„Tedd tönkre Hamilton versenyét!”

Létrehozva: 2011. október 3. 12:43
Furcsa és az eddigi ismeretekkel gyökeresen ellentétes részlet derült ki Felipe Massa és Lewis Hamilton szingapúri csatájáról! A futam alatt és után sokan sajnálták a brazil versenyzőt, most azonban nyilvánosságra került egy olyan hangfelvétel, amely rossz fényt vet a Ferrarira.

 

 

A SZINGAPÚRI NAGYDÍJ HIVATALOS ÖSSZEFOGLALÓJA ROB SMEDLEY UTASÍTÁSÁVAL

 

A két pilóta a verseny elején vívta első párbaját, amelynek végén a McLaren brit ásza hátulról eltalálta ellenfelét. Massa defektet kapott, míg Hamilton röviddel később csapatához ment vezetőszárny-cserére. A versenyfelügyelők a 2008-as világbajnok vétkességét állapították meg, ezért boxutca-áthajtásos büntetést szabtak ki rá.

Később Hamilton már szabályosan előzte meg Massát, végül ötödik lett, míg a brazil csak a kilencedik.

De térjünk vissza az első csatához, amelyről most érdekes információ látott napvilágot. A száguldó cirkusz hivatalos honlapja ugyanis lüktető, izgalmas klipet vágott a Szingapúri Nagydíjról, ebben pedig elhangzik egy rádióutasítás is Massa versenymérnökétől.

„Tartsd fel Hamiltont, amennyire csak tudod! Tegyük tönkre a versenyét, amennyire csak lehet! Gyerünk, srác…” – mondta Rob Smedley.

Ez az üzenet nem hangzott el a televíziós közvetítésekben, de az nem derül, mikor is utasított így a Ferrari szakembere.

Annyi bizonyos, Massa a leintés után bőszen szidta Hamiltont, „agyatlan” versenyzőnek titulálta. Sőt! Meg is taszította a brit pilótát, miközben televíziós interjút adott a médiának.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Massa „kiakadt” Hamiltonra – videó
Nem, nem és nem! Lewis Hamilton nem hajlandó sportszerűen viselkedni, előbb-utóbb komolyabb kárt is okoz valamelyik társában. Ezt Felipe Massa nyilatkozta azután, hogy az F1-es Szingapúri Nagydíj elején defektet kapott, amikor a...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Támadják és védik Lewis Hamiltont…
Forr a levegő a 2008-as világbajnok körül! Lewis Hamilton nem először robbantott ki komoly vitát a száguldó cirkuszban, a vasárnapi szingapúri verseny után is előjött a slágertéma, vagyis a vezetési stílusa. Sokan támadják a...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
szelthoffer andrás 2011. október 4. 13:58 (53)
Újonc
  28
mekkora fos ez a cikk jó nem azt várják h az legyen a csapat utasítás , hogy Massa mögötted van a Hamilton versenyhelyzetben , légy szíves enged el bár az nem lenne rossz , h vigyázz massa mögötted a Hamilton 99% h neked megy inkább enged el mert drága a kaszni
Szilágyi Zoli 2011. október 3. 23:52 (52)
Rajongó
  988

„na mentem majd még beszélünk,Csáojóéjt




[Hivatkozás: иαρσlι fαи 7 2011. október 3. 23:29]
neked is.csácsá
Szilágyi Zoli 2011. október 3. 23:30 (51)
Rajongó
  988

„hát az ))

amúgy szerinted a Napoli továbbjut a csoportjából a BL-ben?? én tartok tőle,hogy nem.:S de akkor sincsen szégyen,mert papíron erősebbektől estünk is.




[Hivatkozás: иαρσlι fαи 7 2011. október 3. 23:20]
Sztem még van esélye a továbbjutásra, bár nem lesz könnyű, az fix...
иαρσlι fαи 7 2011. október 3. 23:29 (50)
Újonc
  151

„hát igen.ez egy nagyon jó sport





[Hivatkozás: Szilágyi Zoli 2011. október 3. 23:18]
na mentem majd még beszélünk,Csáojóéjt
Hajrá SSC Napoli!!!
иαρσlι fαи 7 2011. október 3. 23:20 (49)
Újonc
  151

„hát igen.ez egy nagyon jó sport





[Hivatkozás: Szilágyi Zoli 2011. október 3. 23:18]
hát az ))

amúgy szerinted a Napoli továbbjut a csoportjából a BL-ben?? én tartok tőle,hogy nem.:S de akkor sincsen szégyen,mert papíron erősebbektől estünk is.
Hajrá SSC Napoli!!!
Szilágyi Zoli 2011. október 3. 23:18 (48)
Rajongó
  988

„”




[Hivatkozás: иαρσlι fαи 7 2011. október 3. 23:07]
hát igen.ez egy nagyon jó sport
иαρσlι fαи 7 2011. október 3. 23:08 (47)
Újonc
  151

„”




[Hivatkozás: иαρσlι fαи 7 2011. október 3. 23:07]
ezt a videót már vagy 15x láttam,de még mindig kiráz a hideg amikor megnézem..D
Hajrá SSC Napoli!!!
иαρσlι fαи 7 2011. október 3. 23:07 (46)
Újonc
  151


Szerkesztve: 2011. október 3. 23:07
Hajrá SSC Napoli!!!
иαρσlι fαи 7 2011. október 3. 23:05 (45)
Újonc
  151
itt válaszolok a levélre

hát a Ravens idén erős ! nemszégyen tőlük kikapni , lásd.Steelers 7-35 Ravens..a nyitányon.. azért az ott volt am én a Packersből B.J Rajit bírom nagyon.. amikor a Chicago ellen levadászott egy paszt.. és az a csípőmozgás amit a TD után lenyomott. örültem is neki nagyon,és röhögtem is rajta.xd kegyetlen figura am a "pufifánkokat" nagyon bírom szoktam szakadni,amikor fumble vagy esetles interception után ők viszik a labdát:'D
Hajrá SSC Napoli!!!
иαρσlι fαи 7 2011. október 3. 23:03 (44)
Újonc
  151

„Nem Istenítem Hamiltont.Tudom hogy van nála jobb is.Button.Szerintem Ő van olyan jó, mint Vettel...





[Hivatkozás: Szilágyi Zoli 2011. október 3. 22:59]
nem rád gondoltam !

amúgy szerintem Alonso a legjobb pilóta jelenleg az F1be,ha kell agresszív,ha kell nyugodt megfontolt,nem veszti el a fejét adott szituba és egy gyengébb autóval tartja a lépést a jókkal persze lehet elfogult vagyok meg azért rutinja is van Fernandonak , meg ugye azért az a 2 világbajnoki cím akkor jött,amikor még bizony Schumi is ott volt,és ő törte meg Schumit,ami szerintem órási teljesítmény ,akkor 24-25 éves sráctól.. akkor bevallom őszintén nem szerettem,mert én mindigis Ferrari Fan voltam ,egy kivétel volt,Kimi Raikkönen..neki már amikor McLarenes volt is szurkoltam.. hihetetlen volt Kimi ,remélem még visszatér egyszer,bár elég csekély rá az esély de nagyon bírom,emlékszem még amikor SPA-ban Hamiltonnal az utolsó körökben lágyon az esőbe mentek:'D már a füvön is.. mindenhol,majd a falhoz csapta de jópárszor nyert SPAban ,nekem SPA a kedvenc pályám mindig izgalmas a futama
Hajrá SSC Napoli!!!
Szilágyi Zoli 2011. október 3. 22:59 (43)
Rajongó
  988

„én nemmondtam hogy izgalmas de ne istenítsék már Hamiltont,amikor Vettel porrá ver mindenkit. mellesleg am nem szeretem Vettelt..xD de elkell ismerni..:/ nagyon tud valamit..mert már a toro rossoval is ott volt..) de ettől még Forza Ferrari




[Hivatkozás: иαρσlι fαи 7 2011. október 3. 22:53]
Nem Istenítem Hamiltont.Tudom hogy van nála jobb is.Button.Szerintem Ő van olyan jó, mint Vettel...
иαρσlι fαи 7 2011. október 3. 22:55 (42)
Újonc
  151

„De azért ne mond, h olyan fúú de izgalmas, amit Vettel szokott minden futamon csinálni
az első pár körben meglép a mezőnytől és 60 körön át nem hallassz róla csak amikor kereket cserél és visszaáll az élre





[Hivatkozás: Szilágyi Zoli 2011. október 3. 22:48]
am a levélhez: D akkor látom szereted az NFL-t:P Jets Sanchezt szeretem,jó irányító,de vannak még gyermeteg hibái tegnap nagy pofonba szaladt bele a Jets a Ravens ellen kár hogy nem azt adta a sport tv..hanem egy pats-raiderst.. ami egyértelmű..

Szerkesztve: 2011. október 3. 22:55
Hajrá SSC Napoli!!!
иαρσlι fαи 7 2011. október 3. 22:53 (41)
Újonc
  151

„De azért ne mond, h olyan fúú de izgalmas, amit Vettel szokott minden futamon csinálni
az első pár körben meglép a mezőnytől és 60 körön át nem hallassz róla csak amikor kereket cserél és visszaáll az élre





[Hivatkozás: Szilágyi Zoli 2011. október 3. 22:48]
én nemmondtam hogy izgalmas de ne istenítsék már Hamiltont,amikor Vettel porrá ver mindenkit. mellesleg am nem szeretem Vettelt..xD de elkell ismerni..:/ nagyon tud valamit..mert már a toro rossoval is ott volt..) de ettől még Forza Ferrari
Hajrá SSC Napoli!!!
Szilágyi Zoli 2011. október 3. 22:48 (40)
Rajongó
  988

„én elismerem hogy hamilton jó pilóta.. de azért azt se kéne mondani,hogy ő visz bele színt..:'DD ha olyan vagány lenne,akkor nem Vettel vezetne 120 ponttal a Vb ranglistán..Hamilton csak a kiscsapatokon bír átlépni vagányan..és visszaesik megint,mert összetöri a kocsiját.. nagy színt visz. megeleőz egy kobayashit meg egy maldonadot. és akkor hihetetlen gyors már..a czolner gyuszi se hamilton fan.. áhh ott szoopkodja minden futamon,hogy ilyen gyors volt meg olyan gyors volt , Vettelt legalább van miért dicsőiteniük.. de hamiltont nemtudom mire.:/”




[Hivatkozás: иαρσlι fαи 7 2011. október 3. 22:21]
De azért ne mond, h olyan fúú de izgalmas, amit Vettel szokott minden futamon csinálni
az első pár körben meglép a mezőnytől és 60 körön át nem hallassz róla csak amikor kereket cserél és visszaáll az élre
иαρσlι fαи 7 2011. október 3. 22:22 (39)
Újonc
  151

„Hát hallod te nagyon komoly egy ember vagy!!! Most őszintén ott a hangfelvétel a pontos fordítása szerinted vki azzal szórakozott hogy odaszerkesztette!!?!? Amúgy azért érte volna meg nekik hogy ki******anak vele másért nem!! Ami a másik Schumi kit ******atott szét?? Hamiltont vagy az autót szerintedtehetettróla hogy gyorsabb volt a mercedes és schumi ráadásul cikázott is elötte ami tiltott!!Úgyhogyszerintem gondolkodjmielőtthülyeségeketirkálsz!! Na páá!!”




[Hivatkozás: RTz Mani 2011. október 3. 22:06]
szerintem meg te gondold át,hogy mekkora f aszságokat írsz..
Hajrá SSC Napoli!!!
иαρσlι fαи 7 2011. október 3. 22:21 (38)
Újonc
  151
én elismerem hogy hamilton jó pilóta.. de azért azt se kéne mondani,hogy ő visz bele színt..:'DD ha olyan vagány lenne,akkor nem Vettel vezetne 120 ponttal a Vb ranglistán..Hamilton csak a kiscsapatokon bír átlépni vagányan..és visszaesik megint,mert összetöri a kocsiját.. nagy színt visz. megeleőz egy kobayashit meg egy maldonadot. és akkor hihetetlen gyors már..a czolner gyuszi se hamilton fan.. áhh ott szoopkodja minden futamon,hogy ilyen gyors volt meg olyan gyors volt , Vettelt legalább van miért dicsőiteniük.. de hamiltont nemtudom mire.:/
Hajrá SSC Napoli!!!
иαρσlι fαи 7 2011. október 3. 22:18 (37)
Újonc
  151

„Hát hallod te nagyon komoly egy ember vagy!!! Most őszintén ott a hangfelvétel a pontos fordítása szerinted vki azzal szórakozott hogy odaszerkesztette!!?!? Amúgy azért érte volna meg nekik hogy ki******anak vele másért nem!! Ami a másik Schumi kit ******atott szét?? Hamiltont vagy az autót szerintedtehetettróla hogy gyorsabb volt a mercedes és schumi ráadásul cikázott is elötte ami tiltott!!Úgyhogyszerintem gondolkodjmielőtthülyeségeketirkálsz!! Na páá!!”




[Hivatkozás: RTz Mani 2011. október 3. 22:06]
HA nekem szántad.. mert magamra vettem.. te nem vagy normális szerintem..xD

Schumi kérlekszépen hamiltonkát ******atta szét :')) egy lapon nem említhető ez a 2 ember.. fény év távolságra van hamilton Schumachertől! Schumi cikázott??XDDD te vagy vak vagy, vagy nemláttad a versenyt ,vagy hülye vagy.. Schumi nem cikázott ,kivette a belső ívet és kész.am meg a ******atásra azt is értettem,hogy hamilton megelőzte,erre utána Schumi 2 kanyarra rá vissza..:'D és Hamilton nembírt vele mit kezdeni..D amúgy meg , gyorsabb volt a mercédes..érdekes,Buttonnak 2 kanyar alatt sikerült megelőznie..:'""DDDDD a nagy hamiltonka is csak a kis csapatokon bír átlépni könnyen,és attől mert egy 20.helyről feljön az 5.még nem menőgyerek,mert utána megkap egy Alonsot,akit nembír megfogni ha reggelig versenyeznek se...-.-"


HANGFELVÉTEL PONTOS FORDÍTÁSA.XDDDDDDDDD

te ennyire hiszel egy szaaros oldalnak.xD nemnyom hogy a sajtó FELFÚ MINDENT !!-.-""""
Hajrá SSC Napoli!!!
Szilágyi Zoli 2011. október 3. 22:14 (36)
Rajongó
  988

„Hát hallod te nagyon komoly egy ember vagy!!! Most őszintén ott a hangfelvétel a pontos fordítása szerinted vki azzal szórakozott hogy odaszerkesztette!!?!? Amúgy azért érte volna meg nekik hogy ki******anak vele másért nem!! Ami a másik Schumi kit ******atott szét?? Hamiltont vagy az autót szerintedtehetettróla hogy gyorsabb volt a mercedes és schumi ráadásul cikázott is elötte ami tiltott!!Úgyhogyszerintem gondolkodjmielőtthülyeségeketirkálsz!! Na páá!!”




[Hivatkozás: RTz Mani 2011. október 3. 22:06]
ezt kinek szántad?
RTz Mani 2011. október 3. 22:06 (35)
Újonc
  100
Hát hallod te nagyon komoly egy ember vagy!!! Most őszintén ott a hangfelvétel a pontos fordítása szerinted vki azzal szórakozott hogy odaszerkesztette!!?!? Amúgy azért érte volna meg nekik hogy ki******anak vele másért nem!! Ami a másik Schumi kit ******atott szét?? Hamiltont vagy az autót szerintedtehetettróla hogy gyorsabb volt a mercedes és schumi ráadásul cikázott is elötte ami tiltott!!Úgyhogyszerintem gondolkodjmielőtthülyeségeketirkálsz!! Na páá!!
Hajrá Real Madrid!!!
24 ÓRA
21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!20:21  Cseh hegymászó hunyt el a Himalájában19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál19:25  Benedek Tibor visszavonult18:57  A rózsaszín trikós győzelme a Girón18:28  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesen18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...17:06  Babos Tímea párosban vigasztalódott16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!16:12  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknak15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?14:54  Másodjára vonul vissza a teniszcsillag14:13  Babost egykori párospartnere ütötte ki13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t13:05  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-n12:37  Hazard döntött is, meg nem is12:10  Risztov a második legjobb idővel döntős11:41  Megműtötték az Arsenal reménységét10:55  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett10:33  Drogba szerint Torres a Chelsea jövője09:55  Csúcsot döntve jutott tovább a Kings09:29  Tarolt a Miami Heat, és győzelemre áll08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  Pünkösdkor jön a Gemenci NagydíjKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Bajban van a magasugrás királynőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Nincs érem, Cseh legjobb idővel döntősKe  Hegy volt, változás nincs a GirónKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Usain Bolt a héten már a 9,70-re hajtKe  Magyar Bajnokok Ligája-győztesekKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Magyarok felemás napjaKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Távozik a Fradi edzőjeKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Kettős magyar siker 200 vegyesenKe  Beckham mellett kampányol GiggsKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Egy kör Webberrel az indiai pályán A Red Bull kötelékéhez tartozó Neel Jani ment körbe először az új helyszínen
  • Dél-Koreai GP: Schumi és Petrov balesete Az orosz versenyző csúnyán eltalálta a hétszeres világbajnokot
  • A Szingapúri Nagydíj összefoglalója Üzenet Massának: Tedd tönkre Hamilton versenyét!
  • Komoly rajtbaleset az Olasz Nagydíjon Vitantonio Liuzzi több társát
  • Ilyen volt a 2010-es Olasz Nagydíj Fernando Alonso először szerepelt ferrarisként Monzában és győzött
  • F1, Magyar GP: Vettel pole-köre A német világbajnok a Q3 legvégén került az élre
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS