Michael Schumacher marad 2012-re is!

Létrehozva: 2011. augusztus 15. 11:03
Immár bizonyosnak tűnik: Michael Schumacher jövőre is szerepel majd a száguldó cirkusz futamain, noha néhány napja éppen az ellenkezőjét írta egy olasz napilap. A hétszeres világbajnok maga jelentette be, hogy 2012-ben is tagja lesz a Mercedes GP csapatának.

 

 

A múlt hét elején a Corriere dello Sport egyenesen a német ikon „szájába adta” az F1-es távozásról szóló információt. Hamarosan jött a reakció, Schumi szóvivője, Sabine Kehm jelentette ki, egy szó sem igaz abból, hogy a tapasztalt versenyző nem tölti a 2012-es szezon végéig szóló szerződését.

Vasárnap a Mercedes GP rezdezvényén maga az érintett is előállt az igazsággal!

„Jövőre is folytatom, ez biztos! – jelentette ki Michael Schumacher.

A hétszeres világbajnok tavaly tért vissza, de egyelőre még dobogóra sem állhatott. Az időmérő edzések és a futamok nagy részén saját csapattársával, Nico Rosberggel sem bír. Sokan emiatt gondolják úgy, a német ikonnak nem kellene már erőltetnie az F1-et.

„Idén már túlságosan nagy a hátrányunk, legfeljebb a dobogóért lehetünk harcban. Még időre van szükségünk ahhoz, hogy igazán versenyképesek legyünk” – tette hozzá Schumi.

A hétszeres bajnok 34 ponttal a nyolcadik helyen áll az összetettben.

Hozzászólások
Szőke Dániel 2011. szeptember 5. 09:38 (5)
Újonc
  10
én 100%-ig biztos voltam benne,Schumacher egyszerűen nem tudja abba hagyni a Forma 1-es versenyzést!!! és még mindig ő a legjobb,csak ott nem veszik észre hogy nem ő,hanem a kocsja a :nem írom le mert úgy is kicsillagoznák(mondjuk úgy rossz
Foner Patrik 2011. augusztus 15. 18:53 (4)
Újonc
  148
hát ez nem volt meglepő
de amúgy hajrá McLaren és Sergio Pérez ja meg persze di resta
Barca Fan 2011. augusztus 15. 15:41 (3)
Avatar_70_male
Újonc
  6
Ezaz! Szerintem jövőre már visszatérhet az igazi formája!!!
Törölt felhasználó 2011. augusztus 15. 13:11 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2011. augusztus 15. 11:43 (1)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
24 ÓRA
21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!20:21  Cseh hegymászó hunyt el a Himalájában19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál19:25  Benedek Tibor visszavonult18:57  A rózsaszín trikós győzelme a Girón18:28  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesen18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...17:06  Babos Tímea párosban vigasztalódott16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!16:12  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknak15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?14:54  Másodjára vonul vissza a teniszcsillag14:13  Babost egykori párospartnere ütötte ki13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t13:05  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-n12:37  Hazard döntött is, meg nem is12:10  Risztov a második legjobb idővel döntős11:41  Megműtötték az Arsenal reménységét10:55  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett10:33  Drogba szerint Torres a Chelsea jövője09:55  Csúcsot döntve jutott tovább a Kings09:29  Tarolt a Miami Heat, és győzelemre áll08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  Pünkösdkor jön a Gemenci NagydíjKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Bajban van a magasugrás királynőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Nincs érem, Cseh legjobb idővel döntősKe  Hegy volt, változás nincs a GirónKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Usain Bolt a héten már a 9,70-re hajtKe  Magyar Bajnokok Ligája-győztesekKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Magyarok felemás napjaKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Távozik a Fradi edzőjeKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Kettős magyar siker 200 vegyesenKe  Beckham mellett kampányol GiggsKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Egy kör Webberrel az indiai pályán A Red Bull kötelékéhez tartozó Neel Jani ment körbe először az új helyszínen
  • Dél-Koreai GP: Schumi és Petrov balesete Az orosz versenyző csúnyán eltalálta a hétszeres világbajnokot
  • A Szingapúri Nagydíj összefoglalója Üzenet Massának: Tedd tönkre Hamilton versenyét!
  • Komoly rajtbaleset az Olasz Nagydíjon Vitantonio Liuzzi több társát
  • Ilyen volt a 2010-es Olasz Nagydíj Fernando Alonso először szerepelt ferrarisként Monzában és győzött
  • F1, Magyar GP: Vettel pole-köre A német világbajnok a Q3 legvégén került az élre
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS