A 30 esztendős Rossi először szerdán merészkedett a pályára, az esős körülményekkel pedig alaposan meggyűlt a baja, többször megforgatta Ferrariját. Aztán csütörtök délutánra felszáradó aszfalton mintegy 600 kilométert teljesített, és fergeteges tempójával kivívta mindenki elismerését.
Az ötkörös etapokat futó, slick gumikat használó, alig megtankolt autóban ülő Rossi legjobb idejével (1:21.900) lényegesen Rubens Barrichello májusi futamon elért leggyorsabb köre (1:22.762) előtt járt, és nem sokkal maradt el Jenson Button időmérőn futott, első rajtkockát érő produkciójától (1:20.527).
Érdemes hozzátenni, hogy autója a 2009-es gyökeres technikai változtatások előtt használt példány, így az összehasonlítás nem tökéletes, de azért az mérvadó, hogy a pilóta barcelonai egyéni csúcsán három és fél másodpercet javított.
A bravúros teszteredmények felerősítették a Formula-1-be érkezésének lehetőségét. A múlt héten Madonna di Campiglióban rendezett évnyitón Stefano Domenicalli, a Ferrari csapatvezetője úgy nyilatkozott, amennyiben megnyílna az út egy harmadik F-1-es autó versenyeztetése előtt, mindenképpen felvennék a kapcsolatot a motorossal.
Maga Rossi sem zárkózott el az autósportban való szerepvállalásától: „Amikor végetér motoros pályafutásom, szívesen nyergelnék át ralira – jelentette ki a New York Timesnak Rossi. – Az Formula 1-ben könnyebb lenne érvényesülnöm, de mire váltok, lehet, már túl öreg leszek a száguldó cirkuszhoz."
A kilencszeres világbajnok mindenesetre sietett hozzátenni, az emberi test 22 és 34 éves kor között alig megy át változáson, szóval könnyen lehet mégsem lesz olyan késő csaltakozni a 40 esztendős Michael Schumacherhez és társaihoz.


Ja tényleg nem lesz tankolás, de kereket attól még cserélnek
Azért azt adnám

...
Na igen csak én személy szerint úgy vettem észre, h sokkal nagyobb kárt tettek ezekkel a változtatásokkal az F1-nek mint hasznot! Sőőőőőtt a nézettség és az érdeklődés kisebb lett mint volt...Úgyhogy szerintem a sok sok pénz helyett inkább a fagyi nyalt vissza, de az rendesen...
[Hivatkozás: Nagy Zoltán 2010. január 24. 15:52]
egyetértek veled meg Gergővel is.............amugy nem mondtam hogy több bevételük lett nekik...................csak ez lett volna a cél..............Bár és ugy veszem észre hogy van olyan aki ******ik rá de ugy is szereti meg van olyan(és szerintem ezek vannak többségbe)aki meg utálja hogy állandó szabálymodósítást kell csinálni..............Régi időmérő sem volt rossz és azt is megváltoztatták pedig egy jól bevált egyszerű szabály volt és azon a nem tom mennyi időn koncentrálhattál több gyors körre is és szinte senki nem zavart meg.....................Erre el******ták ezt is mert hogy az új izgalmasabb.........................ez tény izgalmasabb lett de csak rá néhány évre mert az első évbe arról szolt hogy üzemagyag fogyasztás.........egy vicc......de ez csak egy pl volt számtalant lehetne még mondani.............