Nyugalomra intik a csalódott Vettelt

Létrehozva: 2010. augusztus 3. 09:55
Hiába indult sorozatban negyedszer is a pole-ból, egy buta hiba és az azt követő áthajtásos büntetés miatt Sebastian Vettel újabb értékes pontokat veszített a világbajnoki címért zajló csatában. A Red Bullnál megértéssel fogadták a német klasszis csalódottságát, de arra ösztökélik, hogy a nyári szünetben felejtse el az elmúlt hetek eseményeit és készüljön minden erejével a pokolian keménynek ígérkező hajrára.
Fotó: Reuters

 

 

SZAVAZÁS EREDMÉNYE
Szerinted ki nyeri a Formula-1-es világbajnokságot?
Fernando Alonso 65.9%
 
Lewis Hamilton 8.4%
 
Mark Webber 11.8%
 
Sebastian Vettel 13.8%
 

Vettel hatalmas fölénnyel nyerte a szombati időmérőt a Hungaroringen, majd vasárnap a futamon is simán vezetett, amikor egy nem várt esemény tönkretette versenyét. A német nemzeti hős ugyanis szó szerint elbambult a biztonsági autós szakasz alatt, túlságosan lemaradt Mark Webber mögött. A versenyfelügyelők pedig nem tehettek mást, megbüntették a figyelmetlen pilótát, aki szabályellenesen nagy távolságot hagyott.

A Red Bull ásza aztán a boxutcában folyamatosan értetlenkedett, pedig nem érte őt igazságtalanság...

„Természetesen mérhetetlenül csalódott volt a futam után, de ismerik őt, sohasem palástolja az érzelmeit – kezdte Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke, majd így folytatta: - , Mindenki láthatta, hogy mennyire elkeseredett volt a dobogón. De ez is része a tanulási folyamatának…”

Az osztrák istálló vezetőjének öröme ugyan nem lehetett teljes a Magyar Nagydíjon, de maga a csapat „csak” minimálisat bukott Seba Vettel bakiján. Helyette ugyanis Mark Webber diadalmaskodott, így mindössze a kettős győzelem nem jött össze, lévén a németet még Fernando Alonso is megelőzte.

„Még hét verseny maradt hátra, Vettel pedig a hibája ellenére is sok pontot gyűjtött, főleg, ha összehasonlítjuk eredményét a legfőbb riválisokéval. A csapat pedig egészen remek teljesítményt nyújtott, az első és a harmadik hely nagyszerű eredmény, kiváló helyzetben mehetünk el a nyári szünetre” – tette hozzá Horner.

A Hungaroringen a Red Bull mindkét pontversenyben megelőzte a McLarent, az elmúlt hetek eseményei és eredményei tükrében pedig egyértelműen a világbajnokság első számú eséylesének számít. Persze, így volt az már az év elején is, de egy kisebb hullámvölgy miatt az osztrákok átmenetileg a wokingiak mögé szorultak…

„Vettel sokat meríthet abból, hogy bakija ellenére is rengeteg pontot szerzett, míg legnagyobb ellenfelei közül Lewis Hamilton kiesett, Jenson Button is csak néhány pontot gyűjtött. Sokat hoztunk a McLarenen ezen a hétvégén. Sebastiannak ezúttal is balszerencséje volt, a sötét felhők folyamatosan követik őt ebben a szezonban. De fel kell emelnie a fejét, mert az év végén csak az összegyűjtött pontok számítanak. Mark (Webber) vezet, Seb pedig nem sokkal követi Lewist. Az a célunk, hogy a mi két versenyzőnk legyen az élen, hiszen ezzel a konstruktőrök között is növelhetjük az előnyünket!”

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Alonso: Megnyerjük a vb-t, ha...
Mark Webber nyerte a 25. Magyar Nagydíjat, ezzel át is vette a vezetést összetettben, de egyáltalán nem lehet nyugodt a folytatást illetően. Az ausztrál klasszisnak még hét futamon át kellene megőriznie pozícióját a világbajnoki...
Tovább a teljes cikkhez »

 

Hozzászólások
Törölt felhasználó 2010. augusztus 7. 14:19 (18)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Oláh Piroska 2010. augusztus 6. 14:11 (17)
Újonc
  31

„Azért mert Sportszerűtlen csaló kutya! Meg akkora arca van mintha Ő lenne SENNA & MSCH & PROST & ALONSO 4 in 1 !!
Szánalmas! Megnézném mit csinálna egy Toro Rosso-ba
Emlékeztetőül minden nagy pilóta kis csapatba kezdte!
MSCH: Jordan !!
Alonso: Minardi !!
Senna: Lotus !!

Ahhoz nem kell nagy tehetség hogy egy ilyen autóval nyerjél !!
Példa: Kovaleinen Hungaroring győzelme ! Hol is van most Heikki??

Ülj Le Lányom !! Ez elégséges !!





[Hivatkozás: Doktor László 2010. augusztus 6. 12:43]
bhaaaa
Doktor László 2010. augusztus 6. 12:43 (16)
Újonc
  45

„nem tudom, h miért jön mindenki azzal, hogy rögtön egy jó autót kapott..istenem mákja volt neki, talán azért mert láttak benne fantáziát...és a kémkedés hatásos volt azért ....hamilton mindig is beképzelt volt , van és lesz....ez van...


alonso ott rontotta el , h az lett....egyébként engem nem érdekel...lesz*rom magasról csak mikor adja ő is az ártatlant h ő nem érti ez meg azt...ugyanezt csinálja hamika is...nem veszem őket egy kalap alá de....nem sok választja el őket egymástól...


de ez a cikk most nem erről szól





[Hivatkozás: Oláh Piroska 2010. augusztus 4. 13:08]
Azért mert Sportszerűtlen csaló kutya! Meg akkora arca van mintha Ő lenne SENNA & MSCH & PROST & ALONSO 4 in 1 !!
Szánalmas! Megnézném mit csinálna egy Toro Rosso-ba
Emlékeztetőül minden nagy pilóta kis csapatba kezdte!
MSCH: Jordan !!
Alonso: Minardi !!
Senna: Lotus !!

Ahhoz nem kell nagy tehetség hogy egy ilyen autóval nyerjél !!
Példa: Kovaleinen Hungaroring győzelme ! Hol is van most Heikki??

Ülj Le Lányom !! Ez elégséges !!
Oláh Piroska 2010. augusztus 6. 08:55 (15)
Újonc
  31

„Fogd már be a pofádat!


Alo 1000 jobb mint Nyomiltonka





[Hivatkozás: Forza Ferrari! 2010. augusztus 5. 18:53]
pfff ilyet mondani egy lánynak, zene füleimnek....szégyeld magad össze-visszanem tudom h mire vered ennyire...fanatikus f*sz....hát ha ezzel nagyobbnak érzed magad tőlem anyázhatsz is....csak h meg legyen a lelki békédés meg engedem, hogy kinyald neki a ******ét, ha ennyire odáig vagy érte...talán megis engedi, ha látja h mennyire akarod
Forza Ferrari! 2010. augusztus 5. 18:53 (14)
Újonc
  66

„nem tudom, h miért jön mindenki azzal, hogy rögtön egy jó autót kapott..istenem mákja volt neki, talán azért mert láttak benne fantáziát...és a kémkedés hatásos volt azért ....hamilton mindig is beképzelt volt , van és lesz....ez van...


alonso ott rontotta el , h az lett....egyébként engem nem érdekel...lesz*rom magasról csak mikor adja ő is az ártatlant h ő nem érti ez meg azt...ugyanezt csinálja hamika is...nem veszem őket egy kalap alá de....nem sok választja el őket egymástól...


de ez a cikk most nem erről szól





[Hivatkozás: Oláh Piroska 2010. augusztus 4. 13:08]
Fogd már be a pofádat!

Alo 1000 jobb mint Nyomiltonka
Oláh Piroska 2010. augusztus 4. 13:08 (13)
Újonc
  31

„Ezek szerint ez nem nekem szólt, de azért hozzászólnék én is.

Alonso valóban beképzelt, de ez miért baj? Talán egy 2X Világbajnok nem lehet beképzelt?
Hamilton és Alonso közt a kettő legnagyobb különbség: 1.Hamilton rögtön kapott egy győztes autót, míg Alonso egy Minardival (!!!) hívta fel magára a figyelmet.2.Hamilton már az első évében nagyképű volt, Alonso csak azután lett az miután legyőzte a sportág állítólagosan legjobb pilótáját Schumit.







[Hivatkozás: Dzsudzsák Balázs 2010. augusztus 4. 12:44]
nem tudom, h miért jön mindenki azzal, hogy rögtön egy jó autót kapott..istenem mákja volt neki, talán azért mert láttak benne fantáziát...és a kémkedés hatásos volt azért ....hamilton mindig is beképzelt volt , van és lesz....ez van...

alonso ott rontotta el , h az lett....egyébként engem nem érdekel...lesz*rom magasról csak mikor adja ő is az ártatlant h ő nem érti ez meg azt...ugyanezt csinálja hamika is...nem veszem őket egy kalap alá de....nem sok választja el őket egymástól...

de ez a cikk most nem erről szól
Dzsudzsák Balázs 2010. augusztus 4. 12:44 (12)
Ígéret
  360

„jaj azért Alokát sem kell félteni, azt hiszi hogy neki majd mindenki lábat fog csókolni...egy beképzelt sz*rházi...egyébként mellesleg megjegyezném h egyáltalán nem különb hamiltontól..nyugodtan kezet foghatnának....csak mert aloka mindig szabályosan játszik....csak elvárja h más csak úgy elengedje...és imába foglalja a nevét...mindig csak a nagycsapatoknál pofáznak...


vettel is nem tudom , h mit nyavalyog a box utcáért meg sem bütették mikor nem tudta eldönteni , hogy ő most beakar e menni vagy sem...szerencsétlen bagázs az egész...már azt sem tom h minek nézem...xDDDDDDD





[Hivatkozás: Oláh Piroska 2010. augusztus 4. 12:39]
Ezek szerint ez nem nekem szólt, de azért hozzászólnék én is.

Alonso valóban beképzelt, de ez miért baj? Talán egy 2X Világbajnok nem lehet beképzelt?
Hamilton és Alonso közt a kettő legnagyobb különbség: 1.Hamilton rögtön kapott egy győztes autót, míg Alonso egy Minardival (!!!) hívta fel magára a figyelmet.2.Hamilton már az első évében nagyképű volt, Alonso csak azután lett az miután legyőzte a sportág állítólagosan legjobb pilótáját Schumit.


Oláh Piroska 2010. augusztus 4. 12:40 (11)
Újonc
  31
SORRY ez nem Dzsudzsák Balázsnak címeztem !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Oláh Piroska 2010. augusztus 4. 12:39 (10)
Újonc
  31

„Nos ha Vettel nem tartja fel Alonsot, akkor Webber a boxkiállások után Alonso mögé jött volna vissza.A kidolgozott előnyéből vonj le 5-6 másodpercet (a feltartás idejét), és olyan eredményt kapsz, ami nem elég egy boxkiálláshoz.Tehát a 2.hely mindenképp meglett volna bármi történik.





[Hivatkozás: Dzsudzsák Balázs 2010. augusztus 3. 14:30]
jaj azért Alokát sem kell félteni, azt hiszi hogy neki majd mindenki lábat fog csókolni...egy beképzelt sz*rházi...egyébként mellesleg megjegyezném h egyáltalán nem különb hamiltontól..nyugodtan kezet foghatnának....csak mert aloka mindig szabályosan játszik....csak elvárja h más csak úgy elengedje...és imába foglalja a nevét...mindig csak a nagycsapatoknál pofáznak...

vettel is nem tudom , h mit nyavalyog a box utcáért meg sem bütették mikor nem tudta eldönteni , hogy ő most beakar e menni vagy sem...szerencsétlen bagázs az egész...már azt sem tom h minek nézem...xDDDDDDD
Törölt felhasználó 2010. augusztus 3. 19:46 (9)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Dzsudzsák Balázs 2010. augusztus 3. 14:30 (8)
Ígéret
  360

„nem tudom h szerinted webbert mért kellett volna megbüntetni nem tudom melyik adót nézted hallod...mellesleg ha vettel nem marad le webber mögött akkor alonsoka szépen jött volna végig 3dik helyen...ugyh örülhettek ennek is mert elég messze volt az a győzelmi esély...





[Hivatkozás: Irsay Ákos 2010. augusztus 3. 13:06]
Nos ha Vettel nem tartja fel Alonsot, akkor Webber a boxkiállások után Alonso mögé jött volna vissza.A kidolgozott előnyéből vonj le 5-6 másodpercet (a feltartás idejét), és olyan eredményt kapsz, ami nem elég egy boxkiálláshoz.Tehát a 2.hely mindenképp meglett volna bármi történik.
Balogh Renátó 2010. augusztus 3. 14:27 (7)
Bajnok
  2789
Vettel egy utolsó féreg.örülhetne,hogy ennyivel megúszta.Stop and go-t kellett volna kapjon azért a 2szabálytalanságért.Horner és Vettel ugyanolyan,mint Ron Denis és Hamilton volt.ugyanazt csinálják Webberrel,mint Hamilton meg Ron Denis Alonsoval 2007-ben.gyűlölöm mind a 4embert.a legviccesebb,hogy mindig ők pofáznak és a legalattomosabb pilóták és csapatfőnökök
Balogh Renátó 2010. augusztus 3. 14:26 (6)
Bajnok
  2789
Vettel egy utolsó féreg.örülhetne,hogy ennyivel megúszta.Stop and go-t kellett volna kapjon azért a 2szabálytalanságért.Horner és Vettel ugyanolyan,mint Ron Denis és Hamilton volt.ugyanazt csinálják Webberrel,mint Hamilton meg Ron Denis Alonsoval 2007-ben.gyűlölöm mind a 4embert.a legviccesebb,hogy mindig ők pofáznak és a legalattomosabb pilóták és csapatfőnökök
Irsay Ákos 2010. augusztus 3. 13:06 (5)
Újonc
  36

„Nem értettem, hogy mit nem értett Vettel! 2x is lemaradt Webber mögött, másodszor 4-5 másodperces hátrányt generált Alonsonak, akinek ennyi hiányzott ahhoz, hogy megelőzze Webbert, annak kiállásakor! Ezt nem értettem, miért nem vették figyelemebe, pedig Vettel Webbernek tett ezzel jót.Ezen kívűl mindkét RedBull-t meg kellett volna büntetni a boxutca záróvonalának átlépéséért.

Sokan azt mondják, hogy bezzeg a Ferrarit, meg csapatutasítás.Ott ezzel másoknak nem okoztak kárt, házon belül cseréltek helyet, emiatt senki más nem kapott kevesebb pontot.Közben egy héttel korábban Vettel megkapta Webber első szárnyát? Az nem csapatsorrend?! Mérni kéne már végre egyenlő mérleggel, és gondolkodni azon, h ki mivel okoz kinek kárt!

Schumit pedig el kellett volna tiltani.Ilyen undorítzó dolgot művelni már nem előszőr nagyon veszélyes.Érdekes módon senki sem mer neki odacsapni.Alonso pénzbírságot kap mert bemérik lézerrel a bokszutcában, Schumi meg kap egy 10 helyes rajtbüntetést ami nem oszt nem szoroz, mert úgyse kerül oda, hogy ez számítson.





[Hivatkozás: Molnár Ádám 2010. augusztus 3. 10:25]
nem tudom h szerinted webbert mért kellett volna megbüntetni nem tudom melyik adót nézted hallod...mellesleg ha vettel nem marad le webber mögött akkor alonsoka szépen jött volna végig 3dik helyen...ugyh örülhettek ennek is mert elég messze volt az a győzelmi esély...
Forza Ferrari! 2010. augusztus 3. 12:26 (4)
Újonc
  66
Nyugi Sebiugyis Alo lesz a világbajnok

Szerkesztve: 2010. augusztus 3. 12:34
Törölt felhasználó 2010. augusztus 3. 12:01 (3)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Tóth Sanyi 2010. augusztus 3. 10:30 (2)
Rajongó
  1989
Nyilván nem érte őt igazságtalanság! És ezt úgy gondolom, ha nehezen, de ő is meg tudja érteni, mivel tisztában van az F-1 szabályaival! Ugyanakkor érthető volt az ideges és frusztrált magatartása a verseny után! Ugyanis aki zsinórban négyszer pole pozícióból rajtol, de végül nem tud versenyt nyerni, az okkal lehet ideges!



Kicsit Hamilton 2007-es bemuttatkozó évére emlékeztet, amikor arutintalanságából fakadó apróbb hibák miatt nem zárta élen az idényt!



A következő szezonben már az ő malmára hajtották a vizet az apróbb dolgok (hiszen nem akármilyen csatában lett világbajnok)! s könnyen lehet, hogy Vettellel is ez lesz! Bár neki már nem ez az első éve, de most először igazán versenyképes pályafutása során a nagyok között!
Molnár Ádám 2010. augusztus 3. 10:25 (1)
Újonc
  47
Nem értettem, hogy mit nem értett Vettel! 2x is lemaradt Webber mögött, másodszor 4-5 másodperces hátrányt generált Alonsonak, akinek ennyi hiányzott ahhoz, hogy megelőzze Webbert, annak kiállásakor! Ezt nem értettem, miért nem vették figyelemebe, pedig Vettel Webbernek tett ezzel jót.Ezen kívűl mindkét RedBull-t meg kellett volna büntetni a boxutca záróvonalának átlépéséért.

Sokan azt mondják, hogy bezzeg a Ferrarit, meg csapatutasítás.Ott ezzel másoknak nem okoztak kárt, házon belül cseréltek helyet, emiatt senki más nem kapott kevesebb pontot.Közben egy héttel korábban Vettel megkapta Webber első szárnyát? Az nem csapatsorrend?! Mérni kéne már végre egyenlő mérleggel, és gondolkodni azon, h ki mivel okoz kinek kárt!

Schumit pedig el kellett volna tiltani.Ilyen undorítzó dolgot művelni már nem előszőr nagyon veszélyes.Érdekes módon senki sem mer neki odacsapni.Alonso pénzbírságot kap mert bemérik lézerrel a bokszutcában, Schumi meg kap egy 10 helyes rajtbüntetést ami nem oszt nem szoroz, mert úgyse kerül oda, hogy ez számítson.
 
24 ÓRA
22:00  Súlyos váci vereség az EHF-kupában21:55  Ramos fejese lett a sötét ló veszte21:49  Bombameglepetés a férfi kézi NB I-ben21:20  Ha most sem nyer a Barcelona... - élő20:26  Három pontra lelt a City a hóesésben20:24  Édes a bosszú: a Győr elverte az Itxakót20:21  Megint nem nyert idegenben a Bayern18:28  Győzelemmel kezdett Arn Gréta Párizsban17:50  Kikaptak Bogdánék, kikaptak Buzsákyék17:43  Ibra szívesen játszana a Real Madridban17:37  A döntetlenek napja a Bundesligában17:35  Mata: ez még nem az igazi Chelsea!16:59  Sima magyar vereség a Fed-kupában16:22  A fagy miatt lefújták a francia bajnokit15:55  Hetet lőtt az Arsenal: új rekord!15:23  Bayern, City, Real - fogadási kisokos14:44  A Lazio megegyezett Nilmarról, de...13:58  Volt Real Madrid-játékos a Diósgyőrben13:17  Tíz méterrel lőtte mellé a tizenegyest12:38  Nyit az ország legmeredekebb sípályája11:59  Négy meccs elmarad az ob I-ben11:38  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyében11:11  A siker titka: Jamaica!11:04  Durantról szólt a péntek az NBA-ben10:38  Real-meccs Di Stefano tiszteletére10:19  100 ezer eurót ár egy aranyérem23:02  A BVB feladta a leckét a riválisoknak  A Barcának és a Realnak is sötét ló jön  Böhn négy-öt győzelmet vár a BL-ben  Ligue 1: változás a programban  Becsületből nyertek a magyar lányok  Szilánkba lépett, bukta a Barca-meccset  Serie A: láss át a káoszon!  Abidal hosszabbított - hivatalos  Chelsea-MU: tényleg rangadó?  Teljes vezetőségváltás az evezősöknél  A PSG nyerheti a Marseille-Lyont  Teljes a Formula 1 2012-es mezőnye  Szárnyal a német "fantasztikus négyes"  Madonna: Nem lesz bimbómutogatás!  Lesz Roma-Inter, de Sneijder nélkül  Mancini: Lehet, hogy visszatér Tévez  Tovább szárnyal-e a Dortmund? - blog  Négy Los Angeles-i az álomcsapatban  Már nem Terry az angol csapatkapitány  Pár hét és rendbe jön Overdose  Négy hétre kidőlt az MU kapusa, de...  A Győr fellebbezik a CAS-nál  Bemutatták „a legrondább Ferrarit”  Elmaradt a bravúr, ki a felelős?  Nem lesznek esti meccsek a Serie A-ban  Juhász: Belgium ugródeszka a magyaroknak  A Super Bowl előtt egy kis Aréna Kupa  Szepesi Gyuri bácsi 90 éves lesz  Marian Cozmára emlékeznek Veszprémben  Összecsapások Egyiptomban: több halott  Harmincon felüliek társasága  Malév-leállás: sportolóink bajban vannak  Gretzky és Lemieux nyomdokaiba lépett  A Loki vezeti a Fair Play-rangsort
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Egy kör Webberrel az indiai pályán A Red Bull kötelékéhez tartozó Neel Jani ment körbe először az új helyszínen
  • Dél-Koreai GP: Schumi és Petrov balesete Az orosz versenyző csúnyán eltalálta a hétszeres világbajnokot
  • A Szingapúri Nagydíj összefoglalója Üzenet Massának: Tedd tönkre Hamilton versenyét!
  • Komoly rajtbaleset az Olasz Nagydíjon Vitantonio Liuzzi több társát
  • Ilyen volt a 2010-es Olasz Nagydíj Fernando Alonso először szerepelt ferrarisként Monzában és győzött
  • F1, Magyar GP: Vettel pole-köre A német világbajnok a Q3 legvégén került az élre
  • Webber pole-köre Silverstone-ban Az ausztrál versenyzőt Vettel és Alonso követte
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS