Hamilton: El akartam hagyni az F-1-et!

Létrehozva: 2010. március 8. 15:52
Lewis Hamilton először beszélt nyíltan arról, megfordult a fejében, hogy kiszáll a száguldó cirkusz világából a tavalyi Ausztrál Nagydíjt követően. A világbajnok annak idején megtévesztette a versenybírókat egy trükkös manőverrel kapcsolatban, de a csapatrádió később mindent leleplezett. Ki is zárták a nagydíjról, később nyilvánosan kért bocsánatot.


"Azt éreztem 'Hékás, talán még a pályán sincs helyem, nem hogy a csapatban. Nem akartam szakítani az istállóval, de egy pillanatra megfordult a fejemben, abbahagyom, hogy ez már túl sok a jóból, hogy viselem el ezt a nyomást?"

 

"De a családom, a csapatom, a szurkolók, szimpatizánsok levelei meggyőztek arról, hogy bár hibáztam, jóvátehetem, kapok még egy esélyt. "

"Néha nehéz az emberek szemébe nézni, ha tudod, hogy ha elfordulsz, rögtön elkezdenek a hátad mögött susmusolni rólad."

"Csak lassan, fokozatosan ébredtem rá, hogy én vagyok az aki, gyűjti a negatív energiákat, de a bíztatás, támogatás felébresztett, erőssé tett."

Hogy is volt ez a manőver? Nos, Hamiltont sárga zászló alatt előzte meg a Toyota versenyzője, Jarno Trulli az utolsó körben, ami miatt először 25 másodperces büntetést kapott az olasz pilóta, és a brit ugrott a dobogó legalacsonyabb fokára. Később, a csapatrádió felvételeinek elemzése után derült ki, Hamilton a csapattal egyeztetve engedte maga elé, csalta tőrbe riválisát, hogy "biztosra menjen." A 2008-as világbajnokot - aki egyébként a versenybírókat is megtévesztette - kizárták a tavalyi, ausztráliai futamról.

Hozzászólások
Móricz Krisztián 2010. március 11. 12:53 (53)
Újonc
  196
****** csaló ****** ******!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kimi Raikkonen 4 ever!!!!!!!!!!!
bende bálint 2010. március 9. 14:34 (52)
Ígéret
  455

„Nah ebből elég lesz.Nem szoktam káromkodni , vagy ok nélkül sértegetni másokat , de betelt a pohár. Elegem van a sok csicskából aki Hamiltont sértegeti.Nagyon értelmesek lehettek. Hamilton 3 év alatt többet mutatott fel mint Raikonen pedig raikonen már jo ideje az f1-ben volt.Raikonen 7-8 év alatt nyert egy világbajnoki címet , míg Hamilton a második szezonjában bajnok lett és hiába jön a sok nagyokos azzal h milyen szerencséje volt , mert raikonennek is ugyanakkora volt ugyanis Hamiltonnak bekrepált az autója néha és massa engedte maga elé , csak ezt senkisem hozza elő mert nektek kimi az isten , de akk kuva angyot tévedtek mert Hamiltonhoz képest sehol nincs.Azzal se gyertek h Hamilton a ******e alá kapott rögtön egy VB esélyes kocsit mert ez igaz bevallom , DE Raikonen 4 évig ( nemtom pontosan) ult egy Mclarenben , ezután pedig egy Ferrariban és van egy vb győzelme ugyh hiába sértegeti itt mindenki Hamiltont , mindenkinek az böki a csőrét h tehetséges és h tud vezetni és jobb mint a drága rajkonen ugyh bekussolhattok

Hajrá Hamilton





[Hivatkozás: Red Devil 2010. március 9. 10:55]
******a te!!!!!!!!!!!most olvasd vissza amit irtál aztán jöjjél rá arra hogy ugyan olyan fanatikus szurkolója vagy hamiltonnak mint ők kimi-nek...............
bende bálint 2010. március 9. 14:31 (51)
Ígéret
  455

„Ha Hamilton abba hagyná az F-1et..akkor én nem is nézném...enyiiíí....lehet hogy nem szeretitek ,nem érdekel..!!!de vezetni azt tud..enyii”




[Hivatkozás: Faggyas Petra 2010. március 9. 10:01]
JÓ NE HARAGUDJ DE EGY CSÖPPET DE NEM ÉRDEKELL SENKITHOGY HAMILTON ELMENNE TE NÉZNÉD-E AZ F1 VAGY NEM....Legalábis engem nem érdekell ,az ilyeneket csak szimpla szurkolóknak tekintemakik valakibe beleszerelmesedett és csak azért nézik a sportot de ugyan ez van cristiano ronaldonál is stb....lehetne sorolni.......és hogy oda teszed a mondat végére hogy ennyi azzal maximum a te részedről ennyi.........
Red Devil 2010. március 9. 10:55 (50)
Rajongó
  938
Nah ebből elég lesz.Nem szoktam káromkodni , vagy ok nélkül sértegetni másokat , de betelt a pohár. Elegem van a sok csicskából aki Hamiltont sértegeti.Nagyon értelmesek lehettek. Hamilton 3 év alatt többet mutatott fel mint Raikonen pedig raikonen már jo ideje az f1-ben volt.Raikonen 7-8 év alatt nyert egy világbajnoki címet , míg Hamilton a második szezonjában bajnok lett és hiába jön a sok nagyokos azzal h milyen szerencséje volt , mert raikonennek is ugyanakkora volt ugyanis Hamiltonnak bekrepált az autója néha és massa engedte maga elé , csak ezt senkisem hozza elő mert nektek kimi az isten , de akk kuva angyot tévedtek mert Hamiltonhoz képest sehol nincs.Azzal se gyertek h Hamilton a ******e alá kapott rögtön egy VB esélyes kocsit mert ez igaz bevallom , DE Raikonen 4 évig ( nemtom pontosan) ult egy Mclarenben , ezután pedig egy Ferrariban és van egy vb győzelme ugyh hiába sértegeti itt mindenki Hamiltont , mindenkinek az böki a csőrét h tehetséges és h tud vezetni és jobb mint a drága rajkonen ugyh bekussolhattok

Hajrá Hamilton
Fischer Sebastián 2010. március 9. 10:40 (49)
Legenda
  17395

„Igen jól látod............... Tudni illik Hamilton miotta az eszét tudja Barcelona drukker.....kölün van egy mez amit a nou campba az ő nevére csináltak.....elég régen.....





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. március 9. 10:33]
akkor meg jo a szemem



Szerkesztve: 2010. március 9. 10:41
Hajrá Arsenal!!!
Törölt felhasználó 2010. március 9. 10:33 (48)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Fischer Sebastián 2010. március 9. 10:20 (47)
Legenda
  17395
jol látom Henry van mellette ?


Szerkesztve: 2010. március 9. 10:21
Hajrá Arsenal!!!
Faggyas Petra 2010. március 9. 10:01 (46)
Újonc
  44
Ha Hamilton abba hagyná az F-1et..akkor én nem is nézném...enyiiíí....lehet hogy nem szeretitek ,nem érdekel..!!!de vezetni azt tud..enyii
Csatlós Rita 2010. március 9. 09:40 (45)
Újonc
  107

„röviden tömören ennyi





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. március 8. 22:14]
Mert talán Kimi jobb?!Aki szó szerint végig unta a futamokat!!?Amikor oda figyelt,jól ment,...de az utolsó év nem igazán jött össze neki!!Én sokáig szerettem Kimit,de ez a bele******ok az egészbe dolog nem jött be!
Hamilton hibázott,nagy az arca(vagy volt?!)..de vezetni tud!!!Ha nem tudna,akkor nem lenne F1-ben!Néha az agresszió beszél belőle,de ez csak a nyerni akarás miatt van!Pofázni könnyű,h.milyen ****** sofőr...ilyen mezei embernek,mint mi vagyunk!
Nagy Gábor 2010. március 8. 22:33 (44)
Újonc
  21

„de okos vagy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”




[Hivatkozás: Burai Kriszti 2010. március 8. 22:11]
Köszi! Kártyákból jöttem rá!
Serban Norbert 2010. március 8. 22:17 (43)
Újonc
  5

„Miről beszélsz???????????
Világbajnok lett!!!!!!!!!!!!!!!!!!






[Hivatkozás: Szűcs Lajos 2010. március 8. 21:37]
Világbajnoök volt az a gyökér KIMI is volt világbajnok
Törölt felhasználó 2010. március 8. 22:14 (42)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Burai Kriszti 2010. március 8. 22:11 (41)
Legenda
  13791

Tudom, hogy 17 éves vagy, Gyulán laksz, 1993.jan.3-án születtél és van egy macskád!





[Hivatkozás: Nagy Gábor 2010. március 8. 21:58]
de okos vagy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Szerkesztve: 2010. március 8. 22:11
Hajrá Real Madrid!!!
Serban Norbert 2010. március 8. 22:09 (40)
Újonc
  5
Hát nem tom de Hamilton egy talpnyalo kis ****** vezetni nem tud az a csira.
Nagy Gábor 2010. március 8. 21:58 (39)
Újonc
  21

„ahaaaaaaaaaaaaaaaa persze!!!!!!!! neked esélytelen!!!!!!!!!!!!!!nem érdekelsz annyira! na szevasz!





[Hivatkozás: Burai Kriszti 2010. március 8. 21:51]
Tudom, hogy 17 éves vagy, Gyulán laksz, 1993.jan.3-án születtél és van egy macskád!


Szerkesztve: 2010. március 8. 22:02
Nagy Gábor 2010. március 8. 21:52 (38)
Újonc
  21

„ahaaaaaaaaaaaaaaaa persze!!!!!!!! neked esélytelen!!!!!!!!!!!!!!nem érdekelsz annyira! na szevasz!





[Hivatkozás: Burai Kriszti 2010. március 8. 21:51]
Látom ronda vagy!
Burai Kriszti 2010. március 8. 21:51 (37)
Legenda
  13791

„Büdös ******! Nem akarok





[Hivatkozás: Nagy Gábor 2010. március 8. 21:50]
ahaaaaaaaaaaaaaaaa persze!!!!!!!! neked esélytelen!!!!!!!!!!!!!!nem érdekelsz annyira! na szevasz!
Hajrá Real Madrid!!!
Nagy Gábor 2010. március 8. 21:50 (36)
Újonc
  21

„na csak szeretnél letagadni 20 évet?nem? nekem ilyen ondom nincs! én magyar vagyok! te meg roma




[Hivatkozás: Burai Kriszti 2010. március 8. 21:48]
Tegyél fel egy képet magadról!
Nagy Gábor 2010. március 8. 21:50 (35)
Újonc
  21

„na csak szeretnél letagadni 20 évet?nem? nekem ilyen ondom nincs! én magyar vagyok! te meg roma




[Hivatkozás: Burai Kriszti 2010. március 8. 21:48]
Büdös ******! Nem akarok


Szerkesztve: 2010. március 8. 21:50
Burai Kriszti 2010. március 8. 21:48 (34)
Legenda
  13791

„Nem vagyok vén, te ******!





[Hivatkozás: Nagy Gábor 2010. március 8. 21:47]
na csak szeretnél letagadni 20 évet?nem? nekem ilyen ondom nincs! én magyar vagyok! te meg roma
Hajrá Real Madrid!!!
 
24 ÓRA
09:31  Elvérzett a Heat a floridai derbin09:05  Ki lesz Capello utódja? 46 jelölt - blog00:10  Az Etna nem engedte haza a Romát22:52  Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48  Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40  Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12  Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00  Capello besokallt: lemondott!19:55  Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07  Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:50  Schumi az élen, sírhatnak az olaszok?18:22  Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09  Barca: Messi képviseli az állandóságot17:24  Egy igazi csapat, hatalmas szívvel17:10  Újabb doppingvád Nadallal szemben17:03  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig16:30  A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01  Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36  FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20  Berbatov visszatérne a válogatottba15:18  Puskás-stadion: reagáltak az építészek15:03  Barca, Bayern: tovább kell jutni! - blog14:32  Két magyar is főtáblás14:14  Münchenből Dortmundba?13:58  Balzsay áprilisban védheti meg vb-címét13:34  Felmentették Redknappet13:17  Három vb-futamon indul a ralis ifj. Érdi12:58  Shaqiri a Bayerné12:19  Akiért a Chelsea és az Arsenal verseng11:48  Kassai Henry nyomdokaiba lépett11:04  Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltották10:48  Egyik fenn, másik lenn10:22  Ő már Larry Birdnél is jobb - videó10:03  Újabb magyar érmes az olimpián?09:47  Győr, Veszprém, Szeged: portya EurópábanSze  Szlovák szélsőt igazolt a magyar bajnokSze  Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe  Vérengzést rendezett a DortmundKe  Arn Gréta csomagolhat PárizsbanKe  Törlések, halasztások FranciaországbanKe  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe  Újra magyar a világ legerősebb embereKe  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe  Sportolóinkról kiállítás - Pozsonyban...Ke  A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe  "Lebegő" szárnnyal itt az új WilliamsKe  Mocsai Lajost nem lehet megvenniKe  Shaqiri orvosin a BayernnélKe  A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe  A száguldás és a férfinép öröme - videóKe  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe  A Zenit már most vinné ArsavintKe  Közöny övezi a Serie A-t OlaszországbanKe  Mocsai Lajos a győri kézislányoknál?Ke  Az elődöntőért kupázik a Győr és a FradiKe  Egyéni bajnokság - promóKe  Két "Puskás Stadion" lesz BudapestenKe  Meglepő lenne a dortmundi kiesés - blog
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Egy kör Webberrel az indiai pályán A Red Bull kötelékéhez tartozó Neel Jani ment körbe először az új helyszínen
  • Dél-Koreai GP: Schumi és Petrov balesete Az orosz versenyző csúnyán eltalálta a hétszeres világbajnokot
  • A Szingapúri Nagydíj összefoglalója Üzenet Massának: Tedd tönkre Hamilton versenyét!
  • Komoly rajtbaleset az Olasz Nagydíjon Vitantonio Liuzzi több társát
  • Ilyen volt a 2010-es Olasz Nagydíj Fernando Alonso először szerepelt ferrarisként Monzában és győzött
  • F1, Magyar GP: Vettel pole-köre A német világbajnok a Q3 legvégén került az élre
  • Webber pole-köre Silverstone-ban Az ausztrál versenyzőt Vettel és Alonso követte
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS