F-1: marad a magyar cég a Williamsnél

Létrehozva: 2010. március 12. 14:17
Mindkét fél elégedett volt a tavaly májusban kötött szerződéssel, így ebben a szezonban is folytatódik a Formula-1-es világbajnokságban szereplő Williams-csapat és a HELL energiaitalt gyártó és forgalmazó cég együttműködése. A vállalat emblémája látható Rubens Barrichello és Nico Hülkenberg versenyfelszerelésén is.
A cég tájékoztatása szerint a szponzori megállapodás kibővült, a HELL lesz a pilóták és a csapat hivatalos itala, és amellett, hogy a márka logója felkerül a Williams versenyautók hátsó szárnyára, a versenyzők és a csapat ruházatán is látható lesz. A leglátványosabb elem a sisak: a HELL által tervezett fejfedő garantálja, hogy Rubens Barichello és Nico Hülkenberg kis ördögként száguldozik majd a világ versenypályáin.

„HELL-es partnereink személyében nagyon keményen dolgozó embereket ismertem meg, akik egy sokszereplős piacon állnak helyt sikerrel. Tudják, hol a helyük, és aztis, hová tartanak. Ez az elkötelezettség, az élet kihívásaihoz való azonos hozzáállás köti össze a Williams-t és a HELL-t“– mutatott rá Frank Williams, a Williams tulajdonosa.

 
Hozzászólások
Kálazi Sanyó 2010. március 12. 18:47 (3)
Ígéret
  415

„Sokkal több Magyar cég támogatása kellene az F1-be! Helyette egy hülye lovat támogatnak!”




[Hivatkozás: Ughy János 2010. március 12. 14:41]
Azért az a ló nem olyan hülye.

Törölt felhasználó 2010. március 12. 14:45 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Ughy János 2010. március 12. 14:41 (1)
Bajnok
  2173
Sokkal több Magyar cég támogatása kellene az F1-be! Helyette egy hülye lovat támogatnak!
Hajrá FC Bayern München!!!
 
24 ÓRA
00:10  Az Etna nem engedte haza a Romát22:52  Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48  Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40  Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12  Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00  Capello besokallt: lemondott!19:55  Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07  Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:50  Schumi az élen, sírhatnak az olaszok?18:22  Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09  Barca: Messi képviseli az állandóságot17:24  Egy igazi csapat, hatalmas szívvel17:10  Újabb doppingvád Nadallal szemben17:03  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig16:30  A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01  Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36  FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20  Berbatov visszatérne a válogatottba15:18  Puskás-stadion: reagáltak az építészek15:03  Barca, Bayern: tovább kell jutni! - blog14:32  Két magyar is főtáblás14:14  Münchenből Dortmundba?13:58  Balzsay áprilisban védheti meg vb-címét13:34  Felmentették Redknappet13:17  Három vb-futamon indul a ralis ifj. Érdi12:58  Shaqiri a Bayerné12:19  Akiért a Chelsea és az Arsenal verseng11:48  Kassai Henry nyomdokaiba lépett11:04  Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltották10:48  Egyik fenn, másik lenn10:22  Ő már Larry Birdnél is jobb - videó10:03  Újabb magyar érmes az olimpián?09:47  Győr, Veszprém, Szeged: portya Európában09:22  Szlovák szélsőt igazolt a magyar bajnokSze  Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe  Vérengzést rendezett a DortmundKe  Arn Gréta csomagolhat PárizsbanKe  Törlések, halasztások FranciaországbanKe  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe  Újra magyar a világ legerősebb embereKe  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe  Sportolóinkról kiállítás - Pozsonyban...Ke  A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe  "Lebegő" szárnnyal itt az új WilliamsKe  Mocsai Lajost nem lehet megvenniKe  Shaqiri orvosin a BayernnélKe  A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe  A száguldás és a férfinép öröme - videóKe  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe  A Zenit már most vinné ArsavintKe  Közöny övezi a Serie A-t OlaszországbanKe  Mocsai Lajos a győri kézislányoknál?Ke  Az elődöntőért kupázik a Győr és a FradiKe  Egyéni bajnokság - promóKe  Két "Puskás Stadion" lesz BudapestenKe  Meglepő lenne a dortmundi kiesés - blogKe  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatottKe  Folytatódott a Málaga vesszőfutása
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Egy kör Webberrel az indiai pályán A Red Bull kötelékéhez tartozó Neel Jani ment körbe először az új helyszínen
  • Dél-Koreai GP: Schumi és Petrov balesete Az orosz versenyző csúnyán eltalálta a hétszeres világbajnokot
  • A Szingapúri Nagydíj összefoglalója Üzenet Massának: Tedd tönkre Hamilton versenyét!
  • Komoly rajtbaleset az Olasz Nagydíjon Vitantonio Liuzzi több társát
  • Ilyen volt a 2010-es Olasz Nagydíj Fernando Alonso először szerepelt ferrarisként Monzában és győzött
  • F1, Magyar GP: Vettel pole-köre A német világbajnok a Q3 legvégén került az élre
  • Webber pole-köre Silverstone-ban Az ausztrál versenyzőt Vettel és Alonso követte
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS