Az elnök szerint nem Aragonésé az érdem

Szerző: MunkatársunktólLétrehozva: 2008. július 4. 14:14
A spanyol labdarúgó-szövetség (RFEF) elnöke, Angel Maria Villar nyilvánosan megköszönte Luis Aragonés munkáját, egyben kifejtette, véleménye szerint elsősorban a játékosokat illeti a dícséret az Eb-trófea elhódításáért.

“El kell ismernem, Luis nagyszerű munkát végzett, mindannyian hálásak vagyunk ezért neki - kezdte Villar a Radio Marcának adott interjújában. "A kritikus helyzetekben is határozott volt, és összességében azt mondhatom kifogástalanul látta el feladatát, végig bíztunk benne."

 

 

A spanyolok látványos, kombinatív futballjukkal operálva szinte megállás nélkül meneteltek a döntőbe a labdarúgó Európa-bajnokságon, ahol a németek ellen is meggyőző játékkal diadalmaskodtak. Egyedül az egyébként csalódást keltő olasz válogatott ellen torpantak meg az ibériaiak, de a tizenegyesrúgások után nekik kedvezett a szerencse. Villar értékelése szerint elsősorban a futballistáknak köszönhető az Eb-siker.

 

“Én úgy gondolom, hogy az Eb-győzelem kilencvenöt százalékban a játékosok érdeme, és csak öt százalékban Aragonésé. Hangsúlyozom, az az öt százalék is kellett a diadalhoz."


Aragonés utódjáról nyilatkozva Villar annyit árult el, tárgyalásban vannak Vicente Del Bosquével, és mindenről időben tájékoztatják a sajtót.

 

A Marca a napokban már kiszivárogtatta, július 10-én nevezik ki a Real Madrid egykori sikeredzőjét a spanyol kispadra.

 

A 69 éves Aragonés csütörtökön két évre kötelezte el magát az MTK BL-selejtezős riválisához, a török Fenerbahcéhoz.

24 ÓRA
18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t12:37  Hazard döntött is, meg nem is11:41  Megműtötték az Arsenal reménységét10:33  Drogba szerint Torres a Chelsea jövője22:27  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellen22:08  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-t21:35  Az arabok lerombolnák a PSG stadionját21:14  A volt argentin kapitány is Kínába tart20:35  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"20:13  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapottVa  Megaigazolásra készül a BL-győztesVa  Neuer szerint kudarcot vallott a BayernVa  A Fradi-elnök kiakadt: mégis van lejjebbVa  A BL-döntő egyik vesztese ott sem volt!Va  Orosz higanymozgás a BL-döntőben - videóVa  BL-döntő - Az edzők reakciójaVa  Villas-Boassal tárgyal a LiverpoolSzo  Drogba megnyerte a BL-t a Chelsea-nek!!!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS