Hamilton: Schumi különleges ellenfél

Létrehozva: 2010. március 4. 13:52
Már csak egy hét és sok mindenre fény derül a Formula-1-ben! A szezonnyitó Bahreini Nagydíj már lázban tartja a sportág szerelmeseit és a versenyzőket is. Sokan várják a Mercedes gyári csapatának bemutatkozását, de Fernando Alonso Ferrari-kalandja is hatalmas érdeklődést vált ki. A 2008-ban világbajnok Lewis Hamilton pedig arra kíváncsi, milyen érzés lesz összecsapni a száguldó cirkusz hétszeres győztesével, a hároméves szünet után ismét autóba pattanó Michael Schumacherrel.

A McLaren ásza a múlt heti barcelonai teszten már kerék a kerék elleni csatát vívott a fenoménnal, de ez még „csak” gyakorlás volt. Messzemenő következtetéseket majd a versenyekből vonhat le Hamilton, aki alig várja, hogy versenyen is összecsapjon Schumival.

 
Reuters
Lewis Hamilton, a hétszeres világbajnok kihívója Fotó: Reuters



„Jó móka volt – utalt a brit pilóta a néhány nappal ezelőtti párharcra. – Hosszú etapon végéhez közeledtem, amikor utolértem Michaelt. A lassítás helyett a közelébe mentem, mert ki akartam próbálni, milyen érzés mögötte haladni. Mögötte mentem, kemény munkával tartottam a lépést vele. Remek tapasztalatokkal lettem gazdagabb: az biztos, hogy jobb, ha minél előbb megelőzi az ember Michaelt…”


AMIKOR LEGYŐZIK MICHAEL SCHUMACHERT...

 

 

A hétszeres világbajnok nem remekelt a barcelonai tesztelésen, de a Mercedes vezetői megnyugtatták a drukkereket, Bahreinben minden rendben lesz. Hamilton vasárnap az élen végzett, a hét legjobb idejét repesztette, vagyis önbizalommal telve utazhat az idei első futam helyszínére.

„Az egyik kanyarban kívülről megelőztem, jó kis csatát vívtunk. Szerintem ő is élvezte, noha több mp-es eltérés volt a köridőnk között. Nyilvánvaló, hogy több üzemanyag volt az autójában. De cool volt!” – emlékezett Lewis Hamilton.

A brit klasszis már számos remek párharc részese volt az F-1-ben, de úgy érzi, minden eddiginél különlegesebb lesz, amikor Schumival küzd majd a jobb helyezésért.

„Különleges és hihetetlen érzés volt, amikor megláttam magam előtt Michaelt. Semmi máshoz sem hasonlítható, hiszen ő a hétszeres világbajnok, a Formula-1 legendája. Már egy vagy két világbajnoki cím is tiszteletet érdemel. De akkor lehetsz legenda, ha már hetet nyertél!”

AMIKOR MICHAEL SCHUMACHER ELŐZI AZ ELLENFELEKET

 

 

 

Hozzászólások
Szalai Gábor 2010. március 5. 08:02 (15)
Avatar_70_male
Újonc
  166
Milyen undorító,hogy nem indulhat a Stefan!!! Arra hivatkoznak,hogy nem volt idejük tesztelni és így nem lehet indulni...A campos sem tesztelt plussz van 2 újonc pilótájuk(Sennának én is örülök) meg 1 ****** autójuk.Ellenben a Stefan a Toyota autójával indulna amit 2 tapasztalt pilóta vezetne.Komolyan mondom nevetséges.Nem akarják,hogy legyen olyan újonc aki pontokért küzdhet? Ha engednék őket indulni lenne 1 szezonuk megérteni az autót és talán normálisan tovább tudnák fejleszteni jövőre mert gondolom a Toyota nem lesz rossz alap,de inkább szivatják őket és így ezt az autót bele dobhatják a kukába és jövöre ők is a nulláról mehetnek.Olyan autók meg indulhatnak amik bevallottan rosszabbak mint a sok évvel ezelőtti Minardi de legalább 10 év múlva...ugyanitt fognak tartani 2-3 mp lemaradással.Szánalmas.
Nagy Zoltán 2010. március 4. 20:45 (14)
Bajnok
  3734

„ja és állitolag jövöre is foglalják a helyet





[Hivatkozás: Cseh Márton Á. 2010. március 4. 20:34]
Egy szabad hely lesz...Pont az US F1 helye ami megpályázható...
Cseh Márton Á. 2010. március 4. 20:34 (13)
Ígéret
  278

„Egyszerűen hülye csapatokat fogadtak el...Ott van pl.a LOLA...Őket elutasítják, pedig tuti megcsinálták volna...Na mindegy...Majd tanulnak belőle...





[Hivatkozás: Nagy Zoltán 2010. március 4. 20:31]
ja és állitolag jövöre is foglalják a helyet
Nagy Zoltán 2010. március 4. 20:31 (12)
Bajnok
  3734

„vgy félnek h oan lesz mint tavayl a brawn (mondjuk ez nem hinném) de ez ak is hülyeség h foglalja a helyet us f1





[Hivatkozás: Cseh Márton Á. 2010. március 4. 20:24]
Egyszerűen hülye csapatokat fogadtak el...Ott van pl.a LOLA...Őket elutasítják, pedig tuti megcsinálták volna...Na mindegy...Majd tanulnak belőle...
Cseh Márton Á. 2010. március 4. 20:24 (11)
Ígéret
  278

„Kérdezd meg Todt-ot

"A különböző lehetőségek számba vétele után az FIA megállapította, hogy

ilyen késői időpontban már nem lehetséges egy helyettesítő istálló

benevezése a bajnokságba.A következő napokban az FIA nyilvánosságra

hozza a részleteit egy új kiválasztási eljárásnak, amellyel azonosítani

lehet a 2011-es szezonra megüresedő helyekre pályázókat."



Hál Istennek a Campos-nak sikerül indulniuk így láthatom kicsi Senna-t, én nekik minden csapattól jobban szurkoltam, h kész legyenek





[Hivatkozás: Nagy Zoltán 2010. március 4. 20:20]
vgy félnek h oan lesz mint tavayl a brawn (mondjuk ez nem hinném) de ez ak is hülyeség h foglalja a helyet us f1
Nagy Zoltán 2010. március 4. 20:20 (10)
Bajnok
  3734

„de nem tök 8 ha nm indul most mér nem mehet helyére a stefan





[Hivatkozás: Cseh Márton Á. 2010. március 4. 20:15]
Kérdezd meg Todt-ot

"A különböző lehetőségek számba vétele után az FIA megállapította, hogy
ilyen késői időpontban már nem lehetséges egy helyettesítő istálló
benevezése a bajnokságba.A következő napokban az FIA nyilvánosságra
hozza a részleteit egy új kiválasztási eljárásnak, amellyel azonosítani
lehet a 2011-es szezonra megüresedő helyekre pályázókat."


Hál Istennek a Campos-nak sikerül indulniuk így láthatom kicsi Senna-t, én nekik minden csapattól jobban szurkoltam, h kész legyenek


Szerkesztve: 2010. március 4. 20:22
Cseh Márton Á. 2010. március 4. 20:15 (9)
Ígéret
  278

„A Stefan GP nem azért nem indul, mert az US F1 a helyet foglalja...Az FIA nem engedi nekik...





[Hivatkozás: Nagy Zoltán 2010. március 4. 19:16]
de nem tök 8 ha nm indul most mér nem mehet helyére a stefan
Nagy Zoltán 2010. március 4. 19:16 (8)
Bajnok
  3734

„nm igy esélye sincs mert az a ****** usf1 foglaja a helyet pedig idén már nm indulnak de nm engednék oda a stefan gp-t





[Hivatkozás: Cseh Márton Á. 2010. március 4. 18:54]
A Stefan GP nem azért nem indul, mert az US F1 a helyet foglalja...Az FIA nem engedi nekik...
Cseh Márton Á. 2010. március 4. 18:54 (7)
Ígéret
  278

„nem tudjátok ralf schumachet fog versenyezni idén?





[Hivatkozás: vizsnyiczai lászló 2010. március 4. 17:29]
nm igy esélye sincs mert az a ****** usf1 foglaja a helyet pedig idén már nm indulnak de nm engednék oda a stefan gp-t
Nagy Zoltán 2010. március 4. 18:41 (6)
Bajnok
  3734

„Valószínűleg nem, én úgy olvastam, h a Stefan GP nem indul és az ő neve náluk merült fel...





[Hivatkozás: Nagy Zoltán 2010. március 4. 18:28]
De ott is csak felmerült a neve...
Nagy Zoltán 2010. március 4. 18:28 (5)
Bajnok
  3734

„nem tudjátok ralf schumachet fog versenyezni idén?





[Hivatkozás: vizsnyiczai lászló 2010. március 4. 17:29]
Valószínűleg nem, én úgy olvastam, h a Stefan GP nem indul és az ő neve náluk merült fel...


Szerkesztve: 2010. március 4. 18:33
Törölt felhasználó 2010. március 4. 17:31 (4)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
vizsnyiczai lászló 2010. március 4. 17:29 (3)
Ígéret
  238
nem tudjátok ralf schumachet fog versenyezni idén?
Felipe Massa 2010. március 4. 16:49 (2)
Újonc
  66
Mind1 hogy hol végez schumi csak hamilton előtt az a lényeg
Varga Jenő 2010. március 4. 15:49 (1)
Rajongó
  641
Schumin nem fog múlni csak az autón bárki bármit mond ő a legjobb
 
24 ÓRA
00:10  Az Etna nem engedte haza a Romát22:52  Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48  Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40  Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12  Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00  Capello besokallt: lemondott!19:55  Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07  Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:50  Schumi az élen, sírhatnak az olaszok?18:22  Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09  Barca: Messi képviseli az állandóságot17:24  Egy igazi csapat, hatalmas szívvel17:10  Újabb doppingvád Nadallal szemben17:03  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig16:30  A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01  Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36  FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20  Berbatov visszatérne a válogatottba15:18  Puskás-stadion: reagáltak az építészek15:03  Barca, Bayern: tovább kell jutni! - blog14:32  Két magyar is főtáblás14:14  Münchenből Dortmundba?13:58  Balzsay áprilisban védheti meg vb-címét13:34  Felmentették Redknappet13:17  Három vb-futamon indul a ralis ifj. Érdi12:58  Shaqiri a Bayerné12:19  Akiért a Chelsea és az Arsenal verseng11:48  Kassai Henry nyomdokaiba lépett11:04  Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltották10:48  Egyik fenn, másik lenn10:22  Ő már Larry Birdnél is jobb - videó10:03  Újabb magyar érmes az olimpián?09:47  Győr, Veszprém, Szeged: portya Európában09:22  Szlovák szélsőt igazolt a magyar bajnokSze  Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe  Vérengzést rendezett a DortmundKe  Arn Gréta csomagolhat PárizsbanKe  Törlések, halasztások FranciaországbanKe  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe  Újra magyar a világ legerősebb embereKe  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe  Sportolóinkról kiállítás - Pozsonyban...Ke  A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe  "Lebegő" szárnnyal itt az új WilliamsKe  Mocsai Lajost nem lehet megvenniKe  Shaqiri orvosin a BayernnélKe  A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe  A száguldás és a férfinép öröme - videóKe  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe  A Zenit már most vinné ArsavintKe  Közöny övezi a Serie A-t OlaszországbanKe  Mocsai Lajos a győri kézislányoknál?Ke  Az elődöntőért kupázik a Győr és a FradiKe  Egyéni bajnokság - promóKe  Két "Puskás Stadion" lesz BudapestenKe  Meglepő lenne a dortmundi kiesés - blogKe  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatottKe  Folytatódott a Málaga vesszőfutása
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Egy kör Webberrel az indiai pályán A Red Bull kötelékéhez tartozó Neel Jani ment körbe először az új helyszínen
  • Dél-Koreai GP: Schumi és Petrov balesete Az orosz versenyző csúnyán eltalálta a hétszeres világbajnokot
  • A Szingapúri Nagydíj összefoglalója Üzenet Massának: Tedd tönkre Hamilton versenyét!
  • Komoly rajtbaleset az Olasz Nagydíjon Vitantonio Liuzzi több társát
  • Ilyen volt a 2010-es Olasz Nagydíj Fernando Alonso először szerepelt ferrarisként Monzában és győzött
  • F1, Magyar GP: Vettel pole-köre A német világbajnok a Q3 legvégén került az élre
  • Webber pole-köre Silverstone-ban Az ausztrál versenyzőt Vettel és Alonso követte
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS