Schumi mégsem tér vissza a Formula-1-be!

Szerző: N.K.Létrehozva: 2009. augusztus 11. 10:19
Sokkoló hír látott napvilágot Michael Schumacher honlapján. A hétszeres világbajnok pilóta hivatalosan is bejelentette: nyakproblémái miatt mégsem indul a jövő hétvégi Európa Nagydíjon - sem! A német Formula-1-es zseni a Mogyoródon koponyatörést szenvedett brazil Felipe Massa helyett ugrott volna be a Ferrariba. Volna. A következő, jövő hét végi valenciai futamon az istálló 38 éves tesztpilótája, Luca Badoer ül majd be a tűzpiros autóba.

„Hétfőn este arról tájékoztattam a Ferrari elnökét, Luca di Montezemolót, valamint a csapat elöljáróját, Stefano Domenicalit, hogy sajnos képtelen leszek helyettesíteni Felipét - áll a szomorú közlemény Schumacher saját honlapján. - Mindent megtettem azért, hogy ha átmenetileg is, de visszatérjek. Mugellóban azonban kiderült, nem bírja a nyakam a terhelést, hiszen a februári motorbaleset óta nem jött rendbe a sérült testrészem.”

 

„Rettentően csalódott vagyok, és borzasztóan sajnálom a Ferrarit, illetve a szurkolókat, akik szorítottak értem. Mégegyszer mondom, a világon mindent elkövettem azért, hogy újra beülhessek a tűzpiros autóba, de hiába. A Formula-1-es terhelést nem bírja el a nyakam. Csak annyit tudok tenni, hogy lélekben szurkolok a csapatnak az idényben.”

Schumacher kedden kezdte volna meg tesztelését egy F2007-essel Mugellóban, de a bejelentést követően erre már nem kerül sor. A vele kapcsolatos felszerelések gyártását leállították.

Az augusztus 23-i Európa Nagydíjon a 38 éves tesztpilóta, Luca Badoer pótolja majd Felipe Massát. 

Schumi tehát mégsem tér vissza. A történet még el sem kezdődött, de már véget is ért. Mindenki legnagyobb szomorúságára...

 

Hozzászólások
Törölt felhasználó 2009. augusztus 18. 10:21 (33)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Szabó Máté 2009. augusztus 12. 13:19 (32)
Avatar_70_male
Újonc
  2
Most olvastam hogy jövőre talán mégis visszatér,én is bízom benne,de csak azért mert érdekel mit tud az ürgeA sok elvakult Schumi rajongónak meg üzenem még egyszer hogy 3x gyepálták el jól mielőtt kilépett.És nem trabantja volt Sőt valószínüleg volt olyan autója mint a Benetton..hagyjuk ezt..Szóval hiába olyan nagyon ügyes meg minden a többieket nem kell két ballábasnak hinni..Vegyük például Buttont ő se tudott eddig semmit se csinálni.Most az év elején 7-ből 6 versenyt megnyert és beállította Schumi rekordját.Azonnal ahogy jó autót kapott.Ja és ő is hülyére veri a csapattársát Barichellót(szegényt persze még az ág is húzza néha..de lássuk be nem olyan jó mint Button)Lényeg a lényeg hogy jöjjön vissza.Üljön be akármelyik autóba,legyen a csapattársa akár Alonso akár Hamilton akár Kimi vagy Massa vagy Webber vagy Vettel,vagy Button nem hinném hogy tisztán kiderülne azonnal hogy ő lenne az első számú pilóta..Hamilton apja is kijelentette gyorsan hogy a kisfia 8 -szoros világbajnok lesz(nagyon szimpatikusan teszem hozzá,nem tudom mit gondolt hogy a többiek addig mit csinálnak...és mennyire tartja őket) És most a Hamilton hol van?Szóval ne nézzük le a többieket..Max az olyanokat nem kell dícsérni akik messze elmaradnak a csapattársuktól..Schumi meg jöjjön vissza szívesen nézném,habár emberileg nem tartom nagyra max autóvezetésileg(miután elmondta hogy ő VERSENYZŐ és azért bármit eszközt elfogadhatónak tart hogy nyerjen-itt párhuzamot vonnék Hamiltonékkal akiknél kiderült párszor hogy náluk sem szent a fair play..)Sziasztok
Harkai Martin 2009. augusztus 12. 02:12 (31)
Újonc
  77
nem akarok senkit meg bántani de én örülök hogy schumi nem áll rajthoz mert én nem vagyok egy nagy shumi drukker amikor volt itt ezen az oldalon hogy shumi hol fog végezni Valenciaban én majdnem mindig hogy nem szerez pontot vagy nem indult végül is egyrészről igazam lett pontot már így biztos nem szerez és indulni se fog
( Ezzel az üzenetemmel nem akarok senkit se megbántani)

De nekem ez jó hír!

Izbéki Tamás 2009. augusztus 11. 23:26 (30)
Újonc
  9
Egyetértek veled Dani!! Mi is minden nap erről beszéltünk a haverokkal, hogy milyen jó lesz ismét az F1, hogy teljesít majd Schumi, és erre tessék. Nagyon jó lett volna ismét látni F1-es autóban.Sajnálom


DE AZÉRT GO FERRARI!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Sass Ottó 2009. augusztus 11. 21:35 (29)
Újonc
  17
Sziasztok!
Nagyon sajnálom hogy Schumi már nem jön vissza
De igen is a 21.században ő volt a valaha élt legnagyobb F1-es és nem lesz nála jobb
Nem vagyok elvakult rajongó de mindig is szerettem a versenyeit és üzenem azoknak akik fikázzák Schumit hogy ne nagyon járjon a szájuk,mert szerintem ezek az ilyen fajta emberek még semmit sem tettek le az asztalra(tisztelet a kivételnek!!!)
A másik meg szerintetek egy ilyen versenyző mint ŐŐŐ nem a legnagyobb pilóta?
Persze hogy sok múlik az autón de még több a pilótán!
Lásd szerintetek miért nyert 2 világbajnokságot egy Benettonnal???
vb-t csak úgy bundából nem lehet nyerni...
Jó voltak félreérthető mozdulatai de Alonso is
higgyétek akkor az az autó nagyon jó volt amivel nyerte a maga két vb-jét de akkor Ő maga is nagyoin ügyes volt,állítom mostani eredményei ellennére is miket hoz ki ebből a rossz Renaultból...
Nem megsérteni akartam senkit ha még is akkor bocsánat.
Sziasztok.
Drahota Dániel 2009. augusztus 11. 21:35 (28)
Újonc
  24
******a...
Komplett versenytávot(67 kört) teljesített teszten és kibírta a nyaka.Nem biztos hogy ez a visszalépés valódi oka.Nem tudom miért kellett hülyíteni a hozzám hasonló Schumacher fanokat a visszatéréssel, már megbeszéltük haverokkal a behűtött Heinekent meg a ropogtatni valót erre tessék...
Gondolom Luca Badoer hihetetlen teljesítményt fog nyújtani.........
Sinkovics Rebeka 2009. augusztus 11. 20:32 (27)
Újonc
  17
Schumi nem volta kedvencpilótám, de örültem volna hapályára lép Valenciában.Feldobhatta volna a f1-et!

Go Hami!!! Te vagy a legjobb!!!!
Koleszár Attila 2009. augusztus 11. 19:56 (26)
Avatar_70_male
Újonc
  20
Érdekes lett volna látni ebben a megújult Forma 1 -es szezonban, de annyira nem fog hiányozni.Így is rengeteg tehetséges versenyző van.Ez hülyeség, hogy ő volt a legnagyobb, mert nem lehet különböző korokat összehasonlítani, mellesleg ebben a mezőnyben is van egy pár versenyző, aki jobb már nála.A döntésével egyet értek, mert az egészség a legfontosabb.
Valencia 4ewwa 2009. augusztus 11. 19:32 (25)
Újonc
  112
******om
Minek kellett etetni a népet????Szemetek!!!!
Valamelyikőtök írta hogy az autón sok múlik.....Lehet de nem Schuminál!!!Ő még egy trabanttal is nyerne
Metykó Lászlo 2009. augusztus 11. 19:22 (24)
Avatar_70_male
Újonc
  3
nem tudom mi jó hír ebbe az összes versenyzönél jóbb

Petényi Katalin 2009. augusztus 11. 18:43 (23)
Avatar_70_female
Újonc
  5
Na ki az aki megmondta...............?
Borítékolni mertem volna,hogy valamit kitalálnak,hogy mégsem tud indulni.Valamivel ébren kellett tartani az Emberek érdeklődését az F1iránt 4hétig.
Sajnálom a sok szurkolóját aki csak miatta vett jegyet Valenciába!
Én a Forma1-nek szurkolok,nem személyeknek,de Őt valahogy nem hiányolom.........
Kovács Kinga 2009. augusztus 11. 18:01 (22)
Avatar_70_female
Újonc
  2
Kár h nem tér vissza SchumiLátom már több ember örül ennek a hírnek..nem tudom mit lehet ennek örülni...
Szücs Erika 2009. augusztus 11. 16:45 (21)
Avatar_70_female
Újonc
  1
Ez tényleg jó hír Remek!!!!!
Hollóczki Andrea 2009. augusztus 11. 15:27 (20)
Újonc
  5
Végre valami jó hír
Szabó Máté 2009. augusztus 11. 15:22 (19)
Avatar_70_male
Újonc
  2

„Kicsit el vagytok szálva magatoktol be nyomta volna az egész mezönyt semmien égés nem lett volna ja amugy temeg be vagy rugva mert nem sennát hanem damon hillt eny nagyo tutok valamit más nem ágyba vizelni hát mindegy nála jóbb nem lesz és demon hillt se direkt lökte ki csak aki nem nézi az nem is tugya





[Hivatkozás: Metykó Lászlo 2009. augusztus 11. 14:21]
Kedves MatyiInkább ne írj ha írni se tudsz "szállva,semmilyen,magatoktól,tudtok" sorolhatnám napestig
Senki nincs elszállva,mindenki tudja hogy Schumi jó pilóta,az egyik legjobb volt,de a sokszoros világbajnoki címéből ezekben az időkben a felét se nyernéJó időben jó helyen...Lásd azt a két évet mikor szagolta Alonso kipufogóját.Technikai sport lévén azt javaslom nyugodj meg és járj többet iskolába,rád férViszont a Hilles esetre én is emlékszem.Egy nagy autós szakértő mondta erre egyszer : "persze hogy baleset volt,Schumi nem érezte eléggé hol van az autó oldala.." Azonkívül ez másokat is foglalkoztatott nem kevésbé és egyszer mikor már visszavonult meg is kérdezték Schumit.Ország-világ előtt bevallotta hogy ő ezt úgy látja hogy ő VERSENYZŐ és a versenyző mindent megtesz hogy nyerjen,bármi áron,neki akkor ez volt az opció..Nem biztos hogy ez mindenkinek szimpatikus Élj ezzel együtt,Schumi is ezt teszi bár neki az évi sok sok millió dollár meg a rengeteg vagyona sokat segít ebben Ja és én még így is örültem volna ha visszajön...pedig nem tudom mennyire vetted ki szavaimból,nem ő a kedvencem..
hajrá Kimi ,the ice- and drinkman


Szerkesztve: 2009. augusztus 11. 15:28
kemény ákos 2009. augusztus 11. 14:30 (18)
Újonc
  4
nemáááár.='( tök rossz tiszta boldog voltam ******us nem lehet igaz...
Orbán Vera 2009. augusztus 11. 14:21 (17)
Újonc
  3
Szerintem ez tök ******, hogy nem ő lesz...
Nekem a kedvencem ő volt...
És szerintem nagyobb lenne a következő futam nézettsége mint eddig...
Mert erre szerintem nagyon sokan kíváncsiak lettek volna!
Metykó Lászlo 2009. augusztus 11. 14:21 (16)
Avatar_70_male
Újonc
  3
Kicsit el vagytok szálva magatoktol be nyomta volna az egész mezönyt semmien égés nem lett volna ja amugy temeg be vagy rugva mert nem sennát hanem damon hillt eny nagyo tutok valamit más nem ágyba vizelni hát mindegy nála jóbb nem lesz és demon hillt se direkt lökte ki csak aki nem nézi az nem is tugya
Nagy Beatrix Katalin 2009. augusztus 11. 14:15 (15)
Újonc
  67
hehe

Mondjuk így legalább nem ég akkorát
Katus Patrik 2009. augusztus 11. 13:18 (14)
Újonc
  34
Semmit nem ért volna ha Schumi visszajött volna,mert egy rossz Ferrarit raktak volna alá.
Schumi se lett volna sehol,meg akkor amikor megnyerte az 5VB címet ha nem raktak volna alá nagyon jó autót ,es Barichellonak nem kellett volna jópárszor maga elé engedi.
És ha még emlékeztek rá volt egy olyan Vb címe is amikor úgy nyerte meg ,hogy Sennát lökte ki.Szoval nem volt nagy pilóta ,ezt a mostani pilóták közül bármenyik megtudta volna csinálni,lásd Alonso amikor jó autót raktak alá simán leverte a Ferrarit...
HAJRÁ ALONSO!
24 ÓRA
21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!20:21  Cseh hegymászó hunyt el a Himalájában19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál19:25  Benedek Tibor visszavonult18:57  A rózsaszín trikós győzelme a Girón18:28  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesen18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...17:06  Babos Tímea párosban vigasztalódott16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!16:12  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknak15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?14:54  Másodjára vonul vissza a teniszcsillag14:13  Babost egykori párospartnere ütötte ki13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t13:05  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-n12:37  Hazard döntött is, meg nem is12:10  Risztov a második legjobb idővel döntős11:41  Megműtötték az Arsenal reménységét10:55  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett10:33  Drogba szerint Torres a Chelsea jövője09:55  Csúcsot döntve jutott tovább a Kings09:29  Tarolt a Miami Heat, és győzelemre áll08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  Pünkösdkor jön a Gemenci NagydíjKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Bajban van a magasugrás királynőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Nincs érem, Cseh legjobb idővel döntősKe  Hegy volt, változás nincs a GirónKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Usain Bolt a héten már a 9,70-re hajtKe  Magyar Bajnokok Ligája-győztesekKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Magyarok felemás napjaKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Távozik a Fradi edzőjeKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Kettős magyar siker 200 vegyesenKe  Beckham mellett kampányol GiggsKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Egy kör Webberrel az indiai pályán A Red Bull kötelékéhez tartozó Neel Jani ment körbe először az új helyszínen
  • Dél-Koreai GP: Schumi és Petrov balesete Az orosz versenyző csúnyán eltalálta a hétszeres világbajnokot
  • A Szingapúri Nagydíj összefoglalója Üzenet Massának: Tedd tönkre Hamilton versenyét!
  • Komoly rajtbaleset az Olasz Nagydíjon Vitantonio Liuzzi több társát
  • Ilyen volt a 2010-es Olasz Nagydíj Fernando Alonso először szerepelt ferrarisként Monzában és győzött
  • F1, Magyar GP: Vettel pole-köre A német világbajnok a Q3 legvégén került az élre
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS