"Ha minden a terveink szerint alakul, akár a legjobb tíz közé is bekerülhetünk - idézi Szalayt a csapat hivatalos oldala. - Az számunkra már győzelemmel érne fel, de persze ebben a megbízható, gyors autózás mellett a szerencsének is szerepe lenne. Az autónk sokat fejlődött az elmúlt két év során, megbízható, kinőtte a gyerekbetegségeit, javult a vezethetősége és gyorsabb is lett. Talán nem hangzik szerénytelenül, de úgy érzem, mi is fejlődtünk"
A világ legnagyobb és legnehezebb tereprali versenyének mezőnye Mar del Platából rajtol és Limában ér véget. Öt szakasz lesz Argentínában, öt Chilében és négy Peruban. A résztvevők az első napon dűnés szakaszt teljesítenek, majd északnak tartanak Argentínában, átkelnek az Andokon, aztán pihennek egy napot az öt chilei szakasz után. Ezt követően újra északnak veszik az irányt, hogy az utolsó napokon - a rali történetében először - Peruban harcoljanak.
A chilei és perui etapok többsége sivatagi lesz. Szalayék mellett egy másik magyar kettős, a Sebestyén Sándor, Bogdán József duó is megpróbál eljutni az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig.
A Dakar-ralit 2009 óta bonyolítják le Argentínában és Chilében annak következményeként, hogy terrorfenyegetettség miatt 2008-ban törölni kellett a versenyt az eredeti helyszínen, Afrikában.
Dakar-rali: Szalay a top10-ről álmodik
Szerző: SH/MTILétrehozva: 2011. december 28. 10:49
Szerda reggel elutazott a Dakar-ralira Szalay Balázs és Bunkoczi László, a magyar páros részt vesz a viadalon, amelyet a január 1. és 15. között ismét Argentínában, Chilében, illetve új helyszínként Peruban rendeznek meg.

24 ÓRA
Hé Kubica visszatérésére nincs esélyHé Életet mentettek a szurkolók - videóVa Lorenzo tarolt, Rossi "visszatért"!Szo Pedrosa maga mögé utasította StonertPé Ezért hagyja abba a Moto GP ásza!Sze "Räikkönen olyan, mint egy vadállat!"Hé Váratlan öröm és dráma BarcelonábanHé F1: Összefogás a Williams-garázstűz utánHé Talmácsi 18. lett ralidebütálásánVa F1: Tűz ütött ki a boxutcában, sérültekVa Történelmi futamgyőzelem BarcelonábanSzo Elvették Hamiltontól a pole-tSzo Rengeteg meglepetés: Hamilton az élenSzo Vettel útját állta a Williams-sikernekPé Barcelona: Buttoné a második szabadedzésPé Alonso nyerte az első szabadedzéstCsü Nemcsak a gyorsaság dönt BarcelonábanCsü Kihagyja Barcelonát Schumiék főnökeKe Schumi a második leggazdagabb sportsztárVa Stoner ismételt és átvette a vezetéstVa Michelisz futamgyőzelme a HungaroringenSzo A hatodik helyről rajtol MicheliszCsü Meglepő francia győzelem az F1-benCsü Több nézőre számítanak a HungaroringenSze A Chelsea betört a Formula 1-be!Sze Százezren látták Buttont a belvárosbanHé MotoGP: Nekitámadt a bírónak egy motorosVa Stoner nyerte a világbajnokok csatájátSzo Micheliszé az első hely!Szo Lorenzo volt a leggyorsabb JérezbenKe F1: Schumacher összekapott a PirellivelKe Az F1 visszatér FranciaországbaHé F1: Bahrein csak Vettelnek tetszettVa Vettel a régi, a Lotusok a dobogónSzo Vettel újra az élen, Schumi fekete napjaSzo F1: Rosberg nyerte a 3. szabadedzéstSzo A "harag napja" elsöpri a Formula 1-et?Pé A Közel-Keleten is villant RosbergPé Hamilton kezdett a legjobban BahreinbenHé Egy győztes, túl sok vesztes SanghajbanVa Michelisz-betlit hozott az időmérőVa Rosberg történelmi Formula-1-es győzelmeSzo F1: Rosberg mindenkit elvert KínábanPé Schumi remekül rajtolt KínábanCsü Öt rajthelyes büntetés vár HamiltonraSze Michelisz egyedül marad MarokkóbanKe Elege van Valentino RossinakVa Lorenzo odapörkölt a HondáknakVa A sötétben tapogatózott Valentino RossiSzo Tavaszi szünet előtt a Forma-1?Pé Talmácsi: Ez életem raliautója!Csü Kimi: Nekem könnyebb, mint SchuminakSze Button tárgyalt a Ferrarival!Va Valencia: Michelisz negyedik helyen zártVa Hirvonen nyerte a Portugál-ralitCsü Jöhet 2013-ban a francia F1-es futamKe Kifehérítenék az autósportotVa Bombameglepetés: Alonso 1., Pérez 2.Szo Hamiltoné és a McLarené az időmérőPé Simoncellire emlékezik a Ferrari
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK
