Kegyelem: a Renault maradhat a F1-ben

Szerző: SHLétrehozva: 2009. szeptember 21. 15:28
Kétéves felfüggesztett eltiltással büntette a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) a Reanult Formula-1-es csapatát. A 2008-as Szingapúri Nagydíjon elkövetett csalásáért akár ki is zárhatták volna az istállót. A francia csapat - azóta már kirúgott - főnöke, Flavio Briatore és a technikai igazgató Pat Symonds azonban nem úszta meg ilyen olcsón. Az olasz üzletember soha többé nem vehet részt FIA által szervezett eseményeken, míg az angol mérnököt öt esztendőre meszelték el.

Vajon minek köszönheti a Renault, hogy versenyzői a következő viadalokon is odaállhatnak majd a rajthelyekre? Ilyen és ehhez hasonló kérdések vetődnek fel az emberben, miután meghallja a FIA elnökségének döntését.

 

Igen, a csalást beismerő, vezetőit eltávolító istálló tulajdonképpen mintha büntetést se kapott volna.  A - még -  Max Mosley által vezetett testület ugyanis két év felfüggesztett eltiltással sújtotta a francia csapatot. A két állítólagos vétkes azonban nem úszta meg ennyivel. A főnök, Flavio Briatore akármennyire reménykedhetett a maradásban, mindhiába. A FIA örökre eltiltotta az általuk szervezett események látogatásától. Pat Symonds pedig, aki technikai igazgatónként illetve mérnökként dolgozott, öt évig meg sem közelítheti az F1 világát. 

A csapat két akkori pilótája, Nelsinho Piquet és Fernando Alonso megúszták az esetet. Igaz, kettejük esete némiképp különbözik. A Magyar Nagydíj után elbocsátott brazil versenyző ugyanis mentelmi jogot kapott beismerő vallomását követően, míg a spanyol nem vett részt a csalásban. Abban a csalásban, amely során a dél-amerikai felsőbb utasításnak eleget téve vezette bele autóját a falba, így előnyhöz juttatva társát, aki később meg is nyerte a futamot. 

A fiatalabbik Piquet nyilatkozata egyébként is sorsdöntő volt, tulajdonképpen ő ismerte be a két vezető felelősségét az ügyben.

 

Hozzászólások
Lloyd Banks 2009. szeptember 21. 21:37 (4)
Újonc
  115
szerintem ez nem volt jó döntés...de sztem a háttérbe dolgozott az a tény hogy azért ott van alonso 2x-es világbajnok..én kizártam volna őket...de van ez így
Horvát Dalma 2009. szeptember 21. 20:11 (3)
Újonc
  67
juhuuu én nagyon örülök ennek a hírnek :P
Lukács Dániel 2009. szeptember 21. 16:01 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  105
hát ez olyan büntetés mint a többi...a mclaren büntetésével sem volt senki anno elégedett...a két fő vétkesen példát statuáltak, de két ember hülyesége miatt nem büntetnek egy több száz főt foglalkoztató csapatot..am is a renault túl nagy gyártó hogy packázzanak vele, másrészt pedig így is ******ban az F1 nem lenne jó az egyik legnagyobb konstruktőrt elveszíteni! Piquetről meg annyi hogy jó itt erre megkérték azért volt de a többi bénázását ez nem nagyarázza! Ez a bukok én akkor mindenki bukjon féle mentalitás volt!
Petrovszki Klaudia 2009. szeptember 21. 15:34 (1)
Újonc
  108
Sziasztok!
Szerintem ez nem igazságos4
Tom, hogy voltak más ügyek is, amiket eltusoltak, de ez azért túlzás!
Ilyet én nem engednék meg.
Ez bemocskolta a sportágat.

Milyen büntetés a felfüggesztett büntetés?



Szerkesztve: 2009. szeptember 21. 15:35
24 ÓRA
21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!20:21  Cseh hegymászó hunyt el a Himalájában19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál19:25  Benedek Tibor visszavonult18:57  A rózsaszín trikós győzelme a Girón18:28  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesen18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...17:06  Babos Tímea párosban vigasztalódott16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!16:12  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknak15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?14:54  Másodjára vonul vissza a teniszcsillag14:13  Babost egykori párospartnere ütötte ki13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t13:05  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-n12:37  Hazard döntött is, meg nem is12:10  Risztov a második legjobb idővel döntős11:41  Megműtötték az Arsenal reménységét10:55  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett10:33  Drogba szerint Torres a Chelsea jövője09:55  Csúcsot döntve jutott tovább a Kings09:29  Tarolt a Miami Heat, és győzelemre áll08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  Pünkösdkor jön a Gemenci NagydíjKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Bajban van a magasugrás királynőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Nincs érem, Cseh legjobb idővel döntősKe  Hegy volt, változás nincs a GirónKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Usain Bolt a héten már a 9,70-re hajtKe  Magyar Bajnokok Ligája-győztesekKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Magyarok felemás napjaKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Távozik a Fradi edzőjeKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Kettős magyar siker 200 vegyesenKe  Beckham mellett kampányol GiggsKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Egy kör Webberrel az indiai pályán A Red Bull kötelékéhez tartozó Neel Jani ment körbe először az új helyszínen
  • Dél-Koreai GP: Schumi és Petrov balesete Az orosz versenyző csúnyán eltalálta a hétszeres világbajnokot
  • A Szingapúri Nagydíj összefoglalója Üzenet Massának: Tedd tönkre Hamilton versenyét!
  • Komoly rajtbaleset az Olasz Nagydíjon Vitantonio Liuzzi több társát
  • Ilyen volt a 2010-es Olasz Nagydíj Fernando Alonso először szerepelt ferrarisként Monzában és győzött
  • F1, Magyar GP: Vettel pole-köre A német világbajnok a Q3 legvégén került az élre
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS