Hamilton: Imádom Magyarországot!

Létrehozva: 2010. július 28. 12:05
Lewis Hamilton kedvenc pályái közé sorolja a mogyoródit, és vérmes reményekkel tekint a mostani versenyhétvége elé is. A tavaly éppen a Formula-1-es Magyar Nagydíjon súlyos sérülést szenvedett Felipe Massa ellenben nehéz szívvel emlékszik vissza az egy éve történtekre.

 

 


Lewis Hamilton egy évvel ezelőtt a negyedik helyről rajtolva, fantasztikus versenyzéssel elsőként végzett a Hungaroringen, akárcsak 2007-ben. Nem csoda, hogy bizakodva várja a mogyoródi futamot.

„Imádok Magyarországon versenyezni, mindig jól teljesítek ott. A tavalyi siker a legkedvesebb győzelmeim közé tartozik, az egyéni teljesítmény mellett a remek csapatmunkának is köszönhetem, hogy én állhattam fel a dobogó tetejére" - nyilatkozta a McLaren brit pilótája.

Felipe Massában ugyanakkor kellemetlen emlékeket ébreszt a 2009-es futam, hiszen egy Barrichello autójáról leváló csavar komoly sérüléseket okozott a koponyáján, és a legrosszabbtól is tartani kellett.

Szerencsére a Ferrari brazil pilótája azóta teljesen felépült, de a történteket még mindig nem sikerült teljesen megemésztenie.

„Nagyon, de nagyon nehéz időszakon mentem át. Valaki azonban azt mondta nekem, nem szabad feladnom, és vissza kell térnem az F-1-be. Így is történt, és igyekszem majd ismét jól végezni a munkámat."

Feltéve, hogy hagyják, hiszen múlt vasárnap csapatutasításra át kellett adnia az első helyet csapattársának, Fernando Alonsónak a Német Nagydíjon.

Hozzászólások
Varga Dániel 2010. július 30. 16:56 (34)
Újonc
  187
Kezd egyre normálisabb lenni ez a Hamilton gyerek.a Kezdeti unszimpatikus emberből lassan egy érett felnőtt férfivá válik Kezd benőni a feje lágya.... De azért hajrá Kubica!!!!
Németh Dávid 2010. július 30. 00:24 (33)
Újonc
  17
GoGoGoGo HamiltonCsak a Mclaren GoGoGOOOO
Sz Szab 2010. július 29. 20:08 (32)
Újonc
  24

„amióta Schumaher elment azóta gy nayg ******rakás az egész F1 hiába jött vissza de az már nem ugyanaz mint régen





[Hivatkozás: Szabó Géza 2010. július 29. 12:26]
Szerintem amióta Sumi elment végre nem az volt a kérdés, hogy ki lesz a 2ik.Hanem, hogy ki nyeri a VB-t.
Lehet hogy egy Sumi fan-nak jóvolt azt látni, hogy Sumi rajtol és győz.De másoknak nem biztos
Lehet néha unalmas, de legalább harc van az utóbbi években a végsőkig, hogy ki nyeri a VB-t.
De hát részletkérdés Szerintem nem volt túl jó amikor már úgy jöttek a Hungaroringre, hogy Sumi megnyerte a VB-t )
Szerintem....)))
Sz Szab 2010. július 29. 20:05 (31)
Újonc
  24

„Mert nem minden a Maclaren körül forog?








[Hivatkozás: Forza Ferrari! 2010. július 28. 21:08]
Nem...
Csak pont az ilyen lázongó, és pattogó gyerekek hozzászólási, amik pont nem ide való, vagy akár ide való is lehetne csak meg lehet ezt szebben is fogalmazni, és nem niggerezni, meg hasonló.
Én sem "ugatom" a Ferrarit, pedig nagyon nem szeretem őket.
Mindegy is...Senki sem egyforma, és gyerekek(menők) mindig is lesznek...
Nagy Beatrix Katalin 2010. július 29. 14:28 (30)
Újonc
  67
GOoOoOoO Lewis GOoOoOoO!!!!!!!!!!
Szabó Géza 2010. július 29. 12:26 (29)
Bajnok
  4337
amióta Schumaher elment azóta gy nayg ******rakás az egész F1 hiába jött vissza de az már nem ugyanaz mint régen
Nagy Roland 2010. július 29. 11:00 (28)
Újonc
  12
Azért mert nyert 2 futamot a Ferrári az sztem nem azt jelenti hogy most is azok a ****** nyernek! Sztem a Mclaren sokkal jobb lesz mint múlhéten hiszen jobb autójuk is lesz meg Hamilton és Button is nagyon tudja a pályát.De azt se mondom hogy a Mclaren nyer.Remélem esős, izgalmas verseny lesz
ange lina 2010. július 29. 00:57 (27)
Ígéret
  278

„Remélem Hamilton nyer.... (Ł)
énis szeretem Magyarországot ; )”




[Hivatkozás: Faggyas Petra 2010. július 28. 21:20]
köszönjük.
Faggyas Petra 2010. július 28. 21:20 (26)
Újonc
  44
Remélem Hamilton nyer.... (Ł)
énis szeretem Magyarországot ; )
Forza Ferrari! 2010. július 28. 21:08 (25)
Újonc
  66

„Igazából mióta Kimi nincs itt, nem nagyon izgat, hogy ki nyer...jó futam legyen és kész
Azért Hajrá Vettel





[Hivatkozás: Csernók Dani 2010. július 28. 19:41]


Hajrá Alonso!
Forza Ferrari! 2010. július 28. 21:08 (24)
Újonc
  66

„Rémisztően gyerekes hozzászólások vannak...
Hajrá Hamilton és Button )))






[Hivatkozás: Sz Szab 2010. július 28. 18:58]
Mert nem minden a Maclaren körül forog?


Csernók Dani 2010. július 28. 19:41 (23)
Rajongó
  1581
Igazából mióta Kimi nincs itt, nem nagyon izgat, hogy ki nyer...jó futam legyen és kész
Azért Hajrá Vettel
Sz Szab 2010. július 28. 18:58 (22)
Újonc
  24
Rémisztően gyerekes hozzászólások vannak...
Hajrá Hamilton és Button )))

Törölt felhasználó 2010. július 28. 17:03 (21)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
mark zsuzsa 2010. július 28. 16:10 (20)
Avatar_70_female
Újonc
  1

„Szoros verseny lesz go alonso go ferrari nem szeretem azt a niger hamiltont ALonso vettel webber ez lesz a sorrend





[Hivatkozás: Wayne Rooney 2010. július 28. 15:14]
Figyelj.Nem szükségesek a rasszista megjegyzéseid.Attól nem leszel nagyobb Alonso rajongó.Én elhiszem , hogy mindenki tüzön-vizen szurkol a kedvencének, de azért nem kell másokat leniggerezni.Én azt gondolom, hogy egy fórum oldal nem arról kell szóljon , hogy ki tudja jobban lemocskolni a másikat.Mindenki legyen tisztelettel a másik csapat szurkolói iránt, mivel nem vagyunk egyformák.Izlések és pofonok.Kinek ez kinek az tetszik.Köszi.
Wayne Rooney 2010. július 28. 15:14 (19)
Ígéret
  256
Szoros verseny lesz go alonso go ferrari nem szeretem azt a niger hamiltont ALonso vettel webber ez lesz a sorrend
ange lina 2010. július 28. 15:12 (18)
Ígéret
  278
te csak ne imád Magyarországot.-.-
Vasárnap mond ezt amikor nem állsz a dobogón
De Rien 2010. július 28. 14:56 (17)
Újonc
  23

„ja utálja mindkei homár homiltont a családának meg ugyse lesz pénze h kimenejek megnézni afutamot örülnek ha tv elöt nézhetik na peace
hajrá kubica meg kiimmi





[Hivatkozás: Cseh Márton Á. 2010. július 28. 13:29]
Én elmondom, hogy én is megyek ki a Hungaroringre..Tribünre..
De én azt is elmondom, hogy én nekem a szüleim finanszírozzák..
Ne mondjjad már, hogy 14 éves fejjel, a te pénzedből megy a Bandád a F1re

Szánalmas vagy
Törölt felhasználó 2010. július 28. 13:37 (16)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Cseh Márton Á. 2010. július 28. 13:29 (15)
Ígéret
  278

„Látom nagy népszerűségnek örvend Lewis!




[Hivatkozás: Forza Ferrari! 2010. július 28. 13:22]
ja utálja mindkei homár homiltont a családának meg ugyse lesz pénze h kimenejek megnézni afutamot örülnek ha tv elöt nézhetik na peace
hajrá kubica meg kiimmi
 
24 ÓRA
22:00  Súlyos váci vereség az EHF-kupában21:55  Ramos fejese lett a sötét ló veszte21:49  Bombameglepetés a férfi kézi NB I-ben21:20  Ha most sem nyer a Barcelona... - élő20:26  Három pontra lelt a City a hóesésben20:24  Édes a bosszú: a Győr elverte az Itxakót20:21  Megint nem nyert idegenben a Bayern18:28  Győzelemmel kezdett Arn Gréta Párizsban17:50  Kikaptak Bogdánék, kikaptak Buzsákyék17:43  Ibra szívesen játszana a Real Madridban17:37  A döntetlenek napja a Bundesligában17:35  Mata: ez még nem az igazi Chelsea!16:59  Sima magyar vereség a Fed-kupában16:22  A fagy miatt lefújták a francia bajnokit15:55  Hetet lőtt az Arsenal: új rekord!15:23  Bayern, City, Real - fogadási kisokos14:44  A Lazio megegyezett Nilmarról, de...13:58  Volt Real Madrid-játékos a Diósgyőrben13:17  Tíz méterrel lőtte mellé a tizenegyest12:38  Nyit az ország legmeredekebb sípályája11:59  Négy meccs elmarad az ob I-ben11:38  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyében11:11  A siker titka: Jamaica!11:04  Durantról szólt a péntek az NBA-ben10:38  Real-meccs Di Stefano tiszteletére10:19  100 ezer eurót ár egy aranyérem23:02  A BVB feladta a leckét a riválisoknak  A Barcának és a Realnak is sötét ló jön  Böhn négy-öt győzelmet vár a BL-ben  Ligue 1: változás a programban  Becsületből nyertek a magyar lányok  Szilánkba lépett, bukta a Barca-meccset  Serie A: láss át a káoszon!  Abidal hosszabbított - hivatalos  Chelsea-MU: tényleg rangadó?  Teljes vezetőségváltás az evezősöknél  A PSG nyerheti a Marseille-Lyont  Teljes a Formula 1 2012-es mezőnye  Szárnyal a német "fantasztikus négyes"  Madonna: Nem lesz bimbómutogatás!  Lesz Roma-Inter, de Sneijder nélkül  Mancini: Lehet, hogy visszatér Tévez  Tovább szárnyal-e a Dortmund? - blog  Négy Los Angeles-i az álomcsapatban  Már nem Terry az angol csapatkapitány  Pár hét és rendbe jön Overdose  Négy hétre kidőlt az MU kapusa, de...  A Győr fellebbezik a CAS-nál  Bemutatták „a legrondább Ferrarit”  Elmaradt a bravúr, ki a felelős?  Nem lesznek esti meccsek a Serie A-ban  Juhász: Belgium ugródeszka a magyaroknak  A Super Bowl előtt egy kis Aréna Kupa  Szepesi Gyuri bácsi 90 éves lesz  Marian Cozmára emlékeznek Veszprémben  Összecsapások Egyiptomban: több halott  Harmincon felüliek társasága  Malév-leállás: sportolóink bajban vannak  Gretzky és Lemieux nyomdokaiba lépett  A Loki vezeti a Fair Play-rangsort
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Egy kör Webberrel az indiai pályán A Red Bull kötelékéhez tartozó Neel Jani ment körbe először az új helyszínen
  • Dél-Koreai GP: Schumi és Petrov balesete Az orosz versenyző csúnyán eltalálta a hétszeres világbajnokot
  • A Szingapúri Nagydíj összefoglalója Üzenet Massának: Tedd tönkre Hamilton versenyét!
  • Komoly rajtbaleset az Olasz Nagydíjon Vitantonio Liuzzi több társát
  • Ilyen volt a 2010-es Olasz Nagydíj Fernando Alonso először szerepelt ferrarisként Monzában és győzött
  • F1, Magyar GP: Vettel pole-köre A német világbajnok a Q3 legvégén került az élre
  • Webber pole-köre Silverstone-ban Az ausztrál versenyzőt Vettel és Alonso követte
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS