Furcsa Alonso-győzelem, Massa elengedte

Létrehozva: 2010. július 25. 15:30
VIDEÓ! Különös előzés után Fernando Alonso nyerte a Formula-1-es világbajnoki sorozat Német Nagydíját, miután csapattársa, a nagyot rajtoló és sokáig vezető Felipe Massa a futam 49. körében látványosan lelassítva elengedte az összetettben jobban álló spanyolt. A harmadik helyen Sebastian Vettel végzett, a világbajnoki éllovas Lewis Hamilton a negyedik, csapattársa Jenson Button az ötödik, Mark Webber pedig a hatodik lett.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS:
A 2002-es nagy felháborodást keltő Schumachert elegendő Barrichello-manőver után a Ferrari hasonló módon oldotta meg Fernando Alonso győzelmét Németországban. Hogy erre sor kerülhet, akkor derenghetett fel a nézők számára, amikor a rajtnál az első két helyről induló Alonso és Vettel olyannyira egymással volt elfoglalva, hogy a külső íven a brazil az élre állt és mögé a spanyol került.
Innentől meglehetősen egyhangú verseny kezdődött, az autók egymástól tisztes távolságban haladtak, előzésre szinte lehetőség sem adódott. A csendet a 20. körben Alonso törte meg, amikor megközelítve csapattársát a hátsó egyenes utáni visszafordítóban, majd a következő jobbosban is csaknem megelőzte, de az állás nem változott.
Az élmezőnyben a kerékcsere sem hozott jelentős változást, csak annyit, hogy a szuperlágy gumikkal a 25. körig pályán maradt Jenson Button a szenvedő Mark Webber elé jött vissza az ötödik helyre.
A két Ferrari között állandósult a különbség, ám nyilvánvaló volt, az istálló nem hagyja, hogy a vb-címre még esélyes spanyol csak a második helyen érjen célba. A manővert végül Stefano Domenicali csapatfőnök furcsa rádiós közlése után a 49. körben hajtották végre, mikor Massa a célegyenesben elvette a gázt, Alonso pedig az élre állt.
A hajrában Sebastian Vettel ugyan megközelítette az egy évvel ezelőtt éppen ezen a napon súlyos balesetet szenvedett brazilt, de előzni nem tudott, így kettős Ferrari-győzelem született Hockenheimben.
Alonso megelőzi csapattársát a 49. körben

FORMULA-1, NÉMET NAGYDÍJ, VÉGEREDMÉNY:
1. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:27:38.864 óra
2. Felipe Massa brazil Ferrari 4.196 mp.h.
3. Sebastian Vettel német Red Bull 5.121 mp.h.
4. Lewis Hamilton brit McLaren 26.896 mp.h.
5. Jenson Button brit McLaren 29.482 mp.h.
6. Mark Webber ausztrál Red Bull 43.606 mp.h.
7. Robert Kubica lengyel Renault 1 kör hátrány
8. Nico Rosberg német Mercedes GP 1 kör hátrány
9. Michael Schumacher német Mercedes GP 1 kör hátrány
10. Vitalij Petrov orosz Renault 1 kör hátrány
11. Kobajasi Kamui japán Sauber 1 kör hátrány
12. Rubens Barrichello brazil Williams 1 kör hátrány
13. Nico Hülkenberg német Williams 1 kör hátrány
14. Pedro de la Rosa spanyol Sauber 1 kör hátrány
15. Jaime Alguersuari spanyol Toro Rosso 1 kör hátrány
16. Vitantonio Liuzzi olasz Force India 2 kör hátrány
17. Adrian Sutil német Force India 2 kör hátrány
18. Timo Glock német Virgin 3 kör hátrány
19. Bruno Senna brazil Hispania 4 kör hátrány
20. Heikki Kovalainen finn Lotus nem ért célba
21. Lucas Di Grassi brazil Virgin nem ért célba
22. Jamamoto Szakon japán Hispania nem ért célba
23. Jarno Trulli olasz Lotus nem ért célba
24. Sebastien Buemi svájci Toro Rosso nem ért célba
AZ EGYÉNI PONTVERSENY ÁLLÁSA:
1. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 157
2. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 143
3. Mark Webber ausztrál Red Bull Racing 136
4. Sebastian Vettel német Red Bull Racing 136
5. Fernando Alonso spanyol Scuderia Ferrari 123
6. Nico Rosberg német Mercedes GP F1 Team 94
7. Robert Kubica lengyel Renault F1 89
8. Felipe Massa brazil Scuderia Ferrari 85
9. Michael Schumacher német Mercedes GP F1 Team 38
10. Adrian Sutil német Force India F1 35
11. Rubens Barrichello brazil Williams F1 Team 29
12. Kobajasi Kamui japán Team Sauber F1 15
13. Vitantonio Liuzzi olasz Force India F1 12
14. Sebastien Buemi svájci Scuderia Toro Rosso 7
15. Vitalij Petrov orosz Renault F1 7
16. Jaime Alguersuari spanyol Scuderia Toro Rosso 3
17. Nicolas Hülkenberg német Williams F1 Team 2
18. Pedro de la Rosa spanyol Team Sauber F1 0
19. Heikki Kovalainen finn Team Lotus 0
20. Karun Chandhok India Hispania Racing Team 0
21. Timo Glock német Toyota Racing 0
22. Jarno Trulli olasz Toyota Racing 0
23. Lucas di Grassi brazil Virgin Racing 0
24. Bruno Senna brazil Hispania Racing Team 0
A KONSTRUKTŐRI PONTVERSENY ÁLLÁSA:
1. McLaren-Mercedes 300
2. Red Bull Racing 272
3. Scuderia Ferrari 208
4. Mercedes GP F1 Team 132
5. Renault F1 98
6. Force India F1 47
7. Williams F1 Team 31
8. Team Sauber F1 15
9. Scuderia Toro Rosso 10
10. Team Lotus 0
11. Hispania Racing Team 0
12. Virgin Racing 0
67. kör: Alonso nyerte a Német Nagydíjat, Massa a második, Vettel a harmadik. Hamilton, Button és Webber a további sorrend.
67. kör: Alonso először 1:16 alatt: 1:15.880 a verseny leggyorsabb köre.
66. kör: Az utolsó kör kezdődik, ha csak nem történik valami technikai hiba, marad a jelenlegi állás.
64. kör: A versenyben vezető Alonso újabb álomköre: 1:16.103.
63. kör: Borzasztóan sokat kap a mezőny, már a nyolcadik Rosberget is lekörözték.
63. kör: Alonso nagyon száguld, 1:16.471 a verseny leggyorsabb köre.
62. kör: Kovalainen kiszállt a versenyből.
60. kör: Miközben lekörözték Schumachert, Vettel Massa nyomába ért, egy másodpercen belül van.
59. kör: De la Rosa találta telibe Kovalainent, így a spanyol autóján az autó bal első szárnyának bal fele szakadt le, a Sauber pilótája most cserélt szárnyat.
58. kör: Hűha, az előző körben, három-, az utóbbiban öttizedet adott Massának Vettel.
55. kör: Di Grassi két körrel ezelőtt megforgott, most pedig a boxba tolták, a brazil futamának vége.
53. kör: A német három kör alatt 1,5 szekundumot hozott a brazilon, 2,6 másodperc a hátránya.
52. kör: Vettel elkezdte megközelíteni Massát, a németé most a legjobb idő: 1:16.669.
49. kör: Massa látványosan elengedte Alonsót, úgy hogy előtte Stefano Domenicali csapatfőnök egy furcsa üzenetet közölt a brazillal: Alonso gyorsabb nálad, Felipe!
47. kör: A ferrarik között stabilizálódott az egy másodperces különbség.
Reuters
Alonso itt még Massa (elöl) mögött Fotó: Reuters
46. kör: Webberre rászóltak, az olajkeringéssel van baj, így kései fékezésre utasították, amelyet a hátsó visszafordítóban végre is hajtott.
45. kör: Vettelé a leggyorsabb kör: 1:17.170 elsőre, majd 1:17.122-vel másodjára.
42. kör: A hatodik Webbert arra utasították, hogy négy másodpercre maradjon le Button mögött, de ne vegye el a gázt az egyenesekben. Az ok ismeretlen.
41. kör: De la Rosa továbbra sem tudta volt kint tankolni és tartja hetedik helyét.
39. kör: Vészesen csökken Massa előnye, 1,4 másodperc immár, Alonso hamarosan támadási pozícióba kerülhet. A spanyol lényegesen jobban áll az összetettben, így könnyen lehet, nem véletlenül érte útol csapattársát. 
38. kör: A spanyol újabb álomideje: 1:17.495.
37. kör: Alonso tovább javított: 1:17.666 a verseny új leggyorsabb köre, két másodperc a hátránya Massa mögött.
36. kör: Sutil szenved, harmadszor járt a boxutcában. 
Reuters
Schumacher, mögötte csapattársa, Rosberg Fotó: Reuters
35. kör: Végre egy kis izgalom: De la Rosa megelőzte Hülkenberget, a német még nem járt kerékcserén, most tette meg.
32. kör: A két Ferrari adok-kapokba kezdett, egymást pipálják le a jobbnál jobb időkkel, miközben Sebastian Vettelt egyre inkább lehagyják.
30. kör: A kétszeres világbajnok Alonso gyorsan reagált, a verseny leggyorsabb körét futotta: 1:18.075!
28. kör: Alonso nem bírja Massa tempóját, a brazil 1,5-ről, 3,5 másodpercre növelte előnyét. Vettel öt másodpercre van az éllovastól, Hamilton nagyon lemaradt, 8,5 szekundum a hátránya a némettel szemben. 
27. kör: Ketten nem voltak a boxban még, Hülkenberg és De la Rosa, a német jelenleg a 7., a spanyol a 8.
25. kör: Rosberg az élmezőnyből utoljára cserélt kereket, a 10. pozícióba jött vissza Schumacher elé, helyet cserélt a két német.
Reuters
Vettel centikkel nyerte az időmérőt, kérdés, mi lesz a futamon Fotó: Reuters
24. kör: Massa, Alonso, Vettel, Hamilton, Button, Webber, Rosbert, Kubica, Schumacher a sorrend.
23. kör: Button 18.461 másodperc alatt megjárta a kerékcserét és eredeti pozícióján egyet javítva az ötödik helyre lépett előre, Webber elé jött vissza.
22. kör: A harcból a hátulról közelítő Vettel került ki legrosszabbul, aki kissé beszorult Senna mögé.
21.: kör: Bruno Sennát érte útol a két Ferrari, Alonso vérszemet kapott és a hátsó visszafordítónál csaknem megelőzte csapattársát, majd a következő jobbosban újra próbálkozott, de a brazil visszavete a támadást.
20. kör: Button nagyon jól bánik a szuperlágy gumikkal, továbbra is bírja az élen, bár ugyanolyan gyors, mint a többiek mögötte, 1:19.3-as időket autózik.
18. kör: Kubica frissített, 18 másodperc alatt végzett és éppen Schumacher elé ért vissza. A német hiába harcolt vele, nem tudta megelőzni.
16. kör: Alonso jelentősen megközelítette csapattársát, aki egyelőre szenved a kemény keverékkel. A Ferrari párosa lerázta Vettelt, aki két szekundumra van tőlük.
15. kör: Massa és Hamilton egyaránt 19 másodperc alatt ért ki a boxból, nem történt változás az élmezőnyben, Button vezet, de ő még nem volt kint.
15. kör: Az ausztrál Kobajasit tartotta sikeresen maga mögött, miután visszatért.
14. kör: Alonso és Webber is kereket cserélt, előbbi 19.024, utóbbi 18.060 másodpercet töltött a boxutcában, az 5., illetve a 9. helyre jöttek vissza.
13. kör: Vettel a 12. kör végén bejött, az élmezőnyből először járt a boxban, 18.348 másodperc alatt végzett, Kubica elé jött vissza a hatodik helyre.
11. kör: Massa és Alonso száguld, utóbbié a leggyorsabb idő, 1:18.915.
Reuters
A rajt utáni pillanatok Fotó: Reuters
10. kör: Hamilton leszakadt az első háromról, mögötte viszont Webber nincs távol.
7. kör: Alonso a leggyorsabb a pályán, a legutóbbi körben négy tizedet vert Massára, a különbség kettejük között 1,5 másodperc.
6. kör: Liuzzi járt a boxban kerékcserén.
6. kör: Megnyugodtak a kedélyek, a versenyzők nyugodtan köröznek egymás között, egyedül Barrichello és Petrov vív kisebb csatát a 11. helyért.
4. kör: Massa a leggyorsabb a pályán, egyedül autózott 1:20 percen belül.
3. kör: Trulli feladta a versenyt, ahogy Sébastien Buemi is.
2. kör: A boxban járt Adrian Sutil és Jarno Trulli, miután a mezőny hátsó felében kisebb ütközés történt.
2. kör: Massa, Alonso, Vettel, Hamilton, Webber és Button az első hat sorrendje.
Rajt: Alonso és Vettel egymással harcolt, miközben nevető harmaddikként Felipe Massa a külső íven az élre állt, Hamilton a második kanyarban megelőzte Webbert és a negyedik. Schumacher három helyet javítva a nyolcadik.
14:02: A mezőny a rajtrácson!
14:00: Az autók a felvezetőkört kezdték, azonnal indul a futam!
13:02: Köszöntjük kedves Olvasóinkat, 14 órakor kezdődik a Formula-1-es Német Nagydíj, jó szórakozást kívánunk hozzá!
KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettel 2 ezreddel győzte le Alonsót!
Folytatódott a Red Bull sikersorozata az idei időmérőkön, de egészen elképesztően szorosan alakult a kvalifikáció a 61. Formula-1-es világbajnokság Német Nagydíján. Sebastian Vettel ugyanis két ezreddel (!!!) előzte meg az első...
Tovább a teljes cikkhez »
 
NÉMET NAGYDÍJ, IDŐMÉRŐ EDZÉS, VÉGEREDMÉNY:
1. S. Vettel Red Bull-Renault 1:15.152 1:14.249 1:13.791
2. F. Alonso Ferrari 1:14.808 1:14.081 1:13.793
3. F. Massa Ferrari 1:15.216 1:14.478 1:14.290
4. M. Webber Red Bull-Renault 1:15.334 1:14.340 1:14.347
5. J. Button McLaren-Mercedes 1:15.823 1:14.716 1:14.427
6. L. Hamilton McLaren-Mercedes 1:15.505 1:14.488 1:14.566
7. R. Kubica Renault 1:15.736 1:14.835 1:15.079
8. R. Barrichello Williams-Cosworth 1:16.398 1:14.698 1:15.109
9. N. Rosberg Mercedes GP 1:16.178 1:15.018 1:15.179
10. N. Hülkenberg Williams-Cosworth 1:16.387 1:14.943 1:15.339
11. M. Schumacher Mercedes GP 1:16.084 1:15.026  
12. K. Kobajasi Sauber-Ferrari 1:15.951 1:15.084  
13. V. Petrov Renault 1:16.521 1:15.307  
14. A. Sutil Force India-Mercedes 1:16.220 1:15.467  
15. P. De la Rosa Sauber-Ferrari 1:16.450 1:15.550  
16. J. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:16.664 1:15.588  
17. S. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:16.029 1:15.974  
18. J. Trulli Lotus-Cosworth 1:17.583    
19. H. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:18.300    
20. T. Glock Virgin-Cosworth 1:18.343    
21. B. Senna Hispania-Cosworth 1:18.592    
22. V. Liuzzi Force India-Mercedes 1:18.952    
23. Sz. Jamamoto Hispania-Cosworth 1:19.844    
24. L. Di Grassi Virgin-Cosworth Mért kör nélkül    
 
Hozzászólások
Ferenczi Alexandra 2010. július 26. 23:07 (98)
Avatar_70_female
Újonc
  10
sztem nem kell mocskolodni..Alonso nyert Massa második.elkell fogadni Massaa sőt mindneki tudja h ő nyert volna de utasítást kapott amit kmegkeleltt tennie.ALonso élt a helyzettel.És azért Alonso se ugy örült neki mintha normálisan nyerte volna meg.egész hétvégén jó volt a Ferrari.Alonso az időmérőn jobb volt mint Massa.a futamon lágyon Massa votl jobb de viszont keményen Alonso.ALonso ennek örült leginkább meg annak h Massa átadta neki az első helyet.hidjétek el lezs oylan mikor Alonso fog segíteni Massának.és nem uyg kell ezt az egészet felfogni h köcösg ALonso miatt nem lett győztes Massa hisz nemm miatta hanem a Ferrari miatt.Massa nagyon jól ment a hétvégén ugy mint Alonsi az biztos h megérdemelte volna győzelmet de nem így lett..ell kell fogadni:S
Csonka Alexandra 2010. július 26. 17:54 (97)
Újonc
  70
TOMA ALONSO TE VAGY A LEGJOBB!!!!!!!!FORZA FERRARI!!!!
Vass Roland 2010. július 26. 11:16 (96)
Újonc
  6
ennyi!!!
Dávid Lilla 2010. július 26. 10:30 (95)
Újonc
  159

„Megbüntették őket.





[Hivatkozás: Dzsudzsák Balázs 2010. július 25. 23:54]
Nem is baj az!! Szőámomra Massa az igazi győztes! Aloso elmehet a picsába!!!!
Nem érdelmi meg!!
Schmidt Sándor 2010. július 26. 01:54 (94)
Rajongó
  767

„Ti el vagytok tévedve.Tény, hogy Massa nehéz helyzetben van és sajnálja mindenki azt ami vele történt
De csak azért eldobni az esélyét a vb címnek, hogy a kicsi massa szíve megnyugodjon
A Ferrari nem pszichiáter központ hanem egy F1es istálló.Nekik presztízs, hogy világbajnokok legyenek.A szponzorok és a pénz miatt is.Ha őszinték vagyunk ******nak rá magasról, hogy mi kínja van massának.Ha nem tudja összeszedni magát akkor hozzák kubicát és szevasz.Csak a győzelem számít.





[Hivatkozás: 10 Sneijder 2010. július 25. 16:47]
ÉS HA alonso MARAD MÁSODIK AKK A CSAPAT ATTOL MÉG UGYAN ANNYI PONTOT KAP.AZ MEG H alonso VILÁGBAJNOK LESZ AZ 1 VICC.alonso 1 NAGYKÉPŰ MAJOM

Forza Ferrari

GO KIMI GO
Schmidt Sándor 2010. július 26. 01:45 (93)
Rajongó
  767

„A mákolást a győzelmekre írtam,sztem világosan fogalmaztam-.-´.Button mind2 győzelmét csak a szerencsének köszönheti,míg Hamilton megharcolt mind2 győzelemért.Jah és olvasd el figyelmesen h ki mit ír és azután okoskodj





[Hivatkozás: Red Devil 2010. július 25. 16:54]
Most úgy csinálsz mintha hamilton a VB címét nem mákból szerezte volna meg
Schmidt Sándor 2010. július 26. 01:43 (92)
Rajongó
  767

„ez nem volt sportszerütlen...csapatutasitásnak nevezik”




[Hivatkozás: Parti Norbert 2010. július 25. 16:41]
Te nyomoré.k faxopo a csapat nem adhat olyan utasítást a versenyzőnek h engedje el a csapattársát
Schmidt Sándor 2010. július 26. 01:38 (91)
Rajongó
  767

„Én szerintem Massa nem örült neki, h így történt, de mindenki megmondja, h ennek így kellett lennie.Az év további részében biztosan Alonso lesz a középpontban, hiszen neki még van esélye...Mass-nak biztosan nem fog tecceni, h így lesz, de lehet, gh a következő évben meg épp fordítva alakul majd nem lehet tudni.

Azt kapsz, amit adsz !!! Most Massa adott 1 futamgyőzelmet Alonso-nak jövőre lehet h épp Massa-nak lesz szüksége majd így a pontokra.





[Hivatkozás: Szakál Máté 2010. július 25. 16:25]
Te hülye vagy b.!Alonso hol engedné el Massát?Alonso túl nagy ******fej ahoz h elengedje
Dzsudzsák Balázs 2010. július 25. 23:54 (90)
Ígéret
  360

„szánalmas a ferrari.jól megkéne őket büntetni a csapatutasítás miatt





[Hivatkozás: United Dávesz 2010. július 25. 21:56]
Megbüntették őket.
Barca 4ever 2010. július 25. 23:14 (89)
Rajongó
  882
ajj !!nem szerzett pontot Kobayasi xDnembaj majd a Hungaroringen megmutatja hogy ki a vagány xD és am ezaz még mindig Hamiltonék vezetnek
Nagy Dávid 2010. július 25. 22:22 (88)
Újonc
  36

„igen énis ugyan ezt mondtam, de szerintem meg így legalább korrekt volt nem sunnyogtak semmit !!! ezzel az üggyel egy baj van, az hogy massa nem látja be h ki a jobb pilóta és makacskodik, é”




[Hivatkozás: Zámbor Gábor 2010. július 25. 21:55]
Hát fellett fújva ez is, ez van, nem nagyon értem afelháborodottakat.Jó belátom Massának biztos rosszul esett, hisz minden pilóta nyerni akar, na de a sportba néha áldozatot kell tenni.Mintmondtam, ha aszezon elejétől jól ment volna, akkornincsez a helyzet..Mindenesetre örülök, hogy újra nyerő paszba van, mert így még1 emberrel bővülta győzelemre esélyes pilóták száma, az pedig izgalmasabb futamokat jelent
ange lina 2010. július 25. 22:04 (87)
Ígéret
  278
szegény Massa.de jó fej volt, hogy hagyta...
Alonso végre újra első lett.Hajráá Ferrari.Alonso&Massa.
United Dávesz 2010. július 25. 21:56 (86)
Újonc
  19
szánalmas a ferrari.jól megkéne őket büntetni a csapatutasítás miatt
Zámbor Gábor 2010. július 25. 21:55 (85)
Újonc
  69

„Nem értem mi a para oka, ugyanez volt 2007-ben Kimit engedte el Massa, 2008-ban pedig Kimi Massat.Nem értem mi a para, ráadásul nem csak a Ferrarinal divat.Csapatjáték, sajnos ez benne van.A gond itt csak annyi, hogy nagyon amatőr módon csinálták meg a dolgot, és azért van most ügy belőle.”




[Hivatkozás: Nagy Dávid 2010. július 25. 21:46]
igen énis ugyan ezt mondtam, de szerintem meg így legalább korrekt volt nem sunnyogtak semmit !!! ezzel az üggyel egy baj van, az hogy massa nem látja be h ki a jobb pilóta és makacskodik, é
Törölt felhasználó 2010. július 25. 21:49 (84)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Nagy Dávid 2010. július 25. 21:46 (83)
Újonc
  36
Nem értem mi a para oka, ugyanez volt 2007-ben Kimit engedte el Massa, 2008-ban pedig Kimi Massat.Nem értem mi a para, ráadásul nem csak a Ferrarinal divat.Csapatjáték, sajnos ez benne van.A gond itt csak annyi, hogy nagyon amatőr módon csinálták meg a dolgot, és azért van most ügy belőle.
Zámbor Gábor 2010. július 25. 21:18 (82)
Újonc
  69
ez nevetséges h vannak akik felháborodnak ezen, nézzük már meg 2007-ben raikönnen hogy lett világbajnok és azt hogy 2008-ban hamilton hogy lett!!! egyértelműen alonso jobb pilóta ő még nem volt ilyen helyzetben h el kell engednie a csapattársait, és nem is csoda hiszen még nem volt nála jobb csapattársa!!! ha massa gyűjtött volna ennyi pontot eddig akkor megérteném a felháborodást de így nem!!! egyébként nem vagyok alonso drukker de az tény h ő a legjobb ebben a forma-1-es mezőnyben!!! XD és most igenis neki fogok drukkolni az idény hátralévő részében mert szegénnyel ha nem ******tak volna ki ennyiszer akkor most sokkal előrébb állhatna!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Csonka Alexandra 2010. július 25. 21:06 (81)
Újonc
  70
Szép volt ez a kettős győzelem.Grat Alonso és Massa!!!!
Bagosi Sándor 2010. július 25. 20:34 (80)
Újonc
  68

„Nem értem a cikk címét.Mi volt ebben a furcsa? Aki formula 1-es pilótának szerződik az pontosan tisztában van vele, hogy ez bármikor megtörténhet vele.”




[Hivatkozás: brandee turfman 2010. július 25. 19:26]
a címet úgy értették h mikor mondták massának h gyorsabb alonso nála az nem volt teljesen igaz massa mégis hírtelen 1 kőr alatt 1 másodpercel lett lassabb és alonso így megelőzte...

egyébként én megértem a ferrati helyzetét is,de ahoz h alonso legyen a bajnok már igen nagy szerencse kéne...
Megérdemelte volna massa a győzelmet,remélem a magyar nagydíjon is ilyen jól megy
Rozmán Szabolcs 2010. július 25. 20:20 (79)
Avatar_70_male
Újonc
  5
énis megérteném a csapatot:S de nem igy h alonso még örül is neki:S mert egy kocsog leegszivesebben agyonverném:S nem tom minek kell ezt tenni massaval
 
24 ÓRA
22:00  Súlyos váci vereség az EHF-kupában21:55  Ramos fejese lett a sötét ló veszte21:49  Bombameglepetés a férfi kézi NB I-ben21:20  Ha most sem nyer a Barcelona... - élő20:26  Három pontra lelt a City a hóesésben20:24  Édes a bosszú: a Győr elverte az Itxakót20:21  Megint nem nyert idegenben a Bayern18:28  Győzelemmel kezdett Arn Gréta Párizsban17:50  Kikaptak Bogdánék, kikaptak Buzsákyék17:43  Ibra szívesen játszana a Real Madridban17:37  A döntetlenek napja a Bundesligában17:35  Mata: ez még nem az igazi Chelsea!16:59  Sima magyar vereség a Fed-kupában16:22  A fagy miatt lefújták a francia bajnokit15:55  Hetet lőtt az Arsenal: új rekord!15:23  Bayern, City, Real - fogadási kisokos14:44  A Lazio megegyezett Nilmarról, de...13:58  Volt Real Madrid-játékos a Diósgyőrben13:17  Tíz méterrel lőtte mellé a tizenegyest12:38  Nyit az ország legmeredekebb sípályája11:59  Négy meccs elmarad az ob I-ben11:38  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyében11:11  A siker titka: Jamaica!11:04  Durantról szólt a péntek az NBA-ben10:38  Real-meccs Di Stefano tiszteletére10:19  100 ezer eurót ár egy aranyérem23:02  A BVB feladta a leckét a riválisoknak  A Barcának és a Realnak is sötét ló jön  Böhn négy-öt győzelmet vár a BL-ben  Ligue 1: változás a programban  Becsületből nyertek a magyar lányok  Szilánkba lépett, bukta a Barca-meccset  Serie A: láss át a káoszon!  Abidal hosszabbított - hivatalos  Chelsea-MU: tényleg rangadó?  Teljes vezetőségváltás az evezősöknél  A PSG nyerheti a Marseille-Lyont  Teljes a Formula 1 2012-es mezőnye  Szárnyal a német "fantasztikus négyes"  Madonna: Nem lesz bimbómutogatás!  Lesz Roma-Inter, de Sneijder nélkül  Mancini: Lehet, hogy visszatér Tévez  Tovább szárnyal-e a Dortmund? - blog  Négy Los Angeles-i az álomcsapatban  Már nem Terry az angol csapatkapitány  Pár hét és rendbe jön Overdose  Négy hétre kidőlt az MU kapusa, de...  A Győr fellebbezik a CAS-nál  Bemutatták „a legrondább Ferrarit”  Elmaradt a bravúr, ki a felelős?  Nem lesznek esti meccsek a Serie A-ban  Juhász: Belgium ugródeszka a magyaroknak  A Super Bowl előtt egy kis Aréna Kupa  Szepesi Gyuri bácsi 90 éves lesz  Marian Cozmára emlékeznek Veszprémben  Összecsapások Egyiptomban: több halott  Harmincon felüliek társasága  Malév-leállás: sportolóink bajban vannak  Gretzky és Lemieux nyomdokaiba lépett  A Loki vezeti a Fair Play-rangsort
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Egy kör Webberrel az indiai pályán A Red Bull kötelékéhez tartozó Neel Jani ment körbe először az új helyszínen
  • Dél-Koreai GP: Schumi és Petrov balesete Az orosz versenyző csúnyán eltalálta a hétszeres világbajnokot
  • A Szingapúri Nagydíj összefoglalója Üzenet Massának: Tedd tönkre Hamilton versenyét!
  • Komoly rajtbaleset az Olasz Nagydíjon Vitantonio Liuzzi több társát
  • Ilyen volt a 2010-es Olasz Nagydíj Fernando Alonso először szerepelt ferrarisként Monzában és győzött
  • F1, Magyar GP: Vettel pole-köre A német világbajnok a Q3 legvégén került az élre
  • Webber pole-köre Silverstone-ban Az ausztrál versenyzőt Vettel és Alonso követte
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS