Már nincs életveszélyben Felipe Massa

Létrehozva: 2009. július 26. 10:24
Reggelre stabilizálódott a szombaton horrorisztikus balesetet szenvedett Felipe Massa állapota. A Formula-1-es Magyar Nagydíj időmérőedzésén súlyos fejsérüléssel kórházba szállított Ferrari-pilóta műtétje során nem léptek fel komplikációk. Felépülésének módjáról és időtartamáról egyelőre semmi biztosat nem lehet tudni, 48 órán át mesterséges kómában tartják.

„Azután, hogy tegnap délután megműtötték, Felipe Massa állapota stabil, az éjszaka folyamán nem léptek fel komplikációk" – áll a brazil pilóta csapata, a Ferrari által kiadott közleményben.

 

„A nap folyamán CT-vizsgálatokat végeznek rajta, amelyek további információkkal szolgálnak majd állapotáról."

Ameddig erre nem kerül sor, nem lehet biztosan meghatározni, mennyi időt vesz igénybe az előző szezonban a világbajnoki címről centikkel lecsúszó pilóta felépülése.

Az Autosport szerint az orvosok optimisták a versenyző felépülésével kapcsolatban.

A szerencsétlenség hallatán a pilóta családtagjai Budapestre utaztak. A Massát ellátó Honvéd Kórházban többek között látogatást tett az FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) feje, Bernie Ecclestone és a Brawn GP-s Rubens Barrichello, akinek autójáról leszakadt a honfitársát fejbetaláló rugó.

Massa a Magyar Nagydíj időmérőedzésén szenvedett súlyos balesetet, miután egy egykilós rugó csapódott menet közben a sisakjának. Emiatt a pilóta elvesztette az eszméletét és fékezés nélkül csapódott a gumifalba.

 

Hozzászólások
nagy zsuzsanna 2009. július 27. 10:56 (10)
Újonc
  2
szegény massa bakesetet szenvedet gyogyulj meg hamar
Nagy Beatrix Katalin 2009. július 26. 20:48 (9)
Újonc
  67
Ez az! Egy lépés a felépülés felé!Egy vicc remélem nem sértődnek meg Massa legnagyobb szurkolói!Nah az van hogy azzal a rugóval sokat kaszálhatnak Barichello kocsijából való rugó Massa vérével!Remélem nem sértettem meg senki!
kraseczki attila 2009. július 26. 19:22 (8)
Újonc
  37
Nagyon sajnálom MASSÁT!!
És a bünbakot kelene keresni akkor az a BRAWN GP lenne mert Baricello autójáról szakadt el valami és azt verte fejbe Massát!!!!!!!!!!!!!!
Remélem hogy már 2-3 futam múlva rajt hoz áll!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Machnyicz Petra 2009. július 26. 17:43 (7)
Avatar_70_female
Újonc
  3
Csak azt nem tudhatjuk h egy ilyen trauma után képes lesz-e folytatni az autó versenyzést.?!Nagyon sajnálom Massát énis nagyon szeretem az össze autóversenyző közül neki nincs nagy arca és tudd mit felmutatni remélem hamar meggyógyul nagyon aggódunk érte...az egész család ferraris..Gyógyulást...
Jeney Anna 2009. július 26. 16:28 (6)
Avatar_70_female
Újonc
  1
Nagyon sajnálatos ami Felipe Massával történt!!!Milyen kegyetlen az élet,tavaly még a világbajnoki címért volt harcban most pedig pont a Hungaroringen szenved ilyen balszerencsés balesetet!!!Forza Felipe!!!Gyógyulj meg nagyon szeretünk és szurkolunk érted!!!Képes vagy visszatérni és világbajnok lenni!!!I LOVE YOU!!!
Gomercsics Orsolya 2009. július 26. 15:31 (5)
Újonc
  7
Massa te vagy a kedvencem..hamar gyógyulj meg és lépj rá újra a gázra..de azérta féket is nyomd..
Megcsillan a fény a Ferrarikon.Átszáguld Felipével a célvonalon.Együtt mozog gép és lélek.Massás leszek, amíg élek!<3<3
Forsa Felipe Siamo Con Te!!
Az egész család érted szurkol,hogy leghamarabb gyógyulj meg az egészséged a legfontosabb!!
Sok Puszi..



Ivanov Alexandra 2009. július 26. 13:12 (4)
Újonc
  1
Szegény Massa! Én nagyon szeretem őt is és Kimit is!!!! Remélem nincs semmi bajod!!!!!!!!!!!!!!!! Gyógyulj meg!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! SZERETLEK!!!!!!!!!!!!!!! MASSA 4 EVER!!!!!!!!!!!!! I LOVE YOU!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
REAL MADRID 2009. július 26. 12:57 (3)
Újonc
  184
Nem tudom mennyi igaz belőle de a német rtl-en azt mutatták hogy a Barichello pont a Massa elött volt és úgy vágta fejbe de nem tudom hogy ez igaz e.na mind1 JOBBULÁST MASSA!!!! HAJRÁ MCLAREN ,HAMILTON!!!
Forgács Sándor 2009. július 26. 12:11 (2)
Rajongó
  1903

„Lehet hogy csak én nem értem a rugós történetet.Miként kerül egy egykilós rugó a 3as karnyartól lejtőn felfele legalább kétszázméter távolságra, majd visszapattogva fejbetalálja Massa sisakját...Nekem ez elég furcsának tűnik, vagyis szinte lehetetlennek.../a lendület még viszi egy darabon az alkatrészt ez tény, de ezután mitől vált irányt szinte 180fokban? Ha az az alkatrész valóban Rubens autójából való akkor ehez elég sok véletlennek kellett összejátszania.../





[Hivatkozás: Szabó József 2009. július 26. 11:54]
Hát igen,de mint tudjuk véletlenek történnek,és sajnos,nagyon massa ellen játszott minden,hisz nem tudjuk mi van akkor,ha mondjuk massa 1 perccel később jön ki a boxból!De már ugy se lehet visszacsinálni!Gyógyulj meg massa!

Hajrá Kimi!
Szabó József 2009. július 26. 11:54 (1)
Avatar_70_male
Újonc
  1
Lehet hogy csak én nem értem a rugós történetet.Miként kerül egy egykilós rugó a 3as karnyartól lejtőn felfele legalább kétszázméter távolságra, majd visszapattogva fejbetalálja Massa sisakját...Nekem ez elég furcsának tűnik, vagyis szinte lehetetlennek.../a lendület még viszi egy darabon az alkatrészt ez tény, de ezután mitől vált irányt szinte 180fokban? Ha az az alkatrész valóban Rubens autójából való akkor ehez elég sok véletlennek kellett összejátszania.../


Szerkesztve: 2009. július 26. 11:58
24 ÓRA
21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!20:21  Cseh hegymászó hunyt el a Himalájában19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál19:25  Benedek Tibor visszavonult18:57  A rózsaszín trikós győzelme a Girón18:28  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesen18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...17:06  Babos Tímea párosban vigasztalódott16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!16:12  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknak15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?14:54  Másodjára vonul vissza a teniszcsillag14:13  Babost egykori párospartnere ütötte ki13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t13:05  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-n12:37  Hazard döntött is, meg nem is12:10  Risztov a második legjobb idővel döntős11:41  Megműtötték az Arsenal reménységét10:55  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett10:33  Drogba szerint Torres a Chelsea jövője09:55  Csúcsot döntve jutott tovább a Kings09:29  Tarolt a Miami Heat, és győzelemre áll08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  Pünkösdkor jön a Gemenci NagydíjKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Bajban van a magasugrás királynőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Nincs érem, Cseh legjobb idővel döntősKe  Hegy volt, változás nincs a GirónKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Usain Bolt a héten már a 9,70-re hajtKe  Magyar Bajnokok Ligája-győztesekKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Magyarok felemás napjaKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Távozik a Fradi edzőjeKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Kettős magyar siker 200 vegyesenKe  Beckham mellett kampányol GiggsKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Egy kör Webberrel az indiai pályán A Red Bull kötelékéhez tartozó Neel Jani ment körbe először az új helyszínen
  • Dél-Koreai GP: Schumi és Petrov balesete Az orosz versenyző csúnyán eltalálta a hétszeres világbajnokot
  • A Szingapúri Nagydíj összefoglalója Üzenet Massának: Tedd tönkre Hamilton versenyét!
  • Komoly rajtbaleset az Olasz Nagydíjon Vitantonio Liuzzi több társát
  • Ilyen volt a 2010-es Olasz Nagydíj Fernando Alonso először szerepelt ferrarisként Monzában és győzött
  • F1, Magyar GP: Vettel pole-köre A német világbajnok a Q3 legvégén került az élre
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS