Red Bull-öröm: Seba Vettel a pole-ban!

Létrehozva: 2010. március 13. 10:31
Utolsó módosítás: 2010. március 13. 13:42
A második és harmadik etapban remeklő, tavaly négy futamgyőzelmet arató Sebastian Vettel nyerte az időmérő edzést a 61. Formula-1-es világbajnokság Bahreini Nagydíján, mögötte Felipe Massa és Fernando Alonso végzett. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher a hetedik, míg a címvédő Jenson Button a nyolcadik lett./A lassú kezdés után figyelmeztető jelet küldött ellenfeleinek Fernando Alonso, aki a hétvége messze leggyorsabb idejével nyerte meg a Formula-1-es világbajnokság Bahreini Nagydíjának harmadik szabadedzését. A Ferrari spanyol pilótája mögött a pénteken uralkodó Nico Rosberg zárt, Michael Schumacher a negyedik helyet szerezte meg.

BESZÁMOLÓ AZ IDŐMÉRŐ EDZÉSRŐL:

 

Hatalmas taktikai csatát és a végén kissé furcsa döntő szakaszt láthatott a közönség a szahíri pályán. A harmadik szakasz forgatókönyvét ugyanis meghatározta az új gumiszabály, amely értelmében a versenyzőknek vasárnap azzal a szettel kell elrajtolniuk, amellyel befejezték a kvalifikációt. Ennek megfelelően a többség mindössze egy gyors körre vállalkozott, vagyis a „tűzijáték” a leintés előtti másfél percre korlátozódott.

Seba Vettel a második és a harmadik szakaszban is kiválóan teljesített, magabiztosan került az élre. A korábban döcögősen produkáló Red Bull-autó most remekelt, így a német klasszis immár hatodik pole-ját ünnepelhette. Úgy tűnik, hogy a futamon is a legjobbak között lesz Vettel, sőt csapattársa, Mark Webber támogatására is számíthat.

Reuters
Massa remek eredménnyel tért vissza Fotó: Reuters



A 2009-ben csapnivalóan szereplő Ferrari visszatért a közvetlen élmezőnybe, Alonso nyerte az első szakaszt, majd a folytatásban már Massa is felnőtt mellé. Sőt, a döntő etapban a brazilé volt a jobb idő, mögötte majd a kétszeres világbajnok spanyol csapattárs kezdhet. Egy jó taktikával a maranellói istálló kiváló eséllyel pályázhat a győzelemre.

A McLaren és a Mercedes némileg elmarad a Red Bulltól és a Ferraritól, a tavalyi világbajnok Button, valamint Schumi is kis híján elbúcsúzott a második szakaszban. A brit és a német is csak minimális különbséggel verte Rubens Barrichellót.

A négy nagycsapat kettőse mögött az egyszeres futamgyőztes Robert Kubica, valamint Adrian Sutil került a top10-be, bizonyítva, hogy valószínűleg a Renault és a Force India vezeti a száguldó cirkusz középmezőnyét. Az újoncok közül senkinek sincs esélye a bravúrra, de megjegyzést érdemel, hogy a három szabadedzést kihagyó Karun Chandhok végre bemutatkozott, igaz utolsó lett a nyitó etapban…

BAHREINI NAGYDÍJ, IDŐMÉRŐ EDZÉS:
Helyezés Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
1. S. Vettel Red Bull-Renault 1:55.029 1:53.883 1:54.101
2. F. Massa Ferrari 1:55.313 1:54.331 1:54.242
3. F. Alonso Ferrari 1:54.612 1:54.172 1:54.608
4. L. Hamilton McLaren-Mercedes 1:55.341 1:54.707 1:55.217
5. N. Rosberg Mercedes 1:55.463 1:54.682 1:55.241
6. M. Webber Red Bull-Renault 1:55.298 1:54.318 1:55.284
7. M. Schumacher Mercedes 1:55.593 1:55.105 1:55.524
8. J. Button McLaren-Mercedes 1:55.715 1:55.168 1:55.672
9. R. Kubica Renault 1:55.511 1:54.963 1:55.885
10. A. Sutil Force India-Mercedes 1:55.213 1:54.996 1:56.309
11. R. Barrichello Williams-Cosworth 1:55.969 1:55.330
12. V. Liuzzi Force India-Mercedes 1:55.628 1:55.653
13. N. Hülkenberg Williams-Cosworth 1:56.375 1:55.857
14. P. de la Rosa Sauber-Ferrari 1:56.428 1:56.237
15. S. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:56.189 1:56.265
16. K. Kobajasi Sauber-Ferrari 1:56.541 1:56.270
17. V. Petrov Renault 1:56.167 1:56.619
18. J. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:57.071
19. T. Glock Virgin-Cosworth 1:59.728
20. J. Trulli Lotus-Cosworth 1:59.852
21. H. Kovalainen Lotus-Cosworth 2:00.313
22. L. di Grassi Virgin-Cosworth 2:00.587
23. B. Senna HRT-Cosworth 2:03.240
24. K. Chandhok HRT-Cosworth 2:04.904

BESZÁMOLÓ A HARMADIK SZABADEDZÉSRŐL:

A 32 fokos hőségben megrendezett harmadik gyakorláson a legnagyobb kérdés az volt, vajon folytatódik a Mercedes GP uralma Szahírban. Mint kiderült nem. A pénteki második edzésen mért győztes, 1:55.409 perces saját idejét már az első félórában túlszárnyalta Nico Rosberg (1:54.845), de szinte azonnal érkezett a hétvégén eddig halványan szereplő Alonso és 1:54.761-el átvette a vezetést.

Ezt az időt aztán mintegy fél óráig senki sem tudta megközelíteni, mikor az utolsó tíz percbe lépve a spanyol hatalmas kört futott, a részidőkből látszott, nem századokkal, hanem tizedekkel javítja meg korábbi eredményét. Végül 1:54.099 perccel haladt át a célvonalon, amely elegendő volt a harmadik szabadedzés behúzásához.

A végére azért besűrűsödött mögötte a mezőny, hiszen a másodikként záró Nico Rosberg kettő, a harmadik és negyedik helyen végző Mark Webber és Michael Schumacher négy tizeddel maradt el a győztes időtől.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Tarolt a Mercedes: Nico Rosberg az első
Erre vártunk november óta: a Bahreini Nagydíj első és második szabadedzésével útjára indult a 61. Formula-1-es világbajnokság! A nyitány máris meglepetést hozott, a legjobb időt ugyanis a Force-Indiát erősítő Adrian Sutil...
Tovább a teljes cikkhez »











Az eredményekből egyelőre úgy tűnik, a Ferrari, a Mercedes GP és a Red Bull különháborújára számíthatunk a szombat déli időmérőn, hiszen ez a három istálló foglalta el délelőtt az első hat rajthelyet a gyakorláson. A világbajnok Jenson Button a hetedik lett, a 2008-as győztes Lewis Hamilton csak a 12. pozíciót csípte meg.

Az újonc Karun Chandhoknak a harmadik szabadedzésre sem sikerült versenyképes állapotba hozni autójá.

BAHREINI NAGYDÍJ, 3. SZABADEDZÉS:
1 Fernando Alonso Ferrari 1:54.099 perc
2 Nico Rosberg Mercedes GP 00.269 mp.h.
3 Mark Webber Red Bull 00.401
4 Michael Schumacher Mercedes GP 00.434
5 Sebastian Vettel Red Bull 00.547
6 Felipe Massa Ferrari 00.640
7 Jenson Button McLaren 00.901
8 Robert Kubica Renault 01.232
9 Vitantonio Liuzzi Force India 01.333
10 Nico Hülkenberg Williams 01.362
11 Adrian Sutil Force India 01.422
12 Lewis Hamilton McLaren 01.761
13 Pedro de la Rosa Sauber 01.964
14 Rubens Barrichello Williams 02.160
15 Sebastien Buemi Toro Rosso 02.196
16 Jaime Alguersuari Toro Rosso 02.405
17 Kamui Kobayashi Sauber 02.431
18 Vitaly Petrov Renault 02.712
19 Timo Glock Virgin 05.074
20 Heikki Kovalainen Lotus 05.690
21 Jarno Trulli Lotus 07.160
22 Bruno Senna HRT 09.902
23 Lucas Di Grassi Virgin -
24 Karun Chandhok HRT -

 

Hozzászólások
Perity András 2010. március 13. 15:45 (22)
Rajongó
  802
Kicsit salódott vagyok, hogy egy Merci sincs a dobogón, de ez a negyeidk hely még akár bíztató is lehet...Go Mercedes, go Hamilton!!!!!
Juhász Ilona 2010. március 13. 15:14 (21)
Bajnok
  2880

„Nekem mind1 tulajképp ki nyeri csak ne ALONSO!!!
PFFF
De utálom öcsém....





[Hivatkozás: Tóth Bence 2010. március 13. 15:10]
Heh, én Hamiltonnal kapcsolatbanvagyok pontosan ugyanígy.
Tóth Bence 2010. március 13. 15:10 (20)
Ígéret
  231
Nekem mind1 tulajképp ki nyeri csak ne ALONSO!!!
PFFF
De utálom öcsém....
Szilágyi Tamás 2010. március 13. 14:59 (19)
Újonc
  12
Hajrá Alonso te vagy a legjobb!
Hajrá Alonso és Massa Go ferrari
Gergely László 2010. március 13. 14:50 (18)
Avatar_70_male
Újonc
  13
Hajrá Massa , Vettel szép volt


Juhász Ilona 2010. március 13. 14:45 (17)
Bajnok
  2880
Vettel, Felipe, Fernando.Talán alehető legjobb hármas elöl.


cristiano ronaldo 2010. március 13. 14:39 (16)
Rajongó
  537
szép volt vettel,massa


Szerkesztve: 2010. március 13. 14:40
Törölt felhasználó 2010. március 13. 14:27 (15)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. március 13. 14:21 (14)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Liktor Martin 2010. március 13. 14:21 (13)
Ígéret
  216
Ezaz szép volt Vettel,most hogy nincs Kimi neked szorítok :P
Lakatos Flórián,,Leo Messi 2010. március 13. 14:17 (12)
Rajongó
  705

„Hát én csak annyit írok neked Hamiltonról, hogy sese lesz férfi! Nem írok többet róla mert nem akkaraok senkit meg sérteni!!!”




[Hivatkozás: Oláh István 2010. március 13. 13:25]
sese....????
Nem lesz férfi???
Mire célzol, olyan női voltak amilyet csak az újságban látsz!!!
Amúgy nem tom mire vered magad, 3 szezont ment eddig, és 1-et nyert, 1x pedig 2.lett!!!
Grat Lewis, ezzel a gagyi autóval is 4.!!!

De nem írok többet, mert tudom h csak irigykedsz rá, de am nem akarok senkit megbántani!!!
Törölt felhasználó 2010. március 13. 14:15 (11)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Komjáti Kornél 2010. március 13. 13:55 (10)
Rajongó
  1737
Szép volt Ferrari!!

Go, Massa Go!!!

és hát Viva Alonso!
Varga Tamás 2010. március 13. 13:48 (9)
Újonc
  72
Azért Schumi hozta azt amit várni lehetett tőle 3 év kihagyás után...
7.hely nem olyan rossz...főleg,hogy az aktuális világbajnok mögötte van...
GO SCHUMI GO...!!!

Gala Péter 2010. március 13. 13:38 (8)
Ígéret
  471
Szép volt Massa.Csak így tovább.Holnap bekell húzni

Go Felipe, Go Ferrari
Tóth Bence 2010. március 13. 13:29 (7)
Ígéret
  231
Szép volt Vettel!!!
CSak így tovább!!!
A Vbt is meg kell nyerni!
Oláh István 2010. március 13. 13:25 (6)
Ígéret
  383

„Grat Alonsonak!!!
Láttam az edzést, Lewis ezt nem vette komolyan, csak 8 kört ment, bemelegített az időmérőre!!!
Hajrá Lewis!!!!





[Hivatkozás: Lakatos Flórián,,Leo Messi 2010. március 13. 10:55]
Hát én csak annyit írok neked Hamiltonról, hogy sese lesz férfi! Nem írok többet róla mert nem akkaraok senkit meg sérteni!!!
Csiki Norbert 2010. március 13. 13:25 (5)
Rajongó
  1010
az bizony nem jó

úgy látszik a mclarennek idén is van egy kis lemaradása így az év elején
Red Devil 2010. március 13. 13:23 (4)
Rajongó
  939

„nem tudja vki hogy hamilton milyen gumival futotta az uccsó körét?





[Hivatkozás: Csiki Norbert 2010. március 13. 13:22]
Lággyal , de azt nem tudni h használtal e
Csiki Norbert 2010. március 13. 13:22 (3)
Rajongó
  1010
nem tudja vki hogy hamilton milyen gumival futotta az uccsó körét?
24 ÓRA
21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!20:21  Cseh hegymászó hunyt el a Himalájában19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál19:25  Benedek Tibor visszavonult18:57  A rózsaszín trikós győzelme a Girón18:28  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesen18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...17:06  Babos Tímea párosban vigasztalódott16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!16:12  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknak15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?14:54  Másodjára vonul vissza a teniszcsillag14:13  Babost egykori párospartnere ütötte ki13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t13:05  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-n12:37  Hazard döntött is, meg nem is12:10  Risztov a második legjobb idővel döntős11:41  Megműtötték az Arsenal reménységét10:55  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett10:33  Drogba szerint Torres a Chelsea jövője09:55  Csúcsot döntve jutott tovább a Kings09:29  Tarolt a Miami Heat, és győzelemre áll08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  Pünkösdkor jön a Gemenci NagydíjKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Bajban van a magasugrás királynőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Nincs érem, Cseh legjobb idővel döntősKe  Hegy volt, változás nincs a GirónKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Usain Bolt a héten már a 9,70-re hajtKe  Magyar Bajnokok Ligája-győztesekKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Magyarok felemás napjaKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Távozik a Fradi edzőjeKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Kettős magyar siker 200 vegyesenKe  Beckham mellett kampányol GiggsKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Egy kör Webberrel az indiai pályán A Red Bull kötelékéhez tartozó Neel Jani ment körbe először az új helyszínen
  • Dél-Koreai GP: Schumi és Petrov balesete Az orosz versenyző csúnyán eltalálta a hétszeres világbajnokot
  • A Szingapúri Nagydíj összefoglalója Üzenet Massának: Tedd tönkre Hamilton versenyét!
  • Komoly rajtbaleset az Olasz Nagydíjon Vitantonio Liuzzi több társát
  • Ilyen volt a 2010-es Olasz Nagydíj Fernando Alonso először szerepelt ferrarisként Monzában és győzött
  • F1, Magyar GP: Vettel pole-köre A német világbajnok a Q3 legvégén került az élre
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS