz a Ferrarinak, mint ami tavaly volt, mert akkor igencsak gerinctelen állat vagy.....
Amúgy meg időmérőn és versenyen sima RedBull-Ferrari csata lesz, ez csak edzés...
A RedBull az időmérőre, míg a többiek a versenyre készültek....
Forza Ferrari! 2010. július 30. 11:50 (5)
Újonc
  66

„Na majd pont a Ferrari.


A Mclaren fog nyerni Ferrarinak meg sok jót mind tavaly.........





[Hivatkozás: El ToRrEs 2010. július 30. 11:46]

Nézd meg hol végzett most a Maclaren


Forza Ferrari!



Szerkesztve: 2010. július 30. 11:51
Man.Utd Fan 2010. július 30. 11:49 (4)
Ígéret
  440

„a szabadedzés még nem sokat jelent, majd a versenyen szombaton a Ferrari megmutatja”




[Hivatkozás: Viràg Regina 2010. július 30. 11:39]
ígyvan majd a Ferrari a futamon megint meglepi a Red Bullt és a meklárent

Forza Ferrari!!!
Minden Áron 2010. július 30. 11:46 (3)
Avatar_70_male
Ígéret
  213

„a szabadedzés még nem sokat jelent, majd a versenyen szombaton a Ferrari megmutatja”




[Hivatkozás: Viràg Regina 2010. július 30. 11:39]
Remélem igazad lesz!
El ToRrEs 2010. július 30. 11:46 (2)
Újonc
  38
Na majd pont a Ferrari.

A Mclaren fog nyerni Ferrarinak meg sok jót mind tavaly.........
Viràg Regina 2010. július 30. 11:39 (1)
Újonc
  163
a szabadedzés még nem sokat jelent, majd a versenyen szombaton a Ferrari megmutatja
24 ÓRA
21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!20:21  Cseh hegymászó hunyt el a Himalájában19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál19:25  Benedek Tibor visszavonult18:57  A rózsaszín trikós győzelme a Girón18:28  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesen18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...17:06  Babos Tímea párosban vigasztalódott16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!16:12  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknak15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?14:54  Másodjára vonul vissza a teniszcsillag14:13  Babost egykori párospartnere ütötte ki13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t13:05  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-n12:37  Hazard döntött is, meg nem is12:10  Risztov a második legjobb idővel döntős11:41  Megműtötték az Arsenal reménységét10:55  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett10:33  Drogba szerint Torres a Chelsea jövője09:55  Csúcsot döntve jutott tovább a Kings09:29  Tarolt a Miami Heat, és győzelemre áll08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  Pünkösdkor jön a Gemenci NagydíjKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Bajban van a magasugrás királynőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Nincs érem, Cseh legjobb idővel döntősKe  Hegy volt, változás nincs a GirónKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Usain Bolt a héten már a 9,70-re hajtKe  Magyar Bajnokok Ligája-győztesekKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Magyarok felemás napjaKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Távozik a Fradi edzőjeKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Kettős magyar siker 200 vegyesenKe  Beckham mellett kampányol GiggsKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Egy kör Webberrel az indiai pályán A Red Bull kötelékéhez tartozó Neel Jani ment körbe először az új helyszínen
  • Dél-Koreai GP: Schumi és Petrov balesete Az orosz versenyző csúnyán eltalálta a hétszeres világbajnokot
  • A Szingapúri Nagydíj összefoglalója Üzenet Massának: Tedd tönkre Hamilton versenyét!
  • Komoly rajtbaleset az Olasz Nagydíjon Vitantonio Liuzzi több társát
  • Ilyen volt a 2010-es Olasz Nagydíj Fernando Alonso először szerepelt ferrarisként Monzában és győzött
  • F1, Magyar GP: Vettel pole-köre A német világbajnok a Q3 legvégén került az élre
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS