Fernando Alonso győzelemmel kezdett!!!

Létrehozva: 2010. március 14. 15:42
Ismétlődik a Formula-1 történelme: három évvel Kimi Räikkönen bravúrja után a kétszeres világbajnok Fernando Alonso is győzelemmel kezdte pályafutását a Ferrarinál. A spanyol fenomén mögött a hosszú kihagyás után visszatérő Felipe Massa. valamint a 2008-ban világbajnok Lewis Hamilton lett még dobogós. Negyedik helyen zárt a sokáig vezető, majd műszaki gondokkal küszködő Sebastian Vettel, majd következett Nico Rosberg, Michael Schumacher, Jenson Button, Mark Webber, Vitantonio Liuzzi és Rubens Barrichello.
Fotó: Reuters

ÖSSZEFOGLALÓ A BAHREINI NAGYDÍJRÓL:

 

Sokáig úgy tűnt, békés „vonatozás” után alakul ki az élcsoport sorrendje, aztán a Red Bull-autó meghibásodása fenekestül forgatta fel a legjobbak pozícióját. Pedig a futam kétharmadáig Seba Vettel oktatófilmekbe illő módon vezetett, előnye megnyugtatónak tűnt, még annak ellenére is, hogy nem szerzett jelentősebb előnyt Alonsóval és Massával szemben.

A technika azonban megmakacsolta magát, gonosz tréfát űzött a fiatal némettel. A kétszeres világbajnok spanyol fenomén, majd a brazil csapattárs is megelőzte Vettelt, sőt ez sikerült a 2008-ban világbajnok Hamiltonnak is. A negyedik helyez azért megőrizte Seba, de többet nem tudott elérni a gyengéledő kocsival.

Így parádésan indult Alonso pályafutása a Ferrarinál, ugyanúgy megnyerte első „maranellói” versenyét, mint 2007-ben Kimi Räikkönen. A finn később egészen a világbajnoki címig menetelt, vagyis mindenképpen jó előjel lehet a Renault-tól megszerzett ásznak, hogy verhetetlennek bizonyult Bahreinben.

Ki kell emelni, hogy a végső sikerre is esélyesnek tartott Mercedesnek esélye sem volt a dobogóra, Rorberg pedig simán megelőzte a hétszeres világbajnok Michael Schumachert, aki három éves szünet után tért vissza.

A Red Bull másik autója sem működött tökéletesen, Webber a gumikopás miatt ragadt a tavalyi világbajnok Jenson Button mögött. Igaz, a brit sem lehet igazán büszke a hetedik helyére…

Az újoncok természetesen nem váltották meg a világot, a Hispania Racing Team duója alig néhány kört tett meg. De lehet, hogy ezzel tettek igazi szívességet a többieknek, nem veszélyeztették tovább a társakat…

Reuters
  Fotó: Reuters

 

BAHREINI NAGYDÍJ (49 KÖR, 308.405 KM)
1. F. Alonso Ferrari 1:39:20.396 ó
2. F. Massa Ferrari +16.099 mp
3. L. Hamilton McLaren-Mercedes +23.182
4. S. Vettel Red Bull-Renault +38.799
5. N. Rosberg Mercedes Grand Prix +40.213
6. M. Schumacher Mercedes Grand Prix +44.163
7. J. Button McLaren-Mercedes +45.280
8. M. Webber Red Bull-Renault +46.360
9. V. Liuzzi Force India-Mercedes +53.008
10. R. Barrichello Williams-Cosworth +1:02.489 p
11. R. Kubica Renault +1:09.093
12. A. Sutil Force India-Mercedes +1:22.958
13. J. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari +1:32.656
14. N. Hulkenberg Williams-Cosworth +1 kör
15. H. Kovalainen Lotus-Cosworth + 2 kör

 

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS A BAHREINI NAGYDÍJRÓL!
CÉL: FERNANDO ALONSO GYŐZÖTT FELIPE MASSA ÉS LEWIS HAMILTON ELŐTT!!!
49. kör: Alonso 14.3 mp-cel vezet, már csak néhány km a célig!
47. kör: Nincs változás az élcsoportban.
46. kör: Rosberg megérkezett Vettel mögé. Alonso előnye 11.8 mp.
45. kör: Alonso 1:58.287!!!
44. kör: Alonso előnye 9.1 mp.
43. kör: Rosberg egyre közelebb Vettelhez, valószínűleg meg is támadja a leintés előtt.
42. kör: A legjobb tíz sorrendje: Alonso, Massa, Hamilton, Vettel, Rosberg, Schumacher, Rosberg, Webber, Liuzzi, Barrichello.
41. kör: A kétszeres világbajnok már 8.8 mp-cel előzi csapattársát.
40. kör: Alonso előnye 7.9 mp!
39. kör: Már 6.5 mp a különbség a spanyol és a brazil között.
38. kör. Alonso 5.8 mp-cel vezet Massa előtt, jó úton halad első ferraris futamgyőzelme felé.
37. kör: Hamilton körbeautózta Vettelt, már ő a harmadik.  Button megérkezett Schumi nyakára!
36. kör: Alonso 1:58.879 mp, 5.4 mp-cel előzi meg Massát.
35. kör: Alonso új körrekordja 1:59.477.  Brutálisan lelassult Vettel, már Hamilton is megközelítette.
34. kör: Csúszkál a Red Bull, amely Vettel szerint veszített az erejéből. Mindössze két tized a német előnye.  A célegyenes előtt Alonso, majd a célegyenes végén Massa is megelőzte Vettelt. Két Ferrari az élen!
33. kör: Ismét rákapcsolt a két ferraris, felére csökkent Vettel előnye.
32. kör: Alonso túlerőltette a gumikat, így nőtt a hátránya, már 2.2 mp.
31. kör: Vettel most nyert egy tizedet.
30. kör: A spanyol újabb négy tizedet hozott az éllovason! Egyre izgalmasabb Alonso és Vettel párharca.
29. kör: Alonso 1:59.583, Vettel 2:00.500!
28. kör: Rákapcsolt a Red Bull német ásza, de csak két tizeddel előzte ellenfeleit.
27. kör: Jön fel Alonso, 2.2 mp a hátránya, Massa pedig 3.6-tal követi Vettelt.
26. kör: Stabilizálódott Vettel előnye.
25. kör: Kubica egy kör alatt De la Rosát és Buemit is lehagyta.
24. kör: Csökken Vettel előnye, már csak 2.7 mp-cel vezet Alonso, 4.1-gyel Massa előtt.
23. kör: A címvédő Button közelíti Schumit, a hetedik helyen halad.
22.  kör: Végre egy szép előzés, Barrichello a célegyenesben ment el Buemi mellett a 10. helyért.
21. kör: Schumi a hatodik, hátránya 24.4 mp.
20. kör: Két tizeddel csökkent Vettel előnye.
19. kör: Senna is befejezte műszaki hiba miatt. Vettel 3.5 mp-cel vezet Alonso előtt.  Massa 2:00.117-et repesztett.
17. kör: Vettel is a boxban járt, majd Massa követte.  Hamiltoné a legjobb kör, 2:00.447.
15-16. kör: Folyamatosan zajlanak a kerékcserék.
14. kör: Újabb újonc búcsúzott, Petrov kerékcserére ment, majd a lengőkar meghibásodása miatt nem folytathatta. Kubica 2:01.397-tet repesztett kerékcseréje után.
13. kör: Vettel már 4.1 mp-cel előzi Alonsót.
12. kör: Változatlan a top10 sorrendje, közben az utolsó helyen haladó Senna már körhátrányban halad.
11. kör: Vettel 2:02.318-at repesztett, elvette Massától a leggyorsabb kört, így 3.5 mp az előnye.
10. kör: Két tizeddel nőtt Vettel előnye.
9. kör: Vettel előnye 2.9 mp Alonso előtt, döntő lehet majd a gumicsere gyorsasága.  Massa a futam eddigi legjobb köre: 2:02.494 p.
8. kör: A legjobb tíz sorrendje: Vettel, Alonso, Massa, Rosberg, Hamilton, Webber, Schumacher, Button, Liuzzi, Barrichello.
7. kör: Hamilton egyre jobban veszélyezteti Rosberg pozícióját, már többször "benézett", keresve az előzési lehetőséget.
6. kör: Alonso és Massa tapad a németre, picit csökkent a különbség.
5. kör: Állandósult Vettel 2.3 mp-es előnye, mögötte sem változott a sorrend.
4. kör: Hülkenberg kerékcserén járt.
3. kör: Hülkenberg keresztbe csúszott a pályán, míg Di Grassi kocsija gyorsan megállt.
2. kör: Újabb két tizeddel nőtt Vettel előnye.
1. kör: Vettel szépen elhúzott a két ferraristól. A nyitó kör végén már 2 mp a német előnye. Chandhok lebontotta autója elejét, be is fejezte pályafutása első F-1-es futamát.
Rajt: Vettel simán bevágott az első helyre, mögötte Massa és Alonso is megőrizte pozícióját. Webber motorja füstöt okádott kétszer is, emiatt Sutil kilökte Kubicát. Rosberg megelőzte Hamiltont, majd Alonso ment el Massa mellett.
Rajt előtt: Vettel nyerte a szombati időmérő edzést a Ferrari két ásza, Massa és Alonso előtt. Hamilton volt a negyedik, míg a három év után visszatérő Michael Schumacher lett a hetedik. A HRT kettőse, Senna és Chandhok a boxból indul...

 

12:15 ó: A 2008-ban világbajnok Lewis Hamilton népszerűsége töretlen olvasóink körében, legalábbis erre utal, hogy az összetett verseny eredményére kiírt szavazásunk után a Bahreini Nagydíjra vonatkozó játékunkat is megnyerte. A voksolók 33.7 százaléka véli úgy, hogy a szombati időmérő edzés negyedik helyezettje nyeri a 61. Formula-1-es világbajnokság első futamát. Mögötte az élről rajtoló Sebastian Vettel lett a második, míg a hétszeres világbajnok Michael Schumacher a harmadik helyet gyűjtötte be a szavazáson.

SZAVAZÁSUNK VÉGEREDMÉNYE:
Lewis Hamilton 33.7 %
Sebastian Vettel 22.2 %
Michael Schumacher 13.3 %
Felipe Massa 9.3 %
Fernando Alonso 8.7 %
Más 4.3 %
Mark Webber 3.8 %
Nico Rosberg 2.9 %
Jenson Button 1.8 %

 

NYILATKOZATOK AZ IDŐMÉRŐ EDZÉS UTÁN:

SEBASTIAN VETTEL (RED BULL-RENAULT, 1. HELY):

„Nagy meglepetés ért! A téli tesztek után senki sem tudta igazán, hol áll valójában. Az persze egyértelműnek tűnt, hogy négy erős csapat várja a rajtot, de kevés volt a különbség az érintettek között. Őszintén mondom, nehéz napot zártunk pénteken, nem futottunk annyi kört, amennyit terveztünk. Újabb pihenés nélküli éjszaka várt a szerelőkre, picit meg is nyúlt az arcuk, de mindent megtettek azért, hogy reggelre rendben legyenek a dolgok. Tudtam, hogy jó lehet az autóm, de most végre valós körülmények között tettünk próbára a tudásunkat. Nyugodt időmérőn vagyunk túl, nagyon, nagyon boldog vagyok, hogy enyém lett a pole. A szerelőim keveset aludtak az elmúlt hónapban, rövid idő alatt zajlott le a tesztszezon. Annak befejezése után szinte azonnal ide utaztunk, mindenki megmutathatta az erejét. Remélem, unalmas lesz a holnapi futam! Tudom, a verseny első szakasza döntőnek bizonyulhat, óvnunk kell az abroncsokat. Most még senki sem tudja, mit is hoz majd az első nagydíj.”

Reuters
Seba Vettel Fotó: Reuters



FELIPE MASSA (FERRAI, 2. HELY):

„Először is gratulálni szeretnék Sebastiannak, aki nagyszerűen teljesített a szezon első versenyén! Remek érzés, hogy visszatérhettem a futamok világába, és azonnal eredményes lettem. Boldog vagyok egy ilyen nehéz időszak után! Televízión ugyan megnézem a futamokat, de sokkal izgalmasabb, amikor magam is autóba ülhetek. Jól kezdtünk a tavalyi halványabb szereplést követően. Pozitív, hogy a második és a harmadik helyről kezdjük majd a futamot.”

Reuters
Massa a boxutcában Fotó: Reuters

 

FERNANDO ALONSO (FERRARI, 3. HELY):

„Természetesen nagyon örülök az eredménynek. Ez az első versenyünk a téli szünet után, számos kérdésre kell választ találnunk. Hatalmas a különbség, amikor teli tankkal kell száguldanunk, nagy a különbség a téli teszt, a szabadedzés és az időmérő között. Soha nem tudhatjuk, hogy az ellenfelek éppen milyen taktikát alkalmaznak.”

 

Reuters
Fernando Alonso a pályán Fotó: Reuters


LEWIS HAMILTON (MCLAREN-MERCEDES, 4. HELY):

„Meglepett, hogy ilyen jó eredményt értem el. Összességében ugyanis nem értük el a Red Bull és a Ferrari tempóját, így vártalanul ért, hogy mégis negyedik lettem. Ez nagyszerű, kiváló kiindulási pontnak számít. Remélem, hogy holnap megtartom ezt a pozíciót, de talán még előre is léphetek.”

Reuters
Lewis Hamilton a pálmafák között Fotó: Reuters

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Red Bull-öröm: Seba Vettel a pole-ban!
A második és harmadik etapban remeklő, tavaly négy futamgyőzelmet arató Sebastian Vettel nyerte az időmérő edzést a 61. Formula-1-es világbajnokság Bahreini Nagydíján, mögötte Felipe Massa és Fernando Alonso végzett. A hétszeres...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Tarolt a Mercedes: Nico Rosberg az első
Erre vártunk november óta: a Bahreini Nagydíj első és második szabadedzésével útjára indult a 61. Formula-1-es világbajnokság! A nyitány máris meglepetést hozott, a legjobb időt ugyanis a Force-Indiát erősítő Adrian Sutil...
Tovább a teljes cikkhez »



Hozzászólások
Dzsudzsák Balázs 2010. március 17. 17:44 (186)
Ígéret
  360

„Szerintem fölösleges veszekedni!!
Jó a Ferrari ennyííí=)=)=)=)=)=)





[Hivatkozás: Adorján Nóri 2010. március 16. 18:56]
veszekedni? Itt senki nem veszekedett
Adorján Nóri 2010. március 16. 18:56 (185)
Avatar_70_female
Újonc
  126
Szerintem fölösleges veszekedni!!
Jó a Ferrari ennyííí=)=)=)=)=)=)
Nagy Zoltán 2010. március 16. 15:45 (184)
Bajnok
  3734

„Amúgy szerintem ez az egész gumis dolog ******ság úgy ahogy van...Csináljanak EGY normális gumikeveréket ami nem fogy el 2 kör alatt mert megakarsz előzni valakit...Régen nem voltak ilyen gondok hogy túl melegedett a gumi.





[Hivatkozás: Dzsudzsák Balázs 2010. március 16. 15:43]
Ez így van...Így lenne az igazi a verseny...
Dzsudzsák Balázs 2010. március 16. 15:43 (183)
Ígéret
  360

„Jól van...De tavaly is volt olyan, h a lágy keverék szinte ugyanazt bírta mint a kemény...Akkor senki nem húzta a száját...





[Hivatkozás: Nagy Zoltán 2010. március 16. 15:40]
Amúgy szerintem ez az egész gumis dolog ******ság úgy ahogy van...Csináljanak EGY normális gumikeveréket ami nem fogy el 2 kör alatt mert megakarsz előzni valakit...Régen nem voltak ilyen gondok hogy túl melegedett a gumi.
Nagy Zoltán 2010. március 16. 15:40 (182)
Bajnok
  3734

„Ne nekem dumálj, ezt nem én mondtam, nem én találtam ki! De egyébként nem a kemény keverékről volt szó, hanem a lágyról..a lágy túl közel van a keményhez.Ez azt jelenti hogy a lágy túl strapabíró!
De itt van Whitmarsh úr nyilatkozata:
"Egyike voltunk azon három csapatnak, akik már a verseny előtt

jelezték, hogy kötelezővé kellene tenni a versenyenkénti legalább két

bokszkiállását, mert aggódtunk, hogy máskülönben mindenki az egy

kiállásos taktikát választja majd.Úgy gondolom, hogy most újra vissza

kell térnünk erre a kérdésre.De szerintem az is megoldás lehetne, ha kevésbé strapabíró gumikat

követelnénk ki a Bridgestone-tól.Egy olyan szuper-lágy gumira van

szükségünk, ami 20 kör után tényleg teljesen elhasználódik.Ennél

többet semmiképp sem szabadna kibírnia, de szerintem még a kemény

keveréknek sem.A két gumikeverék sokkal közelebb volt egymáshoz a versenyen, mint

amire számítottunk, és ez alapvetően meghatározta a látványt.Nem volt

igazán komoly mértékű gumikopás, mi is csak azért nyitottuk meg a

kerékcserék sorát, mert próbáltuk Hamiltont Rosberg elé varázsolni a

bokszban, és ezután mindenki követte a példánkat, és a bokszba hajtott.De máskülönben, ha csak a gumikopást nézzük, akár 25 vagy még több

kört is mehettünk volna a szuper-lágy gumikon.Márpedig, ha a

leglágyabb gumikon is ennyit tud menni az ember, akkor a kemény

keverékeken egész egyszerűen addig maradhat a pályán, ameddig csak akar" (kiemeltem a lényeget)





[Hivatkozás: Dzsudzsák Balázs 2010. március 16. 15:33]
Jól van...De tavaly is volt olyan, h a lágy keverék szinte ugyanazt bírta mint a kemény...Akkor senki nem húzta a száját...
Dzsudzsák Balázs 2010. március 16. 15:33 (181)
Ígéret
  360

„Túl strapabíróra fejlesztették a gumikat? Ember a kemény keverék szétfolyt a pályán, ha valaki nagyobb tempót ment, mert előzni akart...Ezeken a keverékeken lágyítani? Inkább strapabíróbbra kéne csinálni a gumikat, h ne melegedjenek túl, ha valaki előzni szeretne...





[Hivatkozás: Nagy Zoltán 2010. március 16. 15:10]
Ne nekem dumálj, ezt nem én mondtam, nem én találtam ki! De egyébként nem a kemény keverékről volt szó, hanem a lágyról..a lágy túl közel van a keményhez.Ez azt jelenti hogy a lágy túl strapabíró!
De itt van Whitmarsh úr nyilatkozata:
"Egyike voltunk azon három csapatnak, akik már a verseny előtt
jelezték, hogy kötelezővé kellene tenni a versenyenkénti legalább két
bokszkiállását, mert aggódtunk, hogy máskülönben mindenki az egy
kiállásos taktikát választja majd.Úgy gondolom, hogy most újra vissza
kell térnünk erre a kérdésre.De szerintem az is megoldás lehetne, ha kevésbé strapabíró gumikat
követelnénk ki a Bridgestone-tól.Egy olyan szuper-lágy gumira van
szükségünk, ami 20 kör után tényleg teljesen elhasználódik.Ennél
többet semmiképp sem szabadna kibírnia, de szerintem még a kemény
keveréknek sem.A két gumikeverék sokkal közelebb volt egymáshoz a versenyen, mint
amire számítottunk, és ez alapvetően meghatározta a látványt.Nem volt
igazán komoly mértékű gumikopás, mi is csak azért nyitottuk meg a
kerékcserék sorát, mert próbáltuk Hamiltont Rosberg elé varázsolni a
bokszban, és ezután mindenki követte a példánkat, és a bokszba hajtott.De máskülönben, ha csak a gumikopást nézzük, akár 25 vagy még több
kört is mehettünk volna a szuper-lágy gumikon.Márpedig, ha a
leglágyabb gumikon is ennyit tud menni az ember, akkor a kemény
keverékeken egész egyszerűen addig maradhat a pályán, ameddig csak akar" (kiemeltem a lényeget)
Nagy Zoltán 2010. március 16. 15:10 (180)
Bajnok
  3734

„Örülök hogy próbálnak egyenlőséget csinálni a csapatok közt pl.ezzel a gumiszabállyal is de, szerintem ez a szabály is az ellen szól hogy a versenyzők egymásnak tudjanak ugrani a pályán verseny közbe..(persze az FIA azért hoz ilyen szabályokat hogy több előzés legyen, csak ezek mostonában visszafelé sülnek el) Az pedig már az első verseny után kiderült hogy a Bridgestone túl strapabíróra fejlesztette az idei gumikat, és a 2 gumikeverék a versenyen nagyon közel volt egymáshoz..még szuperlágy gumin is meglehetett tenni akár 25 kört is verseny közben anélkül hogy teljesen elhasználódott volna.A szuperlágy guminak 20 kör után teljesen el kellene használódnia, azért szuperlágy..a Bridgestone-nak nem hogy fejleszteni kell az idei gumikat hanem kicsit gyengíteni.(ez nem csak az én véleményem hanem több szakemberé is..többek közt Martin Whitmarsh is ezt mondta).Ne csatoljuk ide az utcai autózást mer most egyáltalán nem erről van szó, hanem arról hogy izgalmas futamok legyenek, ne olyan mint ez a Bahrein-i Nagydíj volt.
Egyébként ezt az időmérős-gumis szabályt nem azért találták ki hogy a jobbaknak ''nehezebb'' legyen a verseny elején használt gumikon, hanem egyszerűen ezzel váltották fel az üzemanyaggal való taktikázást..Tavaly az volt meghatározva hogy olyan benzinmennyiséggel kell elrajtolni a futamon amivel mentek a Q3-ban, idén pedig egész egyszerűen ezt hozták helyette..ez lényegében egy szabálycsere volt, annak köszönhetően hogy betiltották a verseny közbeni tankolást.
És igazad van a Mercedes motorok jelen pillanatban előnyben vannak a többihez képest..de ez még nem mutatkozott meg.





[Hivatkozás: Dzsudzsák Balázs 2010. március 15. 16:31]
Túl strapabíróra fejlesztették a gumikat? Ember a kemény keverék szétfolyt a pályán, ha valaki nagyobb tempót ment, mert előzni akart...Ezeken a keverékeken lágyítani? Inkább strapabíróbbra kéne csinálni a gumikat, h ne melegedjenek túl, ha valaki előzni szeretne...
Dzsudzsák Balázs 2010. március 15. 16:31 (179)
Ígéret
  360

„igy már bele tudok! hogy irsz még hozzá...................azt hogy mennyi gumit használhatsz el egy hétvégén az egy korlátozás...senki sem használhasson el több gumit másnál igy lényegébe egyenlőség van a gumik használása terén az összes csapat között a másik meg hogy ezzel maga a gumi gyártot (bridgestone)is arra ösztökéli hogy fejlessze a gumikat és az autódón késöbb majd ezeknek a gumiknak az utcai változatát fogod egyszer csak használni....a technikai sport ugyan is erről szól...........


Azt hogy aki bejut a Q3 ba és azzal a gumival kell elrajtolnia amivel volt a Q3ban lényegében sokal több hátránya szerintem nincs mert egy két körös gumik csak...persze nem olyan mint ami új lenne természetes...de ezt azért találták ki "állítólag"hogy aki bejut a Q3 ba (vagyis a jobbak) azoknak nehezebb dolguk legyen a versenyen a használt gumikon és igy ezzel akik a Q2 és a Q1 ben estek ki jobban oda érhessenek azokhoz akik a Q3 ig eljutottak és használt gumikon vannak így lényegébe közelebb szerették volna hozni a mezőny apraja naggyát ami még nem annyira sikerült mert az elsők és az utolsok között 5-10 mp külömségek vannak igy is................De ami fontos az idei szezonba az a gumi hogy ki mennyire tud sporolni velük és mennyire hamar amortizálja le az autó a gumikat hisz mindegyik autó máshogyan teszi ezt meg és hogy az autónak mekkora a fogyasztása hisz ha kevsebbet eszik akkor eleve kevesebb üzemanyag kell a futamra és akkor kevsebb a súly is vagyis gyorsabb......e téren a mercedes motorok elönybe vannak szerintem..............





[Hivatkozás: bende bálint 2010. március 15. 12:58]
Örülök hogy próbálnak egyenlőséget csinálni a csapatok közt pl.ezzel a gumiszabállyal is de, szerintem ez a szabály is az ellen szól hogy a versenyzők egymásnak tudjanak ugrani a pályán verseny közbe..(persze az FIA azért hoz ilyen szabályokat hogy több előzés legyen, csak ezek mostonában visszafelé sülnek el) Az pedig már az első verseny után kiderült hogy a Bridgestone túl strapabíróra fejlesztette az idei gumikat, és a 2 gumikeverék a versenyen nagyon közel volt egymáshoz..még szuperlágy gumin is meglehetett tenni akár 25 kört is verseny közben anélkül hogy teljesen elhasználódott volna.A szuperlágy guminak 20 kör után teljesen el kellene használódnia, azért szuperlágy..a Bridgestone-nak nem hogy fejleszteni kell az idei gumikat hanem kicsit gyengíteni.(ez nem csak az én véleményem hanem több szakemberé is..többek közt Martin Whitmarsh is ezt mondta).Ne csatoljuk ide az utcai autózást mer most egyáltalán nem erről van szó, hanem arról hogy izgalmas futamok legyenek, ne olyan mint ez a Bahrein-i Nagydíj volt.
Egyébként ezt az időmérős-gumis szabályt nem azért találták ki hogy a jobbaknak ''nehezebb'' legyen a verseny elején használt gumikon, hanem egyszerűen ezzel váltották fel az üzemanyaggal való taktikázást..Tavaly az volt meghatározva hogy olyan benzinmennyiséggel kell elrajtolni a futamon amivel mentek a Q3-ban, idén pedig egész egyszerűen ezt hozták helyette..ez lényegében egy szabálycsere volt, annak köszönhetően hogy betiltották a verseny közbeni tankolást.
És igazad van a Mercedes motorok jelen pillanatban előnyben vannak a többihez képest..de ez még nem mutatkozott meg.
Nagy Dávid 2010. március 15. 14:51 (178)
Újonc
  36
Annyiban nem mindegy a Q3-ban, hogy ki milyen gumival indul, hogy a kemény és a lágy keverék között 1-2-3 másodperc van 1 kör alatt, tehát több pozíciót lehet veszteni, ami így, hogy előzni nem nagyon lehet a melegedés miatt, sokba kerülhet..Igaz viszont, hogy kemény keveréken tovább maradhat kint.
Egyébként elméletileg azért hozták be a tankolási tilalmat,, hogy csökkentsék a box szerepét, vagyis hogy ne ott előzgessék egymást "látványtalanul".Ez nem lenne rossz ötlet, csak "adtak a ******nak egy pofot" mert így meg nagyon úgy fest (igaz 1 verseny alapján nem lehet még messzemenő következtetéseket levonni), hogy a pályán a valódi izgalmas előzések száma fog minimálisra csökkenni, mert aki drasztikusan lassabb, azt megelőzi erőből, de aki csak minimálisabban lassabb, azt nem tudja előzni, mert a kavargó légáramlástól felhevülnek a gumik..Az elgondolás nem volt rossz, hogy kivegyék a boxot a pakliból, de valszeg nem ez lesz a megfelelő módszer..Majd meglátjuk.
bende bálint 2010. március 15. 12:58 (177)
Ígéret
  455

„Nem kellett volna bevezetni a telitankos dolgot..meg azt se értem hogy miért kell ennyire meghatározni hogy ki mennyi gumit használhat, és hogy kötelező is legalább egyszer.... ez az új időmérő szabály is hogy azzal a gumival kell elrajtolni..Egy ilyen mezőnyből ahol ilyen pilóták vannak és ilyen jó elosztásba a csapatoknál egy fantasztikusan izgalmas idényt lehetne kihozni hatalmas test-test elleni csatákkal.Csak ahhoz nem ilyen szabályok kellenek..Lényegében nemis nagyon tudnak egymás ellen versenyezni a pilóták.:S





[Hivatkozás: Dzsudzsák Balázs 2010. március 15. 12:38]
igy már bele tudok! hogy irsz még hozzá...................azt hogy mennyi gumit használhatsz el egy hétvégén az egy korlátozás...senki sem használhasson el több gumit másnál igy lényegébe egyenlőség van a gumik használása terén az összes csapat között a másik meg hogy ezzel maga a gumi gyártot (bridgestone)is arra ösztökéli hogy fejlessze a gumikat és az autódón késöbb majd ezeknek a gumiknak az utcai változatát fogod egyszer csak használni....a technikai sport ugyan is erről szól...........

Azt hogy aki bejut a Q3 ba és azzal a gumival kell elrajtolnia amivel volt a Q3ban lényegében sokal több hátránya szerintem nincs mert egy két körös gumik csak...persze nem olyan mint ami új lenne természetes...de ezt azért találták ki "állítólag"hogy aki bejut a Q3 ba (vagyis a jobbak) azoknak nehezebb dolguk legyen a versenyen a használt gumikon és igy ezzel akik a Q2 és a Q1 ben estek ki jobban oda érhessenek azokhoz akik a Q3 ig eljutottak és használt gumikon vannak így lényegébe közelebb szerették volna hozni a mezőny apraja naggyát ami még nem annyira sikerült mert az elsők és az utolsok között 5-10 mp külömségek vannak igy is................De ami fontos az idei szezonba az a gumi hogy ki mennyire tud sporolni velük és mennyire hamar amortizálja le az autó a gumikat hisz mindegyik autó máshogyan teszi ezt meg és hogy az autónak mekkora a fogyasztása hisz ha kevsebbet eszik akkor eleve kevesebb üzemanyag kell a futamra és akkor kevsebb a súly is vagyis gyorsabb......e téren a mercedes motorok elönybe vannak szerintem..............
Dzsudzsák Balázs 2010. március 15. 12:44 (176)
Ígéret
  360

„ezt nem te fogod megmondani meg nem is én vannak előnyei meg hátrányai régebben sem volt tankolás...............”




[Hivatkozás: bende bálint 2010. március 15. 12:40]
Én nem is mondtam hogy én határozom meg
De nem az volt a lényeg abban amit írtam..csak abba tudtál belekötni!
bende bálint 2010. március 15. 12:40 (175)
Ígéret
  455

„Nem kellett volna bevezetni a telitankos dolgot..meg azt se értem hogy miért kell ennyire meghatározni hogy ki mennyi gumit használhat, és hogy kötelező is legalább egyszer.... ez az új időmérő szabály is hogy azzal a gumival kell elrajtolni..Egy ilyen mezőnyből ahol ilyen pilóták vannak és ilyen jó elosztásba a csapatoknál egy fantasztikusan izgalmas idényt lehetne kihozni hatalmas test-test elleni csatákkal.Csak ahhoz nem ilyen szabályok kellenek..Lényegében nemis nagyon tudnak egymás ellen versenyezni a pilóták.:S





[Hivatkozás: Dzsudzsák Balázs 2010. március 15. 12:38]
ezt nem te fogod megmondani meg nem is én vannak előnyei meg hátrányai régebben sem volt tankolás...............
Dzsudzsák Balázs 2010. március 15. 12:38 (174)
Ígéret
  360

„tán azért mert nehéz az autó meg meleg a pálya is nagyobb az igénybe vétel jobban melegszik a gumi nem tom ezt mit kell ennyire túl variálnotok természetes fizikai jelenség..........”




[Hivatkozás: bende bálint 2010. március 15. 12:37]
Nem kellett volna bevezetni a telitankos dolgot..meg azt se értem hogy miért kell ennyire meghatározni hogy ki mennyi gumit használhat, és hogy kötelező is legalább egyszer.... ez az új időmérő szabály is hogy azzal a gumival kell elrajtolni..Egy ilyen mezőnyből ahol ilyen pilóták vannak és ilyen jó elosztásba a csapatoknál egy fantasztikusan izgalmas idényt lehetne kihozni hatalmas test-test elleni csatákkal.Csak ahhoz nem ilyen szabályok kellenek..Lényegében nemis nagyon tudnak egymás ellen versenyezni a pilóták.:S


Szerkesztve: 2010. március 15. 12:40
bende bálint 2010. március 15. 12:37 (173)
Ígéret
  455

„Úgy látszik idén nem igazán fognak visszatérni azok a régi szép Alonso-Schumi csaták sajnos...A tegnapi versenyen Fernando 2-3 körig elkezdte nyomni hogy megelőzze Vettelt erre túlmelegednek a gumik....2005-2006ban hol volt ilyen?





[Hivatkozás: Dzsudzsák Balázs 2010. március 15. 12:37]
nem voltak ilyen nehezek az autók..............
bende bálint 2010. március 15. 12:37 (172)
Ígéret
  455

„ja ezt én se értettem h miért kell felmelegednie am jo verseny lett volna vettel meg alonso közt ha nm megy tönkre a kocsia vettelnek





[Hivatkozás: Cseh Márton Á. 2010. március 15. 10:27]
tán azért mert nehéz az autó meg meleg a pálya is nagyobb az igénybe vétel jobban melegszik a gumi nem tom ezt mit kell ennyire túl variálnotok természetes fizikai jelenség..........
Dzsudzsák Balázs 2010. március 15. 12:37 (171)
Ígéret
  360

„Jó h.Alonso nyerte.Azért kedvelem mert agresszív, végre kocsija is jó, már csak az a baj h.ezt nem tudja megmutatni mert (még mindig) nincsenek nagy csaták az F1-ben.Amikor még a Renaultnál volt és Schumival "küzdöttek"...szép idők voltak.A Kimis témához annyit h.nagyon gyors volt mindig is, csak nekem hiányzott belőle az Alonso féle "agresszivitás".”




[Hivatkozás: Kovács Tibor 2010. március 15. 11:56]
Úgy látszik idén nem igazán fognak visszatérni azok a régi szép Alonso-Schumi csaták sajnos...A tegnapi versenyen Fernando 2-3 körig elkezdte nyomni hogy megelőzze Vettelt erre túlmelegednek a gumik....2005-2006ban hol volt ilyen?
Kovács Tibor 2010. március 15. 11:56 (170)
Rajongó
  1477
Jó h.Alonso nyerte.Azért kedvelem mert agresszív, végre kocsija is jó, már csak az a baj h.ezt nem tudja megmutatni mert (még mindig) nincsenek nagy csaták az F1-ben.Amikor még a Renaultnál volt és Schumival "küzdöttek"...szép idők voltak.A Kimis témához annyit h.nagyon gyors volt mindig is, csak nekem hiányzott belőle az Alonso féle "agresszivitás".
Hajrá Liverpool!!!
Cseh Márton Á. 2010. március 15. 10:27 (169)
Ígéret
  278

„Sziasztok!

Azért pár dolog mellett hiba lenne szó nélkül elmenni az első futam után!

Vajon ki találta ki az idei új szabályokat?! Ha már kitalálta , miért nem gondolkodott???!!! Például a Q3 ban miért kell ilyen buta gumiszabályt alkotni? Miért nem lehet egy azegyben minden megszorítás nélkül "egymásnak ugrasztani" a pilótákat? aki gyors az gyors, ne szóljanak bele azzal, hogy meghatározzák a másnapi kezdő gumifajtát!

Aztán, ki találhatta ki úgy a szabályokat, hogy futam közben, ha egy pilóta ritmust vált akkor tulmelegszik az abroncsa???!!!! Nagyjábol ugy fog kinézni az idény, hogy elrajtol a mezőny, aztán pár, apró müszaki hiba miatti helycserét leszámítva , abban a sorrendben végigmennek?! Hiszen ha ritmust vltanak, akkor oda a gumi......







[Hivatkozás: samu krisztian 2010. március 14. 21:55]
ja ezt én se értettem h miért kell felmelegednie am jo verseny lett volna vettel meg alonso közt ha nm megy tönkre a kocsia vettelnek
samu krisztian 2010. március 14. 21:55 (168)
Avatar_70_male
Újonc
  3
Sziasztok!

Azért pár dolog mellett hiba lenne szó nélkül elmenni az első futam után!

Vajon ki találta ki az idei új szabályokat?! Ha már kitalálta , miért nem gondolkodott???!!! Például a Q3 ban miért kell ilyen buta gumiszabályt alkotni? Miért nem lehet egy azegyben minden megszorítás nélkül "egymásnak ugrasztani" a pilótákat? aki gyors az gyors, ne szóljanak bele azzal, hogy meghatározzák a másnapi kezdő gumifajtát!

Aztán, ki találhatta ki úgy a szabályokat, hogy futam közben, ha egy pilóta ritmust vált akkor tulmelegszik az abroncsa???!!!! Nagyjábol ugy fog kinézni az idény, hogy elrajtol a mezőny, aztán pár, apró müszaki hiba miatti helycserét leszámítva , abban a sorrendben végigmennek?! Hiszen ha ritmust vltanak, akkor oda a gumi......


bende bálint 2010. március 14. 21:40 (167)
Ígéret
  455

„BendeBálinttal nagyon is egyetértek !! a Kimi fanok csak akkor irjanak ide a Forma1-es cikkhez ha valami értelmeset is tudnak írni nem pedig múltidőben hogy ez vol az volt...nem érdekel senkit csináljatok egy oldalt és irjátok oda


És akik focis oldalakat szoktak bemásolni azok meg a foci részlegbe irják ne ide !!!


És senki ne csicskázzon senkit még aki utál se, mert ahogy látom nem nagyon ismeritek a szónak a jelentését !!!


Szerintem Alonsonak van a legnagyobb esélye VB címre..Hamilton és Schumi mellett





[Hivatkozás: Lendeczki Bernadett 2010. március 14. 21:23]
a nagy fogadó irodák is alonsóra tettek túlnyomó többségbe..................
 
24 ÓRA
22:55  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs22:14  Új vezető az NSK-nál21:29  Több mint fél év az Arsenal tehetségének20:45  Mascherano: Egy madridi botlás, és..19:30  A Fradi-edző: Még nem jutottunk tovább18:50  Az MU fekete napja: 1958. február 6.18:06  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának17:41  Sir Alex a XXI. század legjobbja17:18  Contador nem tudta igazolni a verzióját16:46  Minden rendben halad Londonban16:43  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog16:15  Betelt a pohár a Sevillánál16:06  Ilyen lett a Red Bull RB8-asa!15:51  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz15:09  Kétéves eltiltás Contadornak!14:57  Arn már főtáblás Párizsban14:55  Arab befektetők a Palermónál14:47  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie14:28  Hosszú volt a beadás - segített a kapus14:24  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem14:24  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok14:06  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen13:38  Fernando Torres lesz a PL gólkirálya?13:18  Cél a rendszeres pontszerzés12:34  Blatter: Brazília jó vb-t fog rendezni11:40  Capellónak Terry maradt a kapitány11:03  Bírózik a Chelsea, bírózik az MU10:15  Madrid-meccs, Di Stéfano-tiszteletére09:47  Ismét a hatalmas Giants nevetett09:19  Heti kvíz - teszteld tudásod!Va  Kapushibával ment tovább GhánaVa  Gól nélküli rangadó MadridbanVa  Ez az Óriások Super Bowlja lehet - blogVa  Buffon: Botlottunk, de nem stresszelünkVa  Csodát tett és döntős a MiskolcVa  Münchenben játszik a holland válogatottVa  Németh Krisztiánék meglepetésgyőzelmeVa  Büntetőkkel verte a Fehérvár a címvédőtVa  EHF-kupa: ezt elszúrta a BékéscsabaVa  Barca-sztár lőtte ki a másik házigazdátVa  Nem bírta tíz emberrel a KaiserslauternVa  Az idegenlégiósok nyerték a kosárgálátVa  Az MU 0-3-ról egyenlített a Bridge-en!Va  De Rossi hosszabít a Romával - hivatalosVa  Közelebb a negyeddöntőhöz az AlcoaVa  Inter-gyalázat, Ibra-piros, Juve-blamaVa  Balotelli: Aranylabdás lehetek, ha...Va  Ígéretes Fradi-vereség OroszországbanVa  Mourinho sem tudja, mi lesz veleVa  Chelsea-MU - fogadási kisokosVa  Ferguson: Evra fogjon kezet SuárezzelVa  Bunda: örökre eltiltottak egy edzőtVa  Ördögi két és fél percVa  Álomprodukció Tony ParkertőlVa  Nem súlyos Busquets sérüléseVa  90 éves Szepesi GyörgyVa  Wenger hosszabbítana HenryvalSzo  Messi gólt lőtt, a Barca újra győzöttSzo  Győzött a PSG, de a Montpellier isSzo  A Szolnok továbbjutott, az Atom nyert
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Egy kör Webberrel az indiai pályán A Red Bull kötelékéhez tartozó Neel Jani ment körbe először az új helyszínen
  • Dél-Koreai GP: Schumi és Petrov balesete Az orosz versenyző csúnyán eltalálta a hétszeres világbajnokot
  • A Szingapúri Nagydíj összefoglalója Üzenet Massának: Tedd tönkre Hamilton versenyét!
  • Komoly rajtbaleset az Olasz Nagydíjon Vitantonio Liuzzi több társát
  • Ilyen volt a 2010-es Olasz Nagydíj Fernando Alonso először szerepelt ferrarisként Monzában és győzött
  • F1, Magyar GP: Vettel pole-köre A német világbajnok a Q3 legvégén került az élre
  • Webber pole-köre Silverstone-ban Az ausztrál versenyzőt Vettel és Alonso követte
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS