Feltámadt a Ferrari, Massa az élen!

Létrehozva: 2011. október 28. 12:17
Az élre repítette a Ferrarit Felipe Massa az Indiai Nagydíj pénteki versenynapjának második szabadedzésén, 88 ezreddel maga mögé utasítva a friss világbajnok Sebastian Vettelt. Fernando Alonso autóját daruval emelték ki a kavicságyból délelőtt (helyi idő szerint), délután harmadik lett. Hamilton, Webber, Button a további sorrend.

A maranellóiak tesztelték új első légterelő szárnyukat az új pályán, s csak a második edzésre találhatták meg a beállításokat, olyannyira, hogy a délelőtt hetedik Massa és utolsó Alonso is remek időt ment, a brazil még Vettelt is megelőzte közel egy tizeddel.

Lewis Hamilton - aki megnyerte ugyan az első szabadedzést, de egy figyelmetlenség miatt visszasorolással sújtják (három rajthellyel) - most csak a negyedik helyen végzett, kettővel Button előtt. A két mclarenes közé Webber szorult be.

 

Massa mellett a nap másik nyertese Sutil, a lelkes indiai közönség "belehajszolta" a hetedik pozícióba, míg vesztesei a korlátnak ütköző D'Ambrosio, illetve a borzalmasan muzsikáló Mercedesek.

A 2. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Felipe Massa Ferrari 1:25.706   33
2. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:25.794 0.088 34
3. Fernando Alonso Ferrari 1:25.930 0.224 34
4. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:26.454 0.748 26
5. Mark Webber Red Bull-Renault 1:26.500 0.794 30
6. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:26.714 1.008 28
7. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:27.316 1.610 34
8. Bruno Senna Renault 1:27.498 1.792 36
9. Paul di Resta Force India-Mercedes 1.27.853 2.147 35
10. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:27.868 2.162 35
11. Vitaly Petrov Renault 1:27.890 2.184 37
12. Kobajasi Kamui
Sauber-Ferrari 1:28.050 2.344 34
13. Sergio Pérez Sauber-Ferrari 1:28.289 2.583 36
14. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:28.552 2.846 31
15. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:28.691 2.985 29
16. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1:28.708 3.002 24
17. Jarno Trulli Lotus-Renault 1:29.332 3.626 39
18. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1:30.241 4.535 41
19. Nico Rosberg Mercedes 1:31.098 5.392 38
20. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:31.469 5.763 32
21. Michael Schumacher Mercedes 1:31.804 6.098 28
22. Jerome D'Ambrosio Virgin-Cosworth 1:32.593 6.887 12
23. Tonio Liuzzi HRT-Cosworth 1:32.768 7.062 33
24. Daniel Ricciardo HRT-Cosworth 1:32.824 7.118
 33

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hamilton pirruszi győzelme
A McLaren világbajnoka, a brit Lewis hamilton győzött az első Indiai Nagydíj első, pénteki szabadedzésén a két Red Bullt megelőzve, de, mint az később kiderült, pirruszi diadalt aratott, hiszen a stewardok büntetést szabtak ki...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Szilágyi Zoli 2011. október 28. 14:06 (3)
Rajongó
  988
sztem ez pünkösdi királyság lesz.sajnálom Hamilton büntetését
Go McLaren!!! Go Hamilton!!!
Németh Zsolt 2011. október 28. 13:59 (2)
Újonc
  147
Hurrá!Már nincs is értelme időmérőt rendezni, úgyis egyértelmű, hogy Massa vagy Alonso nyer.../iróniaveszély
Posta Gergő 2011. október 28. 13:57 (1)
Rajongó
  1102
Massa!!
24 ÓRA
21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!20:21  Cseh hegymászó hunyt el a Himalájában19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál19:25  Benedek Tibor visszavonult18:57  A rózsaszín trikós győzelme a Girón18:28  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesen18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...17:06  Babos Tímea párosban vigasztalódott16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!16:12  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknak15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?14:54  Másodjára vonul vissza a teniszcsillag14:13  Babost egykori párospartnere ütötte ki13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t13:05  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-n12:37  Hazard döntött is, meg nem is12:10  Risztov a második legjobb idővel döntős11:41  Megműtötték az Arsenal reménységét10:55  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett10:33  Drogba szerint Torres a Chelsea jövője09:55  Csúcsot döntve jutott tovább a Kings09:29  Tarolt a Miami Heat, és győzelemre áll08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  Pünkösdkor jön a Gemenci NagydíjKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Bajban van a magasugrás királynőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Nincs érem, Cseh legjobb idővel döntősKe  Hegy volt, változás nincs a GirónKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Usain Bolt a héten már a 9,70-re hajtKe  Magyar Bajnokok Ligája-győztesekKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Magyarok felemás napjaKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Távozik a Fradi edzőjeKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Kettős magyar siker 200 vegyesenKe  Beckham mellett kampányol GiggsKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Egy kör Webberrel az indiai pályán A Red Bull kötelékéhez tartozó Neel Jani ment körbe először az új helyszínen
  • Dél-Koreai GP: Schumi és Petrov balesete Az orosz versenyző csúnyán eltalálta a hétszeres világbajnokot
  • A Szingapúri Nagydíj összefoglalója Üzenet Massának: Tedd tönkre Hamilton versenyét!
  • Komoly rajtbaleset az Olasz Nagydíjon Vitantonio Liuzzi több társát
  • Ilyen volt a 2010-es Olasz Nagydíj Fernando Alonso először szerepelt ferrarisként Monzában és győzött
  • F1, Magyar GP: Vettel pole-köre A német világbajnok a Q3 legvégén került az élre
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS