Teljes vezetőségváltás az evezősöknél

Szerző: MTILétrehozva: 2012. február 3. 18:25
Előbb visszahívták Mitnyan György elnököt és a teljes elnökséget, majd Regényi Tamás 43 éves jogászt, egykori országos bajnok versenyzőt választották meg Magyar Evezős Szövetség új első számú vezetőjének a szervezet pénteki rendkívüli közgyűlésén.

Az elmúlt két évben a felügyelő bizottság elnöki posztját betöltő sportvezető megbízatása a 2013-as évi rendes közgyűlésig szól.

 

A visszahívás után eredetileg három elnökjelölt volt, ám közülük ketten, a visszahívott Mitnyan György, valamint Mihály Tibor a közgyűlésen jelezte, visszalép, így Regényit egyedüli jelöltként, nyílt szavazással, egy ellenszavazat mellett választották meg.

Az új elnök az MTI-nek elmondta, hogy korábban húsz évig evezett versenyszerűen, ifiként válogatottságig vitte, majd több felnőtt országos bajnoki címet nyert a Csepel színeiben. Három diplomája van, és több éves értékesítési tapasztalattal is rendelkezik.

Regényi a közgyűlésen tartott bemutatkozó beszédében hangsúlyozta: olyan időszakban veszi át az elnökséget, amikor sok változáson megy át a magyar sport, ráadásul hamarosan olimpiát rendeznek, ezért a felkérés után először gondolkodási időt kért. Csak ezután vállalta el a jelöltséget, az elnöki poszt betöltését pedig nagy kihívásnak tekinti. Fontosnak tartja azt is, hogy a jövőben ne egyedül az elnök, hanem igazi csapatként az elnökség vezesse a sportágat.

A vezetőségváltás valódi érdemi vita nélkül zajlott le. Megválasztása után Regényi, mint a felügyelő bizottság előző elnöke megtartotta a felügyelő bizottság jelentését a szövetség elmúlt időszakának működéséről. A pesterzsébeti vízibázis kapcsán elmondta, hogy a projekt 2010 májusi elindítása óta összesen 58 millió forint kiadás mellett 52 millió bevétel jelentkezett.

"Az volt a cél, hogy a projekt ne veszélyeztesse a szövetség likviditását. Ez nem teljesen valósult meg" – fogalmazott, majd hozzátette, hogy a problémát nem tartja jelentősnek, mert vannak olyan bevételi összegek, amelyek még nem érkeztek be. Regényi beszélt arról is, hogy az erzsébeti vízibázishoz kapcsolódó egyes építési engedélyek egyelőre nincsenek meg, ez a helyi önkormányzat szerint két évvel meghosszabbíthatja a projektet.

Az új elnök egyúttal határozottan cáfolta azt a sajtóértesülést, mely szerint a felügyelő bizottság Mitnyan György elnöksége idején nem kapott volna megfelelő betekintést a szövetség irataiba. Azt is hozzátette: nincs összefüggés a felügyelő bizottsági jelentés és a vezetőségváltással járó rendkívüli közgyűlés összehívása között.

A közgyűlésen új elnökséget is választottak, amelybe Szántó Éva, Simon Gábor, Petrity Rudolf, Váczy Emese, Kokas Péter, Zsömle Balázs és Matheisz József került be.

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. február 3. 18:30 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53288
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...17:06  Babos Tímea párosban vigasztalódott16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!16:12  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknak15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?14:54  Másodjára vonul vissza a teniszcsillag14:13  Babost egykori párospartnere ütötte ki13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t13:05  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-n12:37  Hazard döntött is, meg nem is12:10  Risztov a második legjobb idővel döntős11:41  Megműtötték az Arsenal reménységét10:55  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett10:33  Drogba szerint Torres a Chelsea jövője09:55  Csúcsot döntve jutott tovább a Kings09:29  Tarolt a Miami Heat, és győzelemre áll08:58  Meghalt a Fradi legendás edzője22:27  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellen22:08  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-t21:35  Az arabok lerombolnák a PSG stadionját21:14  A volt argentin kapitány is Kínába tart20:53  Pünkösdkor jön a Gemenci Nagydíj20:35  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"20:13  Ez a bíró tényleg vak! - videó19:44  Bajban van a magasugrás királynője19:18  Megműtötték a Fradi beállóját18:47  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Nincs érem, Cseh legjobb idővel döntősKe  Hegy volt, változás nincs a GirónKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Usain Bolt a héten már a 9,70-re hajtKe  Magyar Bajnokok Ligája-győztesekKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Magyarok felemás napjaKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Távozik a Fradi edzőjeKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Kettős magyar siker 200 vegyesenKe  Beckham mellett kampányol GiggsKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekrőlKe  NHL: Rangers - Devils, újra egálKe  Itt a vége, nem bírta a LakersKe  Ungvári riválisának súlyos balesetete  Balzsay Belfastban védheti meg címét  Az Egeré az aranyérem  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Egy meccsre a címvédéstől a Szolnok  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Megrázó tragédia
  • Usain Bolt címvédése 200-on
  • Nyaktörés baseballmeccsen
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS